Magyarul fogalmazott blogon illenék magyar szóval indítani a mondanivalót. Ennek ellenére úgy kezdem, hogy média-vezérelt világ vesz körül bennünket. Ma már mindenki tartalom-gyártó és tartalom-fogyasztó egyszerre és egyidőben. Már nem hallgat a mély sem, miközben a felszín még nagyobb példányszámban fecseg. Összetorlódnak a szavak, a mondatok, mint egy egykori télen a jéggel zajló folyón a jégtáblák. Szép magyarul az összecsapódó jégtáblák által kinyíló nyílást rianásnak hívják. Ilyen rianásokkal is teli van ez a híreket, történeteket, képeket, mondatokat, szövegeket, szavakat és írásjeleket görgető, tábláival összetorlódó nagy folyam. Mert olyan ez, mint egy áradó, piszkos-szennyes és habos, partot elmosó nagy folyó. Mi pedig felette, egy vékony kötélen, hogy átjutnánk az értelem túlsó partjára. Mindennapos kötéltánc ez. Innen folytatom:

Azt érzékelem, hogy egyesek kezdik elfelejteni, ezért ide kell írnom, hogy annak a sokszor emlegetett Úrnak az Ő 2014. évében, alig pár nappal az oroszországi Szocsiban megrendezett téli Olimpia után az Orosz Föderáció csapatai megszállták az ukrán állam területéhez tartozó Krím-félszigetet. Emlékeznünk kell arra, hogy a megszállásra vonatkozó parancsot végrehajtó, jól felfegyverzett, jól táplált katonák nem viseltek országukra utaló jelzéseket. „Kicsi zöld emberkék”-ként ismerte meg őket a világ akkor, bár mindenki tudta, hogy a szomszédos nagy országból küldték őket oda. A Kreml szerint persze Oroszország ott sem volt.

Akkor és ott kezdődött el az a nemzetközi egyezményeket felrúgó, ezért hitszegő, területrabló háborúvá terebélyesedett „különleges katonai akció”, amelyet a mohó Oroszország indított a vele szomszédos Ukrajna ellen. Több, mint tíz hosszú év óta harcol a hazájáért az ukrán hadsereg. Több, mint tíz esztendeje szenvedi a háború következményeit az ukrán társadalom. Több, mint tíz éve élünk ennek a szomszédban zajló háborúnak az árnyékában. Azóta a hátországi hírek kötéltáncosai vagyunk. Alattunk nemcsak a frontról érkező tudósítások véres-rozsdás vize hömpölyög, hanem az elkeveredik az orosz propaganda-hadművelet által felkavart hírekkel is. Kötéltáncunk ez a zavaros vizek felett. Tíz évvel ezelőtt nem szenteltünk annak különösebb figyelmet, hogy a Krím elfoglalásával egyidőben az oroszok egy másik, akkor még láthatatlan és akkor még felderítetlen frontot is nyitottak, de ehhez nem a tankhadosztályokat, a légideszantosokat vagy a szíriai fronton harcedzett specnaz-okat vetették be, hanem az internet harcosait, a félrekommentálók seregeit, a hamisított facebook profilokkal véleményvezérkedőket, a hír-csalókat, a propagandisták zászlóaljait és a személytelen, laboratóriumokban előállított botok gépies századait. Ezen információs háború keleti frontján azokat is, akik múlhatatlan nosztalgiát éreznek a nagy Szovjetunió vívmányai iránt. A bencsikeket, a spötteléket, a nógrádikat. Ezt a frontot az oroszok nem az ukránok élete és vagyona, hanem a mi európai értékeink ellen, így mindannyiunk ellen nyitották. Mi is harcban állunk tehát és úgy tűnik, ahogyan az ukrán hadsereg az első időkben, mi sem vagyunk elég jól felszerelve ehhez a harchoz. Kötéltáncunk a szakértők szerint hibrid háborúnak nevezett akciók frontvonala felett.

Később az is kiderült, hogy még ennél is nagyobb a baj. Az orosz titkosszolgálatok eddig sem voltak szégyenlősök az idegen országokban elkövetett akcióikkal. Gyilkosságok Angliában, Berlinben, Spanyolországban, gyilkossági kísérletek, rejtélyes ügyek itt is, ott is. „Migránshordák” tombolása a kölni szilveszter-éjjelen, szélsőjobboldali pártok anyagi támogatása (Németországban, Franciaországban, talán Hollandiában – és amikor Salvini Putyin portrés pólóban feszít a moszkvai Vörös-téren). Európai parlamenti képviselők megvesztegetése (lsd. pld KGBéla, alias Kovács Béla ügyét, aki most Moszkvában él). A Grizodubovoj ulica 3 sz. alatt, a GRU székházában sok érdekes dolgot tudnának mesélni arról, hogy használják fel a migránsokat például az európai társadalmak destabilizálására. A parlamenti választásokba való beavatkozási kísérletekről meg az amerikaiak is tudnának mesélni, ha akarnának. A párizsi olimpia megnyitója körüli zavarkeltés meg olyan jól sikerült, hogy még ma is, októberben olvastam erre utaló cikket (egy szerbiai dzsúdós ügyével kapcsolatban, akit nem csak azért büntetett meg a nemzetközi szövetség, mert „jó keresztélyként” keresztet vetett verseny előtt és ez a versenyszabályzat szerint tilos, hanem egyéb ügyekért is). Az eltelt idő távlatából majd érdemes lesz visszapillantani arra, hogy mi is történt a Párizsi Olimpia megnyitó ünnepségén és arra, hogy milyen egymás gerjesztő hullámokat vetettek az erre adott reakciók. Nem russzofóbia az, ha szóba hozzuk, hogy a 2015-ös, az Európai Uniót kemény próbatétel elé állító menekültválság mögött is felsejlik az Orosz Medve egyáltalán nem karcsú és nem Misa mackó-kedvességű alakja. Az orosz bombázások után ott maradt szíriai romokat, Aleppot ma már senki sem faggatja. Új romokra kell figyelnünk. A hírhamisítások novicsok-ként mérgezik a felületeinket és a méregtelenítés egészen biztosan legalább egy generációnyi időbe kerül, ha egyáltalán sikerül kitalálni a módszereket, hogy hogyan is tudjuk megoldani ezt a roppant feladatot. Amikor mostanában a szakértők az internet és az ott megszületett „közösségi média” ’shitification’-járól, magyarul „elszaródásáról” beszélnek, akkor ebből az elemzésből már nem lehet kihagyni – a tulajdonosok profitéhségét kiszolgáló algoritmusok (vagyis gépi manipulációs eszközök) mellett – az orosz internet-fertőző akciókat sem.

Kötéltáncosok lettünk tehát a zavaros víz felett és nincsen segítségünkre a kormányunk sem abban, hogy okosabban, épebben járhassuk utunkat ott fenn, azon a kötélen, amely életünk fonala bizony. Mindaz, amiről a több, mint tíz éve tartó és az aljas orosz támadással kezdődött háborúról mondani tudunk az mind a Fidesz érában történt, hiszen 2010. óta győz rendre a „fülkeforr” Magyarországon és határozza meg a közbeszédet a saját propaganda-gépezetével. Kormányunk képviselői és főleg a miniszterelnök és a külügyekért felelős, hülyegyermek-frizurás minisztere folyton-folyvást kiáll az oroszok mellett, vállalván azt is, hogy Európában ezt a sajátos viszonyt egyre inkább gyanakodva szemlélik. A magyar hivatalosságok kötéltánca a kettős beszéd, a tettek és a szavak közötti szakadék mélységei felett.

Orbán Viktor egyszer a szokásos péntek reggeli rádiómonológjában azt találta mondani, hogy „az Európai Unió nemzetbiztonsági kockázatot jelent”. Arról soha sem szólt, hogy a Budapesten grasszáló GRU és FSZB ügynökök jelentenek-e nemzetbiztonsági kockázatot. Aztán arról is beszélt, hogy Ukrajna nem is létezik. Máskor meg megtagadta az ukránoktól azt is, hogy szuverén döntést hozzanak arról, hogy csatlakoznának-e az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. Az általa vezetett magyar kormány általában hozzájárul az EU által bevezetett szankcióhoz Brüsszelben és aztán Budapesten hangosan méltatlankodik a szankciók általuk mondott következményein. A magyar kormány „háborús inflációval” kampányol, a maga gazdaságpolitikai problémáit elfedendő azokat az oroszok által indított háborúra hárítja át. Mindeközben a kormány külügyi képviseletével megbízott miniszter szorgalmasan ingázik Moszkva és Budapest között, egyedüliként az EU-s külügyérek között és arra hivatkozik, hogy „fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat”. A hordozható telefonok és az internet korszakában … amikor még az a seggfej Elon Musk is fel tudja hívni Vlagyimir Vlagyimirovicsot Moszkvában. Hírolvasóként a táncunk kis füllentések, méretes hazugságok, bombasztikus kijelentések, semmitmondó mellébeszélések koszos, üledékes mocsara felett.

Az ukránok mindeközben egy hazug politikai rezsim fölényben lévő hadseregének erejével szembe szállva hősiesen harcolnak a hazájukért. Azt, hogy oroszok miért harcolnak, még most sem tudjuk pontosan. Putyin, Medvegyev vagy Lavrov időnkénti kirohanásai, valamiféle fasiszták vagy banderisták emlegetése, a szuverén ukrán állami döntések büntetendő bűnként való beállítása (NATO, EU) mögött valami sötét, általunk bevilágíthatatlan orosz gondolat lapul, amely a cárista és a bolsevik hódító hagyományokra egyformán épít, hogy ezt az indokolhatatlan háborút elfogadtassa az amúgy is alaposan meggyúrt orosz közvéleménnyel egy olyan országban, ahol több politikai fogoly van börtönben, mint gyilkosságért elítélt bűnöző, hiszen azokat, ha vállalták, kiküldték a frontra.

Ez itt tánc, kötéltánc és mi táncolunk a kötélen. Ott fenn a kötélen reménykedünk abban, hogy a hazai időjárás szélcsendes marad és nem sodor le bennünket valami erős szél, le a mélybe, hogy belehullanánk abba lent kavargó, szép szavakat, rút mondatokat összemosó, mocskos áradatba, melyben úszni már nem lehet.

Azért csak nem állom meg azt, hogy a végére ide tegyek egy idézetet a 2014. évi március 4-én (kedden) megjelent Magyar Nemzetből. A cikkben ez áll (14.old.): „… Martonyi János a külügyminiszterek rendkívüli tanácsának ülésére érkezve Brüsszelben kijelentette, hogy teljes mértékben elkötelezettek vagyunk Ukrajna szuverenitása, függetlensége és területi egysége mellett, amelynek megsértését elítéljük. A politikus külön felhívta a figyelmet az 1994-ben Budapesten az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország által aláírt, biztonsági garanciákat tartalmazó memorandumra, amelyben Oroszország is vállalta, hogy nem alkalmaz erőt Ukrajnával szemben, azért cserébe, hogy Ukrajna lemondott a birtokában lévő nukleáris fegyverekről és csatlakozott az atomsorompó egyezményhez. … A magyar kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontját elsősorban a kárpátaljai magyarok biztonsága határozza meg, jelentett ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár tegnap Makón. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta: mivel hazánk az Európai Unió és a NATO tagja, így a kormány azt mondja, amit a két szervezet mond. … az államtitkár azt is megjegyezte, nem alkalmas az ország vezetésére az a politika erő, amelyik az ukrajnai helyzetet és a kárpátaljai magyarok sorsát belpolitikai vagy kampánytémává teszi. …   ” (kiemelés tőlem)

Kötéltáncaink a mindennapnapjainkat is átitató Orbán-rezsim manézsa felett. Több, mint tíz hosszú éve már!