2025. március idusán elmondott egy beszédet Orbán Viktor a Pista. Az európai Magyarország miniszterelnöke a többi között ezt mondta: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget. Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében, pénzért a birodalom szekerét tolják. Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl. Túl sok helyről kaptak pénzt. Túl sokszor váltottak már köpönyeget. 1848-ban császármadarak ültek a nyakunkra, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk fölött. Éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket… Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket. Ismerünk benneteket. Hiába bújtatok új európai pártgúnyába. A gazdáitok ugyanazok. A terveitek ugyanazok. És ne reménykedjetek, a sorsotok is ugyanaz lesz. Legyőzünk bennetek újra. Újra és újra. Mert fényesebb a láncnál a kard.” Még ki sem száradt a szónok szája a sok beszédtől és a beszédében kimondott sületlenségektől, szinte azonnal megkezdődött az idézett szöveg elemzése. A beidézettek közül sokan magukra vették, magukra értették a nagy nyilvánosság előtt elhangzott felsorolást és dühösen tiltakoztak arra a nagytakarításra, a szövegben kimondott kirekesztő nézetek vélelme miatt. Egyesek poloskába öltöztették a Facebook profiljukat. Egy kis idő múlva – talán érezvén a további magyarázat szükségességét - maga a szónok és udvartartása, köztük a párt alelnöke is sajátos szövegértési fordulattal az ellenzéki Tisza Párt elnökére szűkítette az értelmezést, mondván, hogy ő volt az, aki lehallgatta korábbi feleségét, a később elbocsájtott igazságügyi minisztert. Schmidt Mária, akinek isztriai villájában fürdőzés után szárítkozni szokott a miniszterelnök, még ennél is egyértelműbben fogalmazott, hiszen azt mondta, hogy: „Ez egy humoros utalás volt azokra, akik, mint Magyar Péter és barátnője, hivatásszerűen lehallgatják egymás családtagjait, például Magyar a feleségét, barátait, és ezeket nyilvánosságra hozzák, illetve továbbiak közzétételével fenyegetnek. A lehallgatókészülékeket a köznyelv ugyanis poloskáknak hívja. Még egy bíró is ismerheti a következő szófordulatokat: Be van poloskázva a szobám, az irodám. Vigyázz, be vagy poloskázva! Ha erről eddig nem hallottak, ha ezt a humort nem sikerült kódolniuk, akkor kénytelen vagyok szellemi képességeik okán alkalmasságukat kétségbe vonni." (kiemelés tőlem, idézet innen). Azt, hogy mi szüksége van a történész egyetemi tanár, a Terror Háza, a XX. századi, a XXI. századi Intézet, sőt ha így folytatja, hamarosan a XXII. századi Intézet főigazgatójának, a miniszterelnök állandó úti kísérőjének Schmidt Máriának arra, hogy a bírók humorérzékéről ilyen humortalanul értekezzék azt én csekélyke eszemmel megfejteni nem tudom. Csak egyetlen magyarázat kínálkozik, az az, hogy amióta hosszú út után megérkeztünk az „új normalitás”, értsd a verbális trumpizmus világába, azóta ilyenné lett a közbeszéd. Itt nem számít a megszerzett tudás és a megélt tapasztalat; a szakirányú végzettséggel együttjáró felelősség nem írhatja felül a miniszterelnök felé megmutatni vágyott hiperlojalitást, amellyel a megszólaló a saját szűkebb táborának is üzen; a józan észnek pedig vissza kell vonulnia valami hátsó szobába, vagy valami senki által nem jegyzett szakmai konferencia rögzítetlen panel-beszélgetésének kulisszái mögé. Itt tartunk. (Ha ebben az ügyben Schmidt Mária meg sem szólal, akkor sem történt volna semmi sem, ugyebár. Viszont mondta a magáét a közösbe.)
Ami pedig a beszédet illeti, az csak annak a hosszabb kifutású projektnek az egyik látványos állomása, amely az ellenzékinek mondott politikai erők, az emberi jogokért kiálló és azokra tettekkel tanító civil szervezetek, az intézményesített lopások történetét feltárni igyekvő és hatalom arrogáns butaságát leleplező oknyomozó újságírók ellen irányuló akciókból álló politikai támadásnak a lényege. Ennek a tulajdonképpen a társadalom testéből való kirekesztésre irányuló ellehetetlenítésnek, a gyűlöletet keltő nyilvános megbélyegzésnek a kulcsszava az „idegen ügynök”. Több, mint tíz évvel ezelőtt kezdődött el ez a kampány, emlékszünk az unos-untalan, a ha kell-ha-nem „sorosozásra”, az óriás-plakátokra, facebook-bejegyzésekre, pénteki rádió-monológokra, a Megafon internetes csekistáinak folytatólagosan elkövetett és költséges szövegelésére. Mindezek készítették elő a terepet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak elkeresztelt kifizetőhely létrehozatalára, aztán erre az újabb és éppen most csúcsra járó kampányra, amely során további törvények születnek majd a magyar jogalkotás nagyobb dicsőségére és az európai intézményekkel való háborúskodások tüzének táplálására.
A magyar társadalom nagyobbik része fásult beletörődéssel sodródik a hivatalosságok által duzzasztott gyűlölet-beszéd tengerében. Némelyikük közben tényleg gyűlöli a „libsiket”, Brüsszelt, Manfred Webert és tényleg és őszintén lepoloskáz magyar embereket, közben nemcsak Magyart. Eközben pedig a másikuk egyre jobban gyűlöli Orbánt és pereputtyát, a kormányt és ténylegesen, nemcsak verbálisan tartja mocskosnak a Fideszt, no meg a csicskásait. A haza pedig valahol a magasban. Valami közös közösség megteremtésére pedig kísérlet sincsen már. Még a labdarúgó válogatott sem áll a nemzetegyesítés feladata magaslatán … A jelképeink is a sok rossz használattól kopnak, devalválódnak. Erre a helyzetre eresztik rá az „idegen ügynök” kampány és törvénykezés csahos kutyáit most.
Ezért mondjuk el azt, ha nem is örök tanulságul, csak úgy okulásul, hogy amit látunk most Magyarországon azt egy nálunk sokkal nagyobb Oroszországban már kipróbálták. Mivel nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy ki a magyar projekt jogtulajdonosa (kitől is származnak ezek az arcpirító sületlenségek?), ide kell idéznünk az orosz példát, hogy legyen módunk arra, hogy a magyar megoldásokat össze tudjuk vetni az orosz megoldásokkal. Ehhez az Európa Tanács Európai Emberi Jogi Bíróságának egy ítéletét hívjuk segítségül. Most egy kis magyarázat következik. Az ítélet 2024.október 21-én született, Strasbourgban. Az oroszok már 2022-ben, a nyílt és leplezetlen területrabló háborújuk megkezdése után kiléptek az ET-ből, nem várták meg, hogy kizárják őket. Csak halkan és csendben mondjuk el, hogy ezzel emberi jogi védelem nélkül hagyták állampolgáraikat, azt a 144 millió orosz állampolgár-embert. Tegyük még azt is hozzá halkan, hogy Navalnij börtönviszonyainak szemmel tartása is ennek az emberi jogi konstrukciónak a keretei között történt … volna. Navalnij börtönben bekövetkezett halálának körülményei most már örökké valami sötét orosz hivatal titkai közé iktatott adatként pihennek valahol. Mondjuk el még azt is, hogy amíg az Orosz Föderáció az Európa Tanács tagországa volt, az ET Emberi Jogi Bírósága iktatott ügyeinek egyharmad orosz vonatkozású ügy volt, amelyekben rendre az orosz állam volt pervesztes. A bíróság által kiszabott büntetések egyébiránt ez az orosz állam meg is fizette az érintetteknek. E kis, bár talán nem lényegtelen kitérő után nézzük meg a hazai ügyek szempontjából releváns ítéletet.
„Az Európa Tanács Emberi Jogi Bírósága megtárgyalta a ’Kobaliya és társai kontra Oroszország ügyet’ /39446/16.sz. kérelem és 106 másik/. … (amelyek az Oroszországban kialaított azon jogszabályi keretekkel kapcsolatosak), amelyek számos nem kormányzati szervezet, médiaszervezet és magánszemély számára előírják, hogy ’külföldi ügynökként’ regisztráltassák magukat, és ennek a tevékenységükre és magánéletükre gyakorolt hatásait. Az ügyben meghozott kamarai ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága egyhangúlag kimondta, hogy a következők történtek: megsértették az Emberi Jogi Egyezmény 10. cikkét (véleménynyilvánítás szabadsága) és 11. cikkét (egyesülési szabadság) … és a 8. cikk (a magán- és családi élet tiszteletbe tartására vonatkozó jog) … A Bíróság megállapította, hogy a jelenleg alkalmazandó jogszabályok (Oroszországban) megbélyegzőek, félrevezetőek és túlságosan tág és kiszámíthatatlan módon alkalmazzák (azokat). Ebből a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a jogszabály célja a büntetés és a megfélemlítés volt, nem pedig az átláthatóság vagy a jogszerűség állítólagos igényének kielégítése …” (A sajtóanyagból idézett szöveg fordítását a DeepL-el készíttettem. Az ítélet teljes szövege angolul itt elérhető. Tanulságos.
A magyar közbeszéd elérhető nyilvános terei gyűlölet-beszédektől visszhangoznak. Amit e tárgyban a miniszterelnök vezetésével a kormány tagjai, a Magyar Országgyűlés egyes választott képviselői, az ő általuk elmondottakat felerősítő papagáj-kommandó hangoskodói művelnek most az a messzi Oroszország távoli vidékeire vezet vissza bennünket, pedig azt hittük, hogy már több, mint ezer éve megérkeztünk Európába (ezt is mondták már nekünk ugyanezek az urak, nem?!).