A tengerész arcáról. Vendée Globe 2024/2025
2025. január 12. írta: wootsch

A tengerész arcáról. Vendée Globe 2024/2025

A Vendée Globe földkerülő vitorlásverseny hírei elérték a hazai médiumok felületeit is. Aki időben észrevette ott követhette a versenyt Máté Dugó Dániel ízletes közvetítésében itt, a facebook-on . Ezért sokan tudhatják, hogy ez a 10. verseny egészen elképesztő sebességrekordokat hozott már eddig is. Ma, amikor ezeket a sorokat írom, a verseny 62. napján, Charlie Dalin belehúzott és már több, mint 140 tengeri mérfölddel vezet a második helyen hajózó Yoann Richomme előtt. A győztest a jövő hét elejére várják Sables d’Olonnes kikötőjébe, ha valami egészen váratlan dolog nem történik most már biztosan mondhatjuk, hogy a dobogó tetején kettejük közül valamelyikük áll majd a befutásuk után. Tegyük gyorsan hozzá azt is, hogy Dalin-nak kb. 520 tengeri mérföldet kell megtennie a kikötésig a jelenlegi adatok szerint. Ez akár azt is jelentheti, hogy már holnap partot érhet. Az is biztos már, hogy megdől a 74 napos rekord is. Ilyen vitorláshajókkal és ilyen hajósokkal nincsen szükség 80 napra ahhoz, hogy megkerüljék a Földet. A verseny hivatalos honlapján minden nap többször is egy slide-show látható, összeállítás a versenyzők által készített fotókból A tegnapi összeállítás azt mutatja meg, hogy milyen szélsőséges időjárási körülmények között kell végighajózniuk a világóceánon. A mezőny legeleje, az első három élen haladó versenyző, Dalin, Richomme és Simon már az északi féltekén járnak, visszahajóznak most az európai télbe. Minden mérfölddel egyre közelebb a kellemetlenül hideg szélfútta breton partokhoz. Sam Goodchild most a 4. helyen halad, mindjárt átbuggyan az Egyenlítő képzeletbeli, de nagyon is valóságos vonalán és mögötte az itt a 10. helyezettig egymáshoz nagyon közel haladó mezőny még a nyárban hajózik. A hajósok itt nekivetkőztek, rövid ujjú pólók, rövid nadrágok, Sam Davies bikini felsőben. A mezőny végén még a jéghatáron, a Horn-fok kellemetlen, zord vidéke felé tartanak, az éltől 8.000 mérföld távolságra. A hajók száguldanak, mögöttük a nyomdokvonal felnyitja a mélykék tenger mélyét, inkább megkarcolja csak, a fehér tajték fel-felcsap a fedélzetre, átzúdul a fedett cockpit tetőablakán, aztán máris elenyészik mindez és a tenger őrzi tovább mélységének titkait. A hajós ki-kinéz erre a végtelenre, ha kinéz felfelé is néz, hiszen a hajós mindig az eget kémleli, ahol a szél születik és ahonnan érkezik. A távoli horizonton lehet, hogy éppen áthalad egy hajó, az verseny éle most már az egyik legforgalmasabb hajózási útvonalon halad át. Eddig a horizont majd’ üres volt, most visszatér a tengeri élet. Lomha tankerek, sok ezernyi megpakolt konténert cipelő, 280 méter hosszú óriások cammognak a maguk 14-16 csomós sebességével és ezek a 60 láb (18 méter) hosszú vitorlás hajók elszáguldanak mellettük a maguk 20-25 csomójával. Ne felejtsük el, hogy még novemberben Sébastien Simon (aki most a 3. helyen halad), egy nap alatt 614 mérföldet tett meg, ezzel most ő tartja a sebesség rekordot. Ez 30-34 csomós sebességet jelent! Tegyük hozzá, hogy ehhez még csak üzemanyagra sincsen szükségük a versenyzőknek! Fizikai erejük, felkészültségük, tapasztalataik, a technikai eszközök kezelésében való fölényes jártasságuk, fáradhatatlan ténykedésük a fedélzeten, emberségük adja az erejét a hajójuknak. Legyen bármilyen korszerű az a technológia, amellyel a hajót építették, legyen az időjárást elemző szoftver bármily fejlett, a hajós nélkül semmi sem működik. A tenger jelzéseit és a szél jeleit pedig csak az a hajós olvashatja jól aki ott van. Nézzük meg most a tengerész arcát, még ott van, odakint.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr4618773470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása