Olyan gyorsan zuhognak reánk a hírek, mint ennek a februári esőnek a hideg cseppjei. Ahogyan lefolynak előttünk, nagy tükrös tócsákba gyűlnek a portálok jeges felületein. Mi mást is tehetnénk? Korcsolyázunk. Néha álmaink palánkjának ütközünk. Kerülgetjük az összetörött, a napi hírek jegébe belefagyott illúzióink színes cserepeit. Túljutottunk már 2025. év január havának 20. napján, láttuk már a Demokrácia Gyásznapjának washingtoni ünnepét és a világgal együtt nyögjük annak a hosszú napnak a következményeit. Ez év február 12. napját pedig ettől kezdve hívhatjuk a Magyar Demokrácia Szégyene Napjának is. Csak emlékezzünk arra, soha se feledjük el, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a magyar kormánynak az állami protokoll előírásai szerint feldíszített hivatali helyiségeiben fogadta Alice Weidelt, a német AfD párt választási listájának vezetőjét, a párt társelnökét. A fiúsan öltözött lány vagy lányosan öltözött fiú, akinek emlékiratai, ha lennének, fólia alatt lapulnának a magyar könyvesboltok vásárlók elől eldugott polcain, mert Magyarországon a nemzeti kormánya által elrendelt rend van e tekintetben is. Weidel képviselő, társelnök és listavezető belemondta a nemzetközi sajtótájékoztató mikrofonjába, hogy mennyire dicséretes, sőt példás ez a rend és mellette Magyarország miniszterelnöke elégedett mosollyal hallgatta a szavait. A törékeny és rosszul öregedő magyar demokrácia egyik szégyenteljes pillanatát láthattuk. A folyton-folyvást, ha kell-ha nem a szuverenisták gyülekezetét emlegető miniszterelnök ezzel már megint beleavatkozott egy másik, szuverén ország választási kampányába. Megtette ezt már Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, az Amerikai Egyesült Államokban is, nincsen ebben semmi szokatlan. A február 12-ei budapesti eseménynek az újdonsága annak a pimasz arcátlanságában van. Ne felejtsük el, hogy ez az AfD, amelynek arca Weidel és azzal kampányol, hogy Németország lépjen ki az EU-ból és az eurózónából, hogy zárja le a határokat és mondja fel Schengent (ami a kilépéssel amúgy is megszűnne, nyilván), kitoloncolna kb. másfél millió embert az országból, újra nyitná a szénbányákat és a Németországban bezárt atomerőműveket, új lendületet adna a hagyományos üzemanyaggal furikázó német autókat gyártó iparnak – ezzel ellene van az elektromos autók gyártásának … mondjam még? Orbán Viktor mosolyogva odaállt e program mellé, sőt meg is dicsérte a képviselőjét, aki elégedett mosollyal és hasonló bókokkal viszonozta ezt a dicséretet. Ezzel álltak ott a Karmelita kolostorban a német és a magyar zászlókkal olyan szépen feldíszitett teremben ország és világ előtt. Vennék itt egy mély levegőt, ha nem kellene még egy-két dolgot hozzá tenni ehhez. Először is azt, hogy Magyarországnak változatlanul Németország a legfontosabb kereskedelmi partnere minden más országot messze megelőzve. Ezen belül is változatlanul nagyjából Magyarország méretű Bajorország és a hasonló méretű Baden Württemberg tartományok, amelyek ki is jelölik a fontosságunkat, a helyünket a német export-import tengelyben. A termékeket előállító, gyártó, fejlesztő, kereskedő, szolgáltató Németország nem fog megszűnni a választások után sem. Magyarországnak változatlanul elemi érdeke lenne, hogy kiegyensúlyozott és jó kapcsolatba maradjon Németországgal, mert a német gazdaság az EU legnagyobb gazdasága és az is marad egy ideig és mert Németország ott van, ahol: Európa közepén. Ha Európát, mint emberi testet ábrázolnánk annak a testnek a szíve pont ott dobogna, ahol a németek vannak. Válságos politikai időszakban tartanak most előrehozott választásokat Németországban. AfD mellé mellszélességgel való odaállás az egy vastagon festett vörös vonal átlépése. Az elmúlt 13 évben persze Orbán miniszterelnök mindig egy vörös vonalakkal felfestett diplomáciai ugróiskolában gyakorolta a „hogyan csináljunk Magyarországból egy Európa-ellenes és megbízhatatlan szövetségest” című társasjátékot és azt is el kell ismernünk, hogy nem is sikertelenül. 2025. február 12-én azonban még ehhez képest is szintet lépett. Ez a vörös vonal az előzőknél is vastagabb. Ennek a vonalnak az átlépése a többségi német társadalom elé odadobott üzenet, amely arról szól, hogy a magyar kormányra nem számítsanak a közös európai ügyek megoldásakor. Mondjuk el még egyszer, ha nem lenne eléggé világos. Egy demokráciában kormányok és miniszterelnökök jönnek és mennek, de az országok és a népek megmaradnak. A történelmi emlékezet pedig mindig hosszú. Azt is szoktuk volt mondani, hogy a népeket nem lehet leváltani. A német társadalom nagy többsége elutasítja azokat az ordas eszméket, amelyet az AfD képvisel. Ellenük százezrek vonultak és vonulnak folyamatosan a német utcákra, terekre. ’FCK AfD’ hirdetik mindenütt a városokban a flierek. A németek többsége számára az AfD nemcsak egy rettenetes náci rezsim szellemi örökségének felvállalása miatt, hanem az oroszok nem is annyira titkolt támogatásától is bűzlik. Orbán Viktor pedig ott áll az AfD képviselője mellett mosolyogva. Ennek láttán bizony szégyenkezünk. El sem felejthetjük, mint ahogyan mások sem fogják elfelejteni.
Néhány éve már, hogy egy új szlogennel ismerkedtünk, így szólt: „a világ legjobb dolga magyarnak lenni” (©Szabó László). Izlelgessük most egy kicsit ezt a mondatot, miközben azokban az azon napon a Karmelita kolostorban készült fényképekben gyönyörködünk. 2025. február 12-én délután sem volt annyira jó magyarnak lenni. Még mondhatnék más időpontokat is, amikor szintén nem volt annyira jó, de ezt majd más posztokban teszem meg. A magyar demokrácia szégyenére is rá kell néznünk.
