Jobb években május kezdete nemcsak a kiteljesedő Tavasz, hanem a békés, kiegyensúlyozott, egymással együttműködő országok Európájának az ünnepe is. Május 5-én az 1949-ben alapított Európa Tanácsra, május 8-án pedig a II. világháború európai befejezésének dátumára emlékezünk, amely néhány nyugat-európai országban a Béke ünnepeként is munkaszüneti nap. Európa Nap május 9-én van, amely az 1950-ben kiadott Schumann-nyilatkozatra emlékeztet, amelyet ama bizonyos „Európa Ház” fundamentumaként, az Európai Unió létrejöttének kezdeteként is szoktak volt emlegetni. Moszkvában pedig aznap évtizedek óta katonai díszszemlét tartanak jellemzően és a Háborúra emlékeznek és emlékeztetnek. Magyarországon, a kontinens közepén mindmáig sem vált hagyománnyá, hogy májusban Európára emlékezzünk, Európát legalább egy ünnepnappal megtiszteljük. Az EU képviselete szervez persze Európa Napot minden évben, de ezek ennek a rendszerességnek ellenére sem váltak igazán várt, szamon tartott, szívvel és ésszel ünnepelhető, részvételre serkentő eseménnyé. Sajnos. Sokkal többet kellene beszélgetnünk Európáról.
A 2025. év május havában Magyarországon a közélet átláthatóságának javítása érdekében – ezzel indokolták – a T. Háznak a T/11923. számon beterjesztett törvényjavaslat okoz most egy egyáltalán nem-európainak mondható felfordulást. A Lex Halász már elfogadása előtt elérte a célját. A magyar közélet még átláthatatlanabb, zavarosabb, piszkosabb lett, még annál is mocskosabb, mint előtte volt, pedig eddig sem a tisztaságáért becsültük volna. Ráadásul ez a Lex Halász akkor kezdte meg eseményeken, kedélyeken, lelkeken átgázoló kacskaringós útját, amikor már javában tart az úgynevezett Voks2025 kampány, a kormány Ukrajna ellen indított gyűlölet-kampánya. Emlékeztetőül mondjuk fel megint a leckét, hogy még jobban értetlenkedhessünk azon, hogy vajon mi szükség is van arra, hogy egy ilyen költséges, fáradtságos, az egész országot megmozgató és a hirdetőtáblákat az egész országban drágán elrondító, lélek-szennyező, a társadalom tagjait egymás ellen fordító akciót finanszírozzon közpénzből a Magyarországnak az ő kormánya. Ez a voks ugyanis jogilag értelmezhetetlen, eredménye egy statisztikai szám, amelyet tetszés szerint lehet ide-oda forgatni úgy, ahogyan az egyszeri kezdő a Rubik-kockát kóstolgatta annak idején. Mivel a hatályos magyar jogrend a „véleménynyilvánító szavazás” intézményét nem ismeri, ezért bármi is lesz ennek az akciónak az „eredménye” (és azért tegyük ezt idézőjelbe, mert mivel jogilag értelmezhetetlen, jogi garanciák sincsenek arra, hogy az „eredmény” az a ténylegesen leadott „szavazatok” alapján születik majd meg).
Ismételjük meg tehát megint és hangosan, hogy az a kormány által véleménynyilvánítónak elnevezett drága és sokakat felbosszantó akció közben született meg a Lex Halász és ráadásul akkor, amikor még a korábbi, az egyesülési jogról szóló törvény és egyúttal az alaptörvényt több helyen is módosító ügysorozat keltette hullámok sem ültek még el. A kormány áll mindezen akciók élén és közben még bevállalta az egyre csak erősödő és egyre több hívőt megmutató Tisza Párt elleni napi csatározásokat is, amely hadakozás normális országokban a politikai párt (minálunk ez a Fidesz) dolga lenne egy ilyen előrehozott választási kampányban, mint ami most a magyar politikai közéletben zajlik. Magyarország kormánya azonban kampánykormány, normálisan, nyugodtan, ráérősen, szakértői módon kormányozni nem akar vagy talán nem is áll a szándékában, ezért gőzerővel kampányol és minden egyéb körülmények között is. A miniszterek ahelyett, hogy parlamenti felszólalásaikra készülnének és a dossziéikban sokasodó aktákat tanulmányoznák és kiadmányoznának, hogy haladhassanak minisztériumaik dolgai, csinálnák a portfóliójukhoz tartozó szakpolitikákat, ahogyan már egy miniszternek munkálkodnia kellene, most az országot járják és egy senkit semmire sem kötelező szavazásnak elkeresztelt akcióhoz írott sorvezetőbe beleírt bornírt baromságokat mondják fel. Mert ez az Ukrajnának EU-s csatlakozása ellen szóló kampány telis-teli van bornírt baromságokkal.
Az, hogy egy ország hogyan csatlakozhat az Európai Unióhoz, az nagyon egyszerűen elolvasható különféle internetes portálokon, például itt is. Ezek alapján teljesen világos, hogy arról, hogy Ukrajna csatlakozhat-e vagy sem az EU-hoz arról nem népszavazás, hanem az Európai Tanács dönt (és ott a nemzeti kormányok vezetői). Ők ezt a döntés egyhangúan egy hosszú folyamat eredményeinek ismeretében hozzák majd meg, amely során a tagjelölt országnak egy sor csatlakozási feltételt kell sikeresen teljesítenie, ami például azt jelenti, hogy egy hosszú sor jogszabályt kell elfogadnia a saját parlamentjében és egy sor intézkedést kell a saját jogrendjébe illesztenie ráadásul úgy, hogy ezeket az EU véleményezi, ellenőrzi is. Mindettől még nagyon messze vagyunk. Ukrajna ennek a csatlakozási folyamatnak a legelején tart – rendkívüli körülmények között, hiszen országát Oroszország megtámadta, 2014 óta Ukrajna háborúban áll az oroszok által odavezényelt csapatokkal és az általuk támogatott úgynevezett szakadár erőkkel harcolnak katonái. Ugyanakkor 2014 óta Ukrajna és népe kifejezte azon óhaját, hogy csatlakozna az Európai Unióhoz. Most az Európai Parlamentben a 2030-as dátumot szokták emlegetni, mint a lehetséges olyan legkorábbi dátumot, amikor tagságról egyáltalán megkezdhetnénk a beszélgetést. Most 2025 májusa van … és a magyaroknak a kormánya most kezdeményez beszélgetéseket olyan dolgokról, amelyek még nem történtek meg, vagy soha sem történhetnek majd meg, mert a csatlakozási folyamat éppen arról szól, hogy ne is történhessenek meg (pld. ez a GMO-s dolog…). Ehhez pedig most már jobb anyag híján olyan narratívákat húz elő, amelyek Drábik Jánosnak, Georg Pöttlének, az Origo nevű portál origo nevű újságírójának, pilháloknak, bayereknek, nógrádiknak, bencsikeknek a mondanivalója, akik már évek narrálják az orosz laboratóriumokban előállított Ukrajna-ellenes szövegeiket.
Mondjuk el, hogy Magyarországon az origo.hu, a pesti srácok egész tv-s és online „birodalma”, a mandiner.hu, a magyarnemzet, a magyar hírlap és még sokan mások, valamint az ezekben az orgánumokban közölteket így-úgy felerősítő megafon-kommandó fizetségükkel arányosan lelkes posztolói az orosz invázió kezdete óta képesek kizárólag és csakis az orosz narratívákat közölni. Ezek a médiumok és az őket szolgáló, olvashatóan erkölcsi fogyatékosságokkal élő embereik elkövették és naponta elkövetik azt a bravúrt, hogy 2022. február 24-e, az oroszok által indított és semmivel sem indokolható és Ukrajna teljes lerohanására irányuló háború kezdete óta egyetlen egy szót, mondatot, félmondatot sem vesztegettek és máig nem is vesztegetnek arra, hogy megemlítsék a civil lakosság szenvedéseit, azt, hogy az oroszok vérlázítóan cinikus tudatossággal támadják az inváziójuk kezdte óta a civil infrastruktúrát, az áramszolgáltatást, gázszolgáltatást, még a vízellátásért felelős intézményeket is. Tőlük egy bágyadt kézlegyintést sem érdemel az, hogy eközben még arra is futja az orosz kapacitásokból, hogy háborút indítsanak Európa ellen – a hibrid háborújuk ott van a meghekkelt honlapokon, a közösségi médiát elárasztó bot-jaikban és azok által szétszórt dezinformációkban, a nemzetközi konferenciákat fertőző komprotokban, a kieresztett horgonyok által megrongált balti-tengeri vezetékekben, a németországi választások alatti késes támadásokban, a lengyel-belorusz határon fegyverként bevetett migráns-rohamokban, olyan fura halálesetekben, amelyek londoni, spanyolországi ingatlanokban történtek meg, stb. Az ő mondanivalójuk arról szól, hogy Ukrajna egy korrupt ország, hogy Zelenszkij egy ripacs, aki ráadásul valakiknek a bábja (?) és mellesleg kokain-fogyasztó, hogy az Európai Unió válságban taszítja önnön magát Ukrajna támogatásával, stb. Mindezt azért, hogy többféleképpen el lehessen mondani azt, hogy Ukrajnának semmi keresnivalója nincsen az Európai Unióban. Magyarország Kormánya pedig ebbe a mondanivalóba fektet nem is kevés energiát.
Most veszek egy mély levegőt, mert máris túl hosszúra nyúlik ez a poszt. Ha jól értem a helyzetet, akkor az most a következő. A szomszédunk háza ég, mert valami brigantik felgyújtották. Mi meg ahelyett, hogy segítenénk a szomszédnak oltani, kiállunk az út szélére és beszólunk nekik, akik szerencsétlenek az oltással küzdenek és csúnyán leszóljuk azokat, akik az oltáshoz segítséget nyújtanak. Aztán elkezdjük cikizni ennek a nagy tűznek az áldozatait is. Hiszen azt mondjuk róluk, hogy nincsenek is („Egy Ukrajna nevű földdarab…” © Orbán (Trum)pista) No és persze, hogy ha nincsenek is, akkor meg mivégre is ez az egész felhajtás a Voks2025 körül?
Epilógus
Nem állhatom meg, ezt itt kell most még el kell mondanom.
Ukrajna harcol. A hazájáért, azért, amelyet nemzetközi egyezményekben rögzített határvonallal jelölhetjük a Világ térképén. Egy kb. 44 milliós ország hadserege harcol egy kb. 144 milliós ország hadserege ellen. Miért harcolnak az oroszok? Több területért? Nincsen elég földjük nekik? Az oroszok minden általuk kifejlesztett haditechnikát bevetve, katonáik ezreinek életét sem kímélve, az iráni és észak-koreai konkrét anyagi és emberi hozzájárulást is igénybe véve harcolnak ukrán falvak, városok elfoglalásáért, az ukrán hátország civil infrastruktúráján elpusztításáért. Mit értek el ezzel? 2014 óta birtokba vették a Krím-félszigetet és Ukrajnának a nemzetközileg elismert határain belüli területének mintegy 20%-át, köztük Odessza kivételével a tengeri kikötőinek a legfontosabbjait. Elérték, hogy elmenekült Ukrajnából kb. 7 millió ember, akik nagy többsége Lengyelországban, Csehországban, Németországban, a balti országokban talált menedékre. Elérték, hogy kimenekült Oroszországból kb. 5 millió ember, többségükben jól képzett fiatalok, aki nagyrészt az örményeknél, a grúzoknál és megint csak a németeknél, a spanyoloknál, a franciáknál találtak menedéket. Egy részük politikai menekült, más részük egyszerűen lelépett a sorozás elől. Az oroszok elérték azt, hogy mindenki gyanakodva figyeli őket. Elérték, hogy kiírták magukat a nemzetközi kereskedelmi és diplomácia klubokból. Amit továbbá eddig elértek az az, hogy teremtettek egy nemzetére büszke, önmagáért bátran kiálló és harcoló, önmagát nemzeti (sőt nyelvi alapon is!) alapon újra fogalmazó Ukrajnát, amely korábban nem volt ilyen. Lett ennek az Ukrajnának egy nemzetközi diplomáciai színtéren is magasra értékelt, mindenki által elfogadott vezetője, aki a politikai pályafutását komédiásként kezdte és az országára és ezáltal a pozíciójára nehezedő rettenetes nyomás terhe alatt belenőtt az államfői szerepébe. Zelenszkij ma Washington London Párizs között ingázhat és hozzá vonatoznak el európai vezetők. Nemcsak arca lett az országának, hanem az államának a feje is.
Ukrajna Európához húz – szüksége van az európai értékekre. Az oroszok semmilyen értéket sem kínálnak nekik. Az oroszok egy csakis a Kreml-ből irányított országot tudnak ígérni nekik és legfeljebb azt, hogy az általuk lebombázott települések házait részlegesen felújítják, de még azt sem ígérik meg nekik, hogy azokban ők is lakhatnának. Az e házakban élőknek is csak oroszosítást tudnak felajánlani annak minden következményével, amely következményekből az ukránok szintén nem kérnek.
Szégyen, hogy magyarként ilyen sokan nem akarják megérteni azt, hogy az ukránok nem kérnek az oroszokból. Szégyen, hogy ilyen sokan hajlandóak részt venni a kormány felelőtlen, költséges és rendkívül cinikus kampány-játszmájában, amely Magyarországot az Európai Unió megbízhatatlan tagjává teszi. A kormányra nézve szégyen, hogy azért szervez kampányt, hogy egy szomszédos ország ellenségeinek cinkosait szervezze meg.
Ugyanis bármi is legyen a végeredmény Magyarország szomszédságában mindig ukránok fognak élni. Csak jobb olyan társasházban élni, ahol a szomszédokkal jó a viszony, nem?! Miért éljünk egy olyan társasházban, ahol a szomszéd sokáig nem felejti el, hogy nemhogy segítettünk volna a felgyújtott házuk oltásakor, de még mindenféle alakokat is beküldtünk a spájzukba, hogy dézsmálják a kompótjukat, miközben ők azzal vannak elfoglalva, hogy megvédjék a tűztől a nappalijukat.