Az utas és egy kiállítás töredékei. Belgrádi_noteszlapok
2014. június 04. írta: wootsch

Az utas és egy kiállítás töredékei. Belgrádi_noteszlapok

Szürkébe öltözött rendőrsorfalként álltak a felhők aznap a Nap és a belgrádi utcák között odafönt. Péntek volt. A Nikola Pašić-ról elnevezett téren álló szökőkút vizében önfeledt fiatalok fürdőztek. A gimnáziumi évek porát mosták le most magukról, régi szokás ez itt - osztályok jönnek ide ilyenkor, hogy megmártózzanak a szökőkút vizébe. Osztályonként különböző egyen-trikóban ugráltak bele a vízbe a lányok és a fiúk, önfeledten, együtt és külön, azzal a csak a fiatal felnőtt-létük küszöbén álló emberekre jellemző viháncolással, amikor a nevetés hangja a fény sebességével terjed a társaságban. 'Rite de passage' ... belgrádi kulisszák között.

IMG_9854.JPG

A Nikola Pašić-ról elnevezett tér nem is igazi tér, inkább egy városi háromszög, amelyet két utca karja ölel át, ha a szökőkúttal szemben állunk, balra magáról a Trianon Palotában sürgő-forgó miniszterelnökről elnevezett utcácska, jobbra pedig a Dećanska, ahol mindig árad a forgalom az Alagút és Dorćol vigasságai felé vagy onnan, és ott, a szökőkútnak a lubickoló fiatalok által felspricckolt vize mögött maga Pašić: elegáns, francia szabású bronzkabátban, bronzfésűvel kiigazított bronzszakállal. Az Elnök szobra mögött a Dom Sindikata félköríves épülete magasodik fel, a földszinten mozielődadásokat hirdetnek és azt, hogy Joan Baez lép majd fel itt valamikor októberben ... Képe most ott látható a Montevideo helyi sikerfilm plakátja mellett. Mindez alatt fiatalok pancsoltak a szökőkút vizében, az égbolton összezárt a szürke felhők rendőrsorfala a tavaszi tüntetést álmodó napfény-pászmák előtt, a nedves fiatalok dacosan dideregtek. Óvatosan ellépkedtem köztük, én a Múzeumba mentem, az utca túloldalára, a Szerb Történeti Múzeumba, ahol az "U imeni za naroda" ("A Nép nevében - politikai elnyomás Szerbiában 1944-1953") kiállítást néztem meg.

A Múzeum egyébként a Kulturális, Telekommunikációs és Információs Társadalom Minisztériumának földszintjén található - érdekes asszociációs játékokat nyithat ez. Vajon "odaföntről" érkező szellemi impulzusok élénkítik-e a múzeum programját, vagy vajon a "lentről", a kiállításokból érkező impulzusok táplálják-e a minisztérium irodai munkáját? Ez a konkrét kiállítás ezt az asszociációs mezőt kitágítja, a játéktér nyitott. (...) Hozzá kell azt is tennem, hogy ez egy régi vágású, klasszikus és statikus múzeumi tér. Az épületet valamikor Belgrádi optimista korszakának végén, a harmincas években emelték, amikor tartott a Királyság lendülete, amellyel európaias várossá formálták a fiatal fővárost. Középületnek is méretekben kellett megadni a méltóságát. Ez az épület is sodródott a korszakváltásokban, a belső teret inkább az ötvenes évek szürkéje és barnája uralja most. Ez csak azért fontos, hogy megértsük, ezek a kulisszák is beleolvadnak a kiállítás üzeneteibe és felerősítik azokat.

Ebben a múzeumban az előző kiállítási élményeim inkább arról szóltak, hogy a kiállítások túlságosan is statikusak, didaktikusak, ódon hangulatuk van, inkább bogarászásra, mint szellemi utazásra hívnak. Most azonban ennek a kiállításnak a kapcsán ez nem jutott eszembe. Ennek a kiállításnak didaktikusnak kell lennie. Már a lépcsőn képzőművészeti kihívások fogadtak - a Művész egy képben kívánta összesűríteni a véleményét az Elnyomásokról és a Diktatúrák természetéről. Az államosított terror jól ismert védikus jele, a horogkereszt, no meg a felülvizsgált múlt vörös csillaga mellett akasztófák sorakoztak a képen és keresztek - hogy vajon az egyházak elnyomásának vagy a temetőknek a szimbólumaként, ennek eldöntését a művész reánk bízta. ... Az előcsarnokban a Felszabadulás euforikus képei között lehetett jegyet váltani erre az utazásra (200 Dínár egyébként, valamivel kevesebb, mint két Euró). Ezeken a képeken partizánok vonulnak be a városokba, Tito feszít méretre készített egyenruhájában, egy tábla a sarokban: "Mi Tito fiataljai vagyunk - Tito a mi fiatalunk" (sic!, eredeti darab ...). Hangszórókból a korszak hősi dalai szólnak, kórusok, önfeledten és boldogan dalol a nép, mert megszabadult a megszállóktól és a királytól ... így megy ez.

Innen léphetünk be a kiállítás központi terébe. Egy félhomályos terem közepén szögesdrótokkal körülkerített tér jelképezi az internáló-táborokat. A padlón az egykori táborok helyét jelölő térkép. A terem bejárattal szembeni falán dokumentumfilmek peregnek, homályos, alig kivehető képek, eredeti felvételek és most megszólaló szemtanúk fáradt hangja kíséri az utazásunkat. A falak mellett üvegtárlók - mint szarkofágok - fogadják az erre az útra jegyet váltó utast. Egy tárló egy-két-sok sors felsorakoztatása. Rövid életrajzok, gyűrött fényképek, elmosódott levél-részletek, apró személyes tárgyak. Üzenetek a múltból. Olvasgatom a sorokat. Živa Kovačević, 17 éves volt, amikor agyonlőtték. Boris Jakuev postai dolgozó, egyébként orosz emigráns, aki "vrangelista" családjával érkezett Belgrádba valamikor 1920 körül és itt beilleszkedett és megnősült és dolgozott és 37 éves volt, amikor elvitték és agyonlőtték. Josif Safnert 1944. december 3-án letartóztatta az OZNA, aztán kiengedték, aztán néhány hét múlva megint érte jöttek, 1945. április 4-én lőtték agyon. Falusi elöljárók, leskovaci gyártulajdonosok, középiskolás diák, kórházi nővér, demokrata párti képviselő, az Avala Hotel tulajdonosa - elvitték, bírósági ítélet nélkül agyonlőtték őket, úgy mondták rájuk, hogy "a nép ellenségei" voltak. Az 1944. októberének végétől 1945. nyaráig tartó időszakot a kiállítás rendezői a "vad megtorlás" időszakának nevezik. A városokba és falvakba bevonuló partizáncsapatokkal megérkezett az OZNA (Odeljene za zaštitu naroda), amelyet 1944. május 13-án, Dvar-ban alapítottak, hogy "megvédje a népet az ellenségeitől" ... - mondja a kiállítás. Azt nem mondja el, hogy a megtorlás válogatás nélkül lesújtott mindenkire, aki a megszállókkal "kollaborált" (beleértve azt a szerb orvost is, aki német katonákat is gyógyított) és azt is, aki német nemzetiségű volt valahol a Vajdaságban. Még ma sem tudjuk pontosan, hogy hány magyar esett áldozatul ennek a vad tisztogatásnak 1994-45-ben, a "még hidegebb napok" áldozatai máig nem számoltattak meg. A kiállítás sarkában egy képernyőn egykori dossziék sárgult lapjainak képe pereg: a gondosan megvonalazott lapok rubrikáiban név, életkor, kivégzés időpontja, ok: "neprijatelj" (ellenség) vagy az, hogy "špijun" (kém). 20 évesek és 50 évesek, férfiak és nők ... a utas torka elszorul. Kovács Ilona, Zombor, 24 éves, ápolónő, 1945, "a nép ellensége". ... Ebben a vad korszakban elég volt sokszor egy haragos, vagy kapzsi, tulajdont irigyelő szomszéd, egy bizonyítékok nélkül állítás, hirtelen haragból kimondott mondat és áldozattá válhattak ezrek. Voltak olyan települések, ahol a helyi OZNA tisztek túlbuzgósága és rosszindulata személyes bosszúhadjárattá változtatta az "eljárást". Vadul kavargó képeket idéznek fel a kiállítás statikus tárgyai - nem tudunk ebben rendszert felfedezni, ha csak annak a rendszerét nem, hogy a németek ellen vívott partizánháború és egy régi rend képviselői ellen vívott etnikai szembenállásokkal is dúsított polgárháború egyidejűségének véres kavargásában széttört az emberi cselekedeteket a szokások és konvenció medrében tartó órarugó: csak gátlástalan öldöklésre látunk rá.

Más lapra tartoznak azok a nagy nyilvánosság előtt lefolytatott perek, amelyek a németekkel kollaboráló személyek elítélése volt a célja. Ma már jól látható, hogy ennek a politikai célja a királyság totális megsemmisítése volt, a burzsoázia és az intelligencia megtörése, egy szovjet típusú rendszerhez való felzárkózás szándéka. E perek közül Dragoljub (Draža) Mihajlović pere a határokon túl is ismerős lehet, akit többek között azzal is megvádoltak, lepaktált a megszállókkal (az érdeklődők érdekes adalékokat találhatnak erről Újhelyi Istvánnak, a vkf2 főnökének az ÁVÓ fogságában írott jegyzeteiben is ...). Mindenesetre a koncepciós logikára felfűzött tárgyalás és halálos ítélet, a kivégzés körülményei mind a mai napig furcsa mítoszok forrásai váltak és táplálják az itteni nacionalista körök megnyilvánulásait. A "Ravna Gora" története máig vad spekulációk tárgya - az pedig történelmi tény, hogy a 'četnik' a szerb mítosz része.

A múlt egy olyan feneketlen kút, amelybe ha belenézünk, elszédülünk. Odalent a fekete, félhomályos víz tetején egy elsüllyedt komódból kihullott tárgyak hordaléka úszik: alulexponált fotók, elmosódott kézírással írott levelek, egykori falragaszok töredékei. Ha valaki kíváncsi, megnézheti a kiállításon Mihajlović személyes tárgyait, híres szemüvegét, töltőtollát, térkép-táskáját ... Az utas tovább bolyong ebben a térben, a kút mélyére néz és látja benne, hogy ahogyan konszolidálódott a rendszer, úgy konszolidálta az OZNA-t is, kiépült a szervezet, minden tagköztársaság megkapta a maga hivatalát és az a hivatal végezte a dolgát: üldözte a nép ellenségeit. A vad megtorlás véget ért, de a terror gépezete forgott tovább. Borislav Pekić író diáktársaival megalakította a "Demokrata Ifjúsági Szövetséget". Nem kellett volna. Goli Otokra került. Ez a kicsiny sziget az Adrián volt a rendszer leghírhedettebb Gulagja. Több, mint tízezren raboskodtak itt embertelen körülmények között. Sok százan soha nem tértek vissza onnan. A kiállítás harmadik szobájának legerősebb tartalma ez: Goli Otok. A kínzási módok részletezésekor fáradtam el, Kösztler Artúr történeteivel a tarsolyában az utas azt gondolta, hogy e rendszerek sehol sem tagadták meg természetüket. Még a napfényes Adriára is becsempészték azt a mindent felülíró elvet, hogy a "nép ellenségeit" minden lehetséges módon meg kell semmisíteni ... a "nép nevében".

Utas voltam tehát, egy sötét korszak könyvének lapjait nyitogatta ki előttem ez a kiállítás. Jegyzetfüzetemben felkiáltó jelek és kérdőjelek sorakoztak. Amikor kiléptem a múzeumból, az utca túloldalán láttam, hogy a fiatalok önfeledt fürdőzése új szakaszához érkezett. Friss osztályok érkeztek a szertartás helyére közben, a zajszint megemelkedett. Mögöttem voltak már a nagyapák keserves történetei és előttem az unokáik nemzedéke viháncolt frissen, jókedvűen, csikók szilajságával. Odafönt pedig a felhők rendőrsorfala szétnyílott most és a napfény friss fénye tört meg a szökőkút vízcseppjein. Aprócska szivárvány. Ahogyan az egymást követő nemzedékek között hídként ível az Élet.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr876278085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2014.06.05. 02:16:34

Kedves Péter! Megint nagyon jó írás. Ha megengedsz egy apró javítást: a kiállítás címe alighanem "U ime naroda" lehetett, tehát a "za" nem kell. Egyébként a Riblja Čorba első albumának is ez volt a címe.
süti beállítások módosítása