Az Úr 2024. évének június hónapja, a Nyár első napja Békemenettel kezdődött Budapesten. Ha merő véletlenségtől nem tudnák, elmondom Önöknek, hogy ez a város Magyarország fővárosa, a sok európai országon átfolyó Duna partján. Aznap 4.49-kor kelt fel a Nap, megint csak azzal, hogy majd le is nyugszik néhány óra múlva. Az égi játszóteret már kora reggel is pajkos felhők kergetőzése foglalta el. Néha még szemerkélt is e játszadozás jóvoltából egy kis eső, ráhullott a vonulókra, hajukra, arcukra, kabátjukra, az előrelátók esernyőire, az utcák lépteik által felvert porára. Mert a Békemenet vonult a Margit-híd ölelésre kitárt két karja felé és ahol vonulás van, ott még az aszfalton is por keletkezik.
Ahol a tömeg vonul, tolul, tartózkodik, ott a táj megváltozik. Látták-e már a Rétet a Nagyszínpad előtt, Fesztivál után? Békemenet vonult tehát és a vonulással természetes kár keletkezett. A világ minden tájáról (ahogyan Miniszterelnök mondta beszédének elején) és a virtuális európai határon (mondom én) innen és túlról jöttek a részt vevők. Vonult itt Nagyatád és Penészlek, Kisvárda és Hajdúnánás, Oradea (Nagyvárad) és Comuna Ciceu (Székelycsicsó), ahonnan jutányos áron, tömött buszokkal hozták a résztvevőket. Itt vonultak a budapesti kerületek polgárai, néhányan még Terézvárosból, sőt Erzsébetvárosból is, voltak, akik Solymárról, mások Tatabányáról vonultak, mások Ráckevéről vagy talán Taksonyból mentek. Mentek. Vonultak azon a szombaton át a Város bizonyos, erre az alkalomra a város természetes szövetéből kikerített terein és természetesen semmi más sem érdekelte őket, csak a vonulásuk. Budapesten vonultak, ami egy saját életét élő város, de viszont Magyarország fővárosa, azon országé, amelynek államformája Magyarország. Az ország az Európai Unió tagországa 2004. májusa óta. NO Europe, csillogták a táblák a ritka napsütésben. Nagyvázsony és Bátonyterenye, Nagyharsány és Sátoraljaújhely, sőt Acsalag tudatták a táblák és NO War, NO Gender, NO Migrants. Narancsszín-Hunglishül szólt a nóta és minden csupa narancsszínű NO volt. (Narancsszín IGEN már jóideje nincsen. Az eddigi Békemeneteken soha nem is volt. Azokat mindig valami vagy valaki ellen szervezték. A Békemenet ontológiai értelemben a narancsszín NO-k menete.) A Békemenet így int és intett NEM-et (ami: NO) már megint a rendre. Ahogy vonultak nemcsak a városi kertészek által kiültetett árvácskák, a frissen kezelt fű, hanem az a sok szó is áldozatul esett. Az a sok letört „ácia” és a széttaposott „demo!” A „jogállam” ágról letört „lam”, az „Eu…” bokorról tört „ropa” roppanása a talpak alatt, egy megtaposott „szuve”, ahogyan belepasszírozva az olvadó asztfaltra látható „reni”, no meg amott a „tás”.
Vonultak. Nyugdíjasok vidékről és a fővárosból, Horn Gyula egykori hívei és rajongói, volt munkásai egy volt szocialista ipari komplexumnak. Egykori téeszcsék tagjai, aki már saját kiskertjükben kapálnak már csak. Vonult ott a tanár és a körorvos, a falusi jegyző és a kamionsofőr, a bolti eladó és egyéni vállalkozó. Vonult ott család gyermekkel, sőt unokával, elváltak asszonyai a barátnőikkel, asszonyok által elhagyott elvált urak a haverjaikkal. Mentek ott a körorvos ismerősei és azok, akik már hónapok óta egy béltükrözés időpontjára várnak. Vonultak ott a szülői értekezletek állandó és harsány résztvevői, hiszen a gyermek mindennél fontosabb és azok, akik már megvívták a maguk csatáját a csaló pénztárosokkal a multinacionális-lánc szupermarketjének pénztáránál. Ismerjük őket, egyikük sem született egy másik bolygón. Ott ment a szomszédunk, lehet, hogy egy távoli rokonunk, régi kollégánk, egy ismerős. Ott ment Magyarország, majd ezt mondják e menetről, hogy Magyarország ment ott és így is kezelték őket az adóbevételeinkből (sőt az ő adózásaik eredményéből) ellátott köztelevíziók csatornáin, akik ott mentek, így is beszéltek róluk azok, akik ott mentek, hogy majd megírják magukról, hogy hogyan is mentek.
Akik ott mentek, ugyanazt a nyelvet beszélik, mint én, aki ezt a posztot most írja. Akik ott mentek, talán ugyanabba az iskolába jártak, ahová én jártam annak idején és még az is lehet, hogy tanárunk is ugyanaz volt, aki ugyanazt az anyagot adta le nekik is a történelem órán, mint amit nekünk leadott. Ők is ott mentek. A Békemenet ment, vonult a Margit-sziget felé, a híd két hívóan kitárt karja felé, hogy aztán a budai és a pesti tömeg eggyé olvadjon a sziget Nagyrétjén felállított színpad előtt, ahol az esemény fő attrakciójára, vagyis REÁJA (tudjukkire) várhattak. Én nem mentem velük, mert nem mehettem és még sokan nem mentek velük, mert minket már régóta ellöktek maguktól. Minket nem hívtak vonulásukra a menet résztvevői. Ez az ő és ez nem a mi menetünk volt. A Kárpát-medence népei sem mentek velük. Sehol egy horvát, egy szerb, egy szlovák vagy cseh, egy román vagy egy rutén, ők sem mentek a Békemenettel. A Békemenet hungarikum, talán ezért.
Bolsevik tempó diktálta a menet idejét, úgy haladtak a résztvevők, ahogyan diktálták nekik a haladás irányát, sebességét, saját médiájuk drón-képeinek élességét. Éppen nyolc nappal az európai parlamenti választások és a helyi és települési önkormányzati választások előtt menetelt ez a Békemenet, az ő összetartozásuknak ez a kampánymenete és az volt a feladata, hogy elhitesse, jelenléte és vonulása a kormányzópárt erejének a kifejeződése, ha úgy tetszik, budapesti utcára, hídra, szigetre való kivetítése. Kiket vetített ki ez a kép? Nos, az egypárt-rendszer híveit, akik zsigerekből elutasítják a politikai váltógazdaságot. Akiknek „Csak a Fidesz!” a jelszavuk és más pártokról nem is akarnak hallani. Ott vonultak azok, akiknek nagyon is megfelel az, hogy Magyarországon a kormánynak van parlamentje és nem a parlementnek van kormánya. Ott araszolgattak, csoszogtak azok, akiknek nagyon is megfelel az, hogy a Magyar Országgyűlés akár egy nap alatt is képes olyan törvényt alkotni, amely sokak életére van hatással, vagy akár két nap alatt is képes Alaptörvényt módosítani, mert Magyarországon Alkotmány nincsen. Ott vegyültek másokkal azok, akik rajonganak a „saláta-törvényekért”, amelyek valójában alapjaiban kezdik ki a Jogállamiságot, de nekik ezzel gondjuk nincsen. Ott bandukoltak azok, akiknek gyönyörűséget okoz az, hogy egy Kormányinfo-nak nevezett stand-up komédia pótolja a Kormány működéséről és döntéseiről szóló valódi híreket. Ott gyalogoltak azok is, akik mindig is arra vágytak, hogy Magyarország Oroszországgal legyen határos, hiszen akkor és mert lerövidülnek az gáz- és olaj vezetékek útvonalai. No és természetesen azok, akik ott meneteltek, mind Orbán Viktort tartják a vezetőjüknek, aki majd ideje korán megmondja nekik, hogy miről mit kell gondolniuk. Ott mentek azok is, akiknek Európa semmit sem jelent és szívesen társalognak kínai rendőrökkel a kőbányai utcák sarkán, hiszen ők is emberből vannak.
A Békemenet csak odaért és időben a Nagyszínpad előtti térre, ahol még végig kellett nézniük egy kis agitkát, ráadásul a Nemzeti Színház előadásában (!). Az agitka a szovjetek hatalomra jutásával egyidőben született műfaj és túlélte az elmúlt évtizedek változásait. Most a sokáig szovjet-ellenesnek látszó Fidesz szolgálatába állt Vidnyánszky Attila igazgató rendezésében, hogy támogathassa az oroszok Ukrajna ellen vívott területrabló háborúját. Homo sovieticusok világtalálkozója Budapesten trumpistákkal igaz-e igazgató úr? Mert a Fidesz az oroszok által indított, és a semmivel sem indokolható háború szolgálatába állította a 2024. évi választási kampányokat és egészen undorító módon és nagyon drágán (jelentős állami költségvetéssel) kampányol egy olyan Európa ellen, amely egységes fellépés esetén erőteljesen képes fellépni a Béke érdekében. Tényleg ilyen egyszerű lett ez a fideszes világ. Senki sem kért még elnézést azért, hogy Budapestre csődítették a Békemenet vidéki résztvevőit?
Jól jegyezzük meg azt, hogy 2024. június 1-én Békemenet (Hungarikum!) volt Budapesten, Magyarországon. Az orosz propaganda-gépezet e győzelmére emlékezzünk majd vissza akkor, ha fontos lesz az, hogy számba vegyük, hol rontottuk el.