Forr a világnak az ő bús tengere, van magyar, aki búsul emiatt és van magyar aki ennek örül. Ha örül, akkor nagyon. Ha búsul, akkor egyre dühösebben. Úgy zuhognak reánk a hírek, mint monszun idején az eső valahol Ázsiában: a nedvessége bőrünk alá kúszik, szívünket éri el, didergünk. Ahogyan itt ülök…
Vannak mondatok, amik csúfot űznek a blogoló emberből. Megtaláljuk és örömmel leírjuk, ott van már előttünk a képernyőn és folytatnánk, de valahogyan nem megy annak a rejtélyes istennek sem megy és ott van a mondat, pont van a végén és csúfolkodik, várja a folytatást. Az én csúfolkodó mondatom így…
Minden nap új látnivalókra ébredünk, mert az ember-természet kimeríthetetlen szépségekben, történetekben. Még nem döntöttem el, hogy ma arc-napot, vagy ablak napot tartok-e, esetleg kapujárás lesz-e ebből vagy inkább csak úgy sodródom majd szavakból összetorlódott félszigetek, mondatokból sorakozó…
Jó cím, figyelmet keltő cím, kattintgatós! Viszont nem eredeti, plágium. Juris Podneiks észt rendezőtől vettem kölcsön, aki ilyen címmel készített dokumentumfilmet a Szovjetunióban élő fiatalokról. 1986-ban mutatták be ezt a filmet, akkori országában nem szerették, külföldön viszont imádták, díjakat…
Leperegnek a napok a Nagy Homokórán. A szerény Tavaszon átrobogott már a Nyár forró, erőszakos vonata, a legszebb évszakunk megint lemaradt a hőség mögött, pedig évek óta lenne rá igény. Gyermekek fújják a virágos mezőn a pitypangok ejtőernyőseit, virágok deszantjai szállnak le az erdők vonalai…