Pest városa hosszan elnyúlik Keletre, Buda városának hátterében csipkés hegyek vannak, Budapest kellemes város effendik és Magyarisztán fővárosa. Az itt lakó gyaurok szeretik és megeszik azt a tisztátalan állatot, amelynek még a nevét se említse az igaz hitnek az hívője. Mégis szép város ez amúgy, csak egy nagy hiányossága van csak, nincsen benne minaret, ahonnan Allah dicsőségét naponta kizengheti a müezzin. Változhat ez még, elmondom most hogyan. Láttam, amit láthattam, nagy szerencsémre. Történt ugyanis, ahogyan ez már a nagyurak között szokásban van, hogy a budai pasa, a magyaroknak az ő basája meghívta az ankarai Nagyvezírt látogatóba ezen egyfelől csipkés hegyes, másfelől ellaposodó, de minaretek nélküli városban. A meghívó fejedelem származása szerint nem török ugyan, mégis úgy uralkodik a népén, mint egy igazi basa a várából, kegyes jóindulattal pártolja híveit, kérlelhetetlen ellenségeivel. Így okkal szolgált rá a basa kitüntető címére. Ezért is járja a magyarisztániak között a mondás, hogy „törököt fogtam, de nem ereszt”. Okulásotokra mondom néktek, hogy ez nem volt mindig így. Volt idő, amikor derűs dervisek járták a kanyargós budai utcákat és janicsárok őrizték a fenséges budai pasa nyugodalmát. Aztán valami nyugati fejedelmek uniója kéretlenül és alattomban rárontott erre a békességes tájékra és csalárd fondorlatokkal elfoglalta a hőseink által védelmezett várat, amelyet a sokat látott Abdurrahman pasa bölcsessége által vezérelt csapataink védtek, amíg csak a túlerő nem győzedelmeskedett rajtuk. Allah bölcsessége határtalan, Ő tudja csak mi miért történik ezen a földön, többet nekünk tudnunk nem kell. Ezek a magukat győztesnek kikiáltó gyaurok lerombolták szent helyeinket, a minaretek tornyai többé nem fényesítették ezt az eget és nem átallották sok évszázadon keresztül hirdetni, hogy úgymond a keresztény hit győzedelmeskedett a pogányok felett. Holott, mint láthattuk, minden éppen fordítva van. A békességet és bölcsességet elhozó korszakunkat felváltotta a templomi bálványokat imádó, összekulcsolt kézzel imádkozó gyaurok uralma, akik még attól sem tartózkodtak, hogy megszállásnak, meg „keserves” török, sőt „pogány” uralomnak nevezzék azt a néhány esztendőt, amikor csak az igaz vallás erős hitétől átitatott pasák és okos vezírek igazgatták ennek a földnek a dolgait. Láthatjuk most már milyen röviden láttak ezek a gyaurok és milyen keveset, és az ő naptáruk szerinti 2019. esztendő november havának 7. napján meg is mutathattuk nekik a tévedésüket. Ez a nap bizonyára megvilágosodásukra szolgál. Azon a jeles napon a fényes tekintetű Nagyvezír, Sztambul gyönyörű városának egykori pasája nagy és fényes kíséretével áthajtott a gyaurok városán, ahol ma még minaret sincsen, vallásunk igazságait kikiáltó müezzin sincsen, aki imára hívhatná az igazhitűeket. "Fog ez még kapni egy vajszínű árnyalatot", ahogyan azt az az Esterházy effendi mondta vala, aki afféle dervise volt ennek a városnak sokáig, míg csak el nem szólította őt az ő istene valami égi tájakra. Hogy szavamat másik szavamba öltsem, és hogy elétek teríthessem az örök igazság igéiből kiszőtt selyemfényű szőnyeget, el kell még mondanom azt is néktek, hogy a fényes orcájú Nagyvezír látogatása nagy figyelmet keltett a gyaurok körében, akik mind igencsak örvendeztek a nagy tekintélyű Nagyvezír látogatásának, kinek vitézsége és kardforgató képessége messzire látszik és a híre messze megelőzte Őt. Ezért is, hogy a várost lakó gyaurok a villamos és buszmegállókban csoportosultak e dicsőséges napon, e jól megjelölt, szalagokkal kerített helyeken adták a tanúságát örömüknek. Ahol a fenséges Nagyvezír csak elhaladt, a budai pasa által kiállított janicsárok fegyelmezett sorfala biztosította a zavartalan utat a Nagyúrnak és pompás kíséretének. A Víziváros nevű vilajet például arról nevezetes, hogy ott található egyik fontos kegyhelyünk, amit persze, hogy bearanyozott a Nagyvezír fenséges pillantása a látogatása alkalmával. A szentéltű férfiú, Gül Baba türbéjének a meglátogatása a sötétséget bevilágító bölcsességű Nagyvezír budai látogatásának egyik ékköve volt. Allah mérhetetlen bölcsességéből nehéz hivatalát könnyen viselő és ezért az ellene fenekedőket példásan megbüntető Nagyvezír elgyönyörködött a gyaur adófizetők pénzéből szépen rendezett türbében, ahol végre méltó emlék állított a törökök budai tartózkodásának. Igazi kegyhely lett végre ez, ahová az igazhitű zarándokok is ellátogathatnak, hogy elmélkedhessenek Allah bölcsességéről. A budai pasa gondoskodott arról, hogy népünk dicsőséges múltjának és jelenének e nagy találkozását kellő áhítat és zavartalan körülmények vezessék a maga útján. El kell mondanom azt is effendik, nektek, kik tátott szájjal hallgatjátok most beszámolómat, hogy a várost lakó gyaurok jól megértették az üzenetet. Nagy tisztelettel húzódtak vissza a jeles alkalomból kifeszített rendőrkordonok mögé és inkább és szívesen választották a gyaloglást ahelyett, hogy Allah akaratából ilyen szépen berendezett környezetet szennyező városi járműveket használjanak. Ha Gül Baba türbéje ennek a gyaur világban az igazhitűeknek az ő szigete, akkor most igazán kifejeződött a fontossága. Bizony mondom néktek, kik ezt még nem láthattátok, hogy gyertek és látogassátok minél többen, vigasztalást találtok itt, zarándoklatotokra a budai pasa csauszai vigyáznak majd. Azt is mondhatom néktek, hogy megfelelő ételben és italban sem lesz hiányotok, hiszen majdnem mindenütt pompás köftéket, ízlelőbimbótok után epekedő kebabokat találhattok és jó szállást is, hiszen nem egy pompás szállodának igazhitűek a tulajdonosai itt, ebben a gyaur városban, bizony. Mikor jöttök, láthatjátok a fényes ösvényt, amelyet a nagy tekintélyű Nagyvezír taposott ki nektek, igaz jótevőnk. Óvoda és iskola várja majd az igaz hit igazságaira szomjazó kisgyermekeket ebben a gyaur városban és ebből az is kikövetkeztethető, hogy nincsen már messze az az idő, amikor talán nem is oda, ahol egykor álltak, de valahová a városban visszaköltöznek a minaretek is. A Nagyvezír és a budai pasa találkozásának is a szomszédos vilajet adott helyet, a budai pasának emelt budai palotában és ez is szép szimbóluma volt a gyaurok megvilágosodásának. A Nagyvezír és fenséges kíséretének léptei éppen ott taposták a budai földet, ahol egykoron az örök emlékezetű Abdurrahman pasa is járt. Amikor pedig a Nagyvezírné kincsekkel, ajándékokkal kereste fel a gyaur városban az igaz hit lámpásaként világító óvodát és amikor bejelentetett, hogy a Nagyvezír alapítványa iskolát nyit ebben a vezeklő városban, már tudtam én effendik, hogy nem lehet messze már az idő, amikor az Allah hatalmas erejét tisztelő hívők végre méltó otthonokra lelhetnek itt, ebben a városban, amelynek pesti része a messzi Keletre nyúlik el és ahol a budai részét csipkés hegyek szegélyezik, de ahonnan már most is Gül baba türbéjéből kisugárzó fény deríti fel az eget.
