2014. április 24-én posztoltam az európai választásokról (lsd.: ott). Akkor Belgrádból. Onnan figyeltem fel arra, hogy a magyar választási kampányban milyen kevés szó is esik Európáról és az Európai Unióról. Magyarország 15 éve tagja az Európai Uniónak, de úgy tűnik, hogy ez a fél generációnyi idő sem volt elég arra, hogy többet tudjunk „róla”. Most Strasbourgból figyelem a magyar választási kampányt és nem derülhetek jobb kedvre attól, amit láthatok. A helyzet öt év alatt csak rosszabbodott. A magyar politikai elitet úgy, ahogyan van súlyos felelősség terheli azért, hogy választóikat folyamatosan és sokszoros visszaesőként tudatlanságban tartják az európai ügyeket illetően. A magyar sajtót, úgy ahogyan van súlyos felelősség terheli azért, hogy itt tartunk. A mai lezüllött állapotában a magyar közszolgálati médiát (a televíziót és a rádiót) megkerülhetetlen felelősség terheli azért az Európa-képért, amit közvetítenek és azért a hamis információk tömegével az Európai Unió működését meghamisító képért, amelyet naponta rémhír-szintű információkkal festenek fel a fogyasztóik emlékezetének kollektív falára.
A Fidesz ebben a választási kampányban a kőkorszaki vadászok barlang-festményeinek technikájával él. A vadászat előtt bölényeket fest egy homályosan bevilágított barlang falára és azt döfködi retorikai dárdáival. A Fidesz kampánya lélektelen, gépies, szellemtelen, arctalan, arcátlan, múltba néző és a jövőkép bemutatását csikorogva elkerülő, programtalan. Tegyük hozzá, éppen úgy, mint a parlamenti választási kampányai. A Fidesz kampányába semmi sem szól a jelöltekről és választói többségének is majd csak a szavazófülke magányában világosodik meg az elméje, hogy kiket is fog beszavazni az Európai Parlamentbe. A Fidesz szavazói még azzal sem szembesülhetnek, hogy a megválasztott képviselők elsődleges munkahelye nem Brüsszelben, hanem Strasbourgban van és képesek lennének gondolkodás nélkül Brüsszelbe kiszavazni őket, ami azért okoz majd gondot, mert szavazásokon itt és nem ott kellene résztvenniük. Képzeljük csak el, hogy a választói felhatalmazással élve hogyan keresi majd a brüsszeli utcákon Trócsányi László csúcsjelölt az Európai Parlament épületét. Igaz, hogy azt is tudjuk, őt az Európai Bizottság tagjának szánja a Fidesz és az Európai Bizottság székhelye valóban Brüsszelben van. Pompás választás! Amikor Európa egyik fele és az Európai Bizottság és Parlament nagyobbik fele attól hangos már hónapok óta, hogy „Magyarországon lebontják a jogállamot és ezeket a lépéseket szankcionálni kellene végre”, akkor a magyar igazságügyi minisztert jelölik, azt az embert, aki egyrészt kormány-posztjának fogva az egyik legfőbb őre kellene, hogy legyen a jogállamnak, másrész arról az emberrel beszélünk, akinek ügyvédi irodája nem is kis kaliberű kedvezményezettje a rendszernek, ami azért normálisabb helyeken felvett összeférhetetlenségi kérdéseket. Spongyát erre a politikai manőverre, mondaná Virág elvtárs, Trócsányi miniszter úrnak pedig sok sikert a meghallgatásokon rá váró megpróbáltatásokhoz, amelyek majd ősszel bekövetkeznek. Megizzad ott majd bizonyosan, de az Európai Bizottság tagja lesz a következő öt esztendőben és a meghallgatásának a megpróbáltatásait lesz ideje kipihenni valamilyen jelentéktelenebb pozícióban.
A Fidesz választási kampányában végre kimondja azt, amit mindenki amúgy is tud, hogy nekik még Brüsszelben is Orbán Viktor az első és védik is őt körmük szakadtával, összevissza beszédeit, logikátlan és törtélmietlen fejtegetéseit, természetes szövetségeseket elidegenítő és az ország európai politikai pozícióit romboló diplomáciai és gazdasági együttműködési lépéseit. Orbán Viktor bejelentkezett az európai nacionalisták versenyébe, ahol ő úgy kell, mint egy falat kenyér. Egyikük sem érte el eddig azt, amit ő elért: zavartalanul uralkodhat az országában, és ez nem sikerült eddig Le Pennek, nem sikerül Salvininak, nem sikerült Farage-nak, nem sikerült még Kasczynskinak sem, de Orbánnak sikerült, ezért járhatja a pávatáncot, egyet a Néppártnak, kettőt jobbra a populista jobboldali nacionalistáknak. Itt azért megáll a magyar választópolgárok felelőssége is. A megválasztásuk előtti pillanatban még sem a magyar választópolgárok, sem a Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltjei nem tudják, hogy melyik pártcsalád milyen frakciójában foglalnak majd helyet. Elképzelem majd azt a pillanatot, amikor Orbán Viktor kiadja a parancsot Szájer Józsefnek, hogy az euroszkeptikusok és Európai Unió ellenesek frakciójában kell majd helyet foglalniuk. Simogathatja majd ott a szakállát Farage és a Salvini-párt jelesei mellett, a haszontalan idióták gyülekezetében. Ott aztán lesz frakció-fegyelem! Ott aztán lesz majd néhány furcsa ügy, amelyet majd meg kell próbálni szőnyeg alá söpörni. Ott azért az a hangnem és magatartás az uralkodó, amelyet Herr Stracher (a mi szövetségesünk) bemutatott Ibizán, no meg az, amit Marinne Le Pen asszony a homályos, de biztosan orosz eredetű pártfinanszírozási botrányában és a közeli hozzátartozók és otthoni pártaktivisták hazai munkára szóló, de európai finanszírozásával. Farage is érdekes, akinek úgy látszik, hogy Brexit ide, az Európai Unió folytatólagos gyalázása oda, de mégis csak jól jön neki az a 10 ezer euró, havonta, amelyet azért szakíthat le, hogy az Európai Parlamentben egy retardált Mr. Bean arckifejezésével kiabáljon hülyeségeket. Nos, sok sikert az európai polgárok érdekeit képviselni igyekvő magyar képviselőknek az Európai Parlamentben! Kétség ahhoz nem fér, hogy meg fogják őket választani, a Fidesz képviseletében, a Fidesz felé lejt ez a választási pálya erősen és lehet, hogy 14, lehet, hogy 15 képviselőjük is ott ül majd a következő öt évben, mondjuk még egyszer, hogy Strasbourgban, az Európai Parlamentben.
Ebben a választási kampányban sincsen másnak nagy esélye Magyarországon, csak a Fidesznek. Így alakult. Persze, hiába mondjuk most, hogy minden Fideszre leadott szavazott egy veszteség Európa szempontjából, ezt a Fidesz tábora meg sem hallgatná, el sem hinné. Nem is hiheti, mert nem mondták meg neki, hogy ennek az európai választásnak mi valójában a tétje. Ennek a választásnak a tétje az európai egyensúly és béke fenntartása, amely feladatban az Európai Uniónak óriási szerepe van. Az Európai Unió természetesen nem azonos Európával, de a kontinens emminens képviselője. Az EU nélkül az európai gazdaság nem lenne versenytársa sem az Amerikai Egyesült Államoknak, sem Kínának, sem Oroszországnak. Az Európai Unió az a kormányok feletti (szupranacionális) és kormányközi (internacionális) szervezet, amely megadta a lehetőséget a tagországainak arra, hogy úgy képviseljék saját, az egészhez képest partikulárisabb érdekeit, hogy soha nem feledkezhessenek meg arról, hogy mindannyiunknak vannak mindenkivel közös érdekeink is. Az Európai Unió ilyen szempontból egy világtörténelmi jelentőségű képződmény, alkotás. Konkrét ügyekben (eltérő minőségű kiragadott példákkal: mezőgazdasági támogatások, fenntartható fejlődés és közös környezetvédelmi előírások, fogyasztóvédelem és eltörölt roaming-költségek, vámmentesen piacokat cserélő termékek áradata és különösebb kötelezettségek nélkül munkát vállalók ország-cseréje, stb) jelen van minden európai uniós területen élő polgár életében, de ugyanakkor megőrizte és fenntartotta annak a vágyott és elképzelt Európának is azt az imaginárius képét, ahol egyenlőség, testvériség, szolidaritás és emberi szabadság, a politikai szabadságok kiteljesedése működteti közösségeinket. Ennek a választásnak a tétje valójában az, hogy képesek-e a most megválasztandó képviselők fenntartani az együttműködést a maga konkrét formáival és, hogy megőrzik-e az vágyott és elérni kívánt Európát, amely a választók lelkében és szívében létezik, de amelyért mindenki megteheti a magáét ott, ahol van, ahol él - Európában.
Ennek a nem is költői kettősségnek illene ott lennie egy európai választási kampányban. Fel lehetne vázolni egy vágyott Európa képét is. A Fidesz csak egy, egyetlen egy témát használ kampányában, azt, amelyet mi már jól ismerünk, hiszen évek óta ennek a szajkózásával vannak tele a budapesti utcák és a magyar képernyők. El kell mondanunk, hogy nem a migráció Európa problémája. Helyzetemnél fogva egy kicsit ráláthatok arra, hogy hogyan kampányolnak Franciaországban és Németországban. Innen, Strasbourgból úgy tűnik, hogy még Németországban sem (ahová az elmúlt években 1,5 millió ember érkezett) a migráció a kampány központi tematikája. Az AfD-t leszámítva (igaz, hogy még ők is a korábbiaknál visszafogottabban) a német pártok nem igazán emlegetik fel a migrációt, a német politika természete nagyon más és a német média is nagyon másképpen viselkedik, mint a magyar. A német kandidátusoknak van arca, fizikai teste a médiában, van életrajzuk, kapnak kérdéseket arról, hogy mit is akarnak képviselni az Európai Parlamentben. A német kampány ténylegesen a tényleges jelöltek versenye, ahogyan az illik. A magyar kampányban kormányzati és pártapparátcsik-jellegű megmondó emberek járják az országot és már megint a migránsokkal riogatnak minket, de úgy, hogy ezeknek az állítólagos migránsoknak csak iszlamofób kifejezések jutnak. Na jó, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes idönként gyalázza a franciákat, vagy Kövér László házelnök egy európai kampányban! fontosnak tartja, hogy homofób vízióival üzenjen, de azért mégis, hol vannak a Fidesz jelöltjei a kampányban? Európáról a Fidesz kampányában nem beszélnek, csak azt emlegetik, hogy „erős nemzetállamok szövetségét akarják”, anélkül, hogy kifejtenék, ez mit is jelentene a XXI. században és Európában?
Amikor például Orbán Viktor majdnem havonta elmasírozik az Európai Tanács aktuális ülésére, akkor ott a tagországok szorgalmasan lobogó zászlai alatt vonul. Ez a szimbóluma az Európai Unió kormány- és nemzetköziségének. Az EU jelmondata: „Diversity in Unity” = „Egység a sokféleségben” lobog ott, mit jelent ehhez képest az, hogy „nemzetállamok szövetsége”? Az Unió éppen azért választotta ezt a nevet 1995-ben (azóta hívják így ezt a tömörülést), mert a nemzeti és mindenkori kormányok által képviselt nemzeti érdekeket az Európai Tanácsban, az ezek feletti (szupranacionális) érdekeket az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben kell képviselni. A sokféle érdek kiegyensúlyozásának a döntései mechanizmusok bonyolultsága a feltételrendszere, egy uniós döntés sok kézen meg keresztül a döntésig, ezért is csikorog sokszor a döntési gépezet, itt is, ott is meg lehet akasztani a folyamatot. Ebben a Fidesz eddig is jeleskedett, most is erre készül, ezért is kidobott szavazat minden Fidesz képviselőre leadott szavazat, mert Európának nagy kérdésekben egységet, közös fellépés erejét kellene mutatni, ezt sokszor éppen a Fidesz és elvbarátai akadályozzák. Miért is kellene egy olyan Európai Unióra szavazni, amely fontos ügyekben döntésképtelen? Például a migráció kérdéseiben? Vagy a Szociális Európa kérdéseiben, az európai minimálbérrel kapcsolatos döntésekben, az egységes egészségügyi ellátás ügyeiben, vagy abban, hogy közösen finanszírozzák a környezetvédelem paradigma-váltásához szükséges költségeket. Macron pártja például azzal kampányol itt, hogy legyen egy olyan európai uniós pénzalap, amely a fenntartható energia-forrásokra való áttérés költségeit finanszírozná, persze ezt csak a tagországok közös akaratával lehetne létrehozni, hát rajta!
Franciaországban egy választási kampányban megvannak a média-rutinok. Itt az elképzelhetetlen, hogy a kampányoló képviselők ne kapjanak média-felületeket elképzeléseik kifejtésére. Mindenki szerepel a tévé-képernyőkön, még a a Frexit-ért kampányoló mikro-párt is, akinek a lehetséges sikerét 1%-on mérik a közvélemény-kutatók. A múlt héten volt például a csúcsjelöltek köztelevíziós kerekasztala, három órás televíziós műsor ez, mindenki a megszabott időkeretben elmondhatja, miért kampányol és mit csinálna. Gondolatok, elképzelések, szlogenek vad kavargása az egész, amelyet a moderátorok megfelebbezhetetlenül uralnak, tartanak értelmezhető mederben. A közvélemény-kutatások szerint most élen álló pártok, az En Marche és a Rassemblent Nationale, vagyis Emmanuel Macron és Marinne Le Pen csak a minap vívta meg a maguk verbális mérkőzését úgy két órában. A francia választópolgár megérdemli, hogy képbe helyezzék és ez a média dolga végül is. A magyar közszolgálati média lezüllése oda vezetett, hogy a magyar választópolgárt teljesen homályba hagyja a legfontosabb kérdésekben. A francia választópolgár tudja azt, hogy a „sárga mellényesek” két listát is indítanak a választásokon, és látja azt is, hogy a trockista Mélanchon pártja aktuálisan hogyan áll a választási hajlandóság aktuális mérésekor. A magyar választópolgárok többsége valószínűleg azt sem tudja, hogy a DK-n, az MSZP-n és a Fideszen, esetleg a Jobbikon kívül még számos más pártnak is van jelöltje ezen az európai választáson. Azt meg végképpen nem tudják, hogy milyen elképzeléseik vannak az Európai Unió jövőjét illetően, mert ehhez nekik az eszköztárból sem kamera, sem mikrofon nem juthat.
Strasbourgból nézem tehát a mostani választást és nem fogok szavazni, mert nem tudok. Fegyelmezett választópolgár vagyok, 1990. óta minden választáson leadtam a voksomat. Most nem tehetem, fizikai okok, a magyar választási rendszer egy furcsasága miatt, amely engem és a hozzám hasonló élethelyzeben lévőket diszkrimálja. Én magyar állampolgár vagyok, akinek állandó bejelentett lakcíme Budapesten van, viszont most Strasbourgban élek „életvitelszerűen”. Ha élni kívánok alapvető állampolgári jogommal én, akkor vagy hazautazom, hogy a lakóhelyem szerinti választókörzetben szavazzak, vagy átjelentkezem és – az én esetemben – vagy a párizsi nagykövetségen, vagy Lyonba adhatom le a szavazatomat. Ehhez át kell jelentkeznem, az átjelentkezés egyszerűen és on-line megoldott, tényleg semmi probléma. Ha átjelentekezem, oda kell utaznom, ahol szavazhatok. Ez persze idő és pénz, úgye mit sem számít, ha ilyen jelentős tétről van!? Csakhogy nekem hétfőn reggel záróvizsgám lesz, reggel 9 órakor a strasbourgi egyetem Nemzetközi Nyelvi Intézetében, el nem mulaszthatom, ha nem vagyok jelen, elbukom a félévemet és diplomámat, lévén, hogy ez a 6. és egyben utolsó szemeszterem. Párizsba eljuthatok persze repülővel (de akkor repülővel visszatérni időben nem tudok, mert esti járat nincsen), vagy TGV-vel (az utolsóval egy kicsivel éjfél előtt vissza is érnék), de akkor meg kimosott rongy vagyok az utolsó és ügydöntő vizsgámom. Budapestre is elrepülhetnék persze, a szavazást megelőző napon, de visszatérni nem tudnék, mert olyan járat most éppen nincsen. Nem szavazok tehát, döntöttem. Magyarországon pártom amúgy sincsen, nem lenne kire szavaznom, nem tudok azonosulni azzal a felelőtlen Európai-képpel, amelyet a magyar politikai pártok most és ott képviselnek. Legfeljebb csak egy motivációm lehetne, hogy ne szavazzak a Fideszre, mert ott a szavazatomat ablakon kidobottnak tartanám. Nem tudok ember-ellenes, homofób, iszlamofób, Európa-egységet felbontó és Európáról következetesen és határozottan valótlanságot állító pártot támogatni. Európának nincsen szüksége erre a Fideszre most, hanem azokra van szüksége, akik komolyan elgondolkodnak azon, hogy milyen módon és milyen intézményi reformokkal lehet közelebb hozni az Európai Unió intézményeit választóihoz és az európai polgárokhoz. Zárjam ezt azzal, hogy öt évvel ezelőtt, Belgrádban egyszerű volt a dolgom, csak átjelentkeztem és a lakásunkhoz közeli Nagykövetségen, az ulica Njegosaván leadtam a szavazatomat (és már akkor sem a Fideszre).
Csak el kell mondanom, hogy feleségem német állampolgár. Neki is van egy állandó lakcíme Németországban, de életvitelszerűen természetesen Strasbourgban él, hiszen itt dolgozik. Élethelyzetünk tehát hasonlítható, de hiszen ez természetes is házasságban is társas embereknél, nemdebár? Az én feleségem egyszerűen átjelentkezett az internet segítségével a levélszavazat kategóriába, néhány nap múlva postán megkapta a borítékját és a szavazólapját. Leadta a szavazatát és én éppen most jövök a kehl-i postáról, ahol választói akaratát továbbítottam bérmentesen (minden európai uniós országban bérmentesített küldeményként egyébként). /Így be is vallottam azt, hogy a kehl-i TamTam Caféból írok./ A diszkriminációm ott van, hogy a magyar választási rendszer elismeri a levélszavazat intézményét, de ez nem nekem, külföldön élő magyar állampolgárnak van fenntartva! Személyesen is bánthat a dolog, mert én azért sokkal régebben vagyok magyar állampolgár azoknál, akik a magyar levélszavazati jogot megkapták. Mondhatnám úgy is, durvábban, hogy engem, magyar állampolgárként vesz semmibe a választási törvény, miközben mindenféle vajdasági, erdélyi, kárpát-aljai népeknek kedvez egyoldalúan. Ráadásul azt is elmondhatnom, hogy Strasbourgban van Magyar Nagykövetség, de itt szavazatot leadni nem lehet. Fokozzam még? Nem én vagyok az egyetlen magyar állampolgár, aki itt él. A mond(v)a csinált székely zászló pedig fennen hirdeti a budapesti Kossuth-téren azt, hogy így van az, én csak egy diszkrimált állampolgár lehetek most, lettem volna inkább csíkcsicsói és nem kolozsvári.
Rendben van, így van, ahogy van. A Párkák fonnak, a Történelem emberi eseményeket ledaráló kerekei forognak. A ma az mindjárt holnap történelem, de legkésőbb holnapután lesz ebben a felfokozott tempóban ítélkező korszakban. Szinte történelem az is, hogy az Európai Unió az egyetlen olyan nemzetközi és egyúttal nemzetek feletti szervezet, ahol több, mint 400 millió európai választópolgárnak van lehetősége arra, hogy közvetlen választással beleszóljon a dolgaiba. Ilyen formációt nem ismer eddig az emberi történetek összeségeként leírható Történelem. Európa nyugati felén már 1979. óta szavaznak az Európai Parlament képviselőire. Mi 2004-ben szavaztunk így először. Negyven év tapasztalatai állnak szemben 15 év tapasztalataival. Lehet, hogy egyszer eljön majd az az idő, amikor színre lép egy generáció, akik megértik azt, hogy a választók felett egy demokratikus választáskor egy angyal suhan át, szikár, sportos, fürge alak, aki szárnyának csücskével megérinti a választók szívét, de egy másodpercnél is rövidebben és aztán tovatűnik, elsuhan a horizontunk mögött. Demokrácia, suhogja a szót vissza nekünk a szárnya és persze, hogy a repülés arra is figyelmeztet, hogy ne éljünk vissza ezzel. Ne vadásszunk a Demokrácia Angyalára!
Nekik, a Fidesznek most – innen úgy látszik – még Brüsszelben is Orbán Viktor az első. Kár, hogy ezt le kellett írnom. Jobb lenne, ha azt írhatnám, nekünk Brüsszelben is, Strasbourgban is Európa békéje és a természetes sokféleségében a döntésképes egyensúlya az első.