A diák nem tanul … ? A fiatalok tanulnak.

Az ifjúság vagy a fiatalok szavakhoz illesztett jelzők vagy teljességgel általánosak vagy konkrét helyhez és helyzethez kötöttek. Beszéltek már „elveszett”, „győztes” vagy „vesztes” nemzedékről. Szóltak már „hedonista”, „jólfésült” vagy „elkallódott” fiatalokról, sőt a „rock-korszak” vagy a „zűrkorszak” gyermekeiről is.

Felfigyelhetünk arra is, hogy mostanában ott lódult meg közbeszéd, ahol a „tanuló fiatalokról” beszélgetünk, beszélgetnek. Ezt közvetlenül valószínűleg az a buzgalom váltotta ki, amellyel Hoffmann Rózsa és Co. nekiláttak a magyar köz- és felsőoktatási rendszer átszabásához vezető műveletekhez. Volt már itt minden, mint a búcsúban! – ahogyan egy kedves ismerősöm meg szokta volt ilyenkor jegyezni. Tényleg. A Magyar Nemzet alapvetően a Professzorok Batthyányi Köre személyzeti erőforrásaira támaszkodó cikksorozatot indított a felsőoktatás bajainak elemzése és a bajok orvoslása tárgyában. Feltétlenül meg kell említenünk, hogy ezek a viták nem újak és nem szokatlanok. Annak a paradigma-váltásnak, amelynek a kellős közepén tartózkodunk, éppen ez a lényege. Azt már felismertük, hogy „a Világban” váltani és változtatni szükséges. Azt, hogy hogyan és hogy ezen az úton kinek a tanácsaira is hallgatunk – nos, azzal megkínlódunk.

A felsőoktatásban zajló vitáknak nem csupán az említett napilapi cikkek, hanem a nyilvánosság más tereinek diskurzusai is helyet szorítanak. Ezek között egy üdítő példa az index-en most, ma ebben a korán jött tavaszban közölt írás (http://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2011/01/12/a_diak_nem_tanul_az_oktato_nem_kovetel), ahol az is rendkívül érdekes, ahogyan arra a kommentelők reagálnak. Bár a beírást jegyző Mátyás László „kicsit sarkosabban fogalmazott gondolatok” gyűjteményének nevezi írását, ez egyáltalán nem így van. Diagnózisa normálisan és becsületesen két tengelyű. Az egyik a világhelyzetre tekint, ha már ez egyáltalán lehetséges. Említései között „nemzetközi publikációk”, „világszínvonalú kutatási eredmények” szerepelnek például. Nyilván helyesen, ha a tömegesedő felsőoktatásnak ezek váltak az eredmény-mérőszámaivá. Mert mérni feltétlenül szükséges. Az oktatási költségvetések miatt pedig kötelező. A másik tengely a hazai viszonyokra tekint. Itt a mérőszámokat benyomások, érzések, érzületek felemlítése váltja fel. Így itt az a fő üzenet, hogy a „diák nem tanul” a „tanár pedig nem követel”.

Egy ilyen bejegyzésen nem szabad azt számonkérni, amely munkát megfizetett szakértői team-ek szoktak volt elvégezni. Az írásban ott az ezeknek az elemzéseknek az ismerete és ott a benyomások őszinte továbbításának igénye. Jól tette tehát Professzor úr, hogy így szólt hozzá a vitához és jól tette az index.hu, hogy ezzel megnyitotta a kommenteknek is ezt az útját. Ebből érdekes, egymással összeérő dialógusok alakulhatnak ki egy olyan térben, ahol erről kevésbé szoktak volt beszélgetni.

Miért is? Mert a diákok közreműködése nélkül nem javítható meg a felsőoktatás. Szívesen mondanánk azt is, hogy a diákok közreműködése nélkül a középfokú oktatás deficitjei sem orvosolhatók – de visszafogjuk erre irányuló megjegyzéseinket most. Ennek a posztnak a keretei között nem beszélünk majd a részvételre épülő tanulásról, megígérem. A fiatalok véleményének lebecsüléséről nem most akarunk írni. Az ifjúságkutatás mai állapota mellett is látható, hogy a fiatalok ösztönös cselekvései és a kortárs-csoport befolyása a véleményalkotásukra sokkal dominánsabbak a választásaikban, mint az, hogy a Professzorok hogyan is gondolkodnak Róluk. Itt érhető tetten a leginkább az ifjúságpolitika és az ifjúsági munka alapvető kettősége.

Ez pedig az, hogy azok, akik ma a fiatalok véleményformálói (és ezek elsősorban a kortárs-csoport vagy az Ő nyelvükön szóló művészeti csoportok tagjai – mondják a kutatók) nem előre, a politikai társadalom által szívesen felemlegetett „fényes jövőbe (amikor mindenkinek jobb lesz)” néznek. Életük a Szent Jelen, az Életük. Most és itt. Ezért az a feladat, hogy világosan megérthessük azt, hogy mit jelent a Most és mit az Itt. A mostban múltbeli szép idézetek üresen visszhangoznak üres terekben. Az ittben a határok új- és újbóli meghúzása, rajzolása átlépendő akadállyá válik. A meghatározások új koordinátáinak megkeresésére lenne szükség inkább, tehát. Annak a megkeresésére pld., hogy hogyan vállalhatnak felelősséget a mai fiatalok a jövőbeni dolgokért. Innen érnénk el a Részvétel fogalmáig, amely – ugye, hogy el ne felejtsük – Magyarország EU-elnökségi félévének az egyik prioritása!

Az említett cikkre az index.hu-n nyitott diskurzus (közbeszéd, vagy közbeszólások gyűjteménye) eddigi tanulságai szerint nincsen újdonság. A kommentelők azt írják, hogy az egyetem-választásuknak két alapvető oka volt. Az egyik az a nagy titok, a Családok történetében elbújó titok, amely az elődök életének meghaladásával érvelt: „ne kövesd Apád példáját, fiam (…)”. A másik a feltárandó elemzés birodalma, az, hogy hogyan is hat ezekre a választásokra az a Társadalmi Tér, amely a karrier-képeket közvetíti. (Ha én média-törvény csinálnék, biztos, hogy a ’celeb’ fogalmát töröltetném a médiumokból, hatósági eszközökkel, pld. Bocs.).

Nem lenne szerencsés, ha elmarasztalnánk azt a kommentelőt, aki nyiltan és őszintén bevallja azt, hogy „a minimumot teljesítettem”, hogy eltöltsem az időmet az egyetemen. Az sem, ha azt a megjegyzést kapnánk fel, amely azt mondja, hogy „rátaláltam életem céljára azzal, hogy épület-technikus lettem” (azután, hogy valami egészen másra kényszerítette az a bizonyos családi kupaktanács). Közmondásos, hogy mennyire hiányoznak a Jó Szakmunkások. Hogyan viszonyulnak az Egyetemek a Szakmunkásokhoz?  

A fiatalok tanulnak. Folyton folyvást tanulnak. Ez a fiatalkor lényege. A tanulás. De a tanulás nem feltétlenül az, hogy tekintélyes (lsd.: sok nemzetközi publikációval rendelkező) professzor „igét hirdet” a katedráról és a vizsgákon elvárja azt, hogy az Általa leadott anyagot adja vissza a hallgatója. A tanulás nem feltétlenül irodalomjegyzékeken alapuló művelet. A tanulás ennél sokkal, de sokkal összetettebb folyamat. Azok az ifjúsági munkások, akik Közösségek Építésében találták meg Élet-feladataikat, mindenkinél jobban tudják azt, hogy hogyan is van ez.

Talán annak jön el az ideje, hogy a Tanulási Folyamatokról kezdjünk el beszélgetni. Ha ez az idő eljön, ha a diskurzus a Professzorok Köre mellett a Diákok Körét is megszólítja, akkor az Ifjúsági Munkának is Helye Van a Nap alatt.