Ha most nézek fel a laptop képernyőjéről, a Svetozar Markovic utcai NoNo Café pultjára látok. A hajóbelsőt formázó térben most kevesen beszélgetnek. Latin jazz siklik elő a hangfalakból és a csendes beszélgetés zaját még a kávéőrlő zümmögése is elnyomja egy pillanatra. A reggel még vaskos belgrádi köd délutánra felszívódott, szürke odakint a délután, most sietősebbre fogják a lépteiket a járókelők, mert hideg van. Odaát, a kávézóval átellenben, a máskor, jó időben a járdán ácsorgó diákok eltűntek, felszívódtak valahol, mint a köd és nem a NoNo vette fel őket, láthatom. Ősz van Belgrádban is és ilyenkor a fiatal életeknek ez a máskor az utcákat és tereket betöltő és felülíró áramlása is csendesebb. A Vesele Domacice vagy az Akademija persze biztosan tele van most is, de itt és most csendes az ügymenet. Majd szombaton – látom a kézzel írott plakáton – biztosan nagyobb lesz az élet, mert a ’De Puta Madre’ játszik, kíváncsi lennék, hogy mit is, ezzel a névvel!? Aztán visszatérek a képernyőn felvillanó információkhoz. Egy vicces térképpel barátkozom, a minap kaptam, meg is mutatom, hogy érthető legyen az, miről is tűnődöm. Új európai régiók… globális hatások kis kontinensünkön. Látható, hogy a térképen semmi sem utal az itt élő emberekre. Más térképeken határozottabb kontúrokat öltenek az emberi élőhelyek, színes foltok, kis köröcskék jelzik, hogy ott laknak, közöttük a foltokat és a pontokat kanyargósan összekötő utak, el tudjuk képzelni azt, hogy áramlik rajtuk a forgalom. De ezen a térképen csak személytelen foltok, nagy területek láthatóak, amelyeket egy-egy név foglal keretbe, eltűntünk erről a térképről. Azok a sok évtizeden, generációk által egymásnak áttanítottan megszokott határvonalak felolvadtak ezekben a színekbe, ez az Európa különös régiók Európája. „A finanszírozási válság után”…majd más lesz minden? A válság csak úgy egyszerre magától abbamarad, éppen olyan váratlansággal, mint ahogyan sokak számára egyszer csak  keletkezett? 2016-ban tényleg egy másik Európában élünk majd? Átváltozásaink tengelye a hitelek és tartozások, a bevételek és a kiadások egyenlege lesz-e csupán, és csakis e tengely körül fordul majd a terv és az álom, az álmodozás és a cselekvés? Személyes cash-flow-nk hogyan néz majd ki? Mi lesz a jövőtervek, és mi tennivalók rovatban? Aztán megkérdezzük-e azt majd akkor is, hogy mi is egy bank, miféle intézmény ez, amely nélkül ma semmit sem tudunk kalkulálni? Ezzel a bankkal együtt cselekszünk majd a jövőben is vagy éppenséggel ellene? Bank-országban élünk majd vagy ez az egész csak egy jó vicc, kijózanító nevetésre ingerlő vaskos tréfa? Bankország mászkál majd itten a két part között, két Bankkontinens között, Kompországból Bankország, bankországból és vissza bankországba, nem nyugvó kompocskánk még mindig a kikötőjét keresi. A bank a pénz kikötője, átrakodó-állomása, megállója és átszállója. Kis kompocskánk akkor tehát a pénzt keresi, talán. Pénze azonban végső soron csak a polgároknak van, ha van. De vicces térképünkön nincsenek polgárok tehát, de majd biztosan készül egy másik térkép hamarosan, amelyen pedig bankok nincsenek, csak a polgárok és szövetkezéseik a bankok ellen vagy a bankok mellett. Az is egy Régiók Európája térkép lesz, közösségi megoldások keresésében aktív és egyéni megoldások és egérutak építésében erős régiók Európája, kisebb és nagyobb területek, színes foltok ezen a kontinensen. Mert ahogyan az már lenni szokott a folyton folyvást zsivajgó emberi természetben, mindig megoldásokat keresünk, de csakis azért, hogy jobb és lakhatóbb legyen az élet. Az új szövetségek korában léptünk. Ezeket a szövetség-kereséseket az új közösségi portálok kereső robotjai serkentik kívülről. Aztán most megszakítja ezt a szöveget, hogy beáramlanak a lányok, úgy látszik, hogy véget ért a tanítás a szemközti iskolában. A NoNo hirtelen megtelik ezekkel a gimnazistákkal, ahogy leülnek és máris a mobiljukhoz kapnak és rögtön csak úgy fújják a füstöt megkönnyebbülten, mert itt lehet, mert a kötelességek most már oda vannak, az utca túloldalán, és hogy összedugják a fejüket, hogy viháncoljanak egy sort, hogy elviccelődjenek a tanáraikon és, hogy megosszák egymással minden tudásukat arról a világról, amelyre ráláthatnak. Ez egyáltalán nem kicsiny terület, látható a gesztusokból, kiterjedései vannak, de ez sokszor még az ifjúságtörténet kutatói számára is titok. De ebben a titokban ott van a Nagy Feladat. Tényleg rajtuk múlik az, hogy ez vagy egy másik térkép függ-e majd az európai iskolák falain!