Kamiádi csak áll és néz, kissé rézsút, de előre, fejük enyhe ívben balra hajlik, Kamié talán egy kicsit jobban, mint Ádié, megtorpantak, állnak és néznek. A pesti utcasarkon néznek így, a Dob utca és a Rumbach Sebestyén utca sarkán, a Rákóczi út irányába néznek kissé rézsút. Eddig előredőlve közeledtek, azon az egyik lehetséges megközelítési útvonalon, csakis a Szimpla felé, de most megálltak, a dőlés kiegyenesedett, állnak és néznek. Kamiádi egy csizmára néz most, egyáltalán nem nézik a hozzátartozó lábakat és a feszes kabátkát kidomborító formákat, csakis a csizmát. Az eső esik, ezért közeledtek tulajdonképpen előredőlve, csak semmi nosztalgia, mondta Kami, de észrevetted, hogy előredőlve közeledünk, Antoine és Desiré is voltunk, de hányszor, meg még mi minden, és lyukas a zsebem Ádi, panaszolta, két öklöm mielőtt ronggyá rohadna, tán meg is fagyna, mert piszkosul huzatos ez a lyuk. Aztán feltűnt a csizma, a tartás kiegyenesedett, az összehúzott szemek kitágultak, a hunyorgósra vett nézés felett ráncolódó szemöldökök szigorú-egyenes vonalba rendeződtek mostanra. Kamiádi megáll a Dob utca sarkán, csak állnak és néznek, egyszerre, egy ívben, rézsút, előrefele és egy kicsit lefele, jó barátok, fontos éjszakák sziámi ikrei. A csizma rózsaszín, fényes, csillognak rajta az esőcseppek. A rózsaszín felületen citromsárga csillagok, zöld iguánák között mintha bíbor csíborok mászkálnának le és fel, végtelen, mert a csizma szára hosszú, térd felett végződik, a kabát és a csizma között csak a fekete harisnyával védett combkezdemény sejthető és a szoknya, ha van, valahol a kabátka homályába vész el. A csizma egy legalább 12 centisre becsülhető tűsarok segítségével találkozik a Dob utcával, a tűhegyes sarok azonban legalábbis foszforeszkál. Tudniillik világít, saját fénye van, amely így nem is reagál a rózsaszínre. Tulajdonképpen ez a derengő fény késztette megállásra a két barátot, a feketére ázott aszfalton világít ez a két tűsarok, mikro-flamenco ritmusban áll az a lány, tudniillik, hogy toporászik itten, akinek az arcát végül meg se néztük, mint azt Kami később megállapítja majd. Aztán a tűsarkak fénye odább toppan egy kicsit, Kamiádi felocsúdik a nézelődésből, nekilódulnak, Kami kirántja a kezét a lyukas zsebéből és az ég felé bök a mutatóujjával. „Globalizáció Ádikám, globalizálódunk, egyfolytában és szüntelen és ez is egy álomfényezés, sőt álomi dukkó, lakk, vagy amit akarsz.” Ezen Ádi most elgondolkodik, keze a zsebében, az eső most a szemünkbe vág, a szemük ösztönösen összehúzódik, előre dőlve közelednek a Szimpla felé. Vissza se néznek már és most, mert Kami odavágott mondatában hosszú viták és beszélgetések, egyetértések és összeveszések vannak belefoglalva, Kami szokott tömörségével összefoglalta ennek a velejét és ez most Ádi elevenjébe vág. Tán meg is sebezi egy kicsit. Csak annyira persze, mint egy ügyetlen mozdulat a kenyérvágó késsel, de mégis csak seb ez, sebecske, vágás, persze másnapra gyógyul, de nyoma még maradhat. Mert Kaminak az az elmélete, hogy az álomfényezőké a világ most. Ezzel pedig Ádi nem tud egyetérteni, mert ő az idealista. Ugyanakkor osztja Kami teóriáját abban, hogy az álmokat fényezni kell. Lakkozni, dukkózni, kicsit fel kell javítani. Fényesebben tudatni másokkal. Ádit zavarja az, hogy ezt a fejtegetést Kami csak neki tartogatja, mindig csak neki, soha senki másnak, aztán majd reggel bemegy a minisztériumba és ottan álmokat fényez majd, köztisztviselői státuszban, közpénzekből fényezi ezeket az álmokat most éppen, mert a soha-véget-nem-érő átszervezések, átalakítások, szervezeti reformok és szükségesként, no meg kényszerűként bejelentett változtatások hullámai Kamit végül a minisztérium sajtóosztályának végtelen homokjára kisodorták, ahol saját megfogalmazása szerint most hivatásos álomfényezőként keresi a kenyerét, mert az a dolga, hogy kijavítsa az államtitkár hölgyek és urak beszédeinek álombeli fordulatait, illetve, hogy a fiatal kollégák körmére nézzen, akik buzgón írják ezeket a beszédeket, mert ebben a minisztériumban rend van és itten nem lehet csak úgy össze-vissza beszélni a nyilvános alkalmakkor, és Kami ráadásul élvezi azt, hogy taníthatja az ifjú kollégákat arra, hogy az, amit ők csinálnak az még nem történelem, sőt, ott ez még csak lábjegyzet sem lesz, ráadásul nem is ügydöntő – mondja időnként gonoszul, hadd gondolkodjanak ezen - mert Kami bizony cinikus, ilyenkor a rosszabb fajtából, és élvezi ezt a pózt. Persze a miniszter álmait más fényezi, arra ott van a kabinet, no meg a Miniszterelnöki Hivatal, szóval Kami elvállalta ezt a helyzetet és a maga módján alkalmazkodik ehhez, mert mást most nem igen tehet. Családi cash-flow-ja romokban van, Eszter összecsomagolt, de ráhagyta a közös vagyon elosztásának a műveleteit és ezért Kami, amikor nem álmokat fényez, akkor számol, a számok pedig semmi jót sem ígérnek, neki aztán tényleg semmi jót, csak álomtalan éjszakákat. Aztán Ági meg egy újabb számlát nyújtott be, egy nehezet, egy láthatatlant, egy megnevezhetetlent és érinthetetlent, mert Ági most betegeskedik, már hónapok óta nem dolgozik, Kamit pedig úriembernek nevelte a képzelet-apa, akit ő éppen ilyenné fényezett az álmaiban. (Mama a feketítésben és a homályosításban volt nagyon jó, és ez Kamit nagyon bántotta kamaszkorában.) Mert a Kami az elvált szülőknek az ő gyermeke, egyke. (Ádi is az, de teljesen másképpen és neki testvére is van.) Az álomfényezett álom pedig kötelez, mert az álomfényezés nagyon nehéz dolog, kifényezett-képzeletbeli apa pedig nem engedné meg Kaminak, hogy Ágit magára hagyja. De erről persze Eszter soha sem tudott semmit sem. Eszter amúgy maga fényezte az álmait és Kami ebbe nem tudott részt venni, mert nem is vehetett, így alakult ki ez a helyzet ezzel a romos cas-flow-val. Ádi a maga csendes módján azt mondaná erre, hogy teljesen érthető, ha Kaminak most egyszerűen létszüksége van a köztisztviselői állására és ezért teljesen természetes engedményeket tesz, kompromisszumokat köt, de azért ez persze mégsem olyan egyszerű, mert az ilyen kompromisszumokat az álmokat fonnyasztják meg elébb vagy utóbb. Kami apja egyébként – ez csak sokkal később derült ki – álomfényező kisiparos volt, ha nagyon akarnánk. Az autófényezés volt a specialitása. Ezért aztán itt van ez az alma meg a fája történet. Ami szintén az álomfényezés alaptörténete. Hogy tudniillik, birtokolható egy olyan tudás, amely oszthatatlan és egyetemes és erről a birtoklásról álmodhatunk. Az a bizonyos Lucifer volt az ismert emberi történetek legnagyobb álomfényezője, a Mester, bizony, az álomfényezés nem angyali, de ördögi mesterség, vagy bukott angyaloknak való! Hiszen ennek a szakmának vagy hivatásnak a neve is Tőle, belőle és általa ered! Ha pedig hivatás lett, van neki hivatásrendje is, mert ezt örököltük a XX. századtól, a hivatásrendek küzdelmeit, hogy helyet szorítsanak maguknak az álmok kupoláiból összeállt egek alatt. Az álomfényezők sokasága ott nyüzsög a médiumokban, persze, egyik kasztjuk hivatalok sötét folyosóin oson titkos szobákba, a délutáni sajtótájékoztatókon előadandó határidős álmok előfényezésére, sok lejárt szavatosságú álmot porolnak le az ilyen helyeken és dukkóznak újra, a mintaálmokkal és álom-direktívákkal teli vannak az iratrendezők és az álomfényezők időnként a hivatásrend által szervezett továbbképzésekre járnak, mert haladni kell a korral. Kami azonban megmaradt kézművesnek, mint a papája, csak csendesen mosolygott, amikor a legutóbb azt akarták vele elhitetni, hogy a www.ujnemzedek.hu honlap alkalmas a tínédzserek álmainak a fényezésére. Hosszú tehát a történet és Kamiádi most befordul a sarkon. A Kazinczy utcában egy Trabant eszi röfögve-pöfögve az estét, egy falásra egy egészen egységes falfirka tűnik el a sötétben és az East Balkán Bárka-előadás ázott plakátjának a fele, ahogy halad a Trabi, és Kamiádi benyomul, itt a Szimpla, a súlyos műanyag összezár mögöttük, a mennyezeten kigyúltak már piros és sárga lámpák füzérei, a lassan forduló, csillogó üveggömbön fényük megtörik és egy-egy pillanatra felvillannak a gangra telepített bukszusok levelein. A homályon átvilágít valami álom, a Szimplában éberen álmodnak. Ismerős alakok körvonalai bukkannak fel a félhomályból. „Helló, helló” – mondja Kamiádi. „Kami, te mit iszol?” – kérdezi Ádi hanyagul, elegánsan. Álomfényezők az álom-előkészítőben.
