Azt olvasom, hogy az ifjúsági ügyek politikai felügyelete Soltész államtitkártól Simicskó államtitkárhoz került „át”, visszaállíttatott az Ifjúság és Sport (az egykori ISM-ből az IS) tehát. Kis, mínuszos hírecske ez persze az információ tenger hullámzó felszínén még habkönnyű fodrocska sem, szelet nem vet, vihart nem arat. Megkönnyebbült-e Soltész államtitkár lelke, hogy ott, ahol eddig csak bezárt, letiltott, határidőket mulasztott, kikerült és el nem követett hibákért büntetett, ott most már semmit sem kell csinálnia? Felírta-e Simicskó államtitkár úr a naptárába, hogy kikkel is kellene most találkoznia és van-e terve arra, hogy mihez is kezd majd kibővített feladat- és hatáskörével? Mire is van hatásköre? Vajon beszélget-e másokkal egyáltalán? Kit is érdekelhet ez? Gyanítom, hogy csupán csak azt a néhány tucat embert, aki így vagy úgy, de függ attól, hogy abban az irányíthatatlan munkaszervezetben, amelynek a neve Emberi Erőforrás Minisztérium, mit takargatnak, kit mivel hitegetnek ifjúságpolitika címszó alatt. Kis változás ez a szervezeti, döntő változtatások helyett a megoldások sokoldalú keresésének elodázása. Úgy vágtunk neki a 2013-as évnek is, hogy tudtuk már, a Magyar Állam lenullázta azt, amit állami ifjúságpolitikának nevezhetünk. Bár dübörög a Nemzeti Együttműködés nagy gépezete, ebből a gépezetből az államnak az ifjúságért való politikája valahogy mindig csak kimarad. Már arra sem emlékszünk, hogy volt valaha egy Új Nemzedék Program és nyilván azt sem érzékelhettük, hogy az ott leírtakból valaki valamit végrehajtott volna. Csodálkoztunk azon, hogy ez a program ennyi pénzt ért, de hát csak kifizették az arra illetések úgy, hogy a végrehajtásáról nem is gondoskodtak. Helyekben tónusos, színes, drága és felesleges tv-spotokat láttunk persze, valami afféle üzenettel, hogy „ami ideköt” és csodálkoztunk azon, hogy fizethettek ennyi közpénzt ilyen bornírt baromságokért, de ennyibe is maradtunk. No, persze az is világos volt, hogy az ottan megmozgatni kívánt forrásokhoz ennek „az emberi erőforrás minisztériumnak” semmi köze sincsen. Azokon a forrásokon Mihalovics kormánymegbízott úr üldögélne a KIM-ben, állítólag és ez irányú munkáját a zánkai Új Nemzedék Kht segíti, mert az van, azt létrehozták ott, valahol a Balaton-parton, a veszprémi Fidelitas körei lakják most, honlapjuk szép, színes, üzletbarát.

Aztán a diákok kimentek az utcára, senki sem vette a fáradtságot arra, hogy rájuk nézzen, csak úgy, ifjúságpolitikailag, előre tolták az oktatáspolitikus szerepében fellépő Hoffmann Rózsát, aztán Balog minisztert, leültek beszélgetni a diákok sokasága által megkérdőjelezett legitimációjú HÖOK ifjú szervezeti bürokratáival és látványosan elutasították a HAHA-t és a Magyar Kormány ifjúságpolitikáért felelős körök eközben egyszerűen semmit sem csináltak. Nem láttuk fagyoskodni itten a kormánymegbízott urat, Soltész urat, Téglásy Kristófot, főosztályvezetőt, helyettest, senki olyat aki állítólag azért kapja a fizetését, hogy ifjúságpolitikát csináljon. Államtitkár asszony harcol a frontokon, úgy, ahogyan tud. Azokat a szegeket veri be, amit érzékel és azzal a kalapáccsal, amivel rendelkezik. Néha gyalul is, de akkor hullik a sikertörténet deszkáiról a forgács. Annyit ezzel mindenesetre már elért, hogy a köz- és felsőoktatás lényeges ügyeiről már nem is beszélgetünk, csak arról, hogy mi a mennyi, meg arról, hogy ki vesz krétát kinek és minek, no meg arról, hogy akkor lesz-e fizetés vagy nem megint lesz. Arról, hogy az utcákon azok a fiatal arcok a változtatásokért emelték fel a szavukat, már nem is beszélünk. Arról sem, hogy mi is a társadalmi küldetése az oktatásnak, úgy an bloc, miért is töltünk bele annyi, de annyi pénzt és, hogy mit és hogyan is kellene ennek a nagy Rendszernek csinálnia azokkal a gyermekekkel, akik itt, ebben a fényét veszítő világban, ebben a társadalmi szürkületben csak nőnek, növögetnek most, csak terveket szőnek, csak szöknek kiszámíthatóbb viszonyokat ígérő égtájak felé – inkább a megvetett Nyugatra, mintsem az új keletű politikai barátkozásainkkal kitüntetett Keletre. Megannyi ifjúságpolitikai kihívás, ifjúságpolitikai válaszok nélkül. Ha innen, erről az ifjúságpolitikai térfélről nézzük a dolgokat, akkor egyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy kormányzati ifjúságpolitika 2013-ban sem pedig nincsen, így nem kell azzal időt töltenünk, hogy valamiféle európai sztenderdek alapján a létező struktúrákat elemezgessük. Minek, ha struktúrák sincsenek. Pedig mi más lenne egy kormánynak az ő feladata, mint az, hogy működő, közpénzekből fenntartható intézményeket, struktúrákat teremtsen és működtessen? Most meg érkezik Simicskó államtitkár úr és nekilát annak, hogy drogpolitikát csináljon, ami alapjáraton azt jelenti, hogy kikérdezi a megelőzésben, a terapikus feladatokban, a tűcsere-program bonyolításában amúgy az elmúlt években egyként kivéreztetett szervezeteket arról, hogy akkor hogyan is vannak/éreznek/tudnak (nem kívánt törlendő) és még az is lehet, hogy egyszer ezt hívjuk majd magyar kormányzati ifjúságpolitikának, miért is ne, ha már ennyit szívnak a fiatalok. Kíváncsian várjuk most Simicskó úr struktúra-teremtő és fenntartó buzgólkodásait!  

A Világ azért csak halad valahonnan valamerre. A magyar válságok gyermekei jól elvannak a Kormány, sőt a még ennél is emelkedettebb NER intervenciói nélkül, ha kellő gyúanyag összegyűl körülöttük, majd tüntetnek megint, kis körökből kiemelkedő karitatív vezetőik kiadnak majd valamilyen jelszót és visszhangozzák az öreg pesti falak azokat, kis tüzek aranyló fénye vonja majd a fiatal arcokat, az együttlét bíbor rózsákat arcokra festő színeire vetülő fény ez, ők azt élik majd meg, hogy így tanulják a demokráciát és ezért de sokan fogják utálni őket és milyen látványosan! „Semmit rólunk, nélkülünk!”- skandálják majd, tudjuk már, hogy a Publicista, a Rőfös, a Buszos és az Igazságosztó összevonja a szemöldökét, a Békemenet majd csak szembe megy egyszer a fiatalokkal az utcán és a nyugdíjasaik büszkén, és emelkedett lélekkel, az alkalomhoz illően megtisztult levegővel kiáltják majd oda nekik, hogy „miénk a itt a jövő”! Talán még azt is hozzáteszik majd, hogy „nem jól látjátok, mert ti túl fiatalok vagytok ehhez”!

A Világ azért csak halad. Kedves ismerősöm levelet írt néhányunknak és abban így fogalmazott: „…ugye azt beszéltük, hogy 2013-tól kampányszempontból fontos a fiatalok ügye a Fidesznek, ezért talán lesz valami kis eredmény szerény szcénánk számára. Hát egy kicsit a  és felsőoktatási „sajnálatos események” ezt felülírták, mert az a velejéig hatolt, kíváncsi vagyok erre mit húznak, tudjátok, ebben mindig optimista voltam … Ifjúságfókuszú boldog új évet kívánok!” (így!) Nem reagáltam akkor hosszabban, de most megtettem. Nem gondolom, hogy „ifjúságfókuszú új év” érkezett el ezzel a kontúrtalan 2013-as évvel. Csak a győztesek és a győzők üres arcát látom, ahogyan lélektelenül elmondott beszédekkel, hosszú monológokkal, ráolvasásokkal kerülik ki a ténylegesen szükséges változtatásokért való napi gürcölések felelősségét. Látom már előre a kampánybeszédek köré díszletként felsorakoztatott Fidelitas-aktivisták arcára kényszerített mosolyokat. Nem gondolnak majd arra, hogy milyen időt mulasztottak el, arra gondolnak majd, milyen idők jönnek. Nincsen szüksége a Fidesznek a fiatalokra ahhoz, hogy megnyerje a 2014-es választásokat. (A magyarországi választások trendjeit csak a fiatal szavazók fordíthatnánk meg, egyébként. Tessék csak megnézni a választáson való részvételi hajlandóságaikat.) A Békemenet nyugdíjasai éppen elégséges szavazattal támogatják majd a jövőt, az egyetemi hallgatókkal folytatott számháborút pedig úgyis a Kormány nyeri meg. Sajnálom. Majd 2016-ban nagyon fontosak lesznek a fiatal szakemberek, amikor észrevesszük majd, hogy a minden akaratunk ellenére sincsen elég mérnök, orvos, közgazda és tanár azokban a nagy költségekkel összeközpontosított intézmény-rendszerekben, egyszerűen nincsenek elegen ahhoz, hogy a munkát elvégezzék. Nincsenek elegen, mert már valahogy egy német, egy angol, egy amerikai intézményrendszerben próbálnak boldogulni. Még nem jönnek haza, ugye arra 2028-ig várnunk kell, megkaptuk ezt a prognózis-dózist - is.

A Világ azért halad. Az ifjúsági munkát végző kollégák legjobbjai még kitartanak. Ott vannak, ahol lenniük kell és fertelmes ellenszélben, de mégis: végzik a munkájukat. Ragyogó dolgokat csinálnak azokban a kis, emberi léptékű körökben és nagyon kevesen veszik észre az erőfeszítéseiket, amelyeket egy jobb közösségéért, egy jobb társadalomért, egy élhetőbb Magyarországért fektetnek be. Vajon mi van az Ő személyes energiáikat megmozdító cselekedeteikkel ebben a Rendszerben? Állami pénzügyi források nem állnak már a rendelkezésükre ahhoz, hogy megvalósíthassák terveiket. Európai források persze még vannak, de erre folyton-folyvást rá akarnak tenyerelni különféle programokkal, amelyeknek nagyon kicsiny a hatása. A civil társadalom intézményeinek támogatására hivatott rendszer (a Rőfös, ugye!) egyoldalúan elfogult, túlszabályozottan átláthatlan és ezért korrupcióra hajlamos szisztémaként áll előttünk. A hosszabb spektrumú társadalmi idő szempontjából nincsen rosszabb a korrupciónak a civil társadalomban való intézményesítésénél – ha a civil társadalom is korrumpálódik, a társadalmi szövet megvarrhatatlanul feslik szét.

A Világ azért halad. Európa túléli válságait. Mert ez Európa egyik nagy és ősi titka. Sok válságot élt már át és sok válságból került ki úgy, hogy a normalitások egyensúlyára való törekvés mindig elnyomta az abnormalitásokat. Vitatkozó, fecsegő kontinensünkön mindig akadtak gondolkodók, akikre végül is volt bátorságunk, hogy hallgathassunk. Európa normális együttélést, kiegyensúlyozott életet, kalkulálható jövőt akar. Most is. Európa Európa marad, olyannak, amilyennek megtanultuk megszeretni.

A Világnak mégis csak valamiféle normalitás felé kell haladnia, nem debár? Ugye érzik, hogy milyen felelősséget cipelnek a most-fiatalok a vállaikon? Ugye érzik, hogy hol és hogyan jelölhető ki az ifjúságpolitika felelősségi területe egy országban? Magyarországon. A magyar köztársasági államformában.