Két távirat. Európai képeslapok
2013. szeptember 16. írta: wootsch

Két távirat. Európai képeslapok

Az alkotmányos demokrácia eszméje, a labdarúgás, a szőnyegbombázás elmélete, a mindenkire kiterjedő társadalombiztosítás és még sok minden egyéb mellett a nyilvános, bárki által látogatható múzeum, mint intézmény eszméje is Európából ered. Európa a múzeumok kontinense. Kincses helyek a múzeumok, lett légyenek bár meghatóan kicsiny, de szívvel összerakott helytörténeti gyűjteményt rejtők avagy világhíres gazdaságukkal kápráztató gigantikus épületben végtelen bolyongásra invitálók, a múzeumban mindig ott van valami a múltat a jelennel összekötő rendszerező emberi elmében megtestesülő akaratból. Abból tudniillik, hogy nem hagyjuk, hogy a múló emberi idő úrrá legyen az emberiség idején. Amíg van múzeum, addig van múltunk is, még akkor is, ha itt és most csak magam járom ennek a múzeumnak a termeit, a látogatók nélkül bizony unatkozó tárgyak között. A montenegroi Cetinjében ez a régi vágású, kissé didaktikus múzeum feltárja, hogy mibe is kapaszkodhat a „nagy népek tengerében” kicsiny szigetként álldogáló országocska – miféle áramlatok táplálhatják büszke identitását. Aztán megakad a szemem ezen a fénymásolaton. Központi helyen feszül egy vitrin közepén, szemmagasságban … az eredetije egyébként Belgrádban van valahol, ott kell lennie, hiszen oda címezték és látható, hogy a postás betartotta a szigorú rendet, iktatott szabály szerint. Látni véltem, ahogyan a birodalmi minisztériumban megbolydult az élet, ahogyan a hivatali bürokrácia tökéletes masinája fordul, zizzen, zörren, dörög. Hivatalnokok siettek a hosszú folyosókon az ügyosztályok között, Berchtold miniszter sápadtnak lenni méltóztatott. Sietette bizonyára a a szöveget körmölő névtelent, mielőbb az Uralkodóhoz kellett vinnie ezt a szöveget … aki aztán elolvasván jóváhagyta azt. A táviratot küldték a nagykövetnek úrnak, a Száva partjára. Másnap azt találta mondani a Magyar Király, a maga idegenes kiejtésével, hogy „míindet megvontoltam, míindent mekkondoltam…” és mobilizáltak. „Megállj, megállj kutya Szerbia, nem lesz tied soha Bosznia” dalolták a rekruták és virág hullott a büszke menet elé. Müllerné Prágában tolta Švejket a toborzó iroda felé, a derék rekruta kiabálta, hogy „fel Belgrádra”, élénk feltűnést keltve, rendőrök siettek a felfordulást okait tisztázandó a helyszínre és Bretschneider detektív úr megtörölte izzadó homlokát. Átvillant mindez előttem, míg álltam a vitrin előtt a cetinjei múzeumban.

Aztán azt hozta az élet, hogy néhány hét múlva egy kedves látogatót kísértem el a belgrádi Hadtörténeti Múzeumba és ott meg egy másik táviraton akadt meg a szemem. A két távirat összeüzent. Ebben a táviratban arról értesítik a „Finanzministeriumot” (!), hogy a kivégzés rendben lezajlott. Három nevet sorolnak fel, akasztófán végezték a merényletben való közreműködésükért. A nevek közül egynek a neve, azé, aki meghúzta a ravaszt, hiányzik. Gavrilo Principet börtönbe küldték, mert túl fiatal volt ahhoz, hogy halálra ítéljék (20 éves volt éppen), így aztán neki az jutott, hogy a theresienstadti börtönben halálozzék el tbc-ben 1918-ban, hogy nemzeti hős legyen belőle Boszniában és itt, Belgrádban, ahol ezt a posztot írom, utcája is van. Švejket Müllerné azzal keltette prágai szobájában, hogy „ébredjen Švejk úr, megölték a Ferdinándot”, Švejk úr pedig levonta a konklúziót, hogy „ebből háború lesz, Müllerné”, és lőn, Švejk úr Anabázisa is megkezdődött. Azt, hogy miért a Pénzügyminisztériumot értesítették a kivégzésről, azt nem tudom. Csak azt tudom, hogy a francia Verduntől az ukrán Lvivig fehér keresztek katonás rendje vigyázza az elesettek örök csendjét. Csak azt látom, hogy az alföldi falvak hosszú utcája előbb vagy utóbb a térben öblösödnek ki, ahol mindig áll egy hősi emlékmű, nevekkel, évszámokkal, ahogyan azt egy német, egy litván vagy egy angol városkában is megtalálhatjuk.

Két távirat, Európából. Valaki megírta, valaki elolvasta, valaki láttamozta, aztán elvitték a távírdába, ahol valaki táviratot formált belőle és átküldte a címzettnek a drótokon, aztán valaki iktatta, az irattárba elhelyezte, valaki pedig a múzeumba küldte ... valahogyan így.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr205517328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása