Az európai települések közterületein sok az emlékmű. Hősi pózok, diadalmas mozdulatok, bronzba fagyott lobogók, prüszkölő paripák megfagyott lendülete, ahogyan a lehanyatlott barbár ellenségen átgázolnak. Az efféle emlékműveket akkor állították, amikor a nemzetállami buzgalomhoz nemzetállami történelmet kellett kreálni, ahol részünkről minden lendületes, hősies, egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen. Vannak azonban másféle emlékművek is, művészek egymásnak tett gesztusai. Költők és írók emlékművei. Némelyikük ama nemzetállami felfogásból következően hősies. A kezét esküre emelő Petőfié például a Duna-parton. Arany Jánosé a Nemzeti Múzeum előtt, melyen Ő bár tűnődik, Toldija önálló életet élve emeli méretes buzogányát. Azért akad olyan is, amely alkotók találkozása. Melocco Ady-ja, kalapja a debreceni Nagyerdőn, Pessoa a lisszaboni kávéház teraszán, Kosztolányi szelíd tűnődése és megpihenő keze a budai Feneketlen-tónál. Némelyikük méltó helyet talált, némelyikük elfeledve, kicsit szégyenkezve áll az emlékezők előtt. Gdyniában igazán méltó helyet találtak Joseph Conradnak. A kikötőnek abban a sarkában áll, éppen ott, ahol a lengyel flotta iskolahajói kötnek ki. Ezért a hajót idéző emlékmű mögött gyakran árbocok magasodnak, mintha azokban az időkben járnánk, amikor Conrad, alias Jozef Teodor Konrad Nalecz Korzeniowski tengerre szállt, hogy életanyagot gyűjtsön. Ezen a képen Conrad a távoli látóhatárt fürkészi, talán egy távoli kontinens egzotikus viszonyai között fürkészi az embert, mögötte a Dar Mƚodziezy főárboca, sürögnek-forognak a kadétok alatta, a jövendő kapitányok éppen fedélzetet sikáltak, amikor ott jártam, nem volt idejük arra, hogy rápillantsanak az íróra. Biztos vagyok abban, hogy valamelyikük tengerészzsákjában ott lapul egy könyv, vagy a Tájfun vagy az Ifjúság és egyéb történetek és amikorra majd a hajó felveszi egy hosszú utazás ritmusát ott olvassák majd Conrad történeteit a kötelek között bolyongó szél, a lomha hullámok locsogása, az eresztékek nyikorgása közepette, a hajó állandó dudorászásának hangjai mellett, amelyeket Conrad is hallgatott, amikor történeteit kigondolta. Mert a jó irodalom is éppen úgy örök, ahogyan az a tenger hangja.
