Négy politikus a szerbiai választások előtt. Belgrádi noteszlapok
2014. március 11. írta: wootsch

Négy politikus a szerbiai választások előtt. Belgrádi noteszlapok

Négy úr baktat ezen a képen. Már csak hat napjuk van arra, hogy átérjenek a túlsó partra. A választási kampány csúcsüzemmódba kapcsolt most Belgrádban is és ez a négy úr az események főszereplője most. Vegyük őket szemügyre egy kicsit közelebbről.

 (A kép forrása: Nedeljnik, havi magazin, 2014.02.20., címlap)

1. Aleksandar Vučić - az ambíciózus machinátor

A sor élén a választások esélyese, Aleksandar Vučić menetel. Most van férfikora teljében, 44 éves. Belgrádi. A közvélemény-kutatások szerint most ő Szerbia legnépszerűbb politikusa. Magas, ha másokkal beszél, kissé lehajlik, mintha zavarná, hogy kiemelkedik a környezetéből. Gyakran félrepillant a beszélgetésből, mint olyan valaki, aki belső gondolataira és nem a beszélgetőpartnerre figyel. Viszont, ha visszaemeli a tekintetét a beszélgető partnerre, szemüvegén megcsillan az érdeklődés fénye. Jól tud figyelni. Első ránézésre eléggé szürke alaknak látszik. Dresszkódja is egyszerű, távolról úgy tűnik, hogy olcsó öltönyökbe öltözik, csak közelebbről szemlélve derül ki az, hogy első osztályú nyakkendőket hord, inge márkás és a zakó sem az a tucatárú. Ha beszél, sokszor papos vonásokat vesz fel, gyakran emeli fel figyelmeztetően az ujját, beszédeinek íve van: mélyen kezdi és magasan végzi, fel tudja venni a közönséget és fel is tudja emelni a hallgatóságát. Hangja erőteljes, bariton. Jól beszél angolul. A választói között fesztelenül közlekedik, pedig alkata esetlenséget, visszafogottságot sugall. Kézfogása erőteljes, nagy kezei vannak, a feléje nyújtott kezet satuba fogja. Bár nem kezdő, politikai pályája furcsa kanyarokat írt le, sok mindent kipróbált, de erre a helyiek sem emlékeznek sokszor, feladatait néha olyan szürkén, környezetébe olvadva teljesítette. Az itteni értelmiségiek igazi opportunistának tartják, aki úgy alkalmazkodott a mindig aktuális környezetéhez, hogy ő mindig fennmaradt, miközben a többiek mind elhullottak körülötte. Ez bizonyos macchiavellista készségeket és képességeket árul el róla, hatalom-bővítő képessége meglehetős lehet, ehhez mindenképpen hatnia kell a környezetre és az őt körülvevő emberekre, lépésről-lépésre hódította meg a kormányzati hatalmat, bár "csak" miniszterelnök-helyettes most, és a két évvel ezelőtt megkezdett kormányzati ciklus elején nagyon visszafogottnak tűnt a nyilvánosság előtt, mára már egyértelműen ő diktálja a kormányzati munkát, annak irányait és arányait. Gyermekkorában kiválóan sakkozott, ezt a képességét most is kamatoztatja az emberi játszmákban. Diákkorában történelmi versenyeket nyert, történeti hivatkozásai szakmailag mindig meglehetősen pontosak, bár aktuálpolitikai színekkel dúsítottak. Jogot végzett a belgrádi egyetemen, éltanuló volt. A kilencvenes évek elején újságíróként dolgozott a "Kanal S"-nél, Paleban, Boszniában, ahol Radovan Karadžić, a későbbi háborús bűnös vert tanyát és ebben az ultra-nacionalista miliőben kezdődött Aleksandar politikai szocializációja. 1993-ban csatlakozott a nacionalista radikálisokhoz, akiket nem csekély felelősség terhel a háborús események retorikai gyújtogatásában. 1995-ben nősült (azóta elvált Ksenija Janković újságírótól, két közös gyermekük van). 1998-ban Vučić miniszter lett a Slobodan Milošević-féle koalíciós kormányban és ebben az időben arról híresült el, hogy folyton-folyvást ostorozta a sajtót, ha az nem követte a "patrióta" irányvonalat. A sajtóval való viszonya ezért is ellentmondásos, bár a helyi tabloidok (Blic pld.) most már egyértelműen őt támogatják. Slobo bukása után, 2000 és 2008 között ő volt a Skuptsina (parlament) alelnöke. Kétszer is megpróbálkozott azzal, hogy Belgrád polgármestere legyen (2004-ben és 2008-ban), mindkétszer sikertelenül, Belgrádot a demokraták nyerték meg, nem a radikálisok. E kudarcok kissé kedvét szegték Aleksandar-nak, visszavonult kissé hátrébb lépett a politikai arénából és Tomislav Nikolić hívására tért csak vissza, aki kilépett a Radikális Pártból és az átszínezett radikálisok egy részével megalakította a Progresszív Pártot, amely megnyerte a 2012-es választásokat. Az első, radikális többségű kormányban első miniszterelnök-helyettes és honvédelmi miniszter volt (ez utóbbi posztjáról a kormányátalakítás után leköszönt). Az országgyűlési választási győzelem bátorításával, 2012-ben Vučić újra nekigyűrkőzött a belgrádi főpolgármesterségnek, de megint elbukta a választásokat a demokrata Đilas-al szemben. Ezt - úgy tűnik - már végképpen nem tudta megbocsátani. Őt és személyes bosszúját sejtik az itteniek azok mögött a politikai machinációk mögött, amelyek végül is a belgrádi közgyűlés feloszlatásához vezettek még tavaly ősszel és ami miatt eredetileg ki kellett írni a választásokat, amelyek ezért helyi választásokként indultak és valamikor január végére vált világossá, hogy a progresszívek most legitimáció-gyűjtésre, erősödésre is ki akarják használni ezt a lehetőséget, ráhúztak egy rendkívüli parlamenti választást is. A választások tétje tehát az, hogy milyen koalíció alakult most. A közvélemény-kutatások számukra nagyon kedvezőek jelenleg, abban reménykednek, hogy abszolút többséget szerezhetnek majd és akkor már senki sem állíthatja meg Vučić-ot, akinek láthatóan nem lenne ellenére, hogy több, mint lábjegyzet legyen az újabbkori szerb történelemben. (Lásd még : "a magyar modell") Láttam akkoriban a tv-ben azt a pillanatot, amikor Nikolić, amikor elnökké vált és lemondott a pártelnökségről és átruházta azt Aleksandarra, szóval láttam, ahogyan ott áll a háttérben, kissé görnyedten, szerényen, szürkén, belesimulva a háttérbe, aztán átvette a pártot, Nikolić nagy nehezen, de meglehetősen ambíciókkal beköltözött az elnöki palotába, aztán ott is maradt, súlytalanul, kiüresített és protokollárissá tett elnöki hatalmával ... legutóbb a Deep Purple koncerten tűnt fel, egy kissé kihízott bőrkabátot viselt az elnök és úgy tett, mintha örülne Ian Gillan-nek, de valójában most Aleksandaré a főhatalom, minden értelemben. Nikolić meg utazhat Mandela temetésére vagy Szocsiba, olimpiai megnyitóra, és akkor ő is belelóg egy kicsit a vágóképekbe.

 

2. Ivica Dačić - a kedélyes bokszoló

A 2012-es választásokon Vučić azt találta mondani, hogy "az Isten nem azért teremtett engemet, hogy a szocialistákkal koalícióra lépjek ..." Ja, a Progresszívek a Szerb Szocialista Párttal alakítottak kormányt. Ezek a szocialisták a Milošević féle párt utódpártja. Elnökük Ivica Dačić, jelenlegi miniszterelnök, ez volt az ár azért, hogy odahagyták a demokratákat az utolsó pillanatban, akikkel pedig elkormányozgattak korábban elég sokáig. Abban az időben Ivica belügyminiszter volt elég sokáig, gondolom gyűjtögette a dossziékat, ezt a posztot miniszterelnöksége mellett most is megtartotta. Ivica most 48 éves. Mindig volt elég ambíciója ahhoz, hogy az elmúlt másfél évtizedben a szerb politikai élet centrumában vitézkedjék és mindig elég pragmatikus maradt ahhoz, hogy közben elvégezze a munkáját úgy, hogy számon is tartsák. Köpcös, hízásra hajlamos, piknikus alakja ismerős szereplője a helyi televíziónak, természetesen. Mindig magára vállalta, hogy személyesen jelentse be, hogy a Belgrade Pride "biztonsági okok miatt" elmarad és nekem már háromszor volt alkalmam megfigyelni, hogy milyen állandóság van a gesztusaiban. Ivica közvetlen beszélgető-partner. Mindig úgy beszél, nagyobb és kisebb nyilvánosság előtt, mintha egy konyhában beszélgetne rokonokkal és ismerősökkel. Beszéd vagy beszélgetés közben gyakran elkalandozik, szívesen használ egy metaforikus nyelvet, az ide akkreditált diplomatákat gyakran traktálja anekdotákkal, személyes történetekkel konkrét információk helyett. Kézfogása kissé puha, a feléje nyújtott kezet egy kissé alulról, könnyedén fogja meg, kézfogását nem szorítja meg erősen. Jó öltönyöket és nyakkendőket visel lezserül. Most például fogyókúrázik, megteszi azt, hogy, mint miniszterelnök villásreggelire hívja a nagyköveteket, majd ő tüntetően nem fogyaszt semmit sem és ezért az asztal körül senki sem bátorkodik a tányérhoz nyúlni, mert működik a protokoll. A rutinosabbak inkább előre esznek ilyenkor ... Mindezek bizonyos természetes emberi vonásokat kölcsönöznek Ivicának, egyáltalán nem játssza el a "titok-idegenség-fontos ember vagyok" szerepet, amelyet pedig sok politikus magára ölt hivatali idejére. Pedig mögötte is van egy meglehetős politikusi életút. Politológiát tanult az egyetemen és éltanuló volt. A 90-es években csatlakozott az akkori szocialistákhoz és a párt szóvivője is volt egy darabig - ezért is hívják sokszor "kis Slobo"-nak. Milošević hágai börtönben történt elhalálozása után, 2006-ban lett a Szerb Szocialista Párt elnöke. Nekilátott, hogy modernizálja, átalakítsa azt a pártot, amely et a fő felelősség terhelte a Háborúért és ez annyiban is sikerült, hogy ma a szerb szocialisták az EU-hoz való csatlakozás szószólói itt. 2008-ban ez a párt 7,5%-ot szerzett a választásokon és ez elegendő bizonyult ahhoz, hogy koalícióra lépjenek a Demokrata Párttal. Abban a kormányban - ez volt a jutalom ezért a manőverért - Ivica belügyminiszter lett és a miniszterelnök-helyettes. Ezzel a két meglehetősen erős ütőkártyával Dačić Boris Tadić kormányában eminens partnerré vált, aki frontot nyitott a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. Ez persze itt is egy sikamlós terület, sokszor hozták szóba a nevét korrupciós ügyek szereplőivel és most is ez a helyzet: a progresszívek mellett álló sajtó most, a választási kampányban újra és újra előveszi azt a tavaly kipattant ügyet, hogy Ivica, mint belügyminiszter többször is találkozott egy bizonyos Radoljub Radulović-al, aki a legbefolyásosabb helyi drog-báró, Darko Šarić jobbik keze. Ivicánk már tavaly többször is kijelentette, hogy a találkozásunk idején nem volt az urak ellen vád, elfogatóparancs, de ez már nem segít az ügyön, ilyen-olyan összefüggésekben ez a mostani napokban mindig a címlapokon van. Az előrehozott választások hegye éppen őrá irányul, a progresszívek - úgy tűnik -, hogy most ezzel végleg meg kívánnak szabadulni tőle. De azért ez nem tűnik olyan egyszerűnek. Még nem tudjuk, hogy Ivicának (2008 óta belügyminiszter!) kiről milyen dossziéi vannak - ezeket ő eddig soha sem hozta nyilvánosságra. Másrészt nem felejthetjük el, hogy hogyan vált királycsinálóvá 2012-ben, amikor egy huszáros fordulattal egyszer csak átállt a demokratáktól a progresszívekhez (valahogyan úgy, ahogyan az SzDSz csinálta Magyarországon 1994-ben ...). Aztán belesimult az "új"koalícióba és pragmatikusan tette a dolgát. Megtette azt, amit szerb politikus előtte sohasem, elment Brüsszelbe és kezet fogott Taci-val, a koszovói miniszterelnökkel, akit itt háborús bűnösként tartanak számon. Sőt, tovább ment ennél: egy nagyon keskeny, mondhatni pengevékony pallón egyensúlyozva végigment egy megállapodás-sorozaton, amelynek az lett az eredménye, hogy az EU zöld lámpát adott Szerbiának a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Ez oly annyira jó teljesítménynek bizonyult, hogy egyes amerikai szenátusi képviselők Nobel-Békedíjra javasolják most Ivicát (Taci-val együtt). ... Takarította Augiász istállóját ez az Ivica tehát, hogy ez és a mostani őt érő támadások milyen személyes tulajdonságait ébresztik fel? A bosszúvágyat? A nagyvonalúságot? Ki tudhatja ezt még most. Szóval érdekes figura. Amikor a szerb delegáció az EU döntésére várt Brüsszelben, hogy megkapja-e a csatlakozási folyamatot megnyitó pozitív jelzést, Ivica valami helyi ivóhelyen karaoke-zott: valami bosnyák dalt énekelt ("Miljacka"), valaki ezt felvette és persze ki is lökte a világhálóra és Dačić ezt sem bánta túlságosan, azt sem, amikor egy tv-interjúban jonhát villantotta oda neki a bugyi nélkül interjúzó csinos riporter. Meglehetősen ütésállónak tűnik. ... és lehet még a meglepetések embere, mert hiszen ma még nem tudjuk a választások eredményeit. Ha megint csakis velük lehet koalícióra lépni? ... Mindenesetre a szocialisták választási plakátjai nélkülözik a mellék-beszédet. Azokon csak az szerepel most, hogy Dačić.

 

3. Boris Tadić - a szerb politika sértett hercege

Boris Tadić - a nagy talány, a "Balkán George Clooney-a", ahogyan a nyugati sajtó kitüntette őt érdeklődésével. Jó kiállású fickó, az bizonyos, bár mostanság kissé megereszkedett. Az itten sajtó megbocsátó elnézéssel kezelte mindig a nő-ügyeit (hiszen soha sem volt kereszténydemokrata, akik általában a nőügyeikbe buknak bele), egy szerb macsó számára ez egyébiránt is inkább érdem, mintsem probléma ... Az ízetlen tréfát félretéve, Tadić politikai sorsa egy kicsit a balkáni politikai élet példázata. Egy kitűnő személyes adottságokkal rendelkező, ambíciózus, tenni akaró ember felolvadása a környezet változásokra bezárkózással reagáló, visszahúzó környezetében. Ráadásul narcisztikus beütésekkel. Az önszerető magatartás sokszor vezet téves következtetésekre és ez akkor, amikor helyesen illenék dönteni, katasztrofális következményekkel jár. 2012-ben Tadić volt a Szerb Köztársaság elnöke. Később felrótták neki, hogy alkotmányos jogainál több elnökként uralta a politikai szcénát. Személyesen felügyelt olyan posztokat és kinevezéseket, amelyekhez elnökként nem lett volna köze. Tény, ami, hogy Tadić állandó szereplőként, megmondó emberként szerepelt akkoriban a médiában, fotogén arca és telt, férfias hangja a mindenkor aktuális hatalomhoz mindig alkalmazkodó sajtó 'differentia specifica"-ja volt, "eligazító véleményekkel" volt jelen. Boris Tadić - vagy ahogyan itt néha nevezték: Boris cár - szuggesztív, aurát sugárzó egyéniség. Kézfogása természetes, mindig egyenesen a szembe néz, ha kezet fogunk. Ebben van persze valami keresettség, tanultság, de ő ebben következetes. Eredeti szakmája pszichológus - talán ezért. Nem túl magas, nem is túl alacsony. Éppen olyan, akikre a hölgyek felnézhetnek. Ő tudja is ezt, a női választók számára ő tényleg egy "George Clooney": sármos, könnyedén flörtölő férfi. Hangja telt, iskolázott, férfias hang és ő könnyedén játszik a hang adottságaival, ha választási gyűléseken beszél, vagy, ha csak úgy társalog társaságban. Igazán kellemes társasági egyéniség, az ide akkreditált diplomaták kedvence volt. Europeer, a szónak ebben a balkáni értelmében: tud valamit Európáról, de balkáni nézőpontból. Inkább pszichológiai, mintsem szociológiai tudás ez és azt - azt hiszem - soha sem tanulta meg talán azt, hogy a kettő között kellő egyensúlyt teremtsen. Tadić egy emigráns-gyermek. (A többiek nem azok.) Most 56 éves, túl minden ifjionti lelkesedésen, érzelmi hullámokon, szerelmeken. Elvált és volt felesége most egy koszovói kolostorban van. Onnan nőtt ő ki, ahonnan oly sokan a 90-es évek végének rendszerváltó hangulataiban. Milošević ellen, az Otpor, a vágyott béke, végre. Zoran Đinđić ... egy gyors európaizálódá ígérete, az Ő árnyékában nőtt fel a politikus Boris. 2003-ban Zoran-t megölték, amikor éppen beszállt volna az autójába. Bonyolult, személyeskedéseket sem nélkülöző harc kezdődött azért az örökségért, amelyet szegény, megölt Zoran még csak elkezdett összehordani. Mindenki mást kiabált egymásnak erről. Kelet-európai ellenzékiek harca a Jóért, de egymással. 2004-ben Boris lett a demokraták választásokon győztes jelöltje az elnökségért és attól kezdve eljátszotta az elnök szerepét úgy, ahogyan elgondolhatta. Kétszer is a választások második fordulójában győzte le Nikolić-ot, az ellenjelöltet. Mindig fej fej mellett haladtak, berendezkedtek erre. Az európai diplomácia különböző eszközökkel szurkolt Boris-nak, ami nem mindig tett jót a feleknek. 2004 után, az első elnökség idején a politikai arénát a Vojislav Koštunica (akkor miniszterelnök) fantazmagóriáival vívott harcok uralták. Nem fért a két dudás egy csárdába - és ezt most nagyon elemezni, hogy miért is nem? 2008-ban Boris lett az abszolút győztes. Egyesek szerint kissé túlgyőzte magát: azt hitte, hogy az, hogy ők adják az elnököt, a miniszterelnököt, minden egyébre is feljogosít. Ekkor kapta a "Boris cár" gúnynevet és ez nemcsak mosolyt, de dühöket, csalódásokat is fakasztott. Napi butaságai és makacsságai miatt kopott a charme, a mosoly, a "Clooney-s" imázs. 2012-ben sokáig lebegtette azt, hogy vajon akar elnökválasztást akkor, amikor parlamenti választásokat tartanak. (Maradhatott volna elnök még hat hónapig, akkor valami egyensúlyt teremthetett volna a Progresszívek és a fogyó demokraták között.) Aztán az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy legyenek csak elnökválasztások a parlamenti választásokkal egy időben. Húzott 19-re egy lapot, mert önbizalma túlterjedt és nem látta már a korlátait. Vesztett. Lett belőle a Demokrata Párt tiszteletbeli elnöke, afféle örökös tisztségként, de ez nem igazán smakkolt neki. Visszavonult egy időre és duzzogott. Mindenféle hírek jártak arról még tavaly, hogy lenne valami ENSZ-tisztségviselő, vagy benevezne az Európa Tanács főtitkári székének elnyeréséért folytatott versenybe (aminek elnyerése idén, júniusban esedékes), de végül is nem ez történt. Hirtelen és némiképpen váratlan egy új párt gründolásába fogott, egy új pártszövetséggel állt elő az Új Demokraták ernyője alatt és most nekilendült a választási kampánynak. Plakátokkal ők állnak nyerésre a belgrádi utcákon most. (Egy picit gyurcsányos történet...) Boris Tadić jelen akar lenni a szerb politikai arénában, de úgy tűnik, hogy ez most már nem az Ő története. Egyébként aurája még megvan, kellemes társaságot kínál az ebbe belépőknek, van egy európai eleganciája, de nem igazán rendelkezik a politikai álmok valóra váltásának képességeivel. Körülötte most csupa önjelölt vagy levitézlett huszár vonja ki a kardját - személyzet-politikai értelemben is vesztésre állnak: a szerb választók nem igazán hisznek nekik. Neki.

 

4. Dragan Đilas - talán média-főpolgármester...?

Azon a gyalogátkelőhelyen Dragan Đilas a negyedik. Inkább a többiek mögött kullog, mint Ringo Starr John Lennon és Paul MacCarthy mögött ... éppen úgy. Ő sem kezdő a szerb politikában. Ha valakinek beugrana Milovan Đilas, a titói rendszer eminens "disszidensének" a neve (az aki a máig kikerülhetetlen elemzést írta Sztálinról), akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy vér szerinti kapcsolat közvetlenül nincsen közöttük. Dragan nem Milovan leszármazottja, bár ez a név nagyon is jól cseng a szerb történelemben. A Đilasok (a "családi klán") fontos szerepet töltött be az elmúlt két és fél évszázadban. Draganunk 1967-ben született és gyermekkori álmait megvalósítandó űr-mérnöknek készült. A politikába őt is a Milošević-rendszer elleni össznépi felháborodás vonta be, mint oly sokakat a mostani politikai elitből (és itt jegyezzük meg zárójelben azt is, hogy nem kevés csalódást okozva a választóknak, mert ettől a megújult politikai elittől többet vártak volna...). Đilas az ellenzéki Index Radioban kezdte az újságíráskodást, amely a híressé vált B92 elődje volt. A stúdión kívül tevékenyen részt vett az utcai megmozdulásokban, a 1991-92-es diákmegmozdulások egyik központi figurája volt. Emiatt fenyegetések érték, biztonsági okokból - mint mások is - elhagyta Szerbiát, ő Prágába ment (sokan egyébként Budapesten húzták meg magukat abban az időben és érdekes lenne egyszer feldolgozni ennek a politikai emigrációnak a történetét). Hat hónap után visszatért Belgrádba és beállt a Saatchi and Saachi-hoz dolgozni. 1998-ban megalakította saját média-vállalkozását, amely nemcsak Szerbiában, hanem az ex-jugo térség más országaiban is terjeszkedni kezdett. 2004-ben csatlakozott Tadić Demokrata Pártjához. 2004 és 2007 között vezette az elnöki "Népirodát", amely nagy újítás indult a közvetlen demokrácia erősítése szempontjából, aztán tárca nélküli miniszterként fejlesztési politikákat felügyelt a kormányban. 2008-ban lett belgrádi főpolgármester, a legfiatalabb e tisztségben, amióta csak ez a poszt létezik. Az első ciklusa sikeres volt, a városi fejlesztések megpezsdültek, látható változások kezdődtek. Ekkor alapozták meg Belgrád új hídjának, az Ada-hídnak a projektjét is. A sikerei azonban kissé elbizakodottá tették, kritikusai szemére vetették, hogy ellenfelei és bírálói ellen veti az általa tulajdonolt médiát, hogy leszakadt a korábban őt támogató civil társadalomról. 2009-ben nyíltan szót emelt a meleg közösség ellen, nem támogatta a Pride-ot, a nemzetközi közösség rosszallását is kiváltva ledózeroltatott roma szegénytelepeket, azonban a kilakoltatottak még annál is rosszabb életkörülmények közé taszíttattak - még ma is jelentős projektek zajlanak az UNDP és az EU támogatásával azért, hogy ezeknek a szerencsétleneknek legyen hol lakniuk. Mindezek ellenére 2012-ben - ha kis többséggel is -, de megint csak Đilas nyerte meg a főpolgármester-választást Belgrádban, de azonnal szembetalálta magát a közgyűlésben jelentős erővé vált progresszívekkel. Másfél évig tartó huzakodás után a közgyűlést feloszlatták, Đilas távozott. Most a választási plakátján ez áll: "Đilas főpolgármester - a belgrádiak tudják miért!" A Demokrata Párt választási vereség utáni válságából ő jött ki jobban. Elnökké választották és most ő vezeti a pártot, Tadić távozott és létrehozta az Új Demokrata Pártot - szóval Draganunk előtt van most egy tér, kérdés, hogy mit kezd vele. 2012-ben azért láttam olyan plakátjait, amelyekre gondos kezek ráírták, hogy "Lopov!" (és ezt mink is értjük fordítás nélkül is). Dragan Đilason egyébként nem látszik az, hogy mérnöknek tanult, inkább egy sokat olvasott bölcsésznek látszik, aki vállalati menedzsernek öltözött. Megmozdulásaiból az is kitetszik, hogy nem kis vállalatról van szó. Annyira, hogy a most kikerült választási poszterek kirakásához többnyire az ő cégeitől kell helyet bérelni a szerbiai városokban...

 

Feltűnnek még más arcok is persze, színesek és színtelenek, megjegyezhetőek és felejtésre érdemesek. A Radikális Párt kihullott a legutóbb a parlamentből, most megpróbálnak visszakerülni (az alábbi kép egyik szlogenüket mutatja a Pasic-téren.) - és ott van a Dveri, az ultrák politikai csapata. A régi arcok közül Vojislav Koštunica és Čedomir Jovanović-ot érdemes még megemlíteni, bár minden jel arra mutat, hogy semmire sincsen semmi esélyük. A liberális Čedomir pártja elolvadt, mint a kései hó, most még elővette a régi, legendás bőrjakót és azzal ült modellt választási plakátjukhoz. "Vreme je" (Idő van) hirdeti a plakát. Nos, hát igen, idő van - vasárnap választanak Szerbiában.

IMG_8514.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr425854078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása