Jön Ádi és lehuppan a székre, Kami csak felnéz, "szevasz", mondja, de aztán rögtön visszasüpped önmagába. Valami bántja Kamit, Ádi jól ismeri ezt az állapotot, egy kicsit sem zavarog most. Elüldögél egy kicsit, elébb körülnéz a Budapest Nagykávéházban, ahol ülnek. Az asztaltársaságok már gyülekeznek. A sarokban már össze is tolták az asztalokat, mert újabb és újabb vendégek érkeznek. "Még soha sem voltak ilyen sokan - és ott ilyen kevesen" - gondolja Ádi, ahogyan végigfuttatja a szemét a nyüzsgő-bongó termen. Int Áginak előbb, egy mosollyal, biccentéssel, Ádi úriember, Ági visszahunyorít, "Ági-Ádi, érted?" a becherovka érkezik egy korsó Dreherrel éppen oda, ahova kell, a kezet sem kell nagyon kinyújtani a poharak után, Ádi kortyol egyet. Köhent, aztán "Kami, komám, no most." - fordul a barátjához és Kami belekezd elmerengő monológjába: "Tudod Ádi, itt ülünk mi most, választási árvák, figyelj csak ..." - Ádi nyitná a száját, de Kami felemelt keze csendre inti - ... "választási árvák vagyunk most az urak vacsoráján, hogy ezt is megértük. Nézz csak körül, de jól, mert én már megtettem. Látod, a fideszes törzsasztalnál már mulatnak az urak, mintha már jövő hét szerdán járnánk, Főigazgató úr pezsgőt iszik már most, mikor láttad őt pezsgőzni utoljára Ádi? Akkor, amikor elvesztette a fogadást és én nagylelkűen adtam neki egy pohárral, nem? Mégsem tehet arról, hogy Sherigham berúgta az utolsó után utáni percben. Mindig nagy Bayern rajongó volt, úgy-e tudod? Aztán azt a fogadást bebukta. A Főigazgató úr. Miért hívtuk Főigazgatónak? Emlékszel erre még, Ádi? Mert mindig rendezkedett, intézkedett, izgett és mozgott. Addig nem is nyugodott, míg csak meg nem találta az új törzsasztalát 2002 után. Emlékszel, hogy forgatta a fejét az első alkalommal jobbra és balra, amikor átült a pirosakhoz? Emlékszel, ugye, Ádi, Te is emlékszel? Hat évig ült ott, a sarokban, nevetett, amikor a többiek nevettek, hallgatott, amikor a többiek is befogták a szájukat - bár ezt nem nagyon gyakran tették. Aztán eltűnt, nem láttuk vagy másfél évig, nem tűnt fel? 2010 nyarán már majdnem ő volt az első amazoknál. Aztán tavaly CÖF-ös zászlót lengetve jött, felállva üvöltötték részegen, hogy 'megállj buzi Tavares, jövőre is Tavasz lesz', meg azt énekelték, hogy 'Borneó és Celebesz, magyar volt és magyar lesz, azanyád' és én erre emlékezem Ádi, miért vagyok én ennyire hülye, hogy mindenki baromságára emlékezem, miért?" ... Itt Kami kis szünetet tart, felnéz a monológjából, a terembe, a Budapest Nagykávéházba most csörtetnek be a kommunisták. Mind az öten, öntudatosan ballagnak kis, sarokba szorított asztaluk felé. Hónuk alatt Moldova kötetekkel, majd ma is történeteket olvasnak az "Akit a mozdony füstje megcsapott"-ból, meg Berkesit, az elbocsátott légió egykori katonáiból már egy sincsen életben közöttük, aki pedig igen, az már régen békemenetes meneteléseken vezekel. Meg ott van a fiatal srác a fekete, agyonmosott pólójában, amelyen Che Guevarára hajazó derengés vehető ki, de a vörös csillagot már nem lehet felismerni a sapkán. A Budapest Nagykávéházban zajlik az élet. Piros, kék, fekete, zöld színek kavarognak a levegőben, meg a narancs ötven árnyalata. Neonvilágítás, retro-feeling, az asztalok már modernek, a székek illegnek és billegnek az asztaltársaságok tagjainak feneke alatt, nő alig akad itt, férfias brummogások vegyítik a levegőt tenor-nevetéssel, csak a pincérnők suhannak csendesen, fegyelmezetten az asztalok körül, sok a dolguk ilyenkor. Péntek van és az asztaltársaságok napja van, sörök napja van, pálinkák napja van, fröccsök napja van, enni senki sem kér. Ha kér, pörköltet csak, sok szafttal, kenyérrel. "Zónáznak" - gondolja Ádi. De Kamit ma nem lehet már megállítani, mert visszabillen a székén és folytatja a monológját: "Tudod, Ádi, egy ideig csak azt gondoltam, hogy amit látok, amit érzek, az csak egy délibáb. Négy évvel ezelőtt örültem, tudod, csak úgy örültem. Mennyit szívattak azok ott, tudod-e Te Ádi, mennyit és most is ott ülnek és kiabálják, hogy kormányváltást!? Rámütötték a Nagypecsétet, én minden körülmények között 'a' fideszes voltam, pályáztam és nem nyertem, mert csak, állást kerestem és nem kaptam, mert csak valahogyan nem voltam alkalmas, érted, kis vacak egyesületünket büntették, ott raktak keresztbe, ahol csak tudtak, ha meglátták a nevemet, de csak én írhattam alá, mert én voltam az elnök akkoriban, tudod, aztán lemondtam ezért, de az egyesület csak nem nyert, abból húztuk ki, hogy voltak brüsszeli pályázataink, ahol valahogyan azért mindig nyertünk, abból csináltunk sok mindent, tudod-e Ádi, így ment ez ... senki sem kérdezte meg tőlem, hogy miből is élek. Na jó, te megkérdezted, de te tudtad úgyis ..." Kami legyint és Ágit keresi a szemével, de Ági - mint minden jó pincér - nem csak lát, de érez is, ringva, ringatózva közeledik máris, két feszes melle két kerek körte, fekete pólóját két ropogós cseresznyeként feszülő mellbimbó böki át és ezt most Kaminak mutatja be, mert érez, és kérdi a búgó hangján, hogy "Kami úr, mivel szolgálhatok ..." Kami csak néz kicsit üveges tekintettel, még nincsen kívül a monológon, de még nincsen bévül a látványon sem, nincsen frappáns válasza erre a kérdésre, "csak hozzon két Jameson-t, de jég nélkül, meg két Guiness-t, Ágikám", nyögi és most Ági a csípő-számot mutatja be Kaminak, ahogyan elfordul, cicaléptekkel indul a pult felé, a kommunisták figyelik, ahogyan megy az Ági, egy kicsit. "Szívjunk el egy cigit, Ádi, gyere" - tápászkodik fel Kami. Kimennek. A Duna felől a szél kicsiny pengéket hordoz, arcukba dobálja, az ajtó előtt már négyen cigiznek, Ádi odabiccent egyiküknek, "Titkár úr", de az most a feketékkel vegyül, a gárdisták elállják az utat, "szabadna kérem", mondja most Kami magyargárdistáknak és két széles váll között átpréseli magát a sarokig. "Nem akarom, hogy hallják, amit mondani akarok most Ádi" - teszi hozzá magyarázólag. Rágyújtanak a sarkon, vagy tíz méterre a Nagykávéház bejáratától, ahogyan kell, az csak a baj, hogy ott kezdődik a Kiskávéház territóriuma, ahol alternatívok töltik az időt, punkok cicáznak, rasták keringőznek és ott mindenki az utcán issza a sörét, mert az azért mégsem megy még nekik, hogy sörönként járjanak ki a hidegbe, inkább a sör van a kézben az utcán. Ott a beszélgetés élénk és zajos, de Kami ezt már nem bánja, "ők úgyse figyelnek ránk" - mondja, rágyújt, és folytatja, ahol odabent abbahagyta ... "szóval, tudod, amikor arról beszélnek, hogy hogyan szívott az egész ország azalatt a nyóc év alatt, nekem konkrét élményeim voltak, ők jól elvoltak valahol, kihúzták, került infrastruktúra, pénz, túlélési esély, néhányuknak, aztán nagyot győztek. Ma már senki sem elemzi azt, hogy hogyan is. Nyolc év az hosszú menetelés, tudod, a politikában. Volt ott minden, szép és csúnya dolgok egyaránt, de kétharmad az kétharmad, baszd meg, ahogyan a cimborák mondogatták anno. Aztán elkezdődött ez a kétharmad és minden egyes napon hozott egy meglepetést. Talán a NER volt az, amely okos embereknek megmutathatta volna már, hogy micsoda meglepetés készül itten, de én még akkor nem voltam elég érzékeny erre. Pedig ez a magyar politikatörténet egyik legcinikusabb szövege és azzal, hogy az Alkotmányba is beemelték, politika-csináló erővé vált. Én meg, barom, vártam. Aztán észre kellett vennem, hogy a NER az nem nekem szól, csak kívül maradtam már megint. Pályáztam és nem nyertem, a szegény egyesület, amely fellélegzett, hogy végre akkor most aztán a teljesítmények alapján pontoznak, csak állt ott, mint a hülye, mert semmit sem kapott, csak még több bürokráciát, mint bármikor korábban és telt és múlt az idő és a csodálkozást felváltotta a bánat, aztán a szomorúságot a harag és most nagyon dühös vagyok, Ádi, nagyon, de nagyon mérges!" - itt Kami egy újabb cigit halász elő a zsebéből, végigfuttatja az öngyújtó lángját, a felvillanó parázs felvillantja, ahogyan az érzelmek lángja kigyúl szeme üvege mögött - "amikor még nem volt divat, én a Fideszre szavaztam, Ádi, bevallom, hűségért hűséget cserébe. Eleget éltem már ahhoz, hogy azt mondhassam, csakis a fiatal nemzedék az, amely képes úrrá lenni ezen a magyar káoszon. Azon a káoszon, amelynek ideológiai természete van alapvetően, vagyis kevés szociológia és sok duma, ez volt a magyar hagyomány. A szociológia valahogyan soha sem állt jól a politikusainknak. Azt hittem, hogy a Fidesszel érkezik meg a földünkre az a generáció, amely szakít ezzel a torzult politikai hagyománnyal. 1990 és 2010 közötti választásokon mindig Fidesz szavazó voltam, Ádi, de te ezt tudod, hiszen milyen sokszor beszélgettünk erről, még Schmitt Pálra is szavaztam ezért, amikor főpolgármester-jelölt volt, mert bár ismertem Demszky Gábort, tudod a feleségem csoporttársa volt az egyetemen, azt gondoltam, hogy abbahagyhatná végre, és így tovább. Hosszú évek alatt megbocsátottam tévedéseket, elfogadtam irányváltásokat, mert azt mondtam magamnak, hogy szavazatmaximálás, meg ilyesmi, a kisgazdákat nehezen nyeltem le 1998-ban, de ez van, ha ez kellett ahhoz, hogy az elszürkült Horn-időszakra tegyünk egy pontot, akkor lehetséges, mégis, most azt gondolom, hogy akkor kezdődött az az errozió, amit most olyan könnyedén a rendszerváltoztatás kudarcának minősítünk. Ez a kudarc valójában a Fidesz kudarca, nem másé, mert ők voltak egyedül abban a helyzetben, hogy örömmé tegyék. Ők mégis a kudarcot lovagolták meg. Miért? Mert akkor tanultak megint a fiúk valamit. Nekünk, akik akkoriban a Fidesz körül voltunk, a kisgazdák megjelenése sok gondot okozott, annyira mások voltak, annyira mást és másképpen akartak, hogy azt nagyon nehéz volt nekünk megérteni. De elfogadtuk, inkább elfogadtuk, mint azt, hogy a 'rendszerváltó liberális párt' (és köztük a magyar ellenállók) csak úgy - és hogyan! - összebútoroztak az utolsó KISZ-es nemzedékkel. Tudod, Ádi, az, hogy az SZDSZ Horn Gyulával koalícióra lépett az bennünket már felmentett az alól, hogy erkölcsi aggályokat közvetítsünk, így aztán a hozzásegítettük a Fideszt ahhoz, hogy egy demokrácia-matematikába bezárkózó néppárttá váljon, amely csak akkor beszél a politika értékeiről, ha már biztos abban, hogy megnyerte a választásokat. Akkor azonban az értékek ahhoz a szavazótáborhoz igazodnak, amely a felhatalmazást adta. A szavazótábor pedig egészen hihetetlen átváltozáson ment keresztül, mert működött az élet és így aztán nagyon nagy harag van a szívemben a magyar liberálisok és a magyar szocialisták iránt, akik ezt az egészet ilyenné tették a maguk képtelen képességeivel. Tudod, Ádi, a szocialista-liberális nyóc évet súlyos felelősség terheli azért, hogy ide jutottunk, az önérdekű machinációikkal felbontották a demokrácia szövetét, belevarratták a korrupció vasnehezékeit, az kirekesztés fenéksúlyait és a sok felesleges beszédet. Aztán a magyar politikai elit ezt annyira megszokta, hogy így maradt. Harag és tehetetlen düh van a szívemben, amikor azt látom, hogy hogyan másolják és használják a Fidesz színeiben pompázó képviselőjelöltek ezt a technológiát most a választási kampányban. Tehetetlen düh szorítja vaspántként össze a szívemet, amikor azt látom, hogy CÖF-ös zászlók alatt felvonul a régi rend. Hol voltak ezek a békementes figurák 1989-1990-ben? Hol álltak ők 1994-ben? Ilyen egyszerű ez, hogy átmossuk korszakok gátjait egy kis leleménnyel, négy éven át tartó folyamatos kampánnyal, rezsi-háborúval? Hol van az a Fidesz, amely nemet mondott az ilyen rendre akkor, amikor én, bolond, hűséges szavazójukká váltam? Ádi is rágyújt egy cigarettára. Szerb termék, Ádinak jólesik. Elvből ő nem vásárol Nemzeti Dohányboltban, de így van ez, az ellenállás formái mindig rugalmasak, változatosak. Ádi azért rápillant a doboz feliratára, hogy 'Pusenje ubija ...', igen, igen veszélyes, de jól esik most, hogy Kami csak mondja a magáét. ... "tudod, Ádi, akkor értettem meg azt, hogy mi folyik itten, amikor egy év kínlódás után csak elküldtem egy névjegyet egy régi fideszes ismerősömnek, akiből afféle közepes hallja kend lett valami hivatalban, csak azért, hogy tudassam vele azt, hogy még élek, és, hogy azért az adóhatóság szempontjából vállalkozó lennék, firtatnák a bevételeimet, ha lennének, csak azért küldtem a névjegyet, hogy talán lehetnének bevételeim is végre, annyi ínséges év után, tudod?! Gyengeség, megszédülés, talán. Hülye voltam. Ott már senki sem emlékezett azokra az évekre, tudod, Ádi, ez a legszomorúbb az egészben, már senki. Valami öreg kereszténydemokrata fószerrel találkoztam a 'nagy ember' megbízásából ő kérdezgetett, de már az első mondatnál éreztem, hogy ez most sehova sem vezet majd. Kiépült a rendszer, és abban csak ezeknek az öreg fószereknek van tere, terepe, mintha valami kárpótlásra lenne szükségük, pedig dehogy. Mindegyikük megbecsült szolgálja volt annak a régi, kádári rendszernek. Miért kell egy Kerényi Imrének itten tündökölnie? Milyen szolgálatokat tehet ez az ember a nemzetnek? Milyet? Csak károkat, de súlyos károkat tud okozni. De miért adunk erre közpénzt egyáltalán? De ez csak egy példa, Ádikám, tudod, csak egy aprócska valami. Itt állunk most és fújjuk a füstöt mi, választási árvák, aztán a vasárnap közeleg." Itt az urak befejezték a füstöknek az ő fújását és visszamentek a Budapest Nagykávéházban. Mögöttük a Budapest Kiskávéházban az alternatívok csak zajongtak háborítatlanul tovább. Ági, ahogyan meglátta és megérezte visszatérésüket dohányszemcsékkel zakójuk zsebében, máris perdült és fordult, és íme, újabb Jameson és most Dreher került az asztalukra. A Budapest Nagykávéházban közben benépesültek a törzsasztalok és beállt már a szokásos ügymenet, amely oly nagyon ismerős a magyar kocsmákból. Isznak itten fideszesek és szocialisták, az Összefogás asztalának a sarkánál letelepülve a liberálisok, átellenben a kereszténydemokraták, amott proto-kisgazdák a Magyar Vidék Pártja, kissé balra tőlük a Rezsiasztal-társaság, a CÖF-ösök körbejártak és mindenütt belekóstoltak a sörökbe, nem kis ellenérzést kiváltva ezzel, az utálatos társaság. A "fekete emberek" társasága inkább csak önmagában iszogatott, mint mindig és a krími "zöld emberekről" beszélgettek elismerően, hogy az, igen. A "kis fekete emberek" már Erdélyben, már a Vajdaságban vannak. Csettintettek az urak erre és fröccsöt kértek Ágitól. Ági pedig csak Ádinak ringott aztán tovább azon estén, nem Kaminak. Így van ez. Most Ádi kért még egy kört és azt mondta, hogy: "Rendben van Kami, meghallgattalak. Itt ülünk mi ketten asztaltársaságok viszonyaira figyelve, választási árvák, ellenzékre várunk, de az semmiképpen sem a Jobbik, amely a nemzet elleni párt. Győz a Fidesz, lelkük rajta, most van még egy nagy felelősségük, hogy kivezessék a magyar politikai elitet az elmocsarasodott magyar közéletből a tisztább vizek felé. Egyelőre még a frissen felújított Kossuth-téren tiszta a frissen oda rakott szökőkút víze. De, tudod-e Kami, hogy a Parlament szépen felújított épületén most magyar és székely zászlót lengett a szél, és, hogy a harmadik zászlótartó rúd az üres. Az ott az európai zászlónak a helye. De üres az most a választási kampány idején, úgy maradt üresen. Vajon a székely testvéreknek ez mit üzen? Hogy lehetnek autonómiájuk egy koszovói-típusú? Vagy esetleg egy Krím-típusú? Mit ér az autonómiájuk az európai zászló nélkül, vajon? ... no és ez is egy választási üzenet, nem? Kami?! Azért csak megyünk szavazni, nem?! Kami csak hümmög erre, egy kicsit bizonytalanul bólint, Ágit keresi a tekintetével, mert rendelne már egy újabb kört kettőjüknek a Budapest Nagykávéházban, ahol ülnek most, de Ági most a feketék asztalánál dolgozik, a kisvadászokat porciózza ki éppen nekik, üvegből, mert így kívánja az illem ennél a törzsasztalnál. "Mindjárt vasárnap." - mondja aztán Ádi. "Na, ja." - bólint felületesen Kami.

(Ha most nézek fel a képernyőmről, azt látom, hogy a Vesele Domaćice pultjánál torlódás alakult ki, három pincér is vár a megrendelt italokra, csakhogy egy pultos van, így mindenkinek ki kell várnia a sorát. Addig a vendégek jó belgrádi szokás szerint önfeledten fecsegnek egymással. Senki sem türelmetlen. Csak azért.)