Az emlék furcsa egy pillangó. Ha leszáll, máris kitárja szárnyát. Alig pihent el, máris készen áll egy újabb repülésre. Ha csak megmoccanok, máris felszáll, elrebben, elenyészik a füstben. „Dozvoljeno pušenje”, hiába no, itt a beltéri dohányzás megengedett és így aztán felkanyarodik a hamutartó szélén egyensúlyozó cigarettám füstje a Monk's Barban, a belgrádi Kneginje Zorke ulica 71-es szám alatt, ahol most ülök és még éppen látom, ahogyan az emlékek pillangójának tarka szárnya felvillan egy kicsit ebben felfelé csavarodó, felörvénylő füstfelhőcskében. Csak az imént csatlakoztam a bár délutáni közönségéhez, még előtte azért csak végigmentem a Knjaza Mihaila-n, a Terrazijén, az emlékek pillangója ott ült rebegő szárnyaival a vállamon. Egykori újságosom, akitől keddenként a Spiegel folyóiratot vásároltam, csak odabiccentett nekem és én visszaintettem és továbbmentem, mint akinek valami sürgős dolga van, miközben semmi dolgom nem akadt, hacsak az nem, hogy elvegyüljek az utcán járkáló belgrádi népek között. A Delfi könyvesboltban helyet cseréltek a polcok, amióta nem jártam ott, most keresnem kellett kedvenc polcaim, amelyeken az angol könyvek várják az olvasót és most sem voltam egyedül böngésző. Egy testes Sztálin életrajzzal szemeztem egy darabig, a Guardian szemle-írója szerint egy „must to read...”, aztán csak otthagytam végül, pedig megvehettem volna 1.450 Dínárért, amely most alig több, mint 10 Eurót kóstál, ilyen olcsón nincsen német, angol, francia könyvesbolt, ahol megvásárolhatnám, de még Budapesten, a Best Seller's-ben is sokkal többet fizethetnék ezért. A pillangó, az emlékek pillangója türelmetlenül verdesett a szárnyaival, mint aki most mindjárt felrepülne, kimentünk tehát, a Beograđanka karcsú-barnán felmagasodott a SKC előtt, mintegy felmutatva arra a talányos belgrádi égre, ahol most szürke felhők vegyültek el a fehérekkel. Még megnéztem II. Miklósnak, minden oroszok cárjának nemrégiben felállított monumentumát, amely akkor még nem állt itt, ahol áll most, akkor, amikor még itt laktam és amikor egy sétán nem kísért az emlékek rebegő szárnyú pillangója, csak az adott helyzetből kiszülető idő volt velem és a repedezett kövezeten kopogó cipők zaja és a sarkon tülekedő autókból kiszakadó kürtök ziháló, fel-felvakkantó hangja. Nem vettem meg végül is a Joszif Viszárionovics-ról, a mi kelet-európai nagyapánkról szóló és „feltétlenül elolvasandónak” mondott könyvet, mert más terveim is voltak a könyvvásárlással. Könyvet a Magellánról elnevezett antikváriumban akartam vásárolni, amely a Koće Kapitana ulicában van és amely utca csak egy pár könnyű lépésre van a Monk's Bartól, ahol most lejegyzem mindezt és ezek a lépések olyan könnyedek, rövidek, hogy még az emlékek pillangója sem repdesett türelmetlen szárnyaival … és a Magellan Antikváriumban a hölgy felpillantott a könyvből, amelyet éppen olvasott és köszöntünk, hogy „Dobar Dan”, de innen már angolul folytattuk a társalgást és én megkérdeztem, ahogyan szoktam, hogy felmehetek-e a lépcsőn az angol szekcióba és Ő pedig azt kérdezte tőlem, hogy „how is it, in Strasbourg?” … és mentünk felfelé a lépcsőn, mondtam a magamét, és érzékeltem, hogy a pillangó elszelelt közben valahová, mert már nem ült ott a vállamon. A kedves hölgy emlékezett arra, amit az utolsó vásárlásomkor mondtam neki, hogy tudniillik, most elköltözöm és emlékezett arra is, hogy Strasbourg az Elszászban van, valahol Franciaország és Németország határán és aztán magamra hagyott és akkor megéreztem, hogy a lepkém visszatért, egy ütésként tért vissza a vállamra és a súlya … lehúzta a vállamat. Így egy ideig ezzel a ferde vállal kutakodtam a könyvek között … Tudniuk kell, hogy a Magellánban egészen ritka gyűjteményre bukkanhat a tengerészeti irodalom után kutató ember, Sir Francis Chichester, Ernest Schackleton, első kiadású Joseph Conrad, Simpson kapitánynak a kalózokról írott könyve, csupa ritkaság. Most három ódon kötettel is gyarapodhatott a könyvtár és amikor fizettem e ritkaságokért valami 3.000 Dínárt (e könyvek a kontinens másik felén legalább 300 Eurót kostálának …), akkor a hölgy megjegyezte, hogy „a férjemnek feltűnt, hogy mostanában valahogyan nem vásárolják ezeket a könyveket”. „No, igen” – válaszoltam – „ritkán járok errefelé, de majd jövök, majd jövök valamikor.” A Mekenzijován álltak a trolik, valahol bedugulhatott a forgalom. A pillangóm visszatért és valahol előttem repdesve mutatta az utat a bár felé, ahol most ülök és, ha most nézek fel a képernyőmről, látom, hogy megteltünk. A bár macskája felcseperedett időközben, most már ura a térnek, ott kényeskedik a szomszéd asztal melletti széken, ahová két úr huppant le az imént, ügyet sem vetve a macskára, akik csak nem mozdul a helyéről. Az urak hosszú kávékat isznak, mellettük egy lány-asztalon koktélokból csavarodnak elő a szívószálak, mögöttem pedig egy népesebb asztaltársaság előtt sör, rakija, kóla. A Monk's-ot azért szerettem, mert itt mindig jó zene csavarodik elő a zajládákból. Most itt ülünk, az emlékek tarka szárnyú pillangója talán alszik a vállamon, mert szárnyai nyugvó állapotban vannak most, súlya sincsen az emlékeknek. Odakintről halvány derengés kúszik be az ablakokon, a Tavasz még késik errefelé, megállapítottam, hogy mi, ott a messzi Nyugaton ebben azért előbbre tartunk. A Krunska utca kertjeiből kihajló aranyeső ágain még csak éppen nyílóban vannak a sárga virágok, amelyek amott, a rue Goethe kertjeiben már el is hullatták a szirmaikat, amikor elindultam. De ez mindegy is. Itt ülök, azaz ülünk. Cat Stevens első lemeze szól most felettem valahol és a „Father and Son”, no meg a „Lady D'Abanville”, mindjárt jön a „Wild World”, ... béjbi, béjbi icc e vájld vörld … és most, éppen most hagyott itt a pillangóm. Szerencsére a bár macskája ezt nem vette észre.
