Szemek. Vigyázók. Párizsra vessétek
2017. július 05. írta: wootsch

Szemek. Vigyázók. Párizsra vessétek

Az elmúlt két évben hét alkalommal szólították a választópolgárokat az urnákhoz Franciaországban. Helyhatósági, a közigazgatási reform miatt szükséges regionális, parlamenti képviselő és elnök-választás, volt itt mindenféle választás minden szinten. Sőt, az elnökválasztás előtt mind a konzervatívok, mind a szocialisták nyitott és nyilvános előválasztásokat is tartottak, amelyeknek az volt a hivatása, hogy eldöntsék, ki legyen az elnökjelöltjük. Két és fél évvel ezelőtt érkeztünk Strasbourgba, belecsöppentünk ebbe a világba, hét választást figyelhettünk meg közelebbről, talán ez elegendő és megosztható tapasztalatot hozott. Egy olyan ország választópolgáraként, ahol nemzeti konzultációnak hívják az irányított és vélemény-befolyásoló kérdésekkel operáló és emellett rendkívül (köz)költséges közvélemény-kutatásokat, amelyek során a már eldöntött ügyekhez vásárolják lényegében saját maguktól a legitimációs tőkét a kormányzó pártok, de ahol lényegi, ügydöntő kérdésekben soha nem kérik ki a választók véleményét (olyan apróságokra gondolok, mint Alkotmány, mint (atom)energiával összefüggő stratégiai kérdések, mint külpolitikai orientáció), szóval egy ilyen ország választópolgáraként érdemes tanulmányozni e franciaországi választásokat. Hogy előre siessünk egy kicsit, azt kell mondanom, hogy e hét választás eredményeként mély, átfogó politikai elit-csere zajlik most Franciaországban. Egy új politikai osztály születésének vagyunk most tanúi. A Francia Nemzetgyűlés (Parlament) 2/3-a soha nem volt politikai szereplő korábban, új személyes szerepeket kell tanulniuk most. Egy egészen hosszú sor új polgármester vette át hivatalát a maire-k ódon épületében. Az új nagyrégiók élén többnyire konzervatív és szocialista elnökök ülnek most. Számos településen pedig a polgármester a Front Nationale tagja, Elszászban és a Lille környéki, meg a Calais környéki településeken e szélsőjobboldali pártnak kényelmes többsége van a települési önkormányzatokban. Már 8 (!) képviselőjük van a Nemzetgyűlésben (korábban legfeljebb kettő (2) volt. Az elnökválasztás politikai térképén legutóbb már alapvetően csak két szín dominált. Macron elnök új, Republique en Avant pártjának narancssárgája és Marinne Le Pen Front Nationale-jának feketéje. A parlamenti választások után e politikai térkép tovább sárgult. Két szín, a konzervatívok kékje és szocialisták vöröse eltűnt a politikai térképről. E két, hagyományosan nagy és népszerű néppárt vívott a háború utáni francia politikai életben küzdelmet mindig a politikai hatalomért. Az Ötödik Köztársaságban hol konzervatív (pld. De Gaulle, Chirac, Sarkozy), hol szocialista (pld. Mitterand, Holland) elnök regnált. Most Emanuel Macron az elnök, a legfiatalabb elnök, egy alig több, mint egy éves párt képviseletében, akit valaha is megválasztottak e kiemelkedő tisztségre. Pártja másfél évvel ezelőtt még nem is létezett, most képviselői kényelmes többséget alkotnak a Nemzetgyűlésben. Folytassuk onnan, hogy amikor de Gaulle megalkotta az Ötödik Köztársaságot, az Alkotmányt népszavazás hitelesítette. Az Ötödik Francia Köztársaságon a hosszú árnyék a hórihorgas, a nemzetet szégyentől megmentő Tábornok árnyéka, aki egy olyan Alkotmány konstruált, amely az Elnöknek lényegében teljhatalmat ad. Kritikusai bonapartistának, királycsinálónak mondták ezt az elnöki berendezkedést, de Gaulle a IV. Köztársaság hektikus, gyakori kormány-váltásokkal járó (huszonvalahány év alatt valami negyven kormány váltotta egymást Franciaországban) viszonyai helyébe kiszámíthatóbb kormányzás ígéretével nyerte meg az elsöprő többségű szavazatokat. A franciák nyugalomra és kiszámíthatóságra vágytak és nem bánták az elnöknek adott nagyobb, akár kormány-alakítást is érő hatalmát. Franciaországban az Elnök a politikai hatalom centruma. Franciaországban ettől még az Elnök nem kikezdhetetlen. Az Elnök a karikaturisták kedvenc objektuma, a Charlie Hebdo vagy a Le Canard Enchaîné rajzainak állandó tárgya. Nincsen olyan elnök, akiről legalább egy BD (képregény) ne született volna (sőt Marine Le Pen lehetséges elnökségéről szóló képregény-sorozat most már a harmadik évadánál tart). Ezek a karikatúrák egyáltalán nem finomkodnak a tárgyukkal, a nagy hatalmú méltóságot akár még az igazán intim szexualitás terepén is képesek ábrázolni. Az Elnök, mint a politikai Hatalom Centruma tehát jelen van a populáris kultúrában is. Az az Elnök, akik dönthet a Béke és a Háború kérdéseiben, az az Elnök, aki elküldheti a nukleáris meghajtású csapásmérő rakétákkal felszerelt atom-tengeralattjárókat a Világ bármely pontjára és az az Elnök, aki kinevezhet vagy bármikor felmenthet egy miniszterelnököt vagy külügyminisztert, sőt, gondosan szabályozott esetekben még akár a Parlamentet is feloszlathatja. Ezt sorolva akár azt is gondolhatnánk, hogy mindez egy reális veszély Franciaországban. Az Ötödik Köztársaság eddigi történetében az Elnök hatalma soha sem vált túlhatalommá. Ezt a túlhatalmat egyébként maga az Alkotmány, a Nemzetgyűlés és a Szenátus, a helyi-települési önkormányzatok, az Alkotmánybíróság egyébként is keretek között tartja, de még inkább ott tartja a francia választók demokratikus szelleme és mozgósító proteszt-képessége. Francia elnökök, e nagy alkotmányos hatalom ellenére, legyenek kékek vagy pirosak, de mindig demokráciát építettek. Macron sem ígér mást és nem is cselekszik másként. Mindezt csak azért érdemes megjegyezni, mert akcióinak legélesebb bírálói máris bejelentkeztek. A szélsőbaloldali pártok, a kommunisták, a trockisták már fenik a késeik. Az új, elit-váltó Nemzetgyűlés első ülését máris bojkottálták, sztrájkokkal fenyegetőznek, az anarchisták pedig gyártják molotov-koktéljaikat, amelyeket először Párizsban, az elnökválasztás napján be is vetettek. De, hát ők mindig csak gyújtogatnak, nem is meglepő ez. Szóval: a magyar viszonyokon edződött magyar választópolgár ránéz erre az egész francia kavalkádra és azt látja, hogy Franciaországban nyugalom van, ráérős mederben folynak a hétköznapok. Vendéglősök és pékek, benzinkutasok és szuper-marketben pénztárosok vagy árufeltöltők, a Renault vagy a Citroën autógyár munkásai, a prefektúrák hivatalnokai, a helyi rendőrség vagy a csendőrség egyenruhásai, az orvosok vagy az ápolók és ápolónők, a tanárok és óvónők, a rendkívüli állapot miatt az utcán járőröző katonák vagy a Charles de Gaulle atom-meghajtású repülőgép-anyahajó szír partokhoz vezényelt legénysége, mint francia polgárok mind teszik a dolgukat a rájuk vonatkozó szabályok és előírások szerint. Politikusok jönnek-mennek, de a szabályok állandósága és esetleges változásaik kiszámíthatósága egy olyan társadalmi rendet alkotott, amelyben e hét választás politikai elit-váltást eredményező eredményei nem hoznak mélyreható változásokat az ő életükben. Hollande és az előző szocialista-kommunista koalíció abba bukott bele, hogy rendkívüli ügyetlenséggel próbált megváltoztatni fontos szabályokat (példa a Munka Törvénykönyvének megváltoztatásának módja, azaz a „Loi El Komri” indukálta tiltakozások) és ez kiváltotta a szakszervezetek ellenállását, a munkavállalók dühét, a munkaadók nemtetszését. A szocialisták arcukat, karakterüket vesztették el és ezt a francia választók 8%-os indexen mérték be. Soha még ilyen rosszul francia szocialisták nem szerepeltek a választásokon. Éppen csak megkapaszkodhattak egy kis frakcióként a Nemzetgyűlésben. A konzervatívokat maga Fillon büntette meg azzal, ahogyan közpénz-költési botrányát kezelte. Egyébként megjegyezendő, hogy ehhez képest nem is szerepeltek olyan rosszul. Mélanchon kommunistái sokáig jobb eredményben bizakodhattak. Ez az alapvetően antiglobalista, anti-kapitalista tábor még nőtt is egy kicsit, de ügydöntő szerepbe kerülni módjuk nincsen. Számukra az utcai politizálás marad, lesznek még sztrájkok, tüntetések, utcai összecsapások Franciaországban, de a magyar szemlélő nézőpontjából ezek hozzátartoznak a helyi politikai folklórhoz. Ez alkalommal rendőr, csendőr, szakszervezeti aktivista és demonstráló úgy is viselkedik, mint a helyi folklór része. Különböző eseményeken, különböző időben készült képek döbbenetes hasonlóságot mutatnak egymással. Van egy kép a demonstráló, utcai erőszakosan tüntető és arra erőszakos választó francia rendőrségről is.

 

Ja, hogy el ne felejtsem, miért is mondom most mindezt, csak így kicsit csapongva, anekdotázva, a budapesti Bambi teraszán ülve, ahol magától Oszfolk Ottónétől kaptam most egy olaszrizling-fröccsöt … szóval csak azért beszélek erről, mert Franciaországban e választások alatt azt tapasztaltam, hogy a választások nagyon fontosak. Azt érzékeltem, hogy ezt a fontosságot számon tartják az emberek. Azt hallottam a francia közszolgálati televízióban a választások eredményhirdetésekor (és az választási eredményeket imponáló gyorsasággal dolgozzák fel és imponáló informatikai vértezettséggel közlik, nagyon gyorsan egy olyan országban, amelynek külországi tartományai más időzónákba esnek) – és közben én azt hallottam a francia közszolgálati televízióban, hogy az alacsony részvétel okairól beszélgetnek elsősorban. Azt hallottam, hogy politikai elemzők annak az okait kutatják, hogy vajon miért nem vett részt az elnök-választáson a szavazásra jogosultak majd 26%-a (ez az elnökválasztásokon ilyen arányban még soha nem fordult elő az elmúlt hetven évben), majd azt hallgattam, hogy hogyan keseregnek azon, hogy a két év alatt hetedik, parlamenti választásokon a részvétel történelmi mélységbe süllyedt (még soha ilyen kevesen nem vettek részt a parlamenti választásokon a Háború befejezése óta). Macron egy olyan Nemzetgyűléssel kormányoz majd az elkövetkező években, amely ebből az alacsony választási részvételből született. Azt hallgathattam, hogy a francia elemzők aggódnak a politikai otthontalanokért. Franciaország demokratikus hagyományai történelmi okokkal is magyarázhatóan nagyon mélyek, többdimenziósak, érettek. Érdekes megfigyelni, hogy ezt a demokratikus hagyományt hogyan örökítik át a nemzedékek a családok, a baráti közösségek a következő generációnak. Franciaországban ma még nincsen probléma a fiatalok választási hajlandóságával. Macron elnök a fiatal, a XXI. században született választók nagy többségének a felhatalmazásával kormányoz most. Én pedig ennek a hét francia választási eredménynek az ismeretében leszűrhető ténynek a birtokában figyelem ezt és aggódom a távol maradó, a közömbös, a demokráciától elforduló fiatal magyar választók miatt. Talán igazán csak erről beszéltem volna ebben a posztban, itt a Bambi félárnyékos délutáni teraszán.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr1012643173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása