A kínaiak már a spájzban vannak. Széljegyzet egy látogatáshoz
2017. november 29. írta: wootsch

A kínaiak már a spájzban vannak. Széljegyzet egy látogatáshoz

A Kínai Népköztársaság miniszterelnöke Magyarországra látogatott, hogy személyesen is képviselhesse azt, amit a világ egyik fele már régóta tud és amelyet néhányan azért félnek: a kínai terjeszkedés, a kínai gazdasági befolyás övezeteinek kiterjesztése tudatos, tervezett lépések sorozatából áll. Kína nőttön növekszik, már régen átlépett országa határain, Kína globális játékos most, befolyása már Afrika majd felének természeti erőforrásaira kiterjed, bizonyos piacokon egyeduralkodó. A Kínai Népköztársaság egyike a világ kevés megmaradt kommunista országainak és e tekintetben a legnagyobb, befolyása a világgazdaság folyamataira meghatározó. Láthatóan nagy örömmel fogadták a kínai kormány fejét Budapesten. A magyar miniszterelnök egyenesen „Ázsia (értsd Kína) felívelő csillagáról” beszélt és többek között ezt találta mondani: "A gazdasági együttműködést ebben a térségben nem hátráltatja semmilyen politikai akadály." Különös mondat volt ez egy olyan párt elnökének a szájából, amely lényegében megalapítása óta csak egyetlen egy dologban volt következetes, és ez a kommunisták és kommunizmus minden formájának (a baloldal en bloc, a liberálisok, a balliberálisok csak később váltak szócikkekké a Fidesz gyűlölet-szótárában). Míg idehaza a Fidesz és a nevében megszólalók soha sem feledkeznek meg arról, hogy emlékeztessenek bennünket arra, hogy a kommunisták bűnözők, hazaárulók és egyéb szörnyűségek elkövetői, ha úgy tetszik genetikusan is, addig most úgy tűnik, a kínai kommunisták más kategóriába tartoznak. Velük gazdasági együttműködésünket semmilyen politikai akadály nem hátráltatja. A Heineken elleni (vagy Csíki Sör melletti) kiállások politikai bohózatában fő szerep jutott a „tiltott önkényuralmi jelképnek”. A Kínai Népköztársaság, amely egy kommunista önkényuralmi rendszer országa a maga csillagaival, egy nem-demokratikus ország, most tárt karokkal várt vendég. A demokrácia totális hiánya nem akadálya együttműködéseinknek. Nem akadálya az emberi jogok égbekiáltó hiánya sem. A Kínai Népköztársaság az az ország, ahol több embert tartanak börtönben politikai ellenvéleménye miatt, mint a világ többi országában összesen, beleértve a politikai ellenfelek bebörtönzésében olyan vitéz Törökországot, Oroszországot vagy néhány afrikai államot. Spongyát rá, gazdasági együttműködéseink elé ez csak nem emelhet akadályt. A Kínai Népköztársaság az az ország, ahol több embert végeznek ki évente, mint az ismert világ összes többi olyan országában összesen, ahol a halálbüntetés még érvényben van, beleértve az Amerikai Egyesült Államokat vagy a Szaudi Arábiát. Nemzetközi megfigyelők (pld. Amnesty International) szerint évente mintegy 2-3 ezer kivégzést (!) hajtanak végre Kínában. A Kínai Népköztársaságban korábban csak golyó által végezték ki az erre ítélteket. A 90-es évek vége óta méreginjekciót is lehet használni, a bíróság dönt a kivégzés módjáról. A kivégzések számára pontos adat egyébként soha sem áll rendelkezésre, mert ezt a világgal kereskedő Kínai Népköztársaság ezt nem köti a világ közvéleményének az ő orrára. Mondjuk „fideszül”: egy kommunista országban az emberélet olcsó. A Kínai Népköztársaságban nemcsak élet elleni bűncselekményekért jár halálbüntetés, de gazdasági bűncselekményekért is. Kínában a korrupció elleni küzdelem legfőbb fegyvere a kivégző-osztag és nem példa nélküli az sem, hogy a példát nyilvános kivégzésekkel statuálnak. Kínában a politikai ellenvélemények elhallgatására a börtönt, a koncentrációs táborokat, a száműzetést tartják a megfelelő eszköznek (feltéve, ha már nem végezték ki az illetőt). Kínában – de ez talán érthető is egy kommunista országban -, eléggé kényelmetlen, ha vallásos az ember, az sem előnyös, ha mondjuk keresztény. „Gazdasági együttműködéseinket semmilyen politikai akadály sem hátráltatja” és úgy legyen. A Kínai Néphadsereg töretlenül fejlődik, futja a megnövekedett állami bevételekből és mivel az ilyesmiket nem szokták a nép orrára kötni, értsd: nem igazán vannak politikai viták a Kínai Népköztársaságban arról, hogy mire is költik a nép vagyonát – ezért nem is látunk mi sem tisztán a kérdésben, hogy vajon mi szüksége van a Kínai Néphadseregnek arra, hogy repülőgép-anyahajói vagy támadó nukleáris fegyverek hordozására alkalmas tengeralattjárói legyenek, amelyek elég költséges játékszerek politikusok kezében. A kínai flotta szépen és csendesen, de egyenletes tempóban nyomul ki a világóceánokra, mesterséges szigeteken új flotta-bázisokat épít olyan területeket vonva ellenőrzése alá, amelyekhez korábban Kínának semmi köze sem volt. Amikor Líbiában anno megbukott Kadhafi a diktátor, először vetették be távoli vizeken a kínai flottát a „kínai érdekek védelmében”. Líbiában. Onnan a flotta 25 ezer kínai állampolgárt evakuált, volt valami olaj-történet is, de hiszen tudjuk, hogy a kínai gazdaság milyen roppant éhes a természeti erőforrásokra. A Kínai Népköztársaság csatlakozott a Párizsi Klíma-egyezményhez, hála az égnek, igaz, hogy mind a mai napig a legnagyobb CO2 kibocsájtó és a gyorsan fejlődő, növekvő, modernizálódó kínai nagyvárosok szó szerint fuldokolnak az állandósult szmogban. Ízlelgessük tehát, hogy „gazdasági együttműködéseinknek politikai akadálya itt nincsen.” A kínai diaszpóra szó szerint mindenütt, minden kontinensen, a világ nagyvárosaiban mindenütt jelen van. Budapesten is intézményei, iskolái, rádió-állomása, újságjai vannak és ez teljesen természetes és érthető is. Simulékony közösség a kínai, a magyar társadalomban is csak éppen hogy észrevehető, miközben folyamatosan növekszik, terjeszkedik. A „kínai vegyesárú bolt” és az üres kínai étterem a magyar valóság természetes része. A letelepedési kötvények majdnem felét (?) kínaiak jegyezték. Miközben kormányunk iszlamofób irányba fordult és ezt minden lehetséges kommunikációs eszközzel állandóan tudatja is a világgal, addig a kínai terjeszkedésről szava sincsen. Pedig gondolom, hogy a Kínai Kommunista Párt budapesti tagozata is vígan működik valahol a Józsefvárosban és talán már nincsen is messze az az idő, hogy a józsefvárosi önkormányzat alpolgármesterét majd Li Yu Tivadarnak hívják majd, ahogyan gyorskorcsolya világbajnok, úgy akár polgármester is lehet kínai ember Magyarországon. „Gazdasági együttműködéseinknek politikai akadálya itt nincsen.” A pénznek nincsen szaga, egyébként is, a pénz természeténél fogva kapitalista nemdebár, ez aztán felmentést is adhat sok minden egyébre. 1989-ben, a kínai kommunista rendszer elleni utolsó ismert nagy diákfelkelés, a Tienamen-téri vérfürdőbe torkolló „esemény” idején még kiálltunk a természeténél fogva represszív, monolitikus, kommunista rendszer ellen. Még ma sem tudjuk, hogy hányan is haltak meg ott, azon a téren, ahol a Szabadság-szobor papírmasé mása mellett skandálták a kínai diákok, hogy szabadságot és demokráciát akarnak. Most 2017-et írunk és az a rendszer nem változott. Most is egy szűk, zárt, titokzatos Politikai Bizottság uralkodik abban a nagy országban. Lélegeztő gépen tartják változatlanul a észak-koreai rezsimet is és takargatják, amit és amíg csak lehet, az ENSZ Biztonsági Tanácsában is. Gazdasági együttműködéseinknek politikai akadálya nincsen. Nem tudjuk, hogy a „Belgrád-Budapest” vasútvonalként emlegetett projektnek milyen haszna lesz a mi számunkra. Azt tudjuk, hogy miután a kínai kommunisták megvásárolták Pireusz kikötőjét, a vasútvonalnak elsődleges feladata az lesz, hogy az ott lerakott és kínai árukkal teli konténereket minél gyorsabban eljuttathassák Európa szívébe. Hogy aztán ez hány magyar munkahelyet teremt, vagy ellenkezőleg: hány európai munkahelyet szüntet meg, azt ebben a pillanatban még nem tudjuk. Majd befut csak egyszer a belgrádi gyors, biztosan nem olyan lesz, mint egyik kedvenc vonatom, az Avala, amelyről korábban írtam egy-két posztot. Csillogóbb, modernebb, gyorsabb lesz majd annál, reméljük és, ha megérkezik majd a Keletibe, csak nézzük a kínai vendégmunkásokat, ahogyan leszállnak a nagy csomagjaikkal és gyorsan, nyomtalanul felszívódnak majd a tömegben. De ez mindegy is most, ez majd a jövő. Most: „gazdasági együttműködéseinknek a térségben politikai akadálya nincsen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr3813404997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása