Vendée Globe 2020, előhang egy monodrámához
2020. november 18. írta: wootsch

Vendée Globe 2020, előhang egy monodrámához

Az internet néha áldás. Sokszor csak úgy nézelődöm, távoli tájakon barangolok élvezettel a segítségével. Mostanában, már napok óta ezen a web-helyen időzöm. A Vendée Globe vitorlásverseny hajói november 8-án, egy vasárnap délután 14.20-kor startoltak el a vendée-i Sables d’Olonne kikötője előtti vizekről. Talán rossz hír a laposföld-hívőknek, ez az a Földet a Világóceánon megkerülő szóló vitorlásverseny, ahol a hajósoknak egyedül, kikötés és külső segítség igénybevétele nélkül kell a kábé 42 ezer kilométeres távot teljesíteni. Aki előbb ér vissza kiindulási kikötőbe az a győztes. Milyen egyszerűen hangzik, mégis, micsoda kihívás ez!  A Föld gömbölyű, ezt a világűrben és a tengereken hajózóknál jobban valószínűleg senki sem tudhatja. Ezért is csodálkozom azon, hogy még a XXI. században is akadnak olyanok, aki úgy tudják, úgy hiszik, hogy a Földünk lapos. A Föld gömbölyűségéről nem kellett meggyőzni Kolumbusz Kristófot, sem Magellánt, de még a királynő kalózának, Francis Drakenek sem voltak kifogásai az elképzelése ellen. A hajós megéli a horizontok váltakozásait, azt, ahogyan eltűnik a part, ahogyan kinyílik az a Nagy Kék Térség, ahogyan lassan és fokozatosan kiemelkedik a távoli horizontból egy sziget először elmosódott kék körvonala, amelyből aztán szépen kibontakozik egy erdővel borított hegyoldal, egy sárgán világító homokos part, lusta pálmafák alatt az árnyék. Fordítva is igaz, a hajó is így olvad fel a távolban. Nem eltűnik, hanem elolvad, mint ahogyan a az őszi ködöt felszívja a napsütés. Követjük a tekintetünkkel, sokáig jól kivehető, hogy az ott a hajó orra, ott pedig a tat, a kormány, a kormány mellett a hajós, ahogyan még ide int, a hajótest színei – és a Vendée Globe hajói színes pillangók, telepingálva a szponzorok szineivel! -, ahogyan távolodnak, az felmagasodó árbóc (ez ezeknél a hatvan láb, vagyis 18 méter hosszúságú versenyhajóknál 28-29 méter magas …), aztán a vitorlák látszanak még sokáig, kisebbednek, ahogyan távolodnak a parttól hajós és hajója, ő már nem is látszik innen, csak a vitorlák csúcsa, hogy aztán azok is felolvadjanak ennek a távolságnak a fátyolos páráiban. Kilenc napja, hogy eltűntek a hajók és most már az Egyenlítőhöz közelednek. 33-an voltak még tegnapig, egy versenyző, Nicolas Troussel tegnap délután kiszállt, viszont cserében Jérémi Beyrou visszatért.  Ne siessünk azonban ennyire előre, nézzük előbb magát a versenyt.  

Az idei Vendée Globe-ra harminchárman neveztek, ez rekord a verseny történetében. Az pedig még inkább egy csúcs, hogy a versenyzők között hat hölgy is van idén! Szurkolói szívem választottja Samantha (Sam) Davies, én most őt különösen figyelem. Négy évvel ezelőtt Fa Nándorra kellett figyelni és a Spirit of Hungary-ra, a maga építette hajójára és kiválóan teljesítettek! Négy évvel ezelőtt Armel Le Cléac’h nyert, Alex Thomson volt a második és Jérémi Beyrou a bronzérmes. Cléac’h most tévékommentátor, nem indult az idén, ezért a szakértői esélylatolgatások Thomson és Beyrou közötti rivalizálásra számítottak elsősorban. Néhányan szóba hozták Jean Le Cam-ot, mint esélyest, aki maga 61 évével az egyik legtapasztaltabb versenyző. Most, hogy itt írom ezt a posztot, rápillantok a verseny állására és azt látom, hogy Alex Thomson a fekete, Hugo Boss hajójával van az élen, 13,7 csomós sebességgel DK irányban halad, 87,3 mérfölddel van mögötte Thomas Ruyant, Jean Le Cam pedig 105 mérfölddel marad el most tőle. Sam Davies a 8. (281,3 mérföld hátrány), Boris Herrmannra is érdemes figyelnünk. Ő az első német versenyző a Vendée Globe történetében, másrészt ő az a hajós, aki tavaly a Friday for Future mozgalom okán elhiresült Greta Thunberget New York-ba vitte a hajójával. Most a mezőny végén Jérémie Beyrou (Charal) vitorlázik, 2.694 mérföld van közte és Thomson között. Mondjuk el azt, hogy a múlt héten, a verseny harmadik napján Beyrounak vissza kellett fordulnia, mert komoly technikai problémái voltak a hajójával. A múlt pénteken érkezett vissza Sables d’Olonneba, csapata mindent beleadott, hogy megjavíthassák a hajót és tegnap bejelentette, hogy ma délután ki fog futni. A szabályok ezt lehetővé teszik, ez persze azt jelenti, hogy az ő órája mától ketyeg. „Évek óta erre a versenyre készültem, nem adhatom fel”, mondta Jérémi Beyrou és ma délután ötkor újra csatlakozott a versenyhez. A többiek már réges régen Afrika közepénél járnak (Thomson pozíciója most É 5 Ny 29).

Mi itt ülünk a jól fűtött, meleg szobában, az ablak előtt már haldokló leveleket permeteznek az ágak, ahogyan rájuk fúj a szél és a szél megélénkült a városban. A hajósok odakint az óceánon, már több, mint egy hete maguk vannak a hajóikkal, a hullámokkal, a széllel.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr5316290470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása