„Ha meg akarsz tanítani valakit imádkozni, küldd a tengerre", így hangzik a régi mondás. Ha a Vendée Globe-ot követi az ember egy versenyt néz, de drámák sorozatát látja. A Vendée Globe egy verseny, de nem akármilyen. Ha verseny, akkor az ember ellenfelekkel és önmagával versenyez. Ha verseny, akkor az órával versenyez, de mi az idő egy olyan versenyen, amelynek mérhető hossza 42.000 kilométer, viszont „terepe” a tenger. Itt az idő egysége egy nap, egy naplemente, megint egy álmatlan éjszaka, egy hét, amikor 30-40 csomós szél fúj szembe és vadul örvénylő hullámok veszekednek a hajó fedélzetének elfoglalásáért. Ketyeg az óra és az ember a megfoghatatlan és mégis mérhető idővel versenyez. Ahogyan a hajó emelkedik és süllyed a hullámokon, ahogyan az orrával áttöri a hullámok taraját és ahogyan mérföldek maradnak el mögötte, de csak azért, hogy újabb mérföldek nyíljanak előtte a végtelen és soha el nem érhető horizonton túl. E versenyben is a személy és a hajó egymáshoz méri a teljesítményt. A személyiség és a technikai felkészültség, a hajóba beépített tudás és a hajósba beépült tapasztalat versenyez egymással és a rendkívüli körülményekkel. Mert a körülmények igencsak különlegesek. A tenger, az óceán állandó mozgásban van, amelyről csak a szárazföldet tapogató ember gondolja azt, hogy mindig és mindenütt ugyanaz a sós ízű víz az valójában mindig változik és mindig képes egy új, meghökkentő, sőt néha megdöbbentő arcot mutatni. A Vendée Globe mezőnye az európai őszből indult, átvitorlázott az Egyenlítőn és az afrikai nyárba érkezett és most onnan a mezőny élén haladók már az arktikus vad és hideg tengeren az úszó jég határához közelednek. Tudjuk, hogy a tenger soha sem hallgat és a hajósok hallhatták már azt, ahogyan melegen és lágyan fecseg-locsog, picspaccsol a hajó körül és hallhatták már azt is, ahogyan felemeli a hangját, majd üvölt, sőt ordít, haragosan, élesen, mintha ráripakodna a betolakodóra, aki bemerészkedett az ő birodalmába. A hajós egyedül van ott, ahová megérkezik, ott kell egyedül megoldania a sűrűn sorjázó feladatokat. Nem mászhat fel senki más helyette a dülöngélő árbóc tetejére, ha ott kell megjavítani valamit, 28 méter magasan. Nem merülhet le a hajó alá senki más, csak ő, ha meg kell néznie, hogy ép maradt-e a keel egy ütközés után és nem igazíthatja meg senki más helyette a vitorlákat, ahogyan a szelek változása megkívánja.  A hajó megy és a tenger dolgozik és folyton dolgoztatja a hajóst, a szelek fújnak, a felhők gyülekeznek a látóhatáron és a Nap kél és nyugszik és mindig a tengerből emelkedik fel és mindig a tengerbe süllyed alá. A hajós egyedül van, de a távoli partról árgus szemekkel figyelik. Minden hajóst egy parton települt team segíti az úton, egy csapat, amelynek képesnek kell lennie arra, hogy technikai tanácsokat adjon, hogy támogathassa a hajós döntéseit. A verseny igazgatósága éberen figyeli az eseményeket és közbelép, ha orvosi segítségre vagy mentésre van szükség. A hajós számára a parttal való műholdas, hang- és képátvitelre, egyidejű kommunikációra alkalmas kapcsolat rendkívül fontos – tegyük hozzá, ennek a segítségével tudjuk mi, nézők követni az eseményeket. Ami nekünk látványosság, az nekik kemény munka, koncentrált figyelem, állandó nedvesség, hirtelen bekapott falatok, félbemaradt álmok, mert a hajósok úgy alszanak, mint a delfinek. Szemük csukva, de agyuk és testük a hajó mozgására figyel. A hajó pedig megy. Aztán egyszer csak történik valami előre nem tervezhető, nem látható esemény. 28 napja van úton a mezőny, öten már kiszálltak a versenyből.

Nicolas Troussel (Corum L’Epargne) hajója elveszítette az árbócát, végül szerencsésen és épen megérkezett a Mindalora (Zöld-foki szigetek). Fokváros (Cape Town) kikötőjében van most egy kis nyüzsgés. A Victoria és Alfred Waterfront mólójánál három tarka hajó: Alex Thomson (az a fekete Hugo Boss), Sam Davies (Initiatives de Coeur) és Sebastien Simon (Arkea Paprec) egyaránt ide érkeztek az elmúlt napokban, a versenyt fel kellett adniuk. Thomson bár néhány napig javította a hajóját a nyílt vizeken, aztán visszajelentkezett a versenybe, de eltört az egyik kormánya. Simon és Davies OFNI-val ütköztek (azonosítatlan úszó tárgy, franciául: Objet Flottant Nonidentifié). Simon egyik szárnya törött el, Davies hajójának a tőkesúlya sérült meg, a rongálódás mértékét csak szárazdokkban lehet megállapítani, a hajó kiemelése után. Mindhármuknak kemény döntést kellett hoznia, mert ha nem fordulnak Cape Town kikötője felé innen a verseny útvonalán már Ausztráliáig tulajdonképpen nincsen hely, ahol baj esetén kiköthetnének. A Kerguelen-szigetek lakatlan, kopár szirtjein van ugyan valami meteorológiai állomás és néha meglátogatja a francia flotta egy-egy hajója, vagy a kutatóknak utánpótlást hozó hajó, de amúgy nincsen ott semmi sem. Négy évvel ezelőtt ezeken a vizeken készített egy francia fregatt helikoptere fantasztikus felvételeket Thomson hajójáról, nagyon is megérdemli, hogy ideidézzük most, egyúttal érzékeltetve azt is, hogy mi vár most a versengő hajósokra. Korábban mondtam már, hogy Thomson volt az idei Vendée Globe nagy esélyese. Nyolc évvel ezelőtt harmadik, négy éve második helyezett volt, ez volt a negyedik versenye itt. Nagyon készült, új hajót építettek a számára, a szponzor is odatette magát. Anglia is érezte az esélyt, hogy ha valaki megtörheti a Vendée Globe francia hegemóniáját az csakis Alex Thomson lehet. Négy évvel ezelőtt, amikor második lett volt egy nyilatkozata, amelyben nagyon csalódottan azt mondta, hogy talán abba is hagyja majd a versenyzést. Szerencsére nem így tett és amíg rendben volt a hajója mindig az élen vitorlázott.

Az Események Nagy Rendezője más színjátékokat is rendez itt. Thomson után a másik brit, a nagy kedvenc Samantha (Sam) Davies is kiszállt. „Bretagne fogadott leánya” a verseny hat hölgy versenyzője közül a legismertebb, a legnépszerűbb és a legtapasztaltabb. Élettársa Romain Attanasio szintén versenyez és ez az idei Vendée Globe egyik különlegessége az, hogy mind a ketten elindultak. Míg gyermekükre, a hat esztendős Rubenre a nagyi vigyáz Bretagneban, addig a szülők a tengerrel viaskodnak. Davies már bejelentette, hogy ha a hajó javítható, akkor ő bizony befejezi a földkerülést versenyen kívül is. Neki a szponzora egy karitatív szervezet, az Initiatives-coeur, rászoruló gyermekek szívműtétjeit finanszírozzák, szervezik. Sam Davies elmondta, hogy éppen vacsorát készített, a hajó húsz csomós sebességgel haladt, amikor egy óriási csattanást hallott, a hajó felágaskodott, szinte megállt, a sebesség arról a húsz csomóról a nullára zuhant le, minden szanaszét repült a kabinban, a leves kiömlött és Sam Davies alaposan megütötte magát. Szerencsére bordája, keze-lába nem tört, de tele van kék-zöld foltokkal és zúzódásokkal. Amikor megvizsgálta a hajót, észre kellett vennie, hogy a keel megsérült. További vizsgálódáshoz feljebb kellett húzódnia északra, mert ott, ahol éppen hajózott a magas hullámok és az erős szél miatt lehetetlen volt alaposabban megnéznie azt, hogy mi is a baj. Az újabb szemrevételezés megerősítette, hogy az ismeretlen objektummal történt ütközés megrongálta a keelt, így jobb, ha kiköt. Most tehát három hajó is Cap Town-ban van, Thomson és Simon a hazamenetelét szervezi, Sam Davies pedig a munkák elvégzésére vár, hogy tovább folytathassa az útját.

Egy másik posztot megér, hogy elmeséljük, hogyan süllyedt el Kevin Escoffier hajója és hogyan mentette meg őt Jean Le Cam. A Vendée Globe mezőnye halad a Horn-fok felé. Most, amikor kiküldöm a hálózatra ezt a posztot Charlie Dalin vezet, előnye 244 mérföld Thomas Ruyant és 364 mérföld Yannick Bestaven előtt.