A mérhető sportteljesítmények világában az „igazság pillanata” az eredmények végső összehasonlításakor egészen biztosan megérkezik. Amikor egy adott távot valaki a legrövidebb idő alatt teljesíti, győztes lesz. Elég egyértelmű, nem? Tegnap este nyolc óra körül a vendée-i Sables d’Olonnes-nál Charlie Dalin hajója áthaladt a verseny végét jelző vonalon és számára a Vendée Globe véget ért. A 42 ezer kilométeres Föld körüli tengeri távot 80 nap 6 óra 15 perc 47 másodperc idő alatt teljesítette. Elsőként ért célba, de nem ő lett a verseny győztese. A krónikákba majd az kerül, hogy a Vendée Globe-ot 2021. január 28-án Yannick Bestaven (Maitre CoQ) nyerte meg, aki ma hajnali 3 óra 19 perckor érte el a célt. Dalin végül a második helyen végez, a harmadik helyre Louis Burton (Bureau Vallee 2) ért be (80 nap 10 óra 25 perc) és a ma reggel 10:19-kor befutó Boris Herrmann lett a negyedik 80 nap 14 óra 59 perccel. Mindez azért lehetséges, mert Bestavent, Herrmannt és Jean Le Cam-ot időjóváírással jutalmazta a zsüri Kevin Escoffier megmentésében való közreműködésükért. Le Cam 16 óra 15 percet kapott, hiszen végül is ő volt az, aki kihalászta a tengerből bajba került tengerész társát, Bestaven (10 óra 15 perc jutalom) és Herrmann (hat óra) a zsüri kérésére tért le a verseny útvonaláról és indultak Escoffier keresésére. Ezért járt a versenyzőknek az időjóváírás és ezt senki sem vitatta, hiszen ez fejezi ki a legjobban a tengert járó emberek szellemiségét, egymással való szolidaritásukat.
Ez a Vendée Globe mint az eddigi legszorosabb, egészen az utolsó pillanatig nyílt küzdelmet hozó versenyként marad meg a krónikák lapjain. A BMFTV tegnap délután négyre ígérte az első helyszíni kapcsolást, de végül is az időjárás közbeszólt, Dalin valamikor fél nyolc tájban tűnt fel a képernyőn. Szép hagyomány, hogy a part közelében kis hajók sokasága kíséri be a kikötőbe a beérkező versenyzőt és a televíziós forgatócsoportok is ott hajóznak, hogy elkaphassák a megérkezés első pillanatait, hogy rögzíthessék a beérkező hajósok első szavait. Kevin Escoffier is ott hajózott az újságírókkal és szép pillanat volt, amikor átintett Dalin-nek, majd amikor már a parton megölelték egymást. Ennél a bekapcsolásnál még úgy állt a verseny, hogy akár Boris Herrmann is lehet győztes, hiszen alig 90 mérföldre járt a parttól és jó tempóban haladt, teljesen reális esélye volt arra, hogy a jóváírással megelőzze Dalint. Burton és Bestaven még mögötte voltak akkor. Aztán, ahogyan az méltó ehhez az ez évi váratlan eseményekben bővelkedő versenyhez, történt valami, amit Boris Herrmann eléggé felindultan mesélt el egy videóban. „Éppen aludtam”, mondja, „amikor összeütköztem egy halászhajóval. Mint egy fal emelkedett egyszer csak előttem és többször neki is ütköztem … amikor felmentem a fedélzetre észre kellett vennem, hogy a gennakker nagyon fura szögben áll … szerencsére nem vett fel vizet a hajó, de a ’starboard foil’ (a hajó sebességét segítő szárny a hajótest bal oldalán) megsérült. Végül tovább tudtam menni … sokkoló pillanat volt … egyetlen műszer sem jelzett, pedig minden be volt kapcsolva, az Oscar is … (a radar, az összeütközés elkerülése érdekében működtetett műszer) …” Sebességet vesztett, úgy hét csomóval tudta folytatni az utat és ez nem volt elég arra, hogy megtarthassa a győzelmi esélyét. Amióta a Vendée Globe létezik csak francia győztest hirdettek. Négy évvel ezelőtt az angol Alex Thomson járt a legközelebb ahhoz, hogy megtörhesse a francia hegemóniát, de végül is második lett Armel Le Cléa’ch mögött, akinek a gyorsasági rekordja (74 nap 3 óra 35 perc) most nem volt veszélyben. Boris Herrmann nagyon közel volt ahhoz, hogy történelmi győzelmet arasson, német győztes a franciák versenyén, micsoda szenzáció lehetett volna …, de az Események Nagy Rendezőjének más elképzelései voltak a drámai csattanóról. Amikor Herrmann ma reggel befutott a kikötőben már éppen olyan boldogan ünnepelt, mint a többiek. Kijárási tilalom ide, szociális távolság oda, járványügyi intézkedések és egy szigorú prefektus – százak voltak a parton a tilalom ellenére is. Boris egy szimpatikus arc, a balesete, az ahogyan vesztett még szimpatikusabbá tette a francia közönség számára is, az pedig, hogy jól beszél franciául természetesen szintén egy nagy piros pont errefelé. Azt is tegyük hozzá, hogy a németek is felfedezték maguknak, a közszolgálati tévék is többször tudósítottak az útjáról, felhelyezték a térképükre a Vendée Globe-ot ők is.
A verseny még nem ért véget, nagy a sürgés-forgás a kikötőben, a beérkezett hajókat babusgatják, a beérkező hajóknak készítik a helyet. A mezőny utolsó versenyzőjének még vagy 6000 mérföldet kell megtennie ahhoz, hogy újra szilárd talajt érezhessen a lába alatt és hogy egy nem izgő-mozgó zuhany alatt forró vízben alaposan megmosakodhasson végre. Az újságírók, akik közül csak kevesek tudhatják, hogy mit is jelent egy ilyen utazás egy ilyen vitorlás fedélzetén, szóval ezek a kíváncsiskodók kérdezik Dalint, hogy mi enne most és ő széles mosollyal mondja, hogy egy steak-et nagy adag sült krumplival.
Ez már nem kerül be majd a krónikákba, egy pillanat csak, egy villanás, mint a repülőhalak szárnyának a csillanása a hullámok felett. A hajós mosolya – még egyikükön sincsen maszk – az óceánba belehanyatló Nap egyik sugara valamelyik csak a tengeren átélhető, varázslatos naplementéből. A borosta és azok a ráncok a szemek körül a szelek és a hullámok emlékei, amelyek nem tették lehetővé a mindennapi borotválkozást és amelyeket meg kell nézni, alaposan meg kell őket figyelni, mert parancsolják a tennivalókat és a hosszú út az szakadatlan és ismétlődő tennivalók sorozata. Igazítani kell a vitorlákat, feszíteni vagy ereszteni a köteleket, kémlelni kell a felhőket és a horizont éles és soha nem közeledő vonalát. Az utazás monotóniáját néha egy csapat delfin játéka oldja, a Déli-tengeren néha lomha bálnák fújtatnak a hajó mellett (nem veszélytelen a velük való ütközés, volt erre is példa korábbi versenyen) és albatroszok vitorláznak el a dagadó vitorlák felett, mintha versenyeznének ők is, de a legközelebbi part is háromezer mérföldre van, hol és mikor pihennek ezek a nagy madarak vajon? A versenyzők és a hajóik annyira összetartoznak, hogy bár a hajós egyedül van a fedélzeten, mégis mindig többes számba meséli a történeteit, „tegnap megkerültük a Horn-fokot”, „reggel sebességet veszítettünk”, „jól vagyunk”. Modern és a legkorszerűbb műszerekkel felszerelt hajókról beszélünk, amelyek fedélzetéről napi kapcsolatban vannak a hajósok a partról őket segítő csapattal, és ahol képernyőn láthatják a lehető legrészletesebb időjárási adatokat, amelyek alapján meghozhatják a döntéseiket a vitorlákról, az irányról és irányváltásokról – e képernyők azt tudatják, hogy a hajós nincsen egyedül, mégis az elemekkel ott, ahol éppen van és akkor, amikor oda érkezik csakis a Hajós néz szembe, abban nincsen más segítsége csak a merészsége, a tapasztalataival megtámogatott felkészültsége, önmaga.
Harminchárom hölgy és úr, tengerészek vállalkoztak erre a versenyre 2020. novemberében. 25-en voltak még versenyben tegnap reggel. Azóta nyolc hajós már beérkezett és most, hogy ránézek a verseny állására még egyszer, mielőtt befejezem ennek posztnak az írását, látom, hogy a verseny egyik nagy hőse, Jean Le Cam is köztük van, ideje 80 nap 13 óra 44 perc. Nyolcadikként siklott át a vonalon, a végső összesítésben a 4. helyezett lett. „Roi Jean”, „János király”, ahogyan a többiek hívják, egy eleven legendája a breton és norman tengerjáróknak. Ez volt az ötödik Vendée Globe-ja, volt ő is bajban 2008-ban és Vincent Rioux mentette meg őt nagyon hasonló körülmények között, mint ahogyan most ő mentette Kevin Escoffier-t. Neki így érkezett el az igazság pillanata most. A mezőny 25. helyén most Ari Huusela, a finn versenyző halad. Már „csak” 5.921 mérföldet kell megtennie a megérkezésig.
