Majd később lesz még ennek jelentősége, ha unokáink megkérdezik, hogy “mit csináltál 2022. február 24-én?” Elmondom most egy kicsit másképpen. Én akkor lettem troll-etető. Aki blogol és aktívabban használja a közösségi média felületeit, vagy más nevén a népi internetet az tulajdonképpen mind lehet troll-etető. Olyan adottság ez, ami úgy jár együtt a mai internet-használattal, mint a wifi-router. Aki blogban posztol a szolgáltatással együtt kapja ezt a lehetőséget. Eldöntheti, hogy hogyan él vele. Én azt már blog-életem kezdetén eldöntöttem, hogy a bejegyzéseimre írott kommenteket nem moderálom, ott és úgy hagyom ott őket, amikor és ahogyan megérkeztek. Az a véleményem, hogy aki írni tud, az olvasni is képes, amikor megtanuljuk a betűket és vetésüket, akkor lehetőséget kapunk a világ megismerésére és egy emberi felelősség gyakorlására. Mert felelősséggel jár az írás is, az olvasás is. A modern társadalom már évszázadok óta e két készség és képesség elfogadására épül, nélkülük bajosan lehet megszervezni a modern életet, bárhová lépünk ebben a dzsungelben, mindig ott lesz egy hivatalos levél, egy használati utasítás, egy hír, amelyet el kell olvasnunk és meg kell értenünk ahhoz, hogy tovább léphessünk. Az a változatos emberi élet az ott van a szépirodalomban, egy jó regény, egy szépen csillogó vers embervoltunkban erősít. Számomra a nyilvános térben közölt írás felelős ügy és nem felelőtlen. Ezért azt gondolom, hogy amit valaki leír és fontosnak tartja azt, hogy ezt mások is ezen a nyilvános felületen lássák akkor azt felelősen teszi. Véleményét vállalja és ez a vélemény akár a maga fésületlenségében is, de az övé. Ha úgy tetszik, ez róla szól, nem rólam, ezért talán még az is megkérdezhető lenne, hogy nekem vajon van-e jogom egyáltalán arra, hogy a szövegébe belenyúljak, szerkesszem, ne adj isten cenzúrázzam, illetve ha “kimoderálom”, lényegében kitörlöm a nyilvánosságból. Ez egy elég hátborzongató lehetőség annak a számára, aki mélyen hisz annak a mondásnak az igazságában, amelyet Voltaire-nek tulajdonítanak. Francois-Marie Arouet mondta, vagy sem, de így tudjuk: “Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de a halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Ez a két érvem van arra, hogy nem moderálom a posztjaimhoz fűzött kommenteket, amelyek most is ott vannak a szövegeim alatt, mint egy hozzájuk biggyesztett, változatos hosszúságú “vörös farok”.

Innen kezdem az orosz hadsereg Ukrajna elleni önző háborúja kezdőnapjának személyes történetét. Posztoltam aznap valamit, aztán a közzététel után rögtön a strasbourgi Európai Ifjúsági Központba mentem. Egy találkozóra hívtak oda, amelyet e központ létrehozatala ötvenedik évfordulója apropójából szerveztek. Kiváló egykori kollégák nemzetközi társaságában ültünk aztán három hosszú, de nagyszerű napig és beszélgettünk emlékeinkről és arról az Európáról, amelyben kulturális, szociális és politikai nézetbeli különbségekkel is lehet együttműködni békés, kiegyensúlyozott körülmények között, ahol a konfliktusokat nem elnyomással és kirekesztéssel, hanem részvételre alapuló képzésekkel, nem autokratikus döntésekkel, hanem együttműködő döntéshozatalban való közös részvétel segítségével lehet kezelni. Akik ott voltunk, mind megélték, tudják, hogy ez lehetséges, hogy ez van, létezik. Miközben történeteink közös fonala ide-oda kanyargott az emlékeink útvesztőiben a rezgő üzemmódra állított telefonom idegesen rángatózott az asztalon előttem. A szünetben ránéztem az üzenetekre és láttam, hogy posztom olvasóinak száma nő és exponenciálisan emelkedik a kommentek száma is. Este sem tudtam elolvasni mindet, de annyit már az első felületes rápillantással is megállapíthattam, hogy itt bizony bőséges gyűlölet-beszéd árad, mi több fröcsög, habosodik, válogatás nélkül fröcsköl. Másnap tovább folytatódott európai együttlétünk, a teremben a No Hate kampány ‘Combatting against hate speech’ Európa Tanács által támogatott mozgalom ötletes plakátjai alatt ültem és telefonom csak ugrált, rezgett, mocorgott, ahogyan a beérkező gyűlölet-üzeneteket emésztette.

Két nap múlva láthattam neki a kommentek tanulmányozásának. Ott álltam a troll-háború frontján. Nagyon leegyszerűsítve két hadsereg egymásnak feszülését figyelhettem. @birkamenet volt az orosz-ellenes hadoszlop éle, szemben @CSOKKI_MÁLNA tűnt fel, akivel @pista1872 (aki később @pista18721-nek álcázta magát) vitézkedett. A felek nehéztüzérsége dehonesztáló jelzők sortüzeit lőtte egymás felé, amelyek repeszei az emberi méltóság húsába vágnak. Először csak terület-tüzet lőttek, válogatás nélkül, mint az orosz tüzérség Sztálin-orgonái (Grad-jai), ebben egymás édesanyjának egy már a Bibliában is megemlített foglalkozást tulajdonítottak, amelyre a válaszcsapás egy bizonyos nemi akciónak nem a legkényelmesebb helyzetben való elvégzését kívánva érkezett. @Millerdraft az elmeállapotra vonatkozó precíziós rakétával válaszolt vissza, amely célba is érhetett, mert a megcélzott kommentelő egy teljes napig hallgatott, majd feléledt és visszavágott: megérkezett a légicsapás, annak a bizonyos, a férfiak szervezetében termelődő és a demográfiai helyzet javításában olyan fontos szerepet betöltő testnedvnek a felemlegetésével, amelynek a pazarlása olyan mértékű lett már a magyar népi interneten, hogy érthetővé válik, miért is születik olyan kevés magyar gyermek. A csata egyre nagyobb területekre terjedt ki. Miközben az orosz tankok északról és a belorusz határt átlépve Kijiv bekerítésére törtek a comment-szekció egységei egymást bombázták. Megjelentek a mesterlövészek, akik célzott egyes lövésekkel próbálták hatástalanítani az ellenséget mindenféle csak nekik szóló és igen változatos, a Káma Szútra gyakori forgatásának tapasztalataira utaló, de nem irodalmi nyelven megfogalmazott nemi aktusokra való felszólításokkal. Az is jellemző, hogy nem is igérik ilyenkor a nemi öröm kölcsönös megszerzésének lehetőségeit, mindig csak egyoldalú viszonylatokat mondanak. Egy hadoszlop aknamezőt telepített Európát dehonesztáló kijelentésekből, amelyben “fogatlan oroszlán”, “demoralizált népek dekandens gyülekezete”, szélsőbal által vezetett decentralizált európai giccsparádé”, “a nyugati világ fogatlan, gyenge, elöregedett oroszlán” szőnyegét terítették szét, amelyen minden Európa-barát próbálkozás elakadt. Posztom már régen levált erről az ütközetről, amelyek @konrada vagy @bordon vagy ulpius66 vitatkozott a többiekkel, csupa kipróbált harcos, számos comment-csatában megedződött ember, akinek a blog.hu statisztikában korábbi hozzászólásaikra is rá lehet keresni. Innen tudok olyasmiket, hogy @CSOKKI_MÁLNA 2015. április 29. óta kommentel (5000 felett jár!, többségükben megalázónak szánt gyűlölet-szavak, kifejezések), @pista1872(vagy 18721) 2022. január 19. óta már 581 hozzászólásában gyűlölte ki magából a “fideszkomcsik” iránti megvetését. A trollok e díszes társaságában a nagymenő az @ulpius66, aki 2013. November 19. óta már több, mint 7400 (!) kommentben örvendeztette meg, vagy szomorította el a bloggereket véleményeivel. Ahogyan, mint egy nagy, nehézkesen cammogó medve mozdult előre az a nagy, csupa-vas orosz hadsereg az ukrán mezőkön, úgy mozgott valahová posztom alatt a kommentelők frontja és egyre messzebb került magától a poszttól, amely ürügyén kitört. A poszt szövegéhez magához tulajdonképpen senki sem szólt hozzá.

E fronton, ebben a közösségi média felületein vívott mindennapos háborúban trollok a harcosok. Változatos álnevek, rejtőzködésüket és álcázásukat segítő avatarok mögé megbújó katonák ők. Viszont velem vívnak csatát és engem rángatnak bele a saját belháborúikba is. Nekem viszont van nevem, írásaimat a saját nevem alatt posztolom. A mai internetes világban nem nagy ügy kideríteni rólam, hogy létezem, vagyis vagyok és ha valóban élek önéletrajzom is van, amelynek a lapjaira minden egyes napon íródhat valami új és én ezt az egyszerűség kedvéért élettapasztalatnak mondanám. Élek és ez mozgásban tart és persze, hogy mondanivalómat is mozgásba tartja ezen a blog-felületen. Bizony, a nevemben ennyi mássalhangzót örököltem drága, jó Édesapámtól! A rejtőzködő kommentelőknek nincsen életrajza, hiszen akinek nicsen neve, annak élete sem igazán lehet, nem tudja ugyanis hogyan megszólítani a világ. Na jó, persze mindenki megszólítható, mi kedveset, mi szépet is mondhatnánk valakinek, aki @eβem faβom megáll néven savaz másokat? Hogyan is szólítanánk, hogy már a megszólítása se legyen sértő? A névből ugyanis legalább az kiderülhet, hogy fiú vagy lány az illető. Ez pedig például bizonyos nemi indíttatású emberi akciók gyakori emlegetésével, mint érveléssel élő kommentelő esetében egyáltalán nem mindegy. Mindezt csak azért mondom most el, mert mielőtt még feldolgozhattam volna az előző, a háború első napján posztolt szöveg miatt blogomra írott kommenteket, máris belekeveredtem egy másik troll-csatába: a legutóbbi magyar országgyűlési választásokról írott posztomhoz már személyesen nekem címzett kommentek is érkeztek.

Ezekből a kommentekből az derült ki, hogy a hozzászólók szerint skizofrén vagyok. Micimackót parafrálva “két (vagy több?) lélek, egy legény” (ugye Mackónk még azt dúdolta, hogy “Róbert Gida és én, egy lélek két legény”), vagyok én libsi, ballib bérrettegő, ballibsi összefosás (sic!) fizetett tollnoka, ráadásul mindez undormány egyetlen testben. Nem a legsikerültebb írásom, elismerem, de hangulat-lenyomat, korkép-festés, önterápiás céllal is íródott. Ki kellett írnom magamból azt, hogy egy ocsmány választási kampány után nem tudok annak örülni, hogy a Fidesz ilyen nagy többséggel kormányozhat, mert az elmúlt évek kormányzási stílusa, a a döntések és végrajtásaik, a parlamenti működés, stb és stb az már olyan mértékben eltávolított tőlük, hogy visszaút nincsen, rám ők már nem számíthatnak. Az ehhez a döntéshez vezető út nehézségeiről szerintem más posztjaimban bőséges muníciót találhat az érdeklődő olvasó. Nagyon nehezen viselem el azt, ahogyan ez a fideszes társadalom-átalakítási kísérlet zajlik a maga erőszakosságával. Teljesen egyet kell értenem Tölgyessy Péter analízisével, a magyar társadalom ma annak az önzésnek a világa lett, ahol mindenkit csak a saját fizetése érdekel, az, hogy más hogyan tud megélni már nem. Ebben a posztszocialista és neo-világban a társadalmi szolidaritás bizony széttöretett (és ezt még az sem változtatja meg, sajnos, hogy a magyar civil társadalom olyan gyönyörűen teljesít az ukrán menekültek fogadásakor). A Fidesz többször is megváltoztatta a választási törvényt, ez lökte egymás karjaiba ennek az ellenzéki összefogásnak nevezett alkalmi szövetség tagjait, kényszerszövetségük nem is élhette túl. Ezért lettem én választási árva – aki ezen élcelődött, az nem gondolt abba sem bele, hogy ebbe a Fidesz is vaskosan benne van, ők juttattak először árvaságra és ők tartanak ott. Más meg azon rúgózott, hogy bátorkodtam megjegyezni, hogy a választási részvétel nem volt magas és, hogy a választók több, mint harminc százaléke távolmaradt a szavazástól. Ezzel én nem mondtam azt, hogy ez a harminc százalék az ellenzékre szavazott volna. Az arctalan és ezért néha arcátlan kommentelők egy részének a szövegértés nem erőssége és nem is azért kommentelnek, hogy a szövegben szereplő állításokkal vitatkozzanak, hanem azért, hogy kijelenthessék a saját véleményüket. A comment-szekciók arról vallanak, hogy a magyar közélet erősen hiányos intézményekben, fórumokban, helyekben, vélemények kifejtésére és ütköztetésére alkalmas alkalmakban és terekben. A magyar media-piac furcsaságairól már annyi szó esett és esik, hogy itt nem is érdemes szót szaporítani, aki figyel, aki olvas, láthatja és hallhatja, hogy hol tart a magyar sajtó. Amikor blogolok én azért pénzt senkitől sem kapok, a magam idejével és erejével gazdálkodom. Aki ezzel pénzt keres az Vaszily Miklós, az indamedia tulajdonosa, amely ezt a blog.hu teret fenntartja. Mi mindannyian, a kommentelőkkel együtt, tetszik vagy sem, az ő zsebébe dugdossuk az aprót, néha nem is keveset. Aztán abból Vaszily úr tovább finanszírozhatja az elbulvárosodó és nem szépen öregedő index.hu-t vagy a pestitv-t. Bármit is gondolhat erről @ulpius66.

Azt készséggel elismerem, hogy egy vita hevébe becsúszhat egy-egy káromkodás. Például, ha megbeszélnénk egy minden-körülmények-között-és-ellenére-fidesz! (egyszerűbben: Csak a Fidesz! Bonyolultabban: Egypárt-rendszer) hívővel, hogy vajon akkor Kásler miniszter milyen jól vagy milyen rosszul kezelte a tanárok sztrájkját, vagy azt, hogy vajon az egyetemek közpénz- vagy közjószág jellegüket veszítették-e el, vagy azt, hogy vajon elegáns dolog olyan törvényt alkotni négy óra alatt, amelyben másnaptól adót emelnek. Estleg arról vitatkoznánk, hogy vajon a Magyar Televízió ún. választási műsora az vajon mind a 7 és fél millió választópolgárt sértette meg vagy csak az ellenzéki pártok képviselőit? Valamelyik fél szájából csak kicsúszna egy káromkodás, de vita helyett csak káromkodás és káromlás? Trollok etetésénél tessenek vigyázni!

Epilógus – egy metafóra

Wayne Wang csodálatos Smoke c. filmjében (1995) van egy nagyszerű jelenet mindjárt a film elején: az Augie (a mindent tudó Harvey Keitel játssza) trafikjába belép az író Paul Benjamin (a fantasztikus érzékeny William Hurt játssza, a jó Isten nyugosztalja szegényt!) és megveszi a szivarkáját. Aztán belekapcsolódik az őt lévők beszélgetésébe és elmondja nekik a füst súlyáról szóló történetét. Igy szól a mese: Erzsébet angol királynő udvarában terjedt el a dohányzás szenvedélye. Az urak már fújták ott a füstöt és így egyszer vitába keveredtek egymással azon, hogy vajon van-e a füstnek súlya. Érveltek ide, vitatkoztak oda, nem tudták meggyőzni egymást, míg nem Walter Raleigh a kalóz – maga is szenvedélyes szivaros – el nem döntötte a kérdést. Hozatott egy mérleget, lemérte azon a szivart, majd rágyújtott. A füstöt kifújta, a hamut pedig a mérleg serpenyőjébe rázta. Amikor végzett, lemérték a hamut. Ami a szivar és a hamu súlya közötti különbség az a füst súlya, mondta a kalóz. Mosolyogva fejezte be a történetét az író Paul és Augie is elmosolyodott.

Micsoda vállalkozás lenne ez, hogy megtudnánk a Fidesz-kormány súlyát? Kampány-plakátokra kirakott szövegeit mérlegre tennénk, aztán egyenként kivennénk belőlük az előítéleteket, a fóbiákat, a rosszindulatot, a gyűlöletet, aztán újra megmérnénk azt, ami ez után ottmaradhat. Ez lenne a Fidesz-kormány súlya. Aztán azt mondanánk a választóknak: most tessék szavazni!