Terek. Sajtó-terek

„Megisszuk, ami megmaradt,

meghallgatjuk, ami van!”

(a Tűzraktér programjából, 2011. január)

Ha most nézek fel a laptop képernyőjéről a Roham Café enterieur-jét bámulom. Tényleg. Kitűnő, friss képzőművészet ez a javából! Ezért ez az írás nyilván magán viseli a hely szellemét, el-elakad majd, amikor felnézek megint, hogy megálljon a tekintetem a Társas-játékon, a grafikus érzelem portréin, az itt ülők arcán. Kizökkenek majd tehát, ismételten visszatérek a laptop billentyűihez. A „Nyócker” Palota-negyedében, a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között, egy pár lépésre a „kereskedelmitől”, ahonnan – emlékeztető! – jelentős tápot kapott az az egész „erőszak az iskolában” projekt, amely uralta a közbeszédet egy rövid ideig, aztán mára? Hamvába’ belehótt – hogy blogos(s)abban beszélgessünk. Mert csak akkor beszélgetünk a fiatalokról, közbeszédileg legalább is, amely nagyjából a média ilyen fórumaira szűkül, ha „probléma van Velük”. Ezt megszoktuk, ez az ifjúsági munka nagy és közös hagyománya. 2011-ben azért ez egy különös dolog. A közbeszédnek vannak más fórumai is persze, hiszen a közbeszéd nem korlátozható csupán csak arra, amit a médiumok gyártanak közbeszédként. Kellenek alkalmak arra is, hogy ez gyártási folyamat általunk tápláltassék. Az ilyen közbeszédnek a tere a Társas Élet, a Civil Társadalom, a természetes közegünk. Persze, mi mindig átéljük azt is, hogy az ifjúsági munka által teremtett Közbeszéd-terekben ritkán, vagy inkább sohasem tartózkodik újságíró, ezért a mi hozzájárulásunk meglehetősen csekély ehhez a közbeszéd-folyamhoz, ami mindig alakul és önmagát is alakítja. Nagyon sokszor, talán túl sokszor is intézzük el ezeket a helyzeteket azzal, hogy „a normálisnak nincsen hírértéke”, hogy érdemes lenne szemügyre venni közelebbről és alaposabban, sőt szakszerűbben is, hogy miért is nem érik el az ifjúsági munka folyamatai a Sajtó ingerküszöbét. Egy poszt keretei között nem vállalkozhatok arra, hogy ezt a sok-emberes egyenletet egy lehetséges megoldási javaslattal segítsem, mert a poszt nem erre való. Arra azonban felhívhatom a figyelmet, hogy a normális és természetes (legális és legitim) folyamatok a maguk tereiben megtalálhatóak, közbeszédet teremtő erővel. Ennek a tükrözése azonban abban az egyre terebélyesedő világban, amit jobb szó híján média-világnak hívunk eléggé esetleges, vagy inkább „probléma-függő”. A média szorgos munkásai szívesen kapcsolódnak a napi szenzációkhoz és kevésbé szorgosak a folyamatok feltárásában. Nyilván ez utóbbi kitartást, figyelmet, ezért kiszámítható és tartósan megtartható erőforrásokat kívánó feladat és ezzel csak nagyon kevesen rendelkeznek a sajtó mai gazdasági viszonyai, gazdasági feltételek által uralt körülményei között. A sajtófinanszírozás alapvető kérdés volt mindig is. Mr. Hearts alias Citizen Kane szelleme (…) rajtunk. De ez mellékvágány a posztban. Mert persze megint felnéztem a képernyőről, újabb arcokkal osztozom a térben, figyelni kell, nagyon is, erre! Folytatom azzal, hogy annak a kérdésnek a megvizsgálása például, hogy hogyan járul hozzá a magyar ifjúsági munka ahhoz, hogy biztonságosabbak lehessenek a közösségi viszonyaink és viszonyulásaink, bőven meghaladja a mai magyar médiumok többségének a lehetőségeit. Sokszor ringatjuk magunkat annak az illúziónak az állóvizében, hogy a dolgok önmagukért beszélnek, de azt is tapasztalhatjuk, hogy ez nem így van. Ezen a találkozási ponton – vagyis a vágyak és a realitások mezsgyéjén – kezdődnek a problémáink. Itt kezdődik az úgynevezett „sajtómunka” minden problémája. Mit írunk a sajtónak? Csak úgy elküldjük a meghívót eseményeinkről vagy írunk mellé néhány kedves, közvetlen és baráti sort tartalmazó levelet is, amelyben jelenlétet kérünk, ne adj’ isten ennél többet, közlést is? Milyen „sajtóanyagot” állítunk össze? Mit tartalmaz a „sajtó-dosszié”? A civil társadalom régóta küzd ezeknek a kérdéseknek a kihívásaival. Az ifjúsági munka mindig küzd ezeknek a kérdéseknek a kihívásaival. A fiatalok, célcsoportunk, a XXI. században soha sem küzd ezeknek a kérdéseknek a kihívásaival. A köztük tudatosabbak lubickolnak az új médiumok nyújtotta lehetőségek hullámaiban. Közlési vágyaikat zenében, grafikákban (már megint felnéztem), fotókban, facebook közösségekhez való csatlakozásban és az ehhez kapcsolódó fizikai akciókban és sok más módon is kifejezik. A sajtó szabadságáról folytatott diskurzusok mellett most erre is figyelmet kell fordítani! Azért fiatalok, hogy ne féljenek a konvencióktól, minden fiatal ember megküzd a rendelkezésére álló konvenciókkal és sokaknak sikerül a rendelkezésükre álló cselekvési tartományban meghaladni azokat. Ezért gondolom azt, hogy a fentebb említett nehézségek megoldását rájuk kell bíznunk. Nekünk bátraknak kell lennünk abban, hogy tényleg komolyan gondoljuk a Részvételt – ebben is. Valami olyasmit, amit Debrecenben, az „Ezek a fiatalok” vita (Közbeszéd!)-sorozat idején történt. Valami olyasmit kellene következetesen alkalmazni a mi közbeszéd-tereinkben.

Végül is, az, amit ifjúsági munkának hívunk ma Európában, az magában foglalja annak a hosszú, korszakokon és korszakváltásokon átnyúló történetét is, ahogyan a „felnőttek” társadalma a maga által felállított szabályok alá kívánta vagy kívánja vonni a „fiatalok” életének tereit. Az ifjúságszociológiai irodalom egy része az e szándék ellen lázadó és a hadállásaiban kitartó erők küzdelmének a története is. A terek ellenőrzésének a lehetőségei nagyon széles skálán mozognak, a látható Ellenőr Jelenlététől az Alattomos Moszkitóig. Lehet, hogy az, ahogyan most Magyarországon fiatal emberek kiállnak a Sajtó Szabadságának a védelmében, ez is része, része lesz? A „szabad terek” megvédéséről van szó itt is?

Nagy figyelemmel és örömmel olvassuk majd ifjúságkutatók erről szóló elemzéseit! Különös kíváncsisággal arra nézvést, hogy milyen generációs különbségeket mutatnak a különböző, a Szólás Sajtó Szabadágának védelmében most szerveződő-cselekvő proteszt-mozgalmak? Ha ilyen elemzések birtokában leszünk, majd sokkal könnyebb és egyszerűbb lesz az a „sajtó-munka”, amelyet az imént megemlítettem. Talán. Lehet. A Roham Caféban Kovács Kati az „Add már Uram az esőt” énekli éppen (…)