Hová állsz? – belgrádi noteszlapok

"Heimat ist kein Ort,

Heimat ist ein Gefühl"

(Herbert Grönemeyer)

Koncentráltan figyelek a körülöttem zajló beszélgetésekre, mint a 13. harcos John McTiernan filmjében. Egy-egy ismerősnek tűnő szó bukkan fel itt-ott. Varos kapija – a város kapuja. Az étlapon krompir, az bizony krumpli. Pijaca, az a piac és a populista az éppen így, populisticki. Politika pedig politika – mese nincs, ugyanazzal a jelentéssel. Lassan, lassan a gondolataimba szivárognak a párhuzamos jelentések is.

Napi politika – milyen érdekes kifejezés ez! Rendszeres hírfogyasztók öröme-bánata. Napi tápláléka. Beszélgetések ki nem apadó forrása. Ebben a modern média-világban, ahol az elektronikus és nyomtatott sajtó minden percben egy-egy újabb hír tűz ki a sokféleképpen előkészített tudatok faliújságjára, a sok hír sokszor elfedi, letakarja a lényeget. Látom innen, hogy otthon az Alaptörvény megalkotásának folyamata – és ennek a folyamatnak a stílusa, megformáltsága, módja – felkorbácsolta a közbeszéd máskor inkább csak enyhén fodrozódó vizeit. Most ennek a közbeszédnek a hullámai magasabbak, szeszélyesebbek, nehezebben hajózhatók. Most az a sokszor passzívnak látszó közösség (a tudatos /állam/polgárok gyülekezete) mintha meg is élné a közéletet. Még olyan írást is olvastam, amely egy új politikai kultúra megszületését jósolja (a szerzője hozzáteszi, hogy végre!), amely a most civil alapon összeálló protest-kezdeményezésektől (és nem az ellenzéki pártoktól) várja ennek kibontakozását. Kérdés persze az, hogy meddig tart ez a felbuzdulás. Mi táplálja majd? Az elutasítás, a gyűlölet, a másként érvelők kirekesztése feletti öröm? Valami jövőkép, esetleg? Az európai társasház ügyei? Az a bizonyos napi politika, azok a folyton-folyvást termelő hírgyárak nagyon gyorsan ráhordják ezekre a közéleti felületetekre az újabb hírek homokját. A „Papp Dániel-eset” azt is megmutatta, hogy a hírek manipulációinak milyen tág tartománya lehetséges. Mindig és mindig ki kell majd bányászni a lényeget, mindig és mindig meg kell tisztítani majd ezt a felületet – és ez nyilván az értelmiségiek, a hivatásos gondolkodók dolga is. Ez a dolga a civil társadalomnak. A változások szükségletei kitapinthatóak. A változtatások lehetőségei még formáikat, tereiket, eszközeiket és szavaikat keresik. Az bizonyos, a magyar közélet jelenleg belakott köztereiben a jelenleg látható politikai pártok mindegyike teret, befolyást és hitelt veszített. A civil társadalomban valami alakul, irányultsága még nem eléggé világos. Még kevésbé látszik, hogy hol vannak és, hogy hová állnak majd a fiatalok?

Mert ez az, amiről tulajdonképpen írnék most. Az elmúlt hetekben egyre gyakrabban jutott eszembe a Kompasz képzői kézikönyv egyik gyakorlata, a „Hová állsz?” gyakorlat. Magam is gyakran használtam, használom egy téma felvetésére, bemelegítésére, egy-egy csoport belső erőviszonyainak jobb megértéséhez. Nyilván minden képző-kolléga másként, más és más helyzetben alkalmazza, és biztos vagyok abban, hogy mindig más és más állításokkal, tételmondatokkal. Amiért ez most eszembe jutott Belgrádban (és a hazai hírek olvastán) az a következő tételmondat miatt történt: „Az, hogy mi történik az országomban, ahhoz más országoknak semmi köze sincsen.” Milyen érdekes lenne ezt a gyakorlatot a törvényalkotókkal is elvégeztetni! Vagy azokkal, akiknek majd a külügyi pályán vagy a médiumokban ezt vagy azt a döntést képviselniük, magyarázniuk kellene! Magyarország kormányzó politikusai sértetten, duzzogva reagáltak a média-törvény külföldről érkezett kritikáira, még csak nem is válogatva a megszólalók és a megszólalások minősége között, hiszen jócskán akadtak nagy butaságokat mondók is, de szép számmal mondtak nekünk világos és okos érveket is. A szuverenitásunk gyakori felemlegetése egyenesen azt az érzést keltette, mintha azt valamilyen külső veszély fenyegetné. Az Európai Unió tagországában – ráadásul „soros elnökként”. Különös volt azoktól hallani ezeket a „kikérjük magunknak” típusú mondatokat, akik egyébiránt máskor nagyon is szeretnék, ha a nemzetközi szervezetek hathatósabban lépnének fel a határon túl élő magyarok dolgaiban, pld. „Bennünket nemzetközi szervezet, velünk szövetséges és partner-kormány ne bíráljon!” – szól(t) a krédó. Most meg, hogy Alaptörvényünket elfogadták, az első kommentárok most jelennek meg a mértékadó európai és amerikai lapokban, hogyan reagál majd erre a politikai társadalom? Hogyan a közvélemény? „Hová állsz?”

Nos ez a nagy kérdés most Belgrádban is. „Hová állsz?” – ezt kérdezi a közvélemény a regnáló elnöktől, Boris Tadic-tól és ezt kérdezné az ellenzék vezérétől, Tomislav Nikolic-tól is, ha Ő válaszolna erre a kérdésre. Nikolic úr azonban elfoglalt ezekben a napokban. Éhségsztrájkol, hogy „jó hazafiként” kikényszerítse az előrehozott választásokat. Nikolic úr most kórházban van. Dr. Momcilo Batic, az orvosa – valaki megsúgja nekem, hogy egyébként ismert szexológus (!) – csak nagyon homályosan nyilatkozik arról, hogy milyen terápiát is kap Nikolic úr, akinek az állapota egyébként a körülményekhez képest kielégítő, bár kissé lefogyott. Tegnap meglátogatta a kórházban az egészségügyi miniszter is. Lényegében ez most az egyetlen hivatalos kormánykapcsolat az ügyben. Egyébként Nikolic urat szorgalmasan látogatják a hívei, rokonai, eszmetársai. Tegnap több, mint 200-an jártak a kórtermében. Nikolic úr nem iszik és nem eszik már szombat óta. A becslések szerint mintegy 50 ezer híve előtt, a Parlament épületével a háttérben jelentette be azt, hogy addig nem eszik és nem iszik, amíg ki nem írják az időközi választásokat. Most igazán ki akarja hívni a Demokrata Pártot és Tadic-ot. Tadic-al előző nap találkoztak egyébként, és a találkozó után Nikolic úr csak annyit mondott, hogy a másnapi tüntetésen nagy meglepetést készít elő Tadic úrnak. Hát íme, a meglepetés. Az újságok címoldalán kék selyempizsamában fekszik ottan a kórházi ágyon, nem eszik, nem iszik. „Az ország nem működik. Az emberek változást akarnak” – ilyesmiket üzen. Még arra is futja a maradék energiáiból, hogy odaszúrjon Irinej pátriárkának, aki azt találta mondani, hogy az „éhségsztrájk nem keresztényi cselekedet”. Mivel itten az autokláf egyházról beszélünk, gyorsan meg is látogatta őt egy másik pátriárka, a makedóniai Amfoliheje, aki sietett leszögezni, hogy dehogy, dehogy. Ez az éhségsztrájk nagyon is keresztényi tett! Így az egyház nem igazán igazít el ebben a dologban. A hívek pedig kijelentették, hogy addig nem tágítanak a Parlament elől, amíg ki nem írják a választásokat. A rendőri készültség meg is nőtt a környéken. A Tasmajdan sarkán található TV épület előtt tegnap előtt rohamrendőrök népes hada unatkozott este, minden eshetőségre készen, de nem akadt egyelőre dolguk. A hívek nem lehetnek számosan. Nem láthatóak. Ma jártam arra és Parlament előtt a rendőrökön kívül senkit sem láttam. A buszok, villamosok és trolik zsúfoltak, mint mindig. Az emberek a dolguk után sietnek, mint minden működő városban és Belgrád a megszokott, hétköznapi ritmusban éli az életét. Úgy tűnik, hogy a’zembereket nem igazán érdekli ez az egész. 

Öt nap napi politika Belgrádban. Az éhségsztrájk tétje persze, hogy az előrehozott választások, amelyekről már hónapok óta szó van, hiszen a kormányzó koalíció válsága mélyült. Nem mennek jól a dolgok. Szerbia az EU-tagjelölt státusz megszerzésére törekszik, a forgatókönyv nagyon feszes, majd 1.000 (!) jogszabály és törvénymódosítás a végrehajtandó gyakorlat. Tadic abban bízik, hogy a tagjelölt státusz majd a soron következő lengyel elnökség idején elnyerhető. „Ha tagjelöltek leszünk, semmi akadálya sincsen az előrehozott választásoknak” – mondta éppen a minap. Helyi forrásaink nagyon szkeptikusak a feladat teljesíthetőségét illetően. Az adminisztráció lassú, egyes minisztériumokban csak ímmel-ámmal tologatják az európai aktákat. A nemzetközi szervezetek és tanácsadók kénytelen-kelletlen alkalmazkodnak a tempóhoz. Az EU felemeli az ujját. Brüsszelből az az üzenet érkezett, hogy az „EU-csatlakozási folyamat politikai stabilitást kíván”. Okkal-joggal teszi. Az Európai Társasházban nem kívánunk újabb zűrös lakókat. Legalább annyit, hogy mindenki elolvassa, majd betartsa a házirendet, amelyen minden korábban már itt lakó oly sokat dolgozott annak idején, amikor elfogadtuk. El is várjuk az új lakóktól, hogy olvassák csak el figyelmesen és vonják le a megfelelő következtetéseket az együttélésre nézvést.

Tegnap itt volt Lavrov úr, az orosz külügyminiszter. Ő pedig azt mondta, hogy a „szerb-orosz évszázados barátság jegyében” el tudják képzelni azt, hogy Szerbia az EU-tagországa is lehet. Ők legalább is ez elé akadályt nem gördítenének. Az is igaz, hogy a tárgyalások legfontosabb fejezete a gazdasági együttműködés elmélyítése és a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos szerb részvétel dolgainak megbeszélése volt. A diplomácia felszínén kisebb fodrozódások. Nikolic úr pedig éhezik. Tadic úr pedig hallgat most. Nikolic-Tadic mérkőzés? Mint a Partizán-Crvena Zvezda évtizedek óta. Mindig éles, az utolsó percig nyitott meccs. Az elmúlt években például az elnökválasztásokon így alakultak az eredmények – idézem –(a leadott szavazatok százalékéban): 2003-ban, első forduló Nikolic-Tadic 30,1:27,3, a második fordulóban: Tadic javít 53,7:45,4. 2008-ban, első forduló Nikolic-Tadic 39,99:35,39, de a második fordulóban Tadic javít, és 50,31:47,97. Boris Tadic a Szerb Köztársaság elnöke.

(Egyébként, ha már futball-hasonlat. Dragan Dzsajics, a Zvezda legendás balszélsője éppen most kapott három évet a játékosügynökként elkövetett csalások miatt. Dzsajics úr, kamaszkorunk egyik bálványa (micsoda gólok, micsoda finesz!) is belép a képbe tehát, akiről még azt is megtudjuk időközben, hogy neve a gazdaság szinonímája lett itt. „Csak mint Dzsajics” – ez azt jelenti, hogy „csak annyi pénzem lenne” …)

Külföldi elemzők azzal intézik el a dolgot, hogy Tomislav Nikolic úr „populista”. Az itten forrásaink azzal intézik el a dolgot, hogy „ha előrehozott választások lesznek, lehet, hogy Nikolic úr győz, de akkor sem változik semmi sem, hiszen nincsenek emberei. Mindenki marad a helyén (Tadic kivételével persze), és folytatjuk a dolgot.” Igaz, hogy valaki kissé félrenézve azt is megjegyzi: „még nagyobb késéssel, majd legalább két évig nem történik semmi sem.” Hová állsz? Ez egy jó kérdés lesz majd az esetleg előrehozott választások idején, itt.

Aztán az ember a térképre néz. Látja az Európai Unió térképét az európain. Ez a fehér folt itt a Balkán („Európa lágy alteste” – mondta egykor kissé cinikusan Winston Churchill), körülvéve most már az Új Európa ilyen-olyan, de inkább újabb, mintsem régebbi tagországaival, az Európai Társasház lakóival, aki között még olyan is akad, aki mások ajtaja elé hordja a szemetet. Horvátország már túljutott a jogszabály-harmonizáció nagy feladatainak jó részén. A múlt pénteken a Hágai Bíróság 24 év börtönbüntetésre ítélte nemzeti hősüket Ante Gotovina tábornokot, akinek a házfalat takaró diadalmas portréjára a dalmáciai Tribunjba Marinájában, két évvel ezelőtt úgy rácsodálkoztam. Az ítélet indokolásában nem csekély súlyú bűnlajstrom: „háborús bűncselekmények, gyilkosságok, etnikai tisztogatás, mások javainak fosztogatása, stb.” Horvátország-szerte pedig tüntetések, könnyező és nagyon indulatos emberekkel, sokakkal. „Le az EU-val” táblákkal, mintha Hága és Brüsszel/Strasbourg ugyanazt jelentenék. Az „európaiak” elleni szívből jövő indulatokkal. Még egy kicsit így – és a horvát EU-csatlakozás aktái hátrébb kerülhetnek. Gotovina elítélésére a szerb média egyébiránt igazán visszafogottan reagált, az általam látott hírekben. Pedig egyébként minden adandó alkalommal felemlegetik az őket ért igazságtalanságokat. A belgrádi házfalak telisteli annak idevágó üzenetekkel. „Kosovo Srbski” – és ez talán a legsemlegesebb. Még az egykori védelmi minisztérium NATO-bombázásokra emlékeztető romjai előtti kerítésen is.

Nikolic úr ma is tovább éhezik és szomjazik. A jó hazafi. Hiszen ez jó a „népnek”. A nép, az istenadta nép pedig élvezi az elmúlt napok borongós, hideg időjárása után végre megint kisütő nap melegét. Előkerülnek a napszemüvegek a fürge roma fiúk táskájából. „Original RayBan. 20 Euro.” – tukmálná rám az egyikük a Knyaz Mihailo sarkán, míg tüntetően meg nem igazítom az orromon a magamét. „No, thanks. One is just enough.” – mondom és megyek tovább. Sietek. Meg akarom nézni a legújabb híreket a B92 honlapján. Azt, hogy „hová állsz”?