Álomverseny - ki álmodik tovább, messzebb? Szebben?
2011. május 16. írta: wootsch

Álomverseny - ki álmodik tovább, messzebb? Szebben?

Álomverseny – ki álmodik tovább, messzebb? Szebben? 

„Holdvilágos éjszakán, / miről álmodik a Lány,  

                                                      hogy jön egy királyfi tán, / hófehér paripán.

                                                  Ez az álom oly mesés, / Ám de jön az ébredés.

A királyfi oly kevés / És az hogy jön, tévedés.”

(filmsláger a hatvanas évekből)

Ha tévedés, hát tévedés. A herceg nem jön, vagy ha jönne is most, hófehér paripáján súlyadó, az abrak ÁFA-ja teher, a kengyel és a díszes nyereg kínai import. Az álombeli herceg mosolya ezért a kissé korán, kereskedelmi tv-minták alapján megalkotott saját arcára fagyott, műmosoly. Csókja műfénnyel lakkozott, bankkártyájáról tölti fel a mobilját és interneten vásárol barcelonai repjegyet. Diplomáján angol a pecsét, facebook oldalán ír, osztrák és spanyol haverok. Hercegnőjével a Seychell-szigetekre tervez, de végül is Sharm-el-Shaik-ban búvárkodnak majd, lebegnek a Vörös-tenger vörös halai között és éjszaka szerelmetes szavaik forróságát a szállodai klíma kattogó hidege hűti le a reggeli tanácstalanságáig, hogy tudniillik, „hát ma mit is csináljunk”?

Az a másik fontos Kisherceg pedig – akire soha sem vár a Lány egyébiránt és akinek fehér lova az bizony nincsen - beszorult a könyvlapok közé és ott locsolja a Szeretet Rózsáját. Az ifjúságkutatók fejüket vakargatják és a legutóbbi szegedi „ifjúsági státuszkonferencián” többen is megjegyezték azt, hogy a „posztmodern értékek” tartománya felé tolódott el a fiatalok érték-világa. Béke, barátság, szeretet: új hippi-korszak van feléledőben? Az új virággyermekek? Ám a fejvakargatás éppen itt kezdődik. Dehogy, dehogy. Éppen ellenkezőleg: számító, mérlegelő, egyre korábbra tolódó tervezés, nyomás a család részéről, hogy valami biztosítékot találjanak a leendő sikeres karrierhez, valami kulcsot a jó megélhetést biztosító munka-elfoglaltsághoz, de közben, ha lehet, valami kreatív lehetőséget. Jó fizetést, izgalmas munkát egyszerre. De ez a herceg az, aki késik a globalitás nappali homályában. A titok-kulcskeresés az Oktatás térfelén zajlik, de miközben a Tanuló Fiatalok az oktatás intézményes útvesztőiben igyekeznek tájékozódni, látják és érzik, hogy sok mindent kellene viszonylag rövid idő alatt megtanulni, de azt is látják és érzik, hogy ez bizony kevés a boldoguláshoz, tapasztalatra, áttekintőképességre, emberi útvesztőkben a tájékozódás képességére is szükség lenne. Azt is meg kellene szerezni.

Tizennyolc évesek önéletrajzai hemzsegnek a tapasztalatok felsorolásától – az ennek és annak a kipróbálásáról szóló utalásoktól, de a beírások árulkodóak, többségükben rövid idejű élményre utalnak. Olyan rövid időtartamra, amely alatt egy-egy szervezet, „dolog” mélyére hatolni, ebből következőben természetét megérteni egyszerűen nem lehet. A fiatalok már megtanulták, hogy nem csupán a tanulási, hanem a szociális tapasztalatok felsorolása is fontos, ezért beírnak mindent, amit ide illőnek tartanak. Tanulási kapacitásainknak azonban megvannak a maguk szociális korlátai is. A szociális éppen úgy tanulási folyamat. Szociális ebben az esetben az a közvetlen társadalmi tér, amelyben közvetlenül elhelyezkedünk. Ezt pedig az iskola csak az egyéni szabadság korlátok közé szorítása közben tanítja. Úgy pedig ezt tanulni nem lehet. Ezért tevődnek át az erre vonatkozó tanulási aktivitások az iskolától minél távolabbi területekre. Aztán a tanulási terek közötti távolságok olyan nagyra is tágulhatnak, hogy áthidalhatatlanokká válnak.

Ne feledjük: a fiatalok nem tét nélkül tanulják a „risk society”-t működés közben. Ennek a tanulásnak a minősége akár későbbi sorsukat is eldöntheti. Diplomás fiatalokat találunk a vállalati help-deskek fülhallgatós mikrofonjai „mögött”. Másodéves ifjúságsegítő-hallgatók árúfeltöltőként dolgoznak a budaörsi bevásárlóváros éjszakájában. Hamvas, fiatal joghallgató-lányok szabadidejükben hostessként küldenek mosolyokat nemzetközi kiállítások fülledt levegőjébe. És így tovább …

„Az iskola és a munkapiac közötti átmenet” – ennek gazdagodó irodalma van. Aztán eszembe jut Kati, akivel egy nyelvtanfolyami csoportban találkoztam. Kati sudár, a felnövekvő Egyéniség szép belső fényével átsugárzó kamasz, 10.-es gimnazista, még jócskán innen a pályaválasztásnak nevezett játszmák határvonalától. Heti időbeosztása egy topmenedzserével vetélkedik. Jó nevűnek mondott, versenyelvű budapesti gimnáziumában minden nap 7 tanórán és hetente kétszer két többlet órában nyelvi fakultáción vesz részt. Tanórai keretek között angolul és spanyolul tanul – ezek mellett most heti két alkalommal a német nyelvtannal gyürkőzik a Goethe Intézetben, a Ráday utcában. Amikor éppen nem zongoraórán van (magántanárnál, akihez ő utazik), akkor magántanfolyamon táncot tanul. Heti háromszor kézilabda-edzés, a fennmaradó időben Kati cserkész, sőt éppen most lett a kiscserkészek vezetője. „11.-ben két középfokú nyelvvizsgát szeretnék letenni” – mondja –, „hogy könnyebb legyen a felvételi.” „Hová felvételizel?” – kérdem. „Nem tudom.” – néz maga elé, ábrándosan, miközben kivételes-szép vonalú szemeit felhőzik ma még természetesen felkunkorodó, hosszú szempillái. Normálisnak mondható állapot ez, úgy tűnik az ilyen középosztálybeli, kétkeresős, értelmiségi családok gyermekeinek körében. Csakhogy Kati kamasz-virágai majd mindjárt elhullatják a szirmaikat, helyükbe teltebb, határozottabb formák épülnek, az élet indázik és Katinak barátai nincsenek, mert nincsen idő rájuk és velük, Katinak kötelességei vannak, mert mindenhová oda kell érnie időben és mindenütt helyt kell állnia jól, hiszen mivégre másra is finanszírozza mindezt a Család, aki egyébiránt a Katinak a legjobbat akarja. Mert a Családnak most már határozott pályaképe van. Már tudniillik, a Család határozottabb elképzelésekkel rendelkezik arról, hogy Katinak mit is kell majd csinálnia mindjárt, mint magának Katinak. Katinak nincsen ideje arra, hogy a jövőről tűnődjön. Katinak nincsen ideje arra, hogy „megismerje az életet”. Kati feladatoktól feladatokig, kötelességektől kötelezőkig rohanja át a napjait. A házifeladatokat majd edzés, vagy a zongora-óra, esetleg a cserkész-foglalkozások után oldja meg, éjfél körül úgy zuhan az ágyba, mint egy favágó három műszak után. Rövid, álomtalan és nyugtalan alvás után reggel hétkor már a buszhoz rohan – tanul, de a tanulásban öröme nincsen. Az ilyen tanulás munka, kemény munka, fordulópontjait nem a felismerések megszerzése felett érzett elégedettség, hanem a teljesített vizsgák, a megszerzett jegyek és az erről szóló hivatalos papírok jelölik majd ki. Ez a mérés mindig mennyiségi. Az osztályzat számít. Kati egy képzeletbeli önéletrajz minden rovatát kitölti majd, ha egyszer odaér ahhoz, hogy ki kell töltenie. Csakhogy ez a megszerzett papírokat felsoroló önéletrajz mit árul el majd arról, hogy milyen is ez az élet Katinak? Mindez pedig még ráadásul arról is szól, hogy majd így boldogul! Kati szimpatikusan kötelességtudó kamasz. Biztosan boldogul. Kívánjuk Neki, hogy ne árufeltöltőként, help-desk ’officer’-ként vagy ’hostess’-ként boldoguljon majd, hogy ne legyen ’key-account’ manager… Kívánjuk, hogy Kati legyen boldog … ember.

De vajon annak, hogy boldogok vagyunk az életünkben az úgynevezett „karrier-boldogulás” a szinonimája? A boldog szó gyökere ott van a boldogulásban. Így készít fel az iskola erre az élet-műveletre? Vajon? Ez jutott eszembe az isztambuli Sheraton Hotel első emeleti konferencia termében, ahol egy munkacsoportban a fiatalok és a munkaerőpiac összefüggéseiről beszélgettünk a minap egy nemzetközi konferencián. Kati jutott eszembe, miközben kírgíz, török, orosz kollégákat hallgattam. Kati jutott eszembe Budapestről.

Hát, nem tudom. Csak-csak keressük a boldogság és a munkapiaci boldogulás összefüggéseit. Néha kissé tanácstalanul vakargatjuk a fejünket. Csak nem jutunk közelebb ehhez. Nem tudjuk elhessegetni annak a rossz érzésnek a kellemetlenül károgó hollóit magunk körül, hogy mintha az iskola nem látná a munkapiaci folyamatokat. Kicsit kényelmetlen következményekkel jár annak a végiggondolása, hogy vajon miért? Nem olvassák az újságokat? Vagy, ami még rosszabb, nem olvassák a huszonévesek önéletrajzait? Vajon miért ragaszkodik még mindig az iskola a tantárgyak hierarchikus rendjéhez? Vajon miért mond kompetenciát akkor, amikor ezzel a merev és rugalmatlan életszervezési kerettel éppen az egyik leglényegesebb kompetencia – a rugalmasság és az innováció / vagyis: a megújítás képessége és készsége – ellen dolgozik? Vajon miért ilyen merev az iskola a nem formális képzési módszerek iskolai falak közé való beengedésében és miért reagál ilyen lassan az onnan érkező képzési kihívásokra? Vajon miért beszélnek az „iskola megújításáról” akkor, amikor egy még merevebb, még hierarchikusabb, még inkább szabályokkal gúzsba kötött képzési rendszert építenek ki? Vajon miért? Nem olvasnak újságokat? Nem járnak át Facebookistanba? Miért vitatkoznak folyton folyvást arról, hogy „mi a jó iskola”? Miközben nem néznek rá ezekre a naptárakra, időbeosztásokra, önéletrajzokra?

A fiatalok álmot látnak, álmodnak, és ezek az álmok a tervezés, a felkészülés és tanulás, a vágyak és a szükségletek szinonimái. Bizony. Ennyire össze nem egyeztethető dolgoké egyszerre. Az ösztönös és a tudatos találkozása. Egy esernyő és egy rózsa a boncasztalon. És ebben semmi szürreális sincsen. Csak az Élet zajlik itten, fiatal életek „flow”-ja, amit ifjúságkutatók így vagy úgy igyekeznek megérteni, és mások számára is érthető nyelven megfejteni. Visszakódolni. Mert Nekik ez is dolguk. Radmilla és Kati, Kurt és Jens, Juan és Ludmilla pedig ezernyi változatban fejezi ki aktív estéken, unalmas biológia órákon, kívülről kamasz-vihogásnak látszó tapasztalatcserékben.

A Könyv lapjai közé préselt Kisherceg pedig csak locsolja azt a Rózsát. A Rózsát.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr722909062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása