Glokalitások gyakorlatai valahol Európában
„a Rue de Cujas sarkán kissé lejt a járda…”
(Radnóti Miklós)
A Rue de Forret Noire és Rue Pestalozzi sarkán kissé lejt a járda. Nem csoda. Strasbourgban minden utcasarkon lejt egy kicsit. Éppen csak annyira, amennyi ahhoz kell, hogy kerekesszékkel vagy kerékpárral kényelmesen fel lehessen hajtani az utcasarkokon. Az már az első pillantásra is feltűnik, hogy ez egy kerékpáros város. Mindenki két keréken. Idős hölgyek és urak tekernek komótosan, fiatal édesanyák és édesapák vontatják az ikrekkel nehezített utánfutót. Egy férfi: előtte és mögötte egy-egy gyermek kapaszkodik. Egy leány: elegáns kiskosztümben, drága laptop-táska átvetve a vállán és teker, sietve. Egy rasta-frizurás tínédzser, hátán gitár, cikázik át a gyalogosok között. Egy tíz év körüli kisfiú, szigorú arccal, sisakban, fegyelmezetten jelez a kanyarokban. Mintha mindenki kerekezne itt. A házak előtt több kerékpár parkol, mint autó és a bevásárló központok előtt lassan több helyet foglalnak el a biciklik, mint a gépkocsik. A város nyeregben van – talán nyeregbe is érzi magát. Az Európát megrázó válságoknak az utcákon nincsen jele. Strasbourg gazdag város és ki is tárja a látogatók előtt ezt a gazdagságot. Tessék lehet, lehet sétálni a szecessziós városrészekben, el lehet merülni a Petit France középkori díszleteinek szemlélésében és persze, be lehet lépni a Katedrálisba, amelyet hatszázötvenkét év alatt sem sikerült befejezni, egyik tornya csonkán maradt és így tökéletes. Félelmetesen szép emlékműve az emberi alkotó energiáknak. Ha meg tudjuk fizetni, be is térhetünk valamelyik Michelin csillagos étterembe (itt ezekből mindjárt három is van), vagy ehetünk egy tart flambait valamelyik kis, kockás abroszos helyen, korrekt áron és jóféle elszászi fehérborokkal öntözgetve. Strasbourg európai fővárosként hirdeti magát, hiszen itt van az Európa Tanács székhelye, itt tornyosul az Európai Parlament, az európai gondolat itt született, az alapító atyák nemzedéke itt gondolt egy merészet, újat, szokatlant. Strasbourg eltagadhatatlanul francia város, mégis ez az európai szellem átjárja az utcáit és így vagy úgy, elébb vagy utóbb ebbe csak belebotlik az ember. Mégis, amit Európa ide üzen, azt a Rajna túlpartjáról kiindulva érthetjük meg igazán. Mert a Rajna egy sokat látott folyó méltóságával itt hömpölyög, a Rue de Forret Noire (Feketeerdő sugárút) az Avenue de Pont du Europe-ba fut, és onnan már csak egy lépés, hogy a német oldalán Kehlbe érkezzünk.
A francia parton Strasbourg külvárosai nyúlnak le a folyópartra, odaátról, a német oldalról egy kis városka, Kehl villanegyede látszik ide. A két part között az Európa-híd feszít, leng és inog, ahogy végigdübörög rajta a minden napszakban meglehetős forgalom. Ez a lengés-ingás kissé megnehezíti a gyalogosok dolgát, akik, miközben átkelnek a „határon”, aközben verseket is olvasgatnának a hídon, hiszen úgy öt méterenként egy európai vers szegélyezi a gyalogjárót. A határőrizet épületeit a németek már évekkel ezelőtt elbontották, a francia oldalon tavasszal végeztek a művelettel. Most ott a villamos-pályát készítik elő, mert 2012-től már villamos is összeköti majd a két várost. Egyelőre a 21-es strasbourgi városi busz hozza-visszi az utasokat a két part között és a német oldalon a végállomása a „Bürger Haus”-nál van, hiszen itt Baden-Würtenbergben minden településen van egy ilyen, a polgárok rendelkezésre álló és közpénzekből finanszírozott közösségi tér. A francia oldalon a busz a B villamosvonal végállomásához visz, ahonnan átszállás nélkül is a Place de Republique-ra vagy a Place Kleber-re, Strasbourg szívébe juthat az ember. Ha valaki inkább gyalog vagy kerékpárral kelne át a folyón, annak egy pompás gyaloghíd is a rendelkezésére áll, csak látótávolságra az Europa Brücke-től vagy a Pont du l’Europe-tól. Néhány éve avatták, a városok közös beruházásaként és az EU támogatásával. A két város választott tanácsa minden évben négy alkalommal közös tanácsüléseket tart ugyanis, ahol egyeztetik és összehangolják terveiket. Mindkét városi hivatalban van olyan köztisztviselő, akinek az a munkaköre, hogy a közös döntéseket valóra is váltsák. Így épül most az új villamosvonal is például. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy a harmadik híd, a vasúti híd nemcsak vonatkapcsolatot teremt a két város között, hanem otthonosan mozognak ide-oda rajta a regionális vonatok is, amelyek a francia oldalon Mouluse-Colmar-Basel útvonalig, a német oldalon Offenburgig vagy Baden Badenig kötik össze a településeket. Egyik vonatpárt a DB, a másikat a SNCF működteti. Minden vonaton beszélik mindkét nyelvet a kalauzok. Úgy látszik, hogy ez itt foglalkoztatási feltétel. Nagy a nyüzsgés tehát a hidak körül, át és vissza a Rajnán. Az Európa-híd francia hídfőjénél egy ottfelejtett kiserőd figyeli ezt a nyüzsgést. A híres Maginot-vonal egyik darabkája maradt itt. A betonerőd lőrései a német oldalra néznek. Néhány lépésnyire innen egy emlékkő, a német megszállók által kivégzett maquisardok emlékműve. Mindjárt mellette a gyaloghíd, amelyet már említettem. Ezekkel együtt kerekedik le a kép. Innen indultak és ide érkeztek. Az az Európa-gondolat, amelyben annyira bízunk és amelyet megtagadni nincsen okunk, az bizony vérben és öldöklésben fogant meg. Itt, a Rajna-völgyben mindkét oldalon nagyon erősek ennek a múltnak az üzenetei. Elszászban két nagy háború katonatemetői szegélyezik az utakat. Németországban az emlékhelyek érhetően visszafogottabbak, de ott is megtalálhatóak. Meg az elfelejteni rendelt emlékek is. Kehl-t a francia csapatok foglalták el 1945. tavaszán. Baden-Würtenberg jó része francia megszállási övezetté lett és a megmaradt németek számára ez bizony nem volt kellemes. Kehl-t szögesdróttal kerítették körül, egy nagy, franciák által barátságtalanul őrizte fogolytábor volt az egész város néhány évig. Úgy kellett a boche-oknak! Aztán határhoz ragadt kicsiny és elfelejtett település volt, periféria, a nagy tartomány elfelejtett szeglete. A győztes és európai és büszke Strasbourg virágzásnak indult, Kehl pedig belesüppedt ebbe a sehol-se helyzetbe. Persze ettől még élte a német kisvárosok életét. A ’Wunderwirtschaft’ itt is megteremtette a tipikus német főutcát a maga tipikus üzleteivel és az itt élők élték az életüket, mert az élet él és élni akar. De az mégsem tagadható, hogy a fordulatot az Euro, a közös európai pénz hozta el. Ha most néz rá Kehl-re valaki, akkor „egy német kisváros valahol Európában” helyett egy „Európai német kisvárost” láthat. A jelzős szerkezet megváltozása az eurónak köszönhető, a praktikus fogyasztói megközelítéseknek, amelyért az eurót végül is kitalálták és amellyel élnek is az európai polgárok a maguk természetes eszejárása szerint. Számukra az euro a tőlük sokszor nagyon távol zajló európai integrációs folyamatok leghétköznapibb szimbóluma. A közösség kifejeződése. A strasbourgi franciák átjárnak Németországba, mert itt olcsóbb a benzin, jobb a DM-ben a háztartási kellék és a kenyér és bizony, még a sokat átkozott cigaretta is vagy másfél euróval kevesebbe kerül. A kehli főutca most telis tele van Tobacco Shop-okkal, mindünkben franciául beszélnek az eladók és a vásárlók zöme is. Megnyílt a fantasztikus bevásárlóközpont, amelyben Németország (talán Európa?) legjobb delicatesse szuperboltja KaDeWe is megtalálható. Kehl-ben péntekenként van piac a Hauptplatzon. Klasszikus, szép, régi vágású piac. De a transzvesztita német hentes mellett, aki kitűnő borjúszegyet árul szépen lakkozott körmeivel bizony itt vannak az őstermelő francia sajtkészítők, a fekete-erdei sonkát áruló német gazda, a német spárgát áruló marokkói és a virágpiac, amelyet láthatóan francia másod- és harmadgenerációs arabok uralnak. A sarkon a portugál kávézóban kiváló a caffé latte és olasz fagyit lehet kapni, átellenben egy rafinált és csak németföldön található biobolt a kínálatával. A franciák bevásárolni járnak ide, mert olcsóbb és olyan minőséget találnak, amelyet Strasbourgban csak nehezen. Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, de most itt van ez a valóság is. Sok francia étterembe jár ide, bizony. Meg ingatlanokat vásárolni. Kehl lakossága növekszik. Az iskolákban francia osztályok indultak és az idősebbek is franciául tanulnak, mert az üzlet megköveteli és mert a franciák nem tanulnak németül. A forgalom árad Strasbourg felől és vissza a hidakon. Két virágzó város (na jó, Kehl városka), bár eltérő léptékben (Strasbourg nagy, Kehl kicsi) a válságokról szóló hírek áradatának ernyője alatt. Az elfelejtett kiserőd ott lapul a francia hídfő mellett, a múlt egy darabkája. Lőrései erre a természetes emberi áradásra néznek most. A Rajna sokat látott folyók bölcsességével gördít egy-egy hullámot a kiserőd lábához. Majd jövőre villamossal sokkal egyszerűbb lesz ez az egész bevásárlás a nyugdíjasoknak is. Regionális Európa – euroövezetben. Azt gondolom, hogy az euro mégis csak komolyabb dolog annál, hogy csupán csak brókerekre vagy úgynevezett piaci elemzőkre és politikusokra bíznánk a sorsát.