A tervek kivitelezhetőek. Az álmok (talán) megvalósíthatóak.
Eva 22 éves formájú, dinamikus, fekete leányzó. Sürög-forog most, feldobott hangulatban. Mindenkire rámosolyog, mindenki mosollyal fogadja ezt a buzgólkodást. Nagy nap ez a mai. A drezdai Görlitzer strassén ünnep van most. Most nyit ugyanis Eva Pizzeria-ja. Itt vannak a barátok, a haverok és csendestársak, a bátorítók és a Eva energiáiban bízók. Itt van a Papa a konyhában és keveri a tésztát. Anya nem látható most a képen. De itt vannak a kölykök a szomszédból és a sörpadok az utcán, a festékszagú kicsiny üzlet előtt, a járdán. A padokon üldögélő vendégek előtt az első pizzák, a pizzás dobozok fedele nyitva, kiszáll a gőz és az illat. Az Altstadtban, a Frauenkirche felett eltűnt már a Nap, egy utolsó bíbor fénysugár vonul el a háztetők felett. Az ég nyitott és kondenzcsíkokkal barázdált mezején még ki sem nyíltak a csillagvirágok, amikor rázendít The Barraccudas. Dob, nagybőgő, két gitár – rockabilly ez a javából, az utcán, hiszen most nyílik Eva Pizzeria-ja és itt vannak ők is, a barátok, Tony, Stefan, Helmuth Barraducca és Jack Sparrow a ritmusgitáron. Egy egyszerű, az utcára szögezett sörsátorban nyomják a srácok rendesen. Hajukat a Cry Baby nyomán fésülték, mozgásukat talán Iggy Pop nagyapó koreografálta, ingüket a sarki turkálóból emelték elő. Az erősítő és a két hangdoboz talán már látott jobb napokat is a garázsban, de szól ez a rock, szól bizony rendesen. Tony Barraccuda időnként kiperdül az utcára és táncot jár a nagybőgővel. Fellép rá, majd a hátára veszi, aztán felpörög, rálép, de ki sem esik a ritmusból, csak szól a jó öreg házibuli-zene, Stefan pedig énekel és mindenki itt van, Buddy Holly és Cliff Richard és … és …és Eva, aki a ritmusra sürög és forog, ragyog és gagyog, mert nagy nap van most itten, a drezdai Görlitzer strassén, mert megnyitott a Eva’s Pizzeria! Aztán, hogy körülnézünk egy kicsit, észrevesszük, hogy a kölykök a szomszédból már pogóznak a sörsátor előtt, csupa öt éves, perdülnek a copfocskák, a túloldalon megállnak az emberek, izegnek-mozognak egy kicsit. Aztán benyomulnak az Ali’s Gemüseladen-be, ugrálnak kifelé a Raderbergerek az utcára, egyesek letelepednek a járdára sörükkel, egy ötvenes pár táncolni kezd, bólogatnak a fejek, a Crocodile Rock-ot mindenki énekli Stefan-al, a hangulat emelkedik. Akkor érkezik meg a 13-as villamos. Itt jár az bizony, a Görlitzer strassén, ami, mint tudjuk, ugyebár a Rothenburger strasse folytatása és az Albert Platz-ra vezet és ezért valamiféle jelentősége van neki itten a helyi közlekedésben. Kicsit rézsút, mondhatni aszimptotikusan követi a helyektől és buliktól fényes Alaunstrassét, de azért ez utca mégsem akkora attrakció, mint amaz. De itt nyílik most meg a Eva’s Pizzeria és a Barraccudák zenélnek, de nagyon. A 13-as villamos tehát fékez, a vezető mosolyog, az utasok mosolyognak, Tony visszatáncol a nagybőgővel a helyére, a villamos továbblódul, mert a menetrendet tartani kell. Ez is egy olyan város, ahol a megállókban elektromos kijelző mutatja, hogy mikor érkezik a következő járat – és ebben ez a kijelző valahogyan soha sem téved. Aztán autók mocorognak, lassítanak, a vezetők kimosolyognak, a taxis letekeri az ablakot és egy kicsit meg is áll. Kerékpárosok tekernek errefelé, némelyikük megáll, aztán félretolja a bringát és beugrik egy sörért Alihoz és leül a járdára. Gyűlünk, csak gyűlünk itten és élvezzük Eva ajándékát. Aztán az ellenkező irányból is befut a 13-as, a vezető szeme kerek, de pajkos fényekkel tele. Az utasok felállnak és nézik Helmuth-ot, ahogyan püföli ezt az alapdob-felszerelést. Eva pedig sürög és forog a pizzásdobozokkal, Ali sörkészlete rohamosan fogy. A háromemeletes bérházak ablakai kinyílnak, este van, tíz óra felé jár az idő, szól a rock az utcán. De az ablakból kihajló alakok nem azt kiabálják, hogy „Raus!”, hanem azt, hogy „Zugabe, zugabe” – és ettől a csatakos Stefan új erőre kap. Tony már az utca túlsó oldalán táncol a nagybőgő tetején, amikor megérkezik az ellenkező irányból az újabb villamos. Lassít, mosolyok, utasok felállnak - megszoktuk már. Szól a rock. Aztán Stefan bejelenti, hogy tíz óráig zenélnek csak, mert ugye, a szomszédok, vagy mi. Mire a harmadik emeletről egy öblös hang lekiáltja, hogy „Zugabe, zugabe”, hát mit lehet tenni egy ilyen hangulatban. Szól a rock tovább. Most egy rendőrautó gördül át a színen. Tony éppen a sínek kellős közepén nyomja. A rendőrök mosolyognak, Tony-t és a hangulatot kímélő lassúsággal haladnak tovább és tűnnek el a utca végén. Ali söre kifogyott. Stefan még két saját számot énekel, Jack Sparrow végre eljátszhatja a gitárszólóját. Aztán megköszönik a Barraccudák a támogatást és Eva megköszöni a Barraccudáknak és a vendégeknek és nekünk, hogy itt voltunk. Itt voltunk, bizony, mert megnyílt a Eva’s Pizzeria, a drezdai Görlitzer strassén, csak néhány lépésnyire az Alaunstrassétól és mindjárt szembe Ali vegyesboltjával, ott, ahol a 13-as villamos jár, csak ott, a nagy bérházak között, a drezdai Neustadtban. Dalokat dúdolva, ritmusokra bólogatva széled szét a mosolygó nép és felszívják őket az utcák, a környékbeli bárok és kocsmák, hangoskodó kertek és belső udvarok. Az ablakok csukódnak, tv-képernyők szentjánosbogárkáinak fénye villan az ablaküvegeken. Papa takarít a konyhában. Eva fáradt-boldog mosollyal támasztja az üzlet ajtófélfáját. Így történt, bizony, 2011. augusztus 6-án, este, a toleráns Drezdában, úgy este 10 óra tájban. Másnap, mint az szokásban van manapság, az újságok címlapjáról a „Válság” szó ugrott elő, no meg a „Rettungspakett” – de a Eva’s Pizzeria megnyílt, és Eva boldog most, mert testet és formát öltött az álom.
