Endre nevű fiatalember levelet ír szerető Édesanyjának, Budapestre. Még nem emigráns, de már nincsen odahaza sem. Úton van most is valahol, Franciaországban. Párizsból ír most Endre, ahol Andréként ismerik. Ez az éttermi levélpapírra írott levél nem árulja el igazán, hogy éhes volt-e aznap, hogy vajon zsebének mélyén centime-ok csörrentek vagy franc-ok zizzentek, esetleg éppen semmi sem zajongott ott. Azt sem mondja el a levél, hogy cipője talpán vajon befoltoztatott-e már az a régi lyuk, amely a sok futkosástól keletkezett … semmi olyat, melyre egy a távolból a messzi idegenben élő fiáért aggódó Édesanya választ várna. A levél azt mondja el, hogy a fiatalember megtalálta a nevét, tudatja a Budapesten érte aggódó, szerető Édesanyjával a jó fiú, hogy megtalálta az új nevét, amely majd az identitásává szilárdul, bárhol is legyen otthon eztán a tágas világban. Alig három hónap múlva már Barcelonában fényképezi a Köztársaság női milicistáit. Vele van Gerda, ott van Cartier-Besson, ott vannak a borostás spanyol önkéntesek …, de minderről nem ír levelet a szerető Édesanyának. 23 éves sem volt még akkor, amikor megtalálta a nevét, hivatását, küldetését, életét. Ó, íme, hogy micsoda lépések vezetnek az ifjúkor döntéseihez és milyen utak!

(A levél fakszimiléje Bernard Lebrun – Michel Lefebvre: Robert Capa. The Paris Years 1933-1954 c. könyvének angolra fordított változatában található, Abrams, New York, 2011, a 75. lapon.)