Európa Nyugaton, Délen és Északon tengerekkel határos, Keleten hosszan elnyúlik az orosz sztyeppék felé, az Ural állítja meg a keleti irányokat vizsgáló tekintetet. Itt, a kontinens közepén már nem érezni a tenger illatát. A Duna ugyan összeköt a tengerekkel minket is, de mire ide ér és ahogyan innen távozik, még és már nincsen benne a tenger üzenete. Ha Európa tengeri partvonalait lemérnénk, majd az Egyenlítő hosszát kapnánk. 31 európai országnak van tengerpartja, a leghosszabbak Norvégiában, Franciaországban, Spanyolországban, Horvátországban, Angliában. Innen, a kontinens közepéről szemlélve ez a tengeri világ messze van. Pedig minden nap ideüzen azoknak az áruknak a képében, amelyet vásárolunk. Rotterdam és Hamburg, Barcelona és Porto, Gdynia és Thesszaloniki, Genoa és Bergen - ezek a nagy kiötők konténerek ezreit rakják ki a nagy hajókról, amelyek idehozzák nekünk a Kínába gyártott computereket, a ruhánkat és a cipőnket, amelyet viselünk, a brazil csirkét és az argentin, no meg új-zélandi borjúhúst és az afrikai földekből kibúvó és hollandként árult tulipánt. Lomha teherhajók cammognak át a kontinensek között, a világtengereken és óceánokon - a világ kereskedelmi forgalmának 90-%-át hajókkal bonyolítjuk. Innen, Európa közepéről nem is látjuk ez flottát, a sok ezer hajót és a rajta szolgáló tengerészeket, akik hozzák és viszik, amit megtermelünk és amit megvásárolunk. Nekünk a tenger egy egzotikus turista-látványosság és nem életvitel. Ha halat vásárolunk a szupermarketben nem is gondolunk arra, hogy a halász a világ legveszélyesebb mesterségét űzi még ma is. A tengerparti tömegturizmus sok tengeri élménytől foszt meg bennünket. A spanyol és olasz partok betonszálloda-cunamija csak az szálloda erkélyéről belátható képeslapokat dobja elénk és ezeknek a turista-telepeknek az éjszakai élete csakis a péntek esti Kazinczy utcaihoz hasonlítható. Ha kapcsolatot keresünk a tengerrel, akkor el kell hagynunk a turisták lakótelepeit és távolabbra kell merészkednünk. Még romlatlan szigeteket kell felkeresnünk - például menjünk a görög Ithakába vagy a horvát Molatra, mindjárt ott a Kornati-szigetcsoport északi csücskénél, de ha nem kívánjuk érezni a tenger lélegzetét, vagy idegenkedünk attól, hogy alattunk bizonytalanná válik a talaj, amely érzés a hajó fedélzetén érezhető csak igazán, akkor menjünk el Wales-be és sétáljunk végig a part mentén pompásan kiépített gyalogösvényeken. A Wales Coast Path (Llwybr Arfordir Cymru) 870 szárazföldi mérföld hosszú (kb. 1.400 km ...). 2012-ben nyitották meg a teljes hosszában, mert integrálta a korábban megnyitott partmenti turista-ösvényeket, mint például a Pembrokshire Coast Path-t, amelyet 1970. óta gyalogolhatjuk (az akkor még 299 km hosszú volt ...). A partmenti útvonal a tenger által formált utat követi. Fel és le, jobbra és balra kanyarodunk, ahogyan az öblök, a beszögellések, a cliffek diktálják. Néha kerítéseken kell átmásznunk, de létra és jelzés van, valamilyen gazda engedélyével bandukolunk át majd a káposzta-földeken. Valahol majd egy teázót, vagy egy olcsó bed and breakfast-et találhatunk. Kis városkák kerülhetnek az utunkba, ahol megható emlékmű áll az itt mindig haragos tenger felé mutatva feliratát, hogy "perished on the sea", egy halászra emlékezve, aki elment és soha nem tért vissza. A cliffek szélfútta peremén sokszor évszázadokkal ezelőtt elhagyott kolostorok falmaradványaira bukkanhatunk és egy-egy öbölben láthatjuk a helyi önkéntesekkel működő tengeri mentőszolgálatnak (RNLI) a mentőhajók gyors kifutását segítő méretes emelvényeit. No és ott a tenger. A tengert kísérjük ezen az ösvényen. Láthatjuk, hogy hogyan emelkedik és süllyed, lélegzik és lüktet (csak a nosztalgia kedvéért megnéztem, hogy ma Milford Haven-nél reggel hat órakor tetőzött a dagály 6,4 méteren, majd 12,19-re visszahúzódott 1,3 m-re, aztán majd 18.21-kor 6,4 méterre emelkedik megint... ezt a sétáló ember látja, hogy hogyan jön feléje ez a hatalmas víz ... ). Ott, Európa nyugati peremén megértjük hirtelen, hogy a tenger milyen fontos nekünk. Fenséges és méltóságos úr, aki folyton folyvást küldi a hullám-követeit a partnak, hogy lankadatlan erejére figyelmeztessen. Méltósága van itt és ez a méltóság vad és természetes, mint a nomád hercegek tartása. A hullámok ereje faragja a köveket és két erő szegül egymásnak, de a hullámok kitartóbbak ebben a csatában, a kövek milliméterenként engednek, a cliffek csipkézettek, bemélyedéseik barlangokat nyitnak itt és ott, a földnek és a víznek ebben az örök csatájában néha 100 méternél is magasabbra egyenesednek, mintha megmutatnánk, hogy dacolnak ezzel a nekik szegülő erővel. Csak sétálunk tehát egy gyalogösvényen, a walesi tengerparton és íme, itt van az életet kiformáló Természet körülöttünk. Aztán az ösvényen lefelé ballagunk, egy kis öböl nyílik meg előttünk, a méretes hullámok egyenesen nekünk futnak most, megpróbáljuk túlkiabálni dübörgésüket, de nem igazán sikerül, csak nézzük, Európa közepéről érkezettek, hogy a Tenger milyen csodákra képes. Aztán azt se felejtsem, hogy ez a vadregényes európai turistaösvény, ott a walesi partokon sok helyen akadálymentesített, kerekesszékkel is járható. Ó, Európa tengerei! Mennyi csodát rejtenek!
