"Előttem van Észak, hátam mögött Dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél." E kis gyermekmondóka földrajzi ismeretek közvetít, nem foglal állást a távolságok és a közelségek dolgában. Tudjuk pedig, hogy sokszor Kelet van közelebb, és Nyugat távolabb, egyik irány vágyottabb, másik irányultság megvetettebb. Nyugat a fejlődés és fejlettség, a rendezettség és kiszámíthatóság, a biztonság és jobb lét szinonimája, a Kelet az elmaradottságé és lemaradásé, az indokolhatatlan rögtönzéseké, a kiszámíthatatlanságé és a rosszabb életé. Mostanában egyesek hajlamosak újra úgy irigykedni, hogy irigységeik tárgyát "a Nyugatban" és a vágyaik netovábbját pedig a "Keletben" találják meg megnevezni. Sokféle szócsűrést, -csavarást hallgathatunk erről mostanában a magyar médiában nevezett furcsa univerzumban. Pedig a legutóbbi Válság csak kinyithatta a szemünket, hogy a "Bezzeg-országok" korszaka véget ért. Bár mindegyikünk hajója más, a hajózandó víz az közös. A modern, globális korszakba beérkező társadalmak valósága a sokszínűség és a sokoldalúság realitásainak összessége. Még a kikötők megválasztása is kihívás ilyen körülmények között. Egy hajó biztonságos kikötése egyike a legnehezebb manővereknek. A kikötés a parancsnoklás láncának és a legénységnek az összehangolt működését kívánja meg, összehangolás nélkül a kikötés egyébként is nehéz manővere könnyen kudarcba fulladhat. A Nyugat parancsnoklási láncának ócsárlása és a Kelet szertelen és szervezetlennek tűnő kikötési manőverei felett vaskézzel uralkodó kapitányok magasztalása divatba jött Magyarországon. Szívesen terítünk vörös szőnyeget mostanában ez erős kapitányok lábai elé és mellőzzük a nyugati kapitányok dicsérgetéseit. Pedig láthatjuk világosan a különbséget, hogy a "nyugati legénység" felkészültsége és összehangoltsága még viharosabb időkben is több együttműködési hajlandóságot mutat, mint a "keleti kapitányoké", akik oly rosszul bánnak a legénységükkel, hogy azok csak ímmel-ámmal és csakis akkor végzik el a feladataikat, ha hátukon érzik a parancsnok tekintetét. Ezért van az, hogy ezeken a keleti hajókon a parancsnoklási lánc totális átszervezésével biztosíttatik az, hogy mindig legyen a legénységre figyelő tekintet. Az ilyen hajók fedélzetén a legénység mindig lustálkodik, ha ez a tekintet elfordul, látszat-szorgoskodásba menekül, ha a tekintet ráfordul - ezért kötnek e hajók ki oly nehezen az ígéretesebb partokon. Komp-ország, Magyarország hajója csak mászkál Kelet és Nyugat között, még mindig, a XXI. században is, persze, hogy kikötnie nehéz, a kikötés manővere egyike a legnehezebb manővereknek, a parancsnoklási lánc és a legénység összhangját megkívánó művelet. Ha az az összhang felbomlik, a kikötési akciója zavaros káoszba fulladhat. Bolyong ez a Komp-ország a különféle válságok fodrozta víz felületén és a legénysége zavaros parancsok által ide-oda rángatva végzi a feladatait. A Jobbik nevű parlamenti párt például "nyugati életszínvonallal" kampányolt a minap és a választások után rögtön Moszkvába sietett tanulni. A Fidesz nevű kormánypárt kijelentette, hogy "Magyarország jobban teljesít", de indikátorai között a Boldogság vagy az Elégedettség nem szerepelhet, mert Magyarország a "boldogság-index" tekintetében a világ mögött kullog. Jobban teljesít (vajon mihez képest?), csakhogy boldogtalanabb. A magukat baloldaliként mentegető pártok egész szervezettsége olyannyira diffúz, hogy még egy csónakban sem tudnának parancsolni, mert megmondani sem tudják azt, hogy kinek melyik evezőt merre is kellene húznia. Félreértés ne essék: ama víz az mindig hozhat válságokat, mert ez a természete. A Válság az mindig egy olyan viharos idő, amikor jobb biztonságos kikötőben tudni a hajót. Olyanba, ahol biztosan számíthatunk arra, hogy segítséget kapunk a szükségben. Ahhoz a kikötőhöz oda kell érni, oda kell navigálni és aztán ki kell ott kötni, amely, mint mondtuk már egy bonyolult, sokszereplős és a sok szereplő összehangolását megkívánó manőver. Ebben a manőverben nagy felelősség hárul mindenkire. A parancsnoklási lánc szereplőinek a felelőssége mindig nagyobb. Egy bármennyire is érces hangot elkiáltott rossz parancs több kárt okoz, mint a lehetséges megoldások közötti tűnődés sugalló elmélkedés, amelyből a jól képzett legénység közös megoldásokkal megalkotja az eredményre vezető válaszát. Komp-ország csak mászkál Kelet és Nyugat között, egyszer itt, egyszer ott van partokhoz közelebb, de kikötőjét csak nem találja meg. A legénység egy része vágyódva nézi "a" Nyugat zöldellő, nyugalmat árasztó partjait, a másik fele pedig azon szorgoskodik, hogy közelebb vigye a hajót ahhoz a kikötőhöz, ahol kis diktátorok nagy ércszobrainak árnyékában lehet hűsölni, a Kormányosnak kiáltott parancs pedig egyszer ehhez, egyszer meg ahhoz a parthoz viszi közelebb hajónkat. Kis kadétok is vannak ám azon a fedélzeten és máris ahhoz szoknak, hogy lehet ám így is navigálni, rángatni a hajót erre meg arra is ... Hajónk gyermek-matrózait manapság államilag fizetett iskolai kirándulásokra küldjük, hogy megismerkedjenek a "határokon túl" (milyen határokon is?) élő magyarok történeteivel. Nem azzal ismerkednek, hogy élnek élőhelyükön az emberek, hanem azzal, hogy azon az élőhelyen hogyan éltek egykoron a magyarok. Micsoda pazarlása ez a nemzet-tudatnak, nem? Vajon nem lenne hasznosabb tanulmányozniuk azt, hogy mások szeme-tükrében hogyan is látszunk és, hogy miért is? Hogy kis etnikai szigeteink milyen relációkban is vannak az őket körülvevő tengerekkel? A navigáció tudománya csak látszólag bonyolult. Az irány kiválasztása rendezi az összes bonyodalmat. "Ha tudod, hogy hová akarsz eljutni, a hajód odatalál."

 (Keletre pillantás a kolozsvári Szentegyház utcában)

Komp-ország csak mászkál Nyugat és Kelet között és kis kadétjait Keletre küldi tanulmányozni ... mit is? Amikor a kis kadétokat Kolozsvárra (Cluj-Napoca) viszik, biztosan megcsodáltatják velük a Fő téren (Piata Unirii) álló és Fadrusz uram által alkotott, híres szobrát az igazságos Mátyás királynak, aki e városban született anno. A szobor mögött pedig a Szent Mihály templom évszázados falait, amely mellett most már ott van Márton Áron püspök uramnak is a bronz-emlékműve. Vajon az Ő tolerancia-beszédét felmondják-e e kis matrózoknak? Aztán vajon elviszik-e őket a Strada Bolyai és a Strada Iuliu Maniu utca sarkára, hogy ott megálljanak, hogy ott majd egyszer Keletnek, egyszer pedig Nyugatnak forduljanak. Vajon elmondják-e Nekik, hogy a Maniu utcát mind a mai napig Szentegyház utcának nevezi a helyi magyarok megmaradt közössége és, hogy az utcák e kereszteződését "Kelet és Nyugat Kapujának" hívja? Azért így, mert, ha Nyugat felé fordulunk, akkor ama Szent Mihály templomot látjuk, ha meg Kelet felé, akkor az a bizánci stílusban, a huszas években épített ortodox templomot. Félreértés ne essék, az utcasarok nem építészeti ízlés szerinti választást kínál, hanem navigációs irányokat, a látvány hozzátesz valamit ahhoz, amelyet a navigációra való képességnek és készségnek hívnánk ama hajón. Bár ez mindegy is, bármely hajónak mindegy, Komp-ország hajónak is mindegy, hiszen mindig arra fordul, amerre vezetik.

(Nyugatra nézés a kolozsvári Szentegyház utcában ...)