Időszámításunk előtt, után … vagy úgy is mondhatnánk mi, Gergely pápa naptárát használók, hogy Krisztus előtt és után. Az értünk-megfeszített, a Megváltó születése előtt vagy után. A Kerítés túloldalán egyébként később jön az Ünnep, a szerbek országában január 6-án emlékeznek a Születésre, nekik a naptáruk máskor mutatja azt, hogy előtt vagy után, Jom Kipurkor pedig azért arra is gondolnunk kell, hogy a zsidó naptár ezredévekkel tér el a mienktől. No aztán most milyen időszámítás szerint pergetjük át a naptárlapokat? Kerítés előtti, a Kerítés utáni Idő? Egy mai bejelentés szerint már az egyes szám is idejét múlja. Mindjárt épül egy másik kerítés a román határra, aztán gondolom, hogy csak folytatódik a munka Horvátország, majd Szlovénia felé, kikerítjük a csúnyán beszélő osztrák kancellárt is majd meglátjuk, oszt' jó napot Európa, jó napot magyarok!

Új naptárunk van tehát, joguralom és jogállam, emberi jogok és nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek, alaptörvényben rögzített kötelezettségek és jogok változnak most. Jog előtti, jog utáni korszak? Naptárlapok, két kezünkön nem lesz elég ujj ahhoz, hogy a 2015-ös év korszakváltásait később megszámolgassuk. A Keleti-pályaudvar előtti izgalmassá és izgatottá lett tér most kiürül és takarítanak, fertőtlenítenek. Az itt tanyázó menekültek nyomait felissza majd a mosdóvíz, ahogyan fehér habja a kövekre öntik, könnyeiket felszárítja a vénasszonyok nyarának napsütése. A nagy csarnokból eltűnnek majd a rendőrök, a vonatok újra menetrend szerint járnak és szól a hangosbeszélő, hogy „...ájékoz... percet ...ésik ...ésért ...ünk...” Az arab pénzváltók visszatérnek a hétköznapi foglalatosságaikhoz és odabiccentenek a rendőrjárőrnek, mint máskor is. A nemzetközi pénztárak nyitva lesznek és írják kézzel a jegyeket szorgalmasan az ott szolgáló hölgyek, mert nyomtatni, géppel kitölteni nemzetközi jegyet változatlanul nem lehet a Keleti-pályaudvaron, az új időszámítás szerint sem. A lekoszlott kioszkok személyzete sóhajtozik, hogy most kevesebb szendvics, üdítő fogy, mint akkor, „ez” előtt, bezzeg akkor, amikor a pályaudvar izgatott és különös nyelveken lármázó emberekkel és türelmes, maszatos gyermekekkel volt tele. A szürke zónában fuvarozó taxisok is felteszik majd a hamisított City Taxi vagy Fő Taxi kitűzőiket és balekokra vadásznak, mint mindig. „Csak kinyomtuk őket” - büszkélkednek a hazafiak és áttoltunk Ausztriába, Németországba számolatlanul sok ezer embert, névtelenül és azonosítatlanul (hiszen úgyis megtagadnánk a regisztrációt felkiáltással), no meg aztán ez az ő problémájuk, nem a mienk („A migrációs probléma Németország problémája”©Orbán V.).

Mit nekünk az európai egység, mit nekünk a 'zúnijó, szélfútta szelleme is csak volt, az új időszámításban az sincsen, no meg eddig se lengett európai lobogó a Magyar Parlament épületén, ezután se fog. Budapest gyorsan visszazökken majd az állandósult felújítások okozta közlekedési káoszocskák hétköznapi rutinjaiba, a kocsmák eddig se zártak, a kocsmák túlélik mindig az időszámításokat, az előtt is itt volt a kocsma, itt lesz majd ezután is. Nemzedékeinket kiszolgálta és mindíg várja az új szomjasokat, az új ivókat, a korsókból gyorsan tanulókat. Hogy odalent, Röszkénél most helyzet van, az most oda tartozik, de a helyzet, ami eddig itt volt a Városban, az a hírekbe visszaköltözött és a hírekre rá lehet kattintani, egy gombnyomással ki lehet őket zavarni kicsiny, személyes tereinkből, aztán csak visszazökkenünk, azt hisszük, hogy a régi időnkbe, a megszokott rutinjainkba, az az előtti békés világunkba, ahol politikai menekültekként bolyongtunk, passzív szavazókként, (nép)szavazásokkor és választásokkor távolléttel tüntetőként, közéletet elhárítókként. Pedig új időszámítás van, kedd óta egészen biztosan elkezdődött egy új idő, aktivistákért kiáltó, Új közéletet igénylő idő van, gondolom én. A politikatudomány szubjektív tudomány, kevés kapaszkodóval, sok nagyotmondással, be nem teljesülő jóslatokkal vagy önbeteljesítő kritikákkal – no aztán most jönnek megint, mondják a magukét, ki ezt, ki azt, ki melyik oldalán áll az ideológiáknak.

Vannak-e ideológiák ebben a most beszökkenő új korszakban? Vannak-e ideáink vajon? Lesznek-e? Sok álmot, vágyakozást, szabadság-eszményt tört össze ez a korszakhatár és most újra kell tanulnunk sok mindent. Egy még több zászlót lobogtató, még több hangszóróból hazafiasnak mondott dalokat üvöltő, még a korábbiaknál is nagyobbakat lódító-tódító beszédekben manifesztálódó Nacionalizmus-korszak önt vajon nyakon minket a blaszfémiáival, a történelmi tények elferdítéséből kicsavart jelszavaival, a hamisított mítoszaival vagy valami más érkezik most? A sokszínűség és a pluralizmus harmóniájának örök keresését és töprengéseinket vajon most felváltja-e a nemzeti színekkel túlfestett képek uralma és az Egyetlen Igazság sulykolása, amelyhez mindenkinek igazodnia kell? Vajon mi lesz a Demokráciánkkal? Lesz-e egyáltalán? Egy putyini „irányított demokráciában” történnek vajon ezek a dolgok, egyre mélyebbre süllyedvén egy „megbeszélések” és „dialógusok” nélküli politikai elit által tapicskolt mocsárba, ahol az egyirányúsított közbeszéd bűzös leve tömi el szánkat? Észrevettük-e, hogy ebben az új korszakban a korábbi évek sok közös munkájával megteremtett jószomszédi kapcsolataink most mind tönkre mentek? Szerbiát kerítés mögé zártuk, a közúti forgalom szünetel, ki törődik azzal, hogy ez az út, Röszkén át, a nyugat-balkáni gazdasági térség fő ütőere, összeköttetése Európával. A már megígért kínai gyorsvasút építését még csak el sem kezdték. A kerítés ebből a szempontból is új helyzetet teremtett ennek a projektnek. Vajon most hol vesztegelnek a kínai árúkkal megrakott vagonok, amelyek konténereit a Rákosrendezőn rakják át? Ukrán cigarettacsempészek aranykora persze, hiszen a balkáni útvonal lezárult, az ottani határt eddig őrizőkre is szükség van a Kerítés őrzése végett, a kereslet pedig csak nem akar csökkeni …

Budapesten majd rend lesz megint, rend, amelyet nem zavarnak meg a menekültek tömegei. A Kerítés jobbra is, balra is eltereli a forgalmat, felkészül Temesvár, Gyula, Békéscsaba, Nagykanizsa, Zágráb és Ljubljana, aztán majd új kerítések épülnek, itt is egy szakasz, ott is egy szakasz és minden kerítés-elemhez egy rendőrszakasz, kiképzetlen határvadász, zöldmezős jogállam átépítés alatt, hatásvadász szóvivők tündöklése a médiában, virágzik majd az egyenruha-ipar, a könnygáz-gyártók új megrendeléseket kapnak, Széles úr gyára vízágyúkat gyárt ma, nem buszokat és lesz majd erre törvényi felhatalmazás, hiszen miránk a Parlament vigyáz, nemcsak a Miniszterelnök úr. Új időszámítás ez az erőfitogtatás, miközben nem csökken az emberi nyomás – és ha csak azt a megoldást tudják kitalálni az urak és a kevés számú hölgy, hogy ott zárjuk menekült-táborba a menekülőket, amely a legközelebb van szétbombázott országukhoz, akkor arra kell felkészülnünk, hogy ezekben a menekülttáborokban nőttön-nőni fog az elégedetlenség, a táborokba zárt fiatalok radikalizálódnak majd, kilátástalan sorsukra válasz csak egy lesz és akkor majd megint felhangzik a kórus, hogy „úgye, hogy terroristák, hát mi megmondtuk!”. Okok és okozatok felcserélődnek végleg, a következmény lesz az ok és az új kiindulópont a velük való bánásmódra. Bomba mindig akad elég ebben a békés világban is, 'oszt ahol bomba van, ott azt használják is. Ha azokat a menekült-táborokat „tunigoljuk fel” (mint „életképes ötlet” most itt kering a levegőben), amelyek ott nőnek Törökországban vagy Libanonban, akkor kilökjük ezeket az embereket abból az emberi sorsból, amely mindig Lehetőségek halmaza. Egy menekülttáborban csak vegetatív életre van lehetőség, másra nincsen.

Európa több, mint gondolnánk. Európa eddig mindig kitermelte és feldolgozta aztán gyakorolta az eszméit és mindig túlélte kudarcait is, úgy, hogy jobban került ki az előző korszakából. Európa elkötelezett hűséggel őrzi a múltját és a múltjának megmaradt emlékeit példásan hagyja rá az utódokra. Teszi ezt azért, hogy megőrizze azt a tudást, amely a Jót és a Rosszat, de az Emberi életet itt megteremtette. Európa hosszú utat tett meg azelőtt, hogy ahhoz a korszakhoz elérkezzen, amikor virtualizálta, légiesítette az európai országok – legalábbis az EU-s tagországok egy része - közötti határokat. Ma már ez is az európai múlt része. Fiatal európaiak millióinak ma már útlevele sincsen. Nincsen rá szükségük. Most újra határok vasfüggönye ereszkedik Európára? Szerb barátaimra gondolok most, hogy ők ott vannak a Kerítés túloldalán és vajon hogyan változtatja meg az ő életüket ez a kéretlenül oda leeresztett vasfüggöny? Hogyan változtatja meg szokásaikat, Európa-tudatukat, jószomszédi érzéseiket? Most oda toljuk vissza a menekültek százait egy gyorsított eljárás keretében még papírt is nyomunk a kezükben arról, hogy „Szerbia biztonságos ország és ott életét és emberi méltóságát veszély nem fenyegeti”, de persze tudjuk azt is, hogy Szerbia az nem egy gazdag ország. Persze, Szerbia EU-s csatlakozása még sokáig várat magára és a csatlakozásra Törökország is régóta vár … Most ezt is összezavarta-kavarta ez a helyzet, nem? Azért e csatlakozási folyamatok közben most csak odalökünk nekik egy Problémát, hadd kínlódjanak ezzel maguk. Mi meg nagy erőkkel és sok mindent megváltoztató-átalakító erővel „védünk” valamit, de amelyről mindig elmondjuk, hogy nem is hiszünk benne. Emberi jogok, ugyan! Néhány liberális kékszoknya-bölcsész sápítozása! Egység a sokszínűségben, avagy Európai egység? Ugyan, erős nemzetállamok laza együttműködése, gazdasági egyezség! Demokrácia, európai demokrácia? Ugyan, csak az „unortodox magyar út” hiteles! Európa, ugyan, olyan nincsen, ez csak egy földrajzi fogalom! Európai diplomácia? Ugyan, a magyar diplomácia a magyar gazdasági érdekek képviselete külföldön!

Így vagyunk most. Itt vagyunk most. „Itt állok most, mást nem tehetek” - idézte Luther Mártont a minap Miniszterelnökünk egy német lapnak adott interjújában. És Mi, magyar polgárok, mi is? Csak itt állunk, szemlélődünk és mást nem is tehetünk? E kormányunk általi be-kerítésben is mindig el kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan is akarunk Európánkban élni. Bekerítésből is ki lehet törni az Emberség erejével. Európában. Ezt is az európai történelemből tanultuk, persze. Legalább arra vigyázzunk, hogy ezt a tudást és tapasztalatot ki ne zárja ez a Kerítés az életünkből.