Magyar mesék a Fekete-erdőben
2016. szeptember 12. írta: wootsch

Magyar mesék a Fekete-erdőben

A Fekete-erdő, Schwarzwald, Komor erdőktől Fekete-erőd: táj, homályos, távoli csücskében egy nagy országnak. Bocsánat, nem is így kellene, hogy hozzáfogjunk. Talán inkább így: bár Németország egy nagy, tájolás szerint Észak és Dél, Kelet és Nyugat között elterülő nagy ország, sőt nagy országutak találkozási pontja, legalább annyi szomszédja van, mint a sokkal kisebb elterülésű Magyarországnak. Ezek a szomszédságok beleszólnak a perifériák és a központok szociológiai kérdéseibe. Schwarzwald földrajzi elhelyezkedésének okán lehetne tehát periféria is, de nem az, mert ott van Svájc, ott van Franciaország, mert ott van Freiburg am Breisgau, mert ott van az az Erdő. A Fekete-erdő, ahonnan a Duna ered és ahol érezni lehet, hogy szól bele a Rajna széles tükre az egymás után levonuló generációk dolgaiba. Schwarzwald: egy hegyvidék, egy hegyvonulat, ahogyan követi a Rajna kanyargását és ahogyan csúcsairól megfigyelhető, ahogyan a folyó túlpartján egy másik hegyvonulat, Les Vosges, a Vogézek kanyarog. A két hegyvonulat nem szorítja satuba a völgyet, éppen ellenkezőleg kitárja. Helyet ad dimbeknek és domboknak, amelyeken a szőlő települt már a római idők óta, de mögöttük a vadregény, felmagasodó bércekkel, élesen bevágott völgyekkel, összezáró erdőkkel. A Vogézekben tölgy, gyertyán, kőrisfa, a Fekete-erdőben büszke, egyenes tartású, sőt, hajlíthatatlan gerincű fenyők. A Vogézek Rajna felé nyitó lejtőin a Route de Vin: egy több, mint 100 kilométer hosszú borút, a Fekete-erdő lábánál a Kaisersstuhl, a szőlő és bor rezervátuma. A tájban a hegyvonulatok feleselgetése, az ízlelőbimbókon a borvidékek cserfelése: egyik felől rizlingek, gewürtztraminerek, más felől pinot noire-ok, granache-ok, pinot gris-k. De nem is erről akarok most írni, de mégis, mindez hozzátartozik ahhoz, amiről most írni fogok, az mint kultúrtáj, befoglalja a következő történetet.

 

Úgy hozta az életünk, hogy a Fekete-erdőben, Schwarzwaldban, egy kedves, szabálytalan alakú hegyi tó partján álló Szállodában töltöttünk el egy kis időt a minap. A szálloda a bejárat mellett kifüggesztett bronzplaketten szereplő csillagoknak megfelelő helyként funkcionál. Németországban működik a minőség-ellenőrzés rendszere, talán valami más is működik, de ezt még nem tudtuk akkor, amikor becsekkoltunk. A szobánkban, a szokásos, a szálloda szolgáltatásairól tájékoztató anyagokat tartalmazó dosszié mellett, egy diszkrét, kis, kétnyelvű cédulát találtunk: „Kedvest Vendégeink, szállodánk személyzete mindent elkövet azért, hogy Önök jól érezzék nálunk magukat. Nemzetközi személyzetünk nem minden tagja beszéli jól a Német vagy az Angol nyelvet. Kérjük Önöket, hogy kezeljék ezt megértéssel. ...” (Hevenyészett fordításban, valahogyan így.) Érdekesnek találtuk ezt, míg csak meg nem érkezett a takarítónőnk. „Guten Tag” - mondta, de annyira eltéveszthetetlenül, hogy erre csak így érkezhetett a viszonzás: „Jó napot kívánok! Hogy tetszik lenni?” Summa summárum. Takarítónőnk laboránsnő végzettségével néz most utána a vendégek szobáinak. Bár már túlnan látszott lenni életének a kalandvágyó korszakán, mégis, ott és akkor, takarítónőként kereste kenyerét. Az errefelé ritka magyar szóért cserébe, minden nap, takarítása után szívecskére hajtogatott törülközők fogadtak szobánkban. Ezzel az élménnyel vettük fel a kapcsolatot a szálloda éttermével. Az étterem falán – bizalmat a konyhának! Jelige alatt – a konyhai személyzet fénykép-tablójára esett a pillantásunk. A konyha főnöke és a sous-chef magyarok voltak. Egy konyhai dolgozó is magyar volt. Három pincérünk is magyar volt és amikor a feleségem azzal tért vissza a pedikűr-kalandjáról, hogy Ibolya, Bajáról is magyar, már nem is csodálkoztam semmin sem. Schwarzwaldi Wellness-szállodánk menedzsmentje svájci volt, tulajdonosai egy német házaspár, benne a szép-korukban, családi vállalkozásként indult az egész, most egy két szállodás (a másik hotel ettől úgy 30 km-re, ezer méternél is magasabban) „cucc”. A gyermekek már nem folytatják ezt az üzletágat, de az öregek azért még mindig az üzletmenet körmére néznek. A mérce magas és azt benyomásaink szerint a személyzet tagjai minden egyes nap át is ugorják. Egy szállodának a vendégek közmegelégedésére való működtetése évek, évtizedek óta, az bizony „nem semmi”, ahogyan pestiesen mondhatnánk. De nem mondjuk, mert társalogtunk erről a minőségről a konyhafőnök úrral, aki a magyar mesterszakácsok uniformisában szeletelte a báránysültet a „schwarzwaldi napon”, és társalogtunk erről a magyar pincérekkel, akik elmondták, hogy milyen minőségi előírásokat kell itt betartani a felszolgálási munka során … és ... és ... és. E magyar kolónia bátran bírálta a német munkavállalókat, akik „lusták”, ők keményen dolgoztak azon a színvonalon, amelyet a szállodai munkaadó megkövetelt tőlük és egyikük egy mondatban összefoglalta itt-létének a lényegét. Ez így hangzott: „kiszámíthatóság: amiben megállapodtunk az úgy van”.

 

Az a kis szociológiai manó, aki ott piszkálódik mindenkiben, aki hallgatott már egyetemen szociológiát (mint akár én is), csak furdalt egy kis, éles tűvel, kíváncsiskodott, döfködött, úgyhogy néhány nap múlva már ravaszabb, értékelhetőbb kérdéseket próbáltam feltenni schwarzwaldi magyarjainknak. Életutak nyíltak ki, életsorsokra engedtek ránézést. Amolyan jó, magyaros beszélgetéseink voltak. Bár sokat trécseltünk és a beszélgetéseik fonala mindig csak elkanyarodott, amúgy magyarosan persze; a végső konklúzió az végtelenül egyszerű és végül is tanulságként csak az maradt, amit már az első alkalommal is hallhattam. Kiszámíthatóság, ami szociológiai kategóriákkal leírva = egyértelmű munkáltatói-munkavállalói viszonyrendszer, világos adórendszer, biztonságos munkavállalás, védett munkavállói státusz, egyértelmű követelmény és kötelezettség-rendszer. „Pontosan tudom, hogy mit várnak el tőlem és pontosan tudom, hogy ezért mit kapok” = ezt is mondhatnám.

 

Miért nincsen így, itthon? Idehaza? Otthon? Kinek, kinek a tetszése szerint. Kiszámíthatatlan, sőt, néha embertelen feltételek elől való elmenekülés – micsoda motívuma ez egy felkerekedésnek!

 

Na, most felnézek a laptop képernyőjéről. Már túl vagyok egy kicsiny csevejen a pultoslánnyal, akinek piercing-je van a szemöldökében, akinek mindenféle tetoválások kanyarognak a válláról a melltartója alá, akinek a bokáján az a „drága, kék jel” az bizony egy sárkányfarok, és akik úgy huszonvalahány esztendős és jól beszél már angolul, mert Londonban gyakorolta és most Norvégiába készül, bár azt a nyelvet még nem beszéli, de minek is, ahogyan mondja, hiszen a nyugdíjasok is beszélnek angolul arrafelé. Itt ülök most, hogy egy pontot keressek a poszt végére, itt ülök egy körút melletti kocsmában, az egyik körúti színház háta megett, ennél többet erről mondani most nem akarok. Voltam már itt korábban is (úgy tíz-tizenöt évvel ezelőtt, azt hiszem), oly ismerős ez az asztal, ez a szék, ez a konnektor! Felnézek és egy képernyőre bámulok, azon az FC Barcelona vitézkedik nem is tudom, hogy kivel. Senkit sem ismerek az ellenfél játékosai közül, csak a sárga hajú Messit és Neymar Jrt-t tudom azonosítani. Itt Budapesten. A tetovált lány egy másik vendéggel cseveg éppen, mert csak ketten vagyunk vendégek itt, most ebben a Nagykörút melletti kocsmában, ahol van például Glenfidich whiskey is a polcon, de én szabolcsi almapálinkát iszom. Ahogyan megiszom, itt van ez az elsüllyedt remények Atlantisza-Budapest, ahonnan fiatal életek menekülnek, tervezett utakon – akár még a Fekete-erdőben is eljuthatnak egyszer. …

 

Még nem mondta el a csattanót! Szállodai szobánk takarítónője, a kicsekkolásunk előtti napon elmondta, hogy ő most nagyon boldog, mert holnap felvételi beszélgetésre megy a szomszédos faluba megtelepült „Fekete-erdei Klinika / Schwarzwald Klinik és Doktor Brinkmann” személyzeti osztályára. Lehet még belőle laboráns megint, mert azt szereti, hivatástudata megvan, mert a főorvos úr (aki magyar), a sebész-főorvos úr (aki magyar) és a belgyógyász-főorvos úr (aki magyar) szeretnék ezt … Így tükröződtek életek, sorsok azon a fekete-erdei tavon.

 

 

img_2993.JPG

 

 (Tükröződés a Schluchsee-n)

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr8911700605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása