Miközben tegnap délután gyűlt a tömeg Budapesten, a Várkert Bazárnál, mi itt, Strasbourgban a Rajnán átívelő gyaloghíd felé mentünk, hogy csatlakozzunk egy demonstrációhoz. A Pulse of Europe egy friss mozgalom, Németországból indult, terjed, eljutott ide, Franciaországba is. Ők szólították meg a polgárokat ezzel a tegnapi akcióval. Egyszerű kis tettre szólt az ajánlat: csak sorakozzunk fel, fogjuk meg egymás kezét, legyünk együtt egy kicsit Európáért. Megunták már errefelé a népek, hogy egy Európa-ellenes kisebbség sajátította ki az utcát a hangoskodásra, a Pegida Németországban, a Front Nationale Franciaországban (bár ők az előbbiekhez képest sokkal kevésbé). A mozgalom növekszik, egyre többen válaszolnak a szólításaira, Németországban már állandósultak a „Pro-Europa” demonstrációk. Miközben Budapesten a Parlament előtt az zúgta a tömeg, hogy „Europa, Europa!” és azt, hogy „tűzzük ki a Parlamentre az Európai zászlót” (no meg sok mást is persze), azon közben mi álltunk a hídon, alattunk lustán hömpölygött a Rajna, felettünk a kék ég alatt kék léggömbök lebegtek, rajtuk a tizenkét arany csillaggal, franciák Strasbourgból, Colmarból, Sélestából, németek Kehlből, Offenburgból, Baden-Badenből, Freiburgból, Karlsruhéból. Egy-két angolul beszélő résztvevő, ott két magyar hölgy, amott egy fekete úr Európa-zászlóval a hátán, néhány franciául trécselő arab hölgy és úr, mindenki együtt. Álltunk egy kicsit együtt a hídon, az Európa-zászlókat lengette a szél, a kék léggömbök fickándoztak, egyikük-másikuk kiszabadult és felröppent az áttetsző tavaszi égbe. A szervezők kiosztogatták az Örömóda (az Európa-himnusz) Friedrich Schiller fogalmazta eredeti német és a 2011-ben készült új francia szövegét. Elénekeltük mindkét változatban, a híd közepén, valahol ott, ahol egykor az a szigorúan őrzött német-francia határ lehetett. Álltunk még egy kicsit, fecsegtünk a szomszédainkkal németül, franciául, angolul, ki hogyan. A tömeg összesűrűsödött, sajtófotósok törtek utat egy jobb beállításért, az egyik sarokban az SWR tévécsatorna stábja interjúkat készített. Míg Budapesten a Parlament előtt a tömeg a szónokait hallgatta, mi lassan továbbmentünk, át a német oldalra, ahol egy kis sátor előtt, egy kis színpadon egy francia hip-hop duó adta elő műsorát, aztán egy német úr beszélt kifogástalan franciára könnyedén átváltva beszéde közben és arról beszélt, hogy ő az első Erasmus-generáció, így tanult meg ilyen jól franciául, egyébként pedig Strasbourgban dolgozik, de Kehl-ben lakik, így és egyszerűen. Mögöttünk még mindig jöttek a népek a hídon át. Kék volt az ég, kékek voltak a zászlók. Egyszerű együttállása embereknek, kis mosolyok, nyugalom, csendes szemlélődés, itt-ott bemutatkozások, névjegycserék, szomszédolások távoli előkészítése. Egy fiatalember ingére tűzve a „No Hate” Mozgalom jelvénye. Mi is történhetett volna másként? Egy egyszerű európai együttlétben nem a gyújtó hatású szónoklatok, nem a demonstráció hevében betört kirakatok, nem a rendőrökkel való dulakodás ad erőt, hanem éppen ez a csendes természetesség. Semmi hivatalosság, egyetlen politikus sem rontotta meg ezt a tavaszi hangulatot valamiféle pártpolitika szónoklattal. A német úr után egy francia kisasszony beszélt és ő is átváltott a franciáról németre időnként, ha az úr az első Erasmus-generáció tagja, e hölgy bizonyára talán csak tavaly csatlakozhatott ehhez, németje töredezettebb, óvatosabb volt, de mégis, viszont ideje még temérdek. A kis színpad mellett egy érdekes installációt tekinthettünk meg, felülről, mint kinyíló virág szirmai, közelebbről az EU fővárosait felidéző textil-installációk, amelyeket a városok meglátogatásakor készítettek az alkotók, Siegfried Arno és Gottlieb Angemüller, nevükből keletkezett a SAGA és a munkáról részletesebb itt: www.saga-kunst.de. „Let us be a Pulse of Europe” - így szól a mozgalom szlogenje, amely utaztatja ezt a különös, képzettársításokra hívó installációt, ezt a 28 szirmú virágot, de amelynek egyik szirma, London, már kivált a virág-kehelyből, finom jelzésként arról, hogy az európai polgárok figyelnek, érzékelnek, aggódnak. Még javában tartott Budapesten a 2010. óta legnagyobb kormány-ellenes demonstráció Budapesten, a Fidesz alelnöke már meg is fogalmazta, hogy „Soros fizette repülőgépekkel, buszokkal (sic!) szállították a tüntetőket Budapestre”, a www.444.hu már azt is megírta, hogy az orosz kód eltűnt a www.nemzetikonzultacio.hu oldalról, mert szóvá tették ottlétét tegnap előtt. Az a közös európai ég olyan kék volt felettünk, mint az európai zászló, amelyet most sem tudtak kitűzni a budapesti Parlamentre az ott eközben egyre dühösebb jelszavakat kiabáló tüntetők. Otthon spárga várt, itt van már a szezon. Kellemes társaságban egy kellemes este, a spárgához olasz és francia sonka, német krumpli, egy üveg pompás 2015-ös Chablis, lassúdan bandukoló, szelíd esténk volt jó barátokkal, akikkel együtt álltunk a hídon délután. Budapesten stációt járt a tömeg, elfoglalta a Nagykörutat, az Andrássy utat, visszafordult a Lendvay utca sarkáról, mert rendőrsorfal fogadta ott is. A népek kiabáltak Budapesten, hogy „Konzultálni jöttünk”, meg azt, hogy „Ruszkik haza”. Az oldalon regisztrálókról adatokat gyűjtő orosz kód közben már eltűnt a kormány hivatalos honlapjáról, valami miatt néhány még mindig kiabálták azért, hogy „ruszkik haza”, aztán éjfél körül, hogy már elmentek a vendégeink, azt a képet láttam még, hogy egy kis tüzecske ég az Oktogonon és körülötte hárman üldögélnek, ráérősen, nyugodtan. Ma reggel még ránéztem a magyar internetes portálokra. Megnyugodva láttam, hogy rendkívüli esemény nem történt, senkit sem vettek őrizetbe. A hvg.hu-n beikszelték a népek a választ arra a kérdésre, hogy vajon „aláírja-e Áder János, a köztársaság elnöke a CEU-törvényt”, a válaszok pesszimizmust sugároztak, mert a többség szerint, igen, de ezt majd meglátjuk. Aztán kinyitottam a Spiegel magazin legfrissebb számát, abban egy friss közvélemény-kutatás eredményein állt meg a pillantásom. Egy kérdés arról, hogy „vajon az elkövetkező években az EU-tagországainak nagyobb erőfeszítéseket kellene-e tenniük a közös politikák kialakítása és érvényesítése érdekében” és a megkérdezettek 78%-as határozott igen-el válaszolt erre. A párt-preferenciák szerint a Zöldekhez tartozók 93, a keresztény-nemzeti únió (CDU/CSU) szimpatizánsok 84, a balosok (Linke) 82, a szociáldemokraták 79, a liberálisok 74%-a gondolja így, egyedül az AfD lóg ki a sorból (ott is azért 38%-uk azt gondolja, hogy igen!). Mivel változatlanul Németország (és nem Oroszország) Magyarországnak a legnagyobb kereskedelmi partnere, talán ez is történésekben kalkulálható kitekintés az elkövetkező évekre nézvést. A döntéshozatalokban meghatározó európai pártcsaládok egy erősebb, összetartóbb európai szövetkezés iránt elkötelezettek, úgy látszik ebből is. „Mi vagyunk Európa érverése” - mondták tegnap az európai polgárok itt, a hídon, a Rajna felett. Talán már nincsen messze az a idő Budapesten sem, hogy magyarok is csatlakoznak ehhez az új, friss, szelíd és természetes akciókkal operáló európai mozgalomhoz.
