Sejtjeim minden egyes percben harcban állnak és ez a legszemélyesebb magánügyünk. Ez a küzdelem bennünk a jó és a rossz között többnyire láthatatlan, mi magunk sem vesszük észre. Most a sejtek harca közügy. Talán ezért találtak rá oly sokan a háborús szakkifejezésekre ebben a kovid-kommunikációban. Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke egyenesen úgy fogalmazott, hogy „nous sommes en guerre”, vagyis háborúban állunk. Az ellenség meg is neveztetett, ez tehát a szemnek láthatatlan, de a sejtjeink számára nagyon is érzékelhető koronavírus-sejtek hadserege. A nemzethez intézett másik nagy beszédében, amikor elmondta, hogy május 11-ig még feltétlenül életben maradnak a szigorú korlátozások, ennek a retorikának a logikájából kiindulva azt is mondta, hogy a kórházban dolgozók a háború első vonalában harcolnak, mindazok, akik ennek a karantén-életnek a dolgozó főszereplői: a rendőrök, a postás, a szemetes, az élelmiszer-bolt eladója, a tűzoltók, az energiaszektor munkásai a második vonalban és én, aki azért vagyok bezárva, hogy ne fertőzzek vagy fertőztessek, én alkotom a harmadik vonalat. Ha már háború, háborúzzunk, de furcsa egy küzdelem ez. Az ellenség csak támad, fáradhatatlanul támad, mi meg csak védekezünk, hátrálunk vissza időben, térben. Visszahátráltunk a középkorig. Ott vetettük meg most a lábunkat keményen. Onnan kell majd ellentámadást indítani, hogy visszahódítsuk a XXI. századot. A karantén-intézkedések, a „közösségi távolság-tartás” elrendelése középkori módszer. Amikor a velencei kikötőbe érkezett hajók láztól szédelgő tengerészei láttán a kikötői hatóságok zárlatot rendeltek el és megtiltották a legénységnek a partraszállást, akkor azt is elrendelték, hogy a hajónak fel kell húznia a járvány sárga zászlaját az árbocára. Az a középkori sárga zászló most a budapestiek piros cédulája az ajtón. Itt állunk tehát a frontvonalon, a XXI. század második évtizedében, birtokában elődeink minden tudásának, pompás könyvtárakban őrizzük már és katalogizáljuk a múltunkat. Nagy tudományos felfedezések váltak közkinccsé, ismerjük már a vakcinákat és számos korábban végzetes betegséget száműztük régi könyvek illusztráció közé, már klónoztunk birkát és képesek vagyunk genetikusan manipulálni haszon-növényeket, hogy gyorsabban nőhessenek. Még folyók ősi irányát is képesek voltunk megváltoztatni és össze-vissza járkáltunk már a Holdon és a Mars emberi lábnyomokkal történő beszennyezésére készülünk. Kering a sötét űrben már egy vörös Tesla autó és akkora hajókat is képesek vagyunk építeni és üzemeltetni, hogy elhordhassák 6000 utas, vagy hatezer kínai konténer súlyát. A most támadó koronavírus hadserege elleni védekezésben, ebben a háborúban mégis a védekezés elsődleges módszere a középkoré. Ha háború, akkor azt se felejtsük el, hogy a katona csak azzal a fegyverrel harcolhat, amelyet az országa a kezébe ad. A terjedő világjárvány első heteiben mindenütt a világon az volt a vezető hír, hogy az első vonalban harcoló „katonáknak” nincsen kellő és elegendő fegyverük, hogy a „hadsereg” felkészületlen a csatára. Ha magukat nem tudják megvédeni, hogyan várhatjuk el tőlük azt, hogy minket megvédjenek? Amikor Macron háborúról beszélt, akkor sok franciának eszébe jutott, hogy De Gaulle is azt mondta: „Franciaország elveszített egy csatát, de nem vesztette el a háborút”. Tételmondat ez, kevesen rendültek meg úgy belé, mint Antoine de Saint-Exupéry, a légierő századosa, az a felderítőpilóta, aki Arras feletti bevetésének örök lenyomatát hagyta ránk a Hadirepülőben és ez az érzékeny író, az írta vissza a Tábornoknak, hogy „mondja ki az igazságot, tábornok, Franciaország elveszítette a háborút, de a szövetségesek meg fogják nyerni”. Az író már túlkorosként is visszakérte magát a frontra, mert meg akarta harcolni a háborút a győzelemig és elesett 1944-ben, fegyvertelen felderítő-repülőgépét lelőtték. Fegyvertelen orvosok, ápolónők is haltak meg már kórházakban és csapataink harcban állnak. Ezt a háborút is meg fogjuk nyerni, egészen biztosan. Az a kibontakozó nemzetközi tudományos szövetkezés bizonyosan elhozza majd a győzelmünket. Csak nem tudjuk még, mikor fordul meg a hadiszerencse. Most mindenki a laboratóriumok elit-alakulatainak bevetését várja, csodafegyverünk reménye a kutató-vegyészek kezében van. Menyem és elsőszülött fiam kutató-vegyészek. Be jó lenne egy pohár jó chablis mellett elbeszélgetni velük erről egy derűs nap-sütötte kávéházi teraszon! Persze, tudható, nem tehetem. Azt a beszélgetést nincs az a telefon, skype, whatsup, ami pótolhatná. Ez most a XXI. század ebben a középkori háborúságban. Aztán csak eszembe jut az is, hogy maszkot kell hordania mindenkinek, így megy bevásárolni az a siketnéma is, aki szájról jól képes olvasni. Két maszkos ember „beszélgetése”? Mi, az elnök által említett harmadik frontvonal harcosai valahogy így vagyunk ezzel a kovid-kommunikációval, most azzal a hírrel, hogy holnap a Francia Nemzetgyűlés tárgyalja a kormány azon javaslatát, hogy a rendkívüli intézkedéseket július 24-ig fenntartják. A mi hangunk, véleményünk erejét is maszk fojtja el. Ebben a mi háborúnkban tehát még fegyverszünetre sincsen kilátásunk, úgy tűnik. Macron elnök egyébként nem mondta, hogy megnyertük a háborút, nem szokása zsákbamacskát árulni.
