Annyi vörös, narancssárga szín után most már majdnem teljesen zöldek vagyunk. A sokáig felfelé kúszó és csúcson hetekig ácsorgó járvány-görbék lefelé ellaposodtak. A karantén-időszak nyomasztó hetei után már csak a maszkok jelzik a felszínen, hogy azért még nem térhetünk vissza a korábbi rutinokhoz. No meg az is, hogy Nagy-Franciaország térképén ott van még Guyane vörös foltja, ahol még mindig elsőfokú riasztás van érvényben. Kinek-kinek kijutott ebből a járványból, egyek is voltunk, egyedül is voltunk, osztoztunk a lezárt határokat is átlépő közös élményekben, máskor pedig magányosan küzdöttünk meg benyomásokkal, képekkel, történetekkel. Mindegyikünk egyedi példány, mondanánk szívesen, azért a járvány mégis csak ráerősített arra is, hogy egyedi voltunkban az emberiséghez tartozunk. Talán ezért is figyeljük különös kíváncsisággal azt, hogy hogyan térünk vissza a sokat emlegetett „új normalitásba”. Már, ha van ilyen. Ennek az internet-korszaknak az egyik nagy tanulsága az, hogy türelmetlenné, vagyis intoleránsabbá lettünk, mint voltunk az internet-korszak előtt. Ezért gyorsabban kapunk fel megtalált kifejezéseket, frázisokat, banalitásokat és nagyobb sebességgel sietünk el valóban fontos dolgok mellett. Gyorsabban születnek a sommás ítéletek, a hírek sebességének és mennyiségének a foglyai vagyunk már, hamarabb belefáradunk a valóság faggatásába. Így terjed ez az „új normalitás” kifejezés is. Pedig azt sem tudjuk, hogy mi a normális. Illetve, hogy mihez képest is normális valami? Négy hónappal ezelőtt senki sem ütközött meg azon, hogy megöleltem a nyílt utcán egy régen látott barátomat. Ma szemrehányó tekintetek késszúrását érzem, ha óvatosan és tartózkodva, de mégis kezet fogok vele. Négy hónappal ezelőtt bementem a kehl-i DownTown Caféba és kértem egy sört. Kihozták, elkortyolgattam. Most már 15 napja is megvan, hogy megint megtehetem, de ha bemegyek maszk van az arcomon és maszkot visel a csapos is. Így kérem ki a sört. Amikor kihozza, egy papírt tesz elém a sör mellé, amelyet ki kell töltenem. Nevem, elérhetőségem, a dátum (és az óra!) rögzítése kötelező. Aztán ő távozik az asztaltól, én leveszem a maszkomat és belekortyolok a sörömbe. Kontakt-kutatási okokból kérik ezt Németországban. A Rajna innenső oldalán ilyesmiről szó sincsen. Kocsmába itt most már maszk nélkül is beléphetek, természetesen a személyzet maszkot kell, hogy viseljen, nekem meg az első dolgom az, hogy ivás előtt kezet mossak. Szóval ez lenne az az „új normalitás”. Mennyiben normális ez? Mi is az, hogy normális. Normálisnak tartjuk azt, hogy társadalmi szabályokat, mintákat követünk. Most meg eddig idegen szabályokkal barátkozunk és csak összejön egyszer úgy ez a barátkozás, hogy normává is válnak. Az ilyesféle liaisonnak gyakran ez a vége ugyanis. Talán ezért is figyeljük egy kicsit érzékenyebben ezt az úgynevezett harmadik fázist, amikor a korlátozások nagy része már feloldatott, a korábban szigorú szabályokat enyhébbek váltották fel, de azért benne van a levegőben az, hogy mégsem tehetünk mindig úgy, ahogyan jól esne, ahogyan szeretnénk. Hogyan utazunk egy villamoson vagy a buszon, esetleg vonaton vagy repülőn, ezek a rutinunk részévé vált akciók is megváltoztak és nem a maszk változtatta meg, hanem a belénk ültetett gyanakvás. Figyeljük, hogy vásárolunk a szupermarketben, hogyan veszünk cipőt vagy nadrágot, amelyeket fel kell próbálni, hogy hogyan megyünk majd uszodába és azt, hogy hogyan élvezhetjük a Fesztiválzenekart a Zeneakadémián. Figyeljük azt, hogy hogyan változik a politika és hogyan módosulnak a megszokottnak és bejáratottnak tekintett politikai akciók. Mert nemcsak a fogyasztás és a termelés változik, hanem a politika is. Maszkos kampánybeszédek? Választási nagygyűlés távolságtartással? Személyes kampány, amikor nem lehet személyesen találkozni? Kampány-stáb ülés home office üzemmódban és brain-storming a zoom-on? Talán még az is kiderülhet, hogy nem kell mindent a választópolgár eszébe vésni, mert a választó tudja, hogy mik az ő preferenciái. Az kérdés, hogy hogyan jut el hozzá az üzenet. No persze én egy megállapodott demokráciáról beszélek, ahol a kampány tényleg arról szól, hogy ki mit szeretne csinálni megválasztása esetén és nem arról, hogy a politikai ellenfélnek még azt a kedves nagymamáját is Soros Györgynek hívták.

Vasárnap helyhatósági választások voltak Franciaországban. Itt a választások kétfordulósak, így az az egészen rendkívüli helyzet állt elő, hogy a március 15-én megtartott első forduló után csak nagyon kevés helyen hirdethettek végeredményt, mert március 17-től kezdve kemény kijárási és gyülekezési tilalom volt érvényben. A választásokat szó szerint a járvány nyomasztó árnyékában tartották meg, bírálták ezért a kormányt és sokan halasztást javasoltak a helyzet tisztázásáig, hiszen az Alkotmány ismeri a rendkívüli helyzet miatt tisztségviselői mandátum hosszabbításának a lehetőségét. A járvány-görbék felívelő szakaszában pedig kemény bírálatok hangzottak el, hogy vajon a választás nem volt-e az egyik oka a fertőzések gyors terjedésének. Mindegy is, a választási körzetek jelentős részében nem született végleges eredmény az első fordulóban, viszont a görbék azt is kirajzolták, hogy a második fordulót nem lehet megtartani egy ideig. Ilyen előzmények után járultak az urnákhoz a szavazók vasárnap. Az első forduló részvételi adatai azért elég vészjóslóak voltak, a legalacsonyabb részvétel volt ez választástörténetileg (44,6%, míg például a 2014-es legutóbbi választáson – a helyhatósági választásokat hat évenként tartják – 63,5%). A második, döntő fordulóban még ennél is alacsonyabb részvétel mellett keltek el a mandátumok, a választásra jogosultak 41,6%-a szavazott.

Azzal kezdtem, hogy kizöldültünk és vasárnapi választások után kettős értelme is van ennek a színnek. Franciaország politikai térképén markánsan megjelent a zöld, ott is, ahol korábban nyoma sem volt. Nagy, jelentős városoknak most zöld polgármestere és zöld többségű képviselő-testülete van, így Bordaux-ban, Grenoble-ban, Annecy-ben, Besançon-ban, Toursban és Strasbourgban a Les Verts (pontosabban Européen Ecologist les Verts, EELV) politikájával lehet barátkozni, vitatkozni. Soha korábban ilyen pozíciókat zöld párti politikusok nem nyertek Franciaországban. A két nagy politikai tömb, a sokféle irányzatot, árnyalatot görgető baloldalon a Szocialisták, illetve a mérsékelt konzervatívok, a Republikánusok nagyjából a várakozásoknak megfelelően szerepeltek. Párizs polgármestere a szocialista Anne Hidalgo maradt, akinek a népszerűsége a járvány-helyzet kezelésével is erősödött, a mérsékelt konzervatívok is megtartották fontos hídfőállásaikat, Nice-t, Toulouse-t, Metz-et vagy Limoges-t. Marine Le Pen Rassemblement Nationale-ja nem tört át most sem. Perpignan kivételével nincsen olyan nagyobb város, ahol jelentős tényező lennének, a kistelepüléseken viszont nagyjából megtartották a pozícióikat. Macron elnök 2016-ban megalapított pártja (La Républiqe en marche) olvadozik, a korábban kényelmes többséggel rendelkező parlamenti frakcióból kivált disszidensek is önálló listával versenyeztek ezen a választáson. Sem Macron pártja, sem ők nem értek el érzékelhető eredményt. A párizsi főpolgármester-jelöltjük, Agnés Buzyn, aki egy pikáns botrányocska után csöppent bele a jelöltségbe, mert az eredeti jelöltet ki kellett vonni a forgalomból. Ő még a képviselő-testületbe sem tudott bekerülni. Ezek a száraz tények. Egy figyelemre méltó eredmény: a politikai pálya „nőiesedése” tovább tart. A 10 legnagyobb francia városban ma a polgármesterek fele nő. Az itt 'féminisation'-nak nevezett jelenség, amely a 2014-es választásokon már megfigyelhető volt, tovább erősödött. Akkor a megválasztottak 40,5% volt nő, most a gyorsadatok szerint erősen közelít ez a szám az 50%-hoz. Ökologisták, elkötelezettek, nők. Egy igazi politikai fordulat.

Macron egy gigantikus Zöld Programmal (Convention citoyenne sur le Climat, talán Polgárok Szövetsége az éghajlatért) készül a következő időszakra, ennek a bejelentését hétfőre időzítette, talán nagyon is jól érzékelte ezt a zöld áttörést. Erről majd jövőre népszavazást tartanak, ha minden igaz. A választás szövegkörnyezete is érdekes, amúgy. Hétfőn zárták be itt, Elszászban Franciaország legrégebben működtetett atomerőművet Fessensheimben. Hétfőn hirdetett ítéletet a bíróság Monsieur Fillon, egykori miniszterelnök és a republikánusok egykori pártelnöke, Sárközy elnök úr nagy harcostársa perében. A „Penelope Gate”-ént elhíresült ügy miatt 2017-ben Monsieur Fillon visszalépett az elnökválasztási kampánytól, ahol ő volt a jobboldal elnökjelöltje. Hétfőn öt év – ebből két év letöltendő – börtönbüntetésre és a közügyektől tíz év eltiltásra ítélték. Penelope Fillon, a feleség két évet kapott. A bíróság a közpénzekben okozott kár összegét 1.2 millió euróban állapította meg. Fillon úr ugyanis parlamenti szakértőként foglalkoztatta kedves feleségét éveken át, aki ugyan a busás jövedelem fejében érdemi munkát soha sem végzett, viszont gondozta azt a csinos kis kastélyt, ahová a nép szolgálatában fáradozó államférfiú esténként hazatért megpihenni. A közpénzek ilyetén megdézsmálása nem comme il faut errefelé (sem). Megnyugodhatunk az ítéletben. A normalitás azért új körülmények között is működik.