A múltkori posztomban felvázolt diszkriminációs történet még nem ért véget. Közben már sok ezer magyar ugyan elénekelhette, hogy ez az éjszaka nem érhet véget és Fiola labdarúgóipari szakmunkás mestervizsgát tett az önfeledten ugráló nézőkkel teli Puskás Arénában, az én történetem csak nem akar véget érni. Ahogyan a múltkor Kafka és Örkény urak találkozójáról kellett írnom, úgy most Yossarian bombázótisztet kell ide citálnom. „Csak egy csapda van, de az a 22-es csapdája”, tanította Pianosán tisztünket az alkohollal mély barátságba keveredett Daneeka Doki – most én is kaptam ebből egy leckét. Ez a csapda, a magyar bürokrácia csapdája van olyan jó, mint Helleré, vagy Yossariané, ha onnan akarjuk szemlélni. Szóval a repülőtéri hatóságok által kikényszerített beadványomra két napja választ hozott az elektronikus postás! Szép, két oldalas levél, csak a jogi hivatkozások elfoglalnak benne egy teljes oldalt. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatala küldte azt a választ nekem a beadványomra, amelyben magyar oltási kártya birtoklásának vágyával jelentkeztem ügyintézésre. Még nem tudhattam, hogy irományom náluk köt ki és a válasz kétségkívül a lehető lesleglegilletékesebb helyről érkezett, Kiskőrösről. Ilyenkor azért megborzong egy kicsit az ember, a tekintetes Hivatal keze ezek szerint messzire elér, az én Budapest Főváros II. kerületi illetékesemet is felülírván. Egy lényeges részlet ebből a kiskörösi levélből: kérik, hogy küldjem meg „a külföldi hatóság vagy az oltást végző egészségügyi szolgáltató által kiállított, az oltás tényének magyar vagy angol nyelvű igazolását, ennek hiányában más idegen nyelvű igazolásának hiteles magyar fordítását azzal, hogy az igazolásnak tartalmaznia kell a koronavírus elleni oltóanyag típusát, az oltás idejét és helyét. …”, az ügyintéző, akinek természetesen van neve is ezen a hivatalos levélen, még hozzáteszi azt is, hogy „amennyiben hiánypótlási kötelezettségének nem tesz eleget, az eljárást megszüntetem.” Rutinosan odabbigyeszti azt is, hogy „döntésem ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye.” Igy megyen Kiskörősön a jogállamnak az ő szekere elébb. Nomármost. A folyamodványomhoz én eredetileg is csatoltam annak idején három felvételt, amelyet a telefonomon készítettem (emlékeztetésül: a hatóság kegyesen adott nekem 48 órát arra, hogy folyamodjak, határidőre történő folyamodásom hiányában 10 napos karantén-kötelezettséggel fenyegettek ebben a nagy melegben). Ezeken a felvételeken világosan kivehetőek a válaszok a fentebb idézett kérdésekre, az oltásaim dátumai és helye, a kapott vakcina típusa, igaz, hogy franciául kiállított pecsétes okiratban – ezek az adatok azt gondolom, hogy jól értelmezhetők a francia nyelvtudás hiányában is. A harmadik okirat azonban még ennél is ravaszabb: ez egy QR kódot tartalmaz, ennek a leolvasása után világosan láthatóak az előbb idézett adatok ékes angol nyelven is. Éles elmémmel ekkor át is láttam ám a szitán! Az ügyem intézője – akinek neve is van ezen a Kiskőrösről megküldött dokumentumon – nem vette a fáradtságot arra, hogy megnyissa ezt a QR kódot. Nem tudom, hogy önmagától vagy felsőbb utasításra döntött így, hadd keressenek a hivatalos fordítók is egy kis pénzt (ennek a fordításnak az azonnali elkészítésének a költségei többe kerülnének azért, mint egy sör a városligeti Szurkolói Zónában…), viszont azt is gondolom, hogy egy ügyintézőnek az is kötelessége, hogy minden körülményt mérlegeljen egy ügy elbírálásakor. Egy ilyen QR kód leolvasásához szükséges applikáció egy androidos telefonra ingyen letölthető, de mindegy. A határőrizeti szervek sem olvasták le a QR-kódomat, nem volt nálunk se applikáció, se technikai eszköz, mindegy az is most már. Zakatolt odakint a nyár, portugál és francia szurkolók főttek a Kossuth-téren, ventilátor kavarta a forró levegőt a szobában és én ott ültem és beadványt fogalmaztam Kiskőrösre. Ebben a beadványban én fel szerettem volna hívni ügyintézőm (akinek van neve is ezen a dokumentumon) figyelmét arra, hogy én a kért adatokat tulajdonképpen már benyújtottam neki és ennek igazolására megnyitottam a QR-kódot és ennek a fényképét csatoltam kis dolgozatomhoz. Ügyintézőm, akivel így a távolból már egészen jó viszonyt alakítottam ki és elképzeltem, ahogyan ott izzad a kiskőrösi kormányhivatal légkondicionált irodájában és a pokolban kívánja az olyan problémás ügyfeleket, akik ilyen oltási igazolás megszerzése érdekében zaklatják. „Miért nem oltakozik az ilyen idehaza?”, gondolhatja az én távoli ismerősöm. Ilyesmik jártak a fejemben, amikor elkészítettem a kis dolgozatomat, majd követve a levélben kapott utasításokat nekiláttam, hogy feltöltsem ezt az ügyfélkapu/dokumentum küldése kalandmezőre. Szép felület ez, amikor megnyílik azt látja az ember, hogy „húzza ide a küldendő dokumentumot”, vagy „nyissa meg innen”. Milyen elegáns, milyen könnyed! Csettintettem én, azám hazám! Míg eddig egy kicsit kételkedve hallgattam Schmidt Mária és Varga miniszter asszony eszmefuttatásait arról, hogy mennyire hanyatlik a Nyugat, most itt volt a bizonyság mennyivel előbbre tart minálunk az ügyeknek az ő hivatalos és on-line intézése! Ráhúztam a dokumentumomat a kért felületre és akkor … akkor … Yossarian előbukkant a semmiből és felemelte az ujját, „figyelj csak”, súgta a fülembe. Ez a szép és elegáns, nemzeti színekben pompázó felület egy .kr formátumot kért tőlem, beadványomat csak ebben a formátumban tölthetem fel. „Ez ám a csapda”, füttyentettem elismerően. Kiléptem a szigorúan védett felületről és megkérdeztem barátomtól, a Google-től, hogy mi a rák az a .kr formátum. Ismertem én már a .doc-ot vagy a pdf-et, meg ilyesmiket, az én word programom nem ismeri ezt a rejtélyes .kr-t, na Google, most légy okos! Illa berek, náda kerek, alig fél óra keresés után rátaláltam egy informatikus fejtegetéseire erről a hivatalos titkosító programról, amely valami java alapú szörnyszülötte az állammal való levelezésnek. „Szegény Gizi néni”, sóhajtozik az illető informatikus és azt is elmondja elég részletesen, hogy neki, hozzáértőnek négy és fél órájában került, míg megtalálta, letöltötte, installálta, majd ennek segítségével konvertálta az ő .doc kiterjesztésű papírját, hogy beküldhesse a magosságos hivatalba. No, ehhez nekem se kedvem, se időm se volt. Meleg is volt, már Fiola labdarúgó-ipari szakmunkás is melegített, a mestervizsgát tett franciák még úgy tettek-vettek, mintha világbajnoki címük már eleve eldöntötte volna a mérkőzést … szóval megkértem barátomat, hogy keresse meg nekem ennek a kiskőrösi hivatalnak az ő e-mail címét és végül arra elküldtem az én .doc-os beadványomat a megnyitott QR-kód információról készült fénykép társaságában, amelyen tökéletes élességgel és angol nyelven kivehető az, hogy milyen vakcinákkal mikor oltottak be engemet. Franciaországban. Kiskőrösre küldtem el ez a levelet Budapestről. Óh, Európa! A levél elküldése után a jól végzett munka elégedettségével hátra dőltem, és fújtam egyet, de akkor Yossarian mellém lépett és odasúgta, „figyeld meg, vissza fognak írni majd neked, hogy nem szabályosan nyújtottad be a kérelmedet …” Ne zavarj, van nyolc napjuk arra, hogy válaszoljanak Yossarian, nézzünk most meccset inkább.
