„Ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent könnyen szögnek nézel.” (Abraham Maslow) 

Budapestre beszökött az Ősz és a Bécsi úton suhan most nesztelen. Ott találkozott velem. Ahol ülök, ott az összeköttetés remek, a hangkulisszák adottak, hiszen itt vannak a törzsvendégek is. Blogoláshoz (egy g? két g?) ideális háttér. Törzsvendégeinket itt a felcsattanó röhej, a röhögés jellemzi igazán. Nem a kacagás, a röhögés. Értik egymás félszavait. De ez most fontos. A pincérlányok melléjük ülnek, elvegyülnek ebben a felszabadult röhögésben. A betérőknek, mint nekem is, várnom kell arra, hogy észrevegyék. De ez most talán nem is olyan nagy baj. Nem kell a képernyőről felpillantanom, figyelhetem mondataimat, mondanivalómat.

Tegnap megadtam az MTA Jövőkutató Bizottsága által készített Magyarország 2025 Kutatás Vezetői Összefoglalójának elérhetőségét. Ez ihletett arra, hogy az annak a bevezetőjében található tételmondatokkal kezdjem ezt a … mit is? Talán elmefuttatást, vagy „hangos” (mert a blog korlátozott nyilvánosságának szánt) tűnődést, vagy mit is?

Minden október seb a magyarok lelkén és ez a seb minden októberben felfakad. Koszorúzunk, emlékezünk, iskolai megemlékezéseket ülünk, ülnek az ifjúsági munka célcsoportjának a tagjai elsősorban. Vajon hány olyan iskolai közösségről tudunk, ahol az októberi megemlékezéseket a diákok kezdeményezik, ahol ezek tartalmának, formájának a meghatározását a diákokra bízzák?

1849. október 6-a a Magyar Forradalom Elbukásának véglegességét közvetíti. Kivégzések. Még nem volt Genfi Konvenció. Katona-halál és megaláztatás. A Miniszterelnök kést döf a torkába, nem akasztható. Schweidel József nem igazán beszél magyarul, de magyarul hal meg. Vécsey? Damjanich? Nagysándor? Pöltenberg? Aulich? Leiningen-Westenburg? Lahner? Vajon a Forradalom volt Mulitkulturális vagy a Résztvevők? Megtagadtuk-e a multikulturális hagyományainkat az elmúlt másfél századnyi életévben?

1956. október 23-a a mienk. Még mindig nem tudom, miért húzzuk mindig reá erre a napra a Bukás jelszavait és miért nem a Kezdését, a Népakaratét? Ha majd elmegyünk az Andrássy útra, a Terror Házának falához illesztett Mártírok Képcsarnokához, gyertyákat gyújtunk majd ezen a napon. Talán azért, hogy átlendüljünk ezen az elfojtásokból, hamisításokból, politikai alkukból és elvi vagy elvtelen alapon megkötött kompromisszumokból szőtt szőnyegen, hogy arra ne lépjünk. Igazán sajnálom. Az elmúlt húsz évben is akkor tisztelegtünk az emlékezés gyertyáival azok előtt, akik a Népakaratnak saját testüket adták, amikor még őket – annak idején – nem állították (vér)bíróságok elé és amikor még aktív és cselekvő, alkotó részesei voltak a Forradalom Sodrásának. Akkor egyébiránt már volt Genfi Konvenció, csakhogy ki törődött akkor itt ezzel?

Szóval: tételmondatok, ifjúságpolitika, októberben, Magyarországon.

Ifjúságpolitikai tételmondatok – októberben

A magyar ifjúságpolitika tervezése az elmúlt húsz évben mindig visszatér a kezdetekhez. Újrakezdi a meghatározások meghatározásait. Ez a politikai társadalom Néppártokban való felolvadásának a következménye.

A Politika Társadalom mindig Feladatokat lát maga előtt – ezért innen a Fiatal Generációknak is feladatokat kíván adni.

A Politikai Társadalom helyben és országosan egyaránt nyomás alatt tartja azokat, akik a fiatalokkal foglalkoznak. Politikai nyilatkozatokban és pályázati kiírásokban kínál igazodási pontokat és ezzel azt folyton folyvást azt ígéri, hogy „aki igazodik ehhez, az nyer” … pályázati vagy erkölcsi-politikai támogatást.

Ez sokakat megtéveszt. Igazodnak a „mainstream-hez”, mert úgy gondolják, hogy akkor lesz „fenntartható” az, amit csinálnak.

A magyar civil társadalom nem-védett a politikai jelszavak kritikátlan befogadásával szemben, mert nem eléggé öntudatos, mert nem önálló, mert alapvetően szegény.

Szegény országban élünk. Nincsen középosztályunk.

Az osztálytársadalom már megbukott Magyarországon. (lsd. tankönyveink) Mégis vannak Szegények és Gazdagok. Mi a magyar kapitalizmus? Mi az a magyar jól-lét? A XXI. században?

A Fiatalok, köszönik, jól vannak.

A Fiatalok, bár megköszönik az érdeklődést, de nincsenek jól. 

Az ifjúsági munka nem tud hatást gyakorolni a szociális élethelyzetre.

Csak az ifjúsági munka terepein bizonyítható be az, hogy mindenki jó, tehetséges valamiben és ezzel az is, hogy mindenkinek adott a lehetőség arra, hogy jobban éljen: meghaladja azt, amit a szüleitől kapott körülmények diktáltak „neki”.

Az ifjúsági munka hatással van a fel- és a kiemelkedés személyes életutakban látható kategóriáira.

Az Ifjúsági Munka küldetése soha sem múlik azon, hogy egyik vagy másik Kormány milyen támogatásokat kínál.

Az ifjúsági munka Magyarországon már évek óta európai pályára állt. Fejlődési pályáját egyáltalán nem befolyásolja az, hogy milyen Kormány mit is gondol a feladatairól, a küldetéseiről és a társadalmi funkcióiról.

A Magyar Állam már régen kivonult az ifjúsági munka finanszírozásából. Ezért a magyar ifjúsági munka az európai trendeket követi, mert innen (Európából, az európai intézményekből) finanszírozzák.

Az Ifjúsági Munka küldetése az, hogy a „fiataloknak teret és lehetőséget biztosítson ahhoz, hogy megalkossák a saját jövőjüket”.

Az, hogy mi az az ifjúsági munka, azt mindig azok a fiatalok döntik el ott, ahol vannak.

Az ifjúsági munkának magának kell meghatároznia azt, hogy mit tud és mit nem tud elvégezni.

Az ifjúsági munka szakma-csoporttá való szerveződéséhez csak a fiatalokkal közvetlenül foglalkozók nyújthatnak támpontokat.

Az ifjúsági munka érdekes, változatos és kihívó. De lehet tanulni.

Az ifjúsági munka tanulásának folyamata csak a fiatalokkal való állandó kölcsönhatásban képzelhető el.

Ifjúsági szakértő az, aki annak mondja magát.

Az a gyakorlat, ahol ezek a tételmondatok esetleg használhatóak, a Kompasz Kézikönyvben „Hová állsz?” címen található. Ezen a szép októberi napon ez jutott eszembe ott, ahol először találkoztam Samuval, aki egy eleven kisfiú, a pincérnők kedvence. Kedvéért még az asztaltársasággal való kokketálást is hajlandók felfüggeszteni, hogy Vele kokketáljanak. Hétköznapi ifjúsági munka.