Dobar dan! – Jegyzetek Belgrádból_1

Ha most nézek el a laptop képernyőjétől a ’Pravda’ falaira nézek. A ’Pravda’ – ami, mint annak idején azok, mint én is, akiknek kötelező volt az orosz, tudják -, szóval a Pravda az Igazság, a médiatörvény-vitákkal terhelt hazai közéletben lehetne akár figyelmeztető név is. A sajtónak. Mindenkinek. De én a belgrádi Pravdában ülök, a Svetogorska és a Palmotiseva sarkán ülök az aktuális belgrádi igazságok közepén és bámulok kifelé az ablakon. Az aktuális igazság pedig az, hogy „Talán-Dragan” most tett elém egy extra slijvovicát, és Ő azért „Talán”, mert még nem tudom a nevét és nem tudunk kommunikálni egymással, mert ő nem beszél magyarul (vagy angolul), én pedig nem beszélek szerbül (vagy más, Általa beszélt nyelven). Tegnap „a” Milan volt itt, akik kézzel-lábbal angolt beszélt velem, ezért már sok mindent tudunk egymásról, de ő most nincsen itt. Helyette van „Talán-Dragan”, idetette a pálinkát, az üzenet megérkezett. Tegnap voltam itt először. Mára már törzsvendég, úgy látszik. Itt lakom most a sarkon. Mellesleg Jelen Pivo-t iszom a pálinkával, hogy kövessem a helyi szokásokat. A Jelen-nek pedig semmi köze sincsen az időhöz, a Jelen itt a Szarvas, aki/amely egyébként éppen úgy, mint a jelen-idő, ugrik el, fél, szalad az erdőben – ezzel is rendben volnánk tehát.

Éppen most nyitottam meg a Belgrádi Városháza honlapját. Onnan olvasom most a „város fontos évei” címen feltett almenűben található, nagyon korrekt angol nyelven közölt információkat.  (http://www.beograd.rs/cms/view.php?id=201239) - és egy nagyon régi vicc jut eszembe. Ez a vicc is, mint a politika viccek többsége a magánélet kötelezettségei, az állami elnyomás és az onnan képzelhető szabadság keskeny réseibe hatolt be azért, hogy a figyelmet más égtájak felé irányíthassa. Az a vicc a Szovjet Nagy Honvédő Háborút parodizálta, így valahogy: „Egy partizán naplója. Visszafoglaltuk az erdőt a németektől. A németek ellentámadást indítottak és kiszorítottak minket az erdőből. Aztán visszavágtunk. Elfoglaltuk az erdőt. De a németek ellentámadást indítottak és elfoglalták tőlünk az erdőt. De mi sem hagytuk magunkat, visszavágtunk és elfoglaltuk az erdőt. … és akkor jött a Csősz és mindenkit kikergetett az erdőből.” – így szólt a vicc. Most meg ezt olvasom a Belgrádi Városháza honlapján: „Krisztus után 91-ben a rómaiak elfoglalták Singidunum-ot”, majd lejjebb: „a keleti gótok kiszorították a szarmatákat a városból, 488-ban a gepidák foglalták el a várost, 504-ben a gótok, 535-ben a bizánciak (nevezetesen I. Justinianus) építi újjá.” – és innen kezdődik az, amire az előbb utaltam: „1096-ban a magyar sereg feldúlja Belgrádot – 1127-ben II. István magyar király földig rombolja a belgrádi várat és a köveket a zimonyi vár építéséhez használtatja fel. 1154-ben a bizánci I. Manuel lerombolja zimonyi várat és a köveket a belgrádi vár újjáépítéséhez használja fel. 1182-ben a magyar sereg lerohanja Belgrád maradékát, 1232-ben Belgrád (Nándorfehérvár) a Magyar Királyság részévé válik, de 1284-ben Dragutin Király hűbérbirtokként kapja meg a magyar királytól és Belgrád első ízben kerül a szerbek vezetése alá. 1316-ban Dragutin bátyja Milutin elfoglalja a várost. Három év múlva a magyarok elzavarják ezt a Milutint, de 1382-ben a magyarok ellenségei, a „horvát testvérek” foglalják el a várost. 1386-ban a magyarok visszafoglalják. 1403-ban Lazarevics István a középkori Szerbia fővárosává teszi Belgrádot. 1427-ben a magyarok visszafoglalják a Gyurad Brankovics uralta várost … „ – aztán megjött a török „ csősz” … és 1440-ben és 1456-ban (Hunyadi János és Kapisztrán ugye) sikertelenül, de 1521-ben sikeresen ostromolja a várost és el is foglalja, meg is tartja 1688-ig. A belgrádi vár (a Kalemagdan) utolsó török parancsnoka, Ali-Riza Pasha 1867-ben, a magyar kiegyezés évében adja át a vár kulcsait a szerbeknek… folytathatnánk még hosszasan azzal, hogy mi is történt itt 1914. júniusában, majd 1941. áprilisában … és így tovább. A Város megvan, köszöni szépen, itt van a Száva és a Duna folyó egymásba karoló kanyarulatán és ahogy körülnézek a Pravdában, senki sem foglalkozik itt most Savoyai Jenővel, Hunyadi Jánossal, vagy azzal, hogy ez a különös nevű Dugovics Títusz tényleg lerántotta-e magával a mélybe a zászlót megkaparintó törököt, vagy azt Bonfini óta csak álmodjuk – és ezért tanítjuk, csak rosszul tudjuk. 

A Pravda falán az agitátor Lenin, a fiatal Uljanov és a hamvas Krupszkaja, amott Jurij Gagarin az összes kitüntetésével, emitt pedig ez a szakállas alak bizonyára Feliksz Edmundovics Dzserdzsinszkij, no meg a Komszomolszkaja Pravda egy eredeti példánya, mind bekeretezve, szépen. De itt, mindjárt mellettem egy nagyon feldúltnak látszó szakállas úr éppen az kiabálja a képen, hogy „Pravda ob avantgarde!” Amott pedig egy igencsak nagyméretű tv-képernyőn a Focus Tv jóvoltából körben járnak ezek a gazella-lányok a divatbemutatók manézsában (Gianfranco Ferré kollekciójában), majd rábámulhatunk Aljona Oszmanova (17 éves, jegye: Capricorn) ábrándosan kék szemeire.

A megfigyelő számára a Pravdában rendben mennek a dolgok. A Svetogorska és a Palmotiseva sarkán. Három úr a pultnál beszélget „Talán-Dragannal”, két fiú – akár Kamiádi is lehetnének – összehajolnak és együtt olvasnak valamit a söreik felett. A sarokban az a másik, melegítős fiú a helyi TIPPMIX fölé görnyed. Odakint elered az eső. Átellenben, a sarkon a MiniMarketből kilépő lányok esernyőt nyitnak a műanyag zacskókba zsúfolt portéka felett. Rálátunk minderre a szuterénből, a Pravdából, ahol annyi az igazság, amennyi bármilyen ilyen kocsmában, a térségben, a régióban. „Jedna pivo molim” – formálgatom az ismeretlen szavakat. Damiel nincsen itt, ebben a városban nincsen itt. Mégis, ortodox angyalok szárnyatollának suhanása legyinti meg az arcomat. Belgrád angyalai most a kocsmákba költöznek, mert hiszen esik az eső.