„A szerb elnök, Tomislav Nikolić elnök hétfőn este kezdi meg két napos hivatalos látogatását a szomszédos Magyarországon. … A látogatás során Nikolić találkozik vezető tisztségviselőkkel, köztük magyar kollégájával, Áder Jánossal és a Magyar Parlament elnökével, Kövér Lászlóval is. Az elnök ellátogat majd egy szerb óvodába és iskolába is Budapesten.” – így szól a gyorshír a B92 angol nyelvű hírportálján. A vajma.info vajdasági hírportál már 13.38-kor közölte az elnökkel készített Magyar Nemzet-interjút. Ebből az érdeklődők megtudhatják, hogy egy, a korrupció elleni küzdelemre elszánt elnökkel lesz dolga a magyar hivatalosságoknak. A figyelmes olvasónak talán az is feltűnt, hogy milyen érdekes dolgokat mond itten Nikolić úr az Oroszországhoz fűződő viszonyokról és a magyar gáztározókban tárolt szerbiai gázról, amely természetesen szintén Oroszországból érkezik. No meg arról is beszél, hogy milyen stratégiai jelentőségű befektetési lehetőségek nyílnak meg Szerbiában, ha „következetesen végig visszük” a korrupció elleni küzdelmünket. Milyen szépen is hangzik mindez! Milyen ígéretesen!
Belgrádban ma borult az ég, de a teraszok persze nyitva vannak, hiszen a hőmérséklet nem süllyedt 10 fok alá. A vendégek kabátban múlatják odakint az időt. Fecseg, cseveg a város, mint mindig. 13%-os infláció ide, 25% fölötti munkanélküliség oda, a teraszok forgalmán ez még nem látszik meg, most sem. Itt, a Monk’s Barban is, ahol ha felnézek a laptop képernyőjéről, akkor éppen Iggy Popra látok a falon, itt is üldögélnek a népek, a szomszéd asztalnál éppen három rendőr is, teljes vértezetben, oldalukon a fegyverük, megcsörren egy hirtelen mozdulatra a kézibilincs, amelyet az övükön hurcolnak. Jókedvvel vannak ezek a rendőrök, beszélgetésük élénk, előttük Jelen sörök vannak az asztalon. Hiába no, a belgrádi rendőr is ember, nekik is életelemük az, hogy itt a bárokban, a kávézókban cseveghessenek egymással, itt ilyen az élet. No meg aztán az elnök nincsen otthon. Mint tudjuk, most éppen a szomszédos Magyarországra tart.
Zsúfolt programja van az elnöknek ezekben a napokban, egyébként is „minden szerbek elnöke” vajon mikor is pihenhet babérjain? Görögországban járt az elnök. Még tegnap tengerre szállt és koszorút dobott a Jón-tenger hullámaira, hogy emlékezzék azokra a szerb katonákra, akiket a „tengerbe temettek” ezeken a vizeken úgy 96 évvel ezelőtt. Szerbia ma egy új munkaszüneti napot mutat be polgárainak. 2012. november 11-én, az első alkalommal csatlakoznak ahhoz a Nagy Háborút lezáró európai napra emlékezés hagyományához, amely eleddig igazán csak Angliában („red poppies”), Franciaországban és az Egyesült Államokban volt szokásban. Emlékeznek arra a napra: 1918. november 11-én 11.00 órakor. Amikor előmásztak a lövészárkokból a nyugati fronton a végtelennek tűnő küzdelemben elnyűtt katonák. Amikor a politikusok nekiláttak a győzelem és a vereség terméseinek betakarításához. Amikor végérvényesen megnyílt az út az előtt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomoljon és, hogy romjain új nemzetállamok épüljenek. Nekünk Trianon, nekik a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. Ott kiheverhetetlen területi veszteségek, itt máig nem felejtett területi gyarapodások. No meg a nemzetiségi viszályok sárkányfog-veteményeiből kihajtó konfliktusok, amelyek itt a 90-es években újra egy európai háborúhoz vezettek.
Az elnök a tegnap készült képen áll egy kishajó fedélzetén, a korfui polgármester és a prefektus társaságában és egy piros-kék-fehér szalaggal díszitett koszorút dob kissé ügyetlen mozdulattal a Jón-tenger közömbös hullámaira. Arcán az alkalomhoz illően megrendült ember grimasza, alig nyeli vissza könnyeit. Higgadt politikai elemzők ezt majd ’populista gesztusnak’ hívják. De alkalom, gesztus és grimasz itt a képen egybevág.
A Szerb Köztársaság elnöke körutazásának egyik állomásaként – szerintem most, helyzetükben – a legfontosabb szomszédját keresi fel. Egy ilyen látogatás persze nem nélkülözi a szimbolikus tartalmakat. Azt is tegyük hozzá, hogy az Elnök látogatásainak mindig van egy protokolláris sorrendje, amely kifejezi a kapcsolatok fontosságát. Ahhoz képest, hogy Nikolić már május óta a Szerb Köztársaság elnöke, a látogatás eléggé elcsúsztatottnak tűnik. Már járt Brüsszelben, Moszkvában, Bukarestben, Londonban az Olimpián, és ki tudja hol. Most az euro-válság-disze Görögországból érkezik Budapestre.
Csak remélhetjük, hogy a budapesti látogatás a „jószomszédi kapcsolatok elmélyítését” szolgálja majd. Csak kívánhatjuk, hogy megkezdődik majd csak egyszer az ezt ténylegesen ki is fejező aktivitások sorozata, az az aprómunka, amely nekilát téglánként lebontani azokat a falakat, amelyeket sok évszázad emelt közénk. A dolog, amelyet a polgárok végezhetnek csak el. Nem időutazásra lesz itt szükségünk, hanem eleven kapcsolatokra, élő beszélgetésekre, megint csak polgárok között, akiket itt is lehet találni, dialógusokra, mint ahogy azok azokon a belgrádi teraszokon zajlanak, amelyekre most rálátok. Sok civil kapcsolatra, könyvekre, megírt történetekre, amelyeket ki is nyomtatnak. Amelyeket aztán el is olvasunk. Amelyeket aztán ki is tudunk cserélni egymással.
Átmenetileg Belgrádban élő budapestiként csak kívánni tudom, hogy a magyar hivatalosságokkal folytatott tárgyalásokon holnap az egymás történelmét jól ismerő urak találkoznak majd egymással, hogy éppen ezért túl tudnak majd lépni a múltból következő szemrehányásokon és, hogy ezért a jövő megoldandó feladataira tudnak majd figyelni inkább.
A sok évszázad nemzetállami konfliktusain edződő diplomáciai nyelv telis-teli van eufemizmusokkal. A XXI. század eddig arról híresült el, hogy kikezdte ezt a hagyományt. Vajon melyik fél lesz bátrabb holnap abban, hogy megkezdje az e hagyományokkal való szakítás műveletét egy szomszédságban?
