Rendes-csendes vasárnapi forgalom volt tegnap Belgrádban, semmi jele sem volt annak, hogy újra beköszönt majd éjfélkor ez az új év és mégis csak ez, nem egy másik. Persze immár másodszor rugaszkodtak neki az itteniek annak, hogy köszöntsék a még kissé elmosódott körvonalakkal érkező 2013-as esztendőt. Az életet persze itt is a Gergely-naptár alapján szervezik, így tehát volt már január 1-én is egy kis macskajaj, a többség akkor is köszöntötte az új évet, majd január 7-én megünnepelték Krisztus születésének karácsonyát jó ortodox hagyományok szerint, tölgyfaágakkal, éjféli misékkel, ajándékokkal. Alig egy hét telt csak el és máris újra köszöntötték az új esztendőt – azt ugye, amelyről tudjuk már, hogy megérkezett - a Julianus-naptár szerint ez mégis csak most érkezett ide. Mondom még egyszer, hogy napközben semmi különös jel sem utalt arra, hogy valami készülődik, hogy lesz még egyszer 2013-ban 2013-as év, déltájban egy kicsit kisütött a nap, kicsalogatta az embereket egy rövid sétára, de a metszően hideg szél le is rövidítette a járkálást, azt utcák délutánra kiürültek, a vasárnap is nyitva tartó pékségben unatkoztak az eladók, a kávézókban sem ültek sokan. Jovanović úr gravírozott valamit a boltjában, minden vasárnap itt dolgozgat a cirmos macskájának a társaságában, a vésett kupák, érmek, ajtóra szerelhető névtáblák kissé porosodó kulisszái között üldögélnek békésen, Jovanović úr nagyítóján keresztül szemlél valamilyen tárgyat és dünnyög csak úgy magában valamit, a cirmos ott üldögél a mellette a pult tetején, időnként szelíden lehunyja a szemét, mintha hunyorítana, „mondjad csak, mondjad monológodat”, mintha mondaná. Elsétáltunk az üzletecske előtt és konstatáltuk, hogy az ügymenet a szokásos. A Cvetni Trg-en is nyitva volt a kioszk, valaki cigarettát vásárolt éppen, a Resavska ulica sarkán a cipőfűző árus már pakolt valami csak általa ismert rendszer szerint, dobozba került a portéka, az alkonyat lecsapott a városra, mint egy vadászó ölyv, átzörgött egy villamos és az ablakaiból kiáradó bágyadt fényben felcsillant egy cipőfűző neon-zöldje. Felgyúltak a városi fények, idelátszott a Sveti Sava Nagytemplom fehéren felragyogó kupolája. Hazamentünk, a kandallóban égett már a tűz, az utcánkban csend volt. A tv-csatornák között bolyongtam, amikor elkezdődött az ünnep. A meghatározó helyi csatornák mindegyikén esztrád, értsd afféle mulatós műsorok voltak. Odakint egy kisebb csapat birtokba keríthette a Krunska ulica és a Prote Mateje ulica sarkát (mindjárt a Tesla Múzeum előtt), mert katatón ritmusban onnan hallatszottak az üdvlövések sorozatai. Aztán egy másik brigád az ellentétes oldalról lőtte ki sortüzeit. Házról-házra folyt a harc, itt egy-egy revolver-lövés csattanására hajazó durranás, amott egy kalasnyikov rövid sorozatára emlékeztető jambikus ritmus. Éjfélkor bekapcsolódott a nehéztüzérség. A Nagytemplom felett színes rózsákra robbantak a tűzijáték petárdái és a hangjuk elnyomta a gyalogság kézifegyvereit, a felek átmenetileg visszavonultak. A szűk utcákban visszaverődtek a közeli falakról a zajok, bekúsztak az ablakréseken, ott kavarogtak kandallónk körül. A szemközti házak ablakáról lecsorgó fény kékbe-zöldbe-aranyba öltöztette a mezítelen didergő fák ágait. A köztévé (RTS) első csatornáján Kabare volt, de csakis énekelt három szépkorú személy, két úr közé ékelt dizőz alakjához teljesen előnytelen lila ruhában. A Pink TV kitett magáért, mintha egész Guća a stúdióba költözött volna erre az estére, fújták csak fújták a trombitákat, flitteres ruhákban valami régi turbofolk-dívák ingadoztak álmatagon, egy Torgyán József hasonmás énekelte a vokált a méretes, már elvirágzott korú énekes hölgyek szólói alatt, akik merész dekoltásokkal üzenték, hogy nincsen ám vége a világnak, ha elmúltál már 50 éves és a háttérben pompás népviseletbe öltözött tánckar járta a kolót. A Happy Tv-n éppen Zvonko Bogdan énekelte magyarul azt, hogy „az a szép, az a szép …”, de tényleg! A B92-n Zradvko Ćolić tavalyi koncertjét adták az Arénából – odakint a tűzharc hangjai felerősödtek, azt gondoltam, hogy most már bekerítettek minket, nincsen menekvés, talán egy merész kitörés, kirohanás a konyhába segítene. Kinyitottam az ablakot, a tűzijáték utolsó petárdái elrobbantak már, valami sárga ejtőernyőzött lassan lefelé és közben megvilágította a szemközti ház emeleti ablakában kétségbeesetten kapaszkodó Mikulást, amikor eleredt a hideg téli eső. Ez azonnal véget is vetett az utcai harcoknak. A felek bizonyára valami védett és meleg helyre húzódtak vissza, hogy erőt gyűjtsenek a holnaphoz, amely ugyan már majd két hete megérkezett, de ki tudja, talán mégis, újabb jókívánságokkal talán mégis csak jobb, szerencsésebb, békésebb lesz ez a 2013-as esztendő Belgrádban is.

Bonyolult lett a világ, mindig kapaszkodókat, fogódzókat keresünk mi, emberek, fogásokat az időn. Az ortodox új évet ünneplik újra Oroszországban és Moldovában, Örményországban és bizonyos ukrajnai vidékeken, Macedóniában és Belorusszijában, Bosznia-Hercegovinában (Srpska Nova Godina). A naptár nekünk, akik a Gergely-naptáron nőttünk fel most tótágast állt itt, de miért is ne kereshetnénk kapaszkodókat hétfőkben, szerdákban, ünnepekben!? Itt, Szerbiában a közalkalmazottaknak munkaszüneti nap van ma – legalább is így tudják az emberek. A sarki postán azonban dolgoztak ma is. A Vesele Domaćice ember-táján legeltetem a szemem, ha felnézek most a laptop képernyőjéről. Élénken zsivajgó, fecsegő emberek, tipikus belgrádi miliő ez itt az Úr 2013-as esztendejének második hetében, amikor már annyi minden történt Világban, hogy a mindig szorgos krónikások megkezdték az ez évi események-űrlapjainak az ő kitöltését. Új Évkor a Múló Idő Tőzsdéjén játszunk hosszra és besszre, megtérülő befektetéseinket, eltékozolt lehetőségeinket minden év újra méri és majd a végelszámolásnál kiderül, hogy melyik pillanat éri meg, hogy emlékezetünkben megmaradjon.

Talán ez: azt mondtam a pincéremnek itt, hogy ’Srećna Nova Godina’ és ő így válaszolt erre: térült és fordult és letett egy kupica dunját (ez birsalma pálinka) az asztalomra … ’moja raćun’ (az én kontómra) … mondta vidáman. No hát akkor Živeli! Egészségetekre!