Allianz Aréna, München 2013
2013. április 17. írta: wootsch

Allianz Aréna, München 2013

IMG_0491.JPGMeccsre megyünk. Münchenben. Ismerősöm készül, válogat a mezek között, majd a fekete színű, Olić feliratút választja, hátán egy nagy 10-essel. A mez elején, a Bayern emblémája felett négy arany csillag: trófeákat idéznek, amelyeket az FCB már megnyert. Nekem szerényebb a felszerelésem, egy fekete-piros sálat kanyarítok a nyakamba, kis „1. FCN” embléma az alján. A szakértők akkor is meg tudják állapítani, hogy hova tartozom, ha a szél kiforgatná sálam csücskét, a színek beszédesek. „Wir sind Schwarz, wir sind Rot, wir sind Nürnberg”, ezt szokták énekelni a fankurve kórusában, mese nincs, a fekete-pirosak azok nem a piros-fehérek, akárki láthatja. Innen nézvést ismerősöm fekete meze is piros-fehér, mindenki tudja, hogy Ivica Olić nemrégiben még itt rúgta a bőrt, szerették.

Reggel kisütött a Nap, a Blumen strassén ballagunk, a müncheni polgárokat kicsalogatta az utcákra a derűs nap ígérete, kerékpárosok hajtanak a számukra kijelölt útvonalon, az Asamkirche barokk homlokzata úgy ragyog, mint a hó az Alpok csúcsain, mert itt van a főn, közelebb hozza a hófödte csúcsokat, egy mellékutca nyílásán tisztán látszik a Zugspitze, megyünk a Sedliger Tor megállóhoz, mert ott még van esélyünk arra, hogy felférjünk az U6-ra. Így mondta ismerősöm: „a meccs fél négykor kezdődik, de jó lesz, ha fél kettőkor elindulunk és akkor is a Sedliger Torhoz, mert a Marienplatztól már nem lehet felférni az UBahnra, majd meglátod.” Sálamat fújja a hűvös szél, azt gondolom, hogy mindenki engem bámul a müncheni utcákon, de nem, itt is, ott is egy-egy piros-fehérbe öltözött csoport, az egyiken át kell vágnunk, de udvariasan utat nyitnak nekünk. Ez a nyilvános menetelés is a készülődés része. Én tudom, hogy ellenséges területre merészkedek, ők pedig kalkulálnak ezzel a lehetőséggel. Tisztában vannak azzal is persze, hogy én itt csakis a kisebbséghez tartozhatok ezzel a sállal. Erre a meccsre való készülődés már nagyon régen elkezdődött.

Karácsony óta tudom, hogy április 13-án az Allianz Arénában leszek. A jegyet ugyanis karácsonyi ajándékba kaptam. A Sedliger Tor felé szlalomozás közben megismerem a jegy történetét is. Az ajándék-ötlet tavaly szeptemberben született. Gyorsan kiderült azonban, hogy a Bayern hazai meccseire már minden jegy elkelt. A bajnoki fordulók sorsolásának nyilvánosságra hozatalát követő két nap alatt… Ismerősöm azonban nem akart szégyenbe maradni, nobless oblige. Végül valamikor december közepén mosolygott rá a szerencse, mert a felesége egyik kollégájának az ismerőse ismert valakit, aki úgy döntött, hogy ezt a derbit kihagyja most, így a két jegy megérkezett! Így kaptam én egy vócsert a feleségemtől karácsonyi ajándékképpen. Ismerősöm egyébként az Ő egykori egyetemi csoporttársának a férje, horvát eredetű, de ízig-vérig müncheni már, mint Ivo Batić, a Tatortból, jó kezekben vagyok, feleségem pedig élvezi végre, hogy hölgyprogramot bonyolíthat, mert a „fiúk meccsre mennek”. Így megyünk az UBahn megállója felé.

Közben ismerősöm azért még elmondja azt is, hogy tegnap a müncheni rendőrfőnök – egy bizonyos Herr Robert Kopp - „magas biztonsági kockázatú” eseményként beszélt a meccsről, mert ugye azok a vérmes nürnbergi szurkolók, de persze nemcsak azért, hanem azért is, mert egy demonstrációt hirdettek aznapra és éppen a meccs idejére. A müncheni polgárok az Nazionalsozialistischer Untergrund (NSU) örve alatt gyilkosságokat elkövetők ellen Münchenben folyó per okán szólítottak kiállásra és a rendőrség szerint e két esemény, tudniillik a derbi és a demonstráció egyidejűsége biztonságilag kockázatos. Végül láthattam, hogy hogyan is ér össze mindez, de ne vágjunk az események elébe.

Most még csak mozgólépcsőzünk lefelé, a peronon átlagosan szokásosnak mondható közönség. A müncheni meccs nélküli napokhoz képest talán egy kicsit több utas várakozik piros-fehér, Bayern-emblémás sálban, de semmi különös. A kijelzőn előre jelzett időben megérkező szerelvényen még annyi hely van, hogy le is tudunk ülni. A következő megálló a Marienplatz, no ott változik a helyzet. A peronon masszív tömeg, piros-fehérbe öltözött népek, sálak, sapkák, trikók tarka egyvelege rohamozza meg a kocsinkat. Itt-ott kurjantások vegyülnek az alapzajba. Némely urak kezében sörök. Némely urak járása máris bizonytalannak tetszik. Összepréselődünk. Egy apuka nyomakszik tíz év formájú fiával, átadom a helyem a fiatalembernek, akin Ribery mez van. Apuka megköszöni, a kisfiú udvariasan kezet nyújt, Thomasnak hívják. Egy idős úr ül ismerősöm mellett, hallván, hogy angolul beszélünk, megkérdezi, hogy honnan is, hogyan is. Ismerősöm ismerteti a történetünk rövid változatát. „Ungarisch? Vie schön!” – mondja az idős úr. „Puskás, Czibor, Ich kann nicht … anderen …” Mondom neki, hogy „Grosics, Buzánszky, Lóránt …” … „Ja, ja, Lóránt!” – bólogat az idős úr. Így vagyunk. Míg összerakjuk az Aranycsapatot, minden megállónál egy újabb roham présel össze minket. A kocsiban fogytán a levegő, a peronon énekelnek: „FCB Deutscher Fussball Meister”. Könnyű nekik. Már ez előtt a meccs előtt megnyerték a bajnokságot. A Bayern és a második helyen álló Dortmund között 20 pont a különbség. Tanár úr, én készültem foci-statisztikából. Mi a 10. helyen állunk, még akár harcolhatunk egy helyért az Európa Kupában is! Kellene nekünk egy kis nemzetköziség, bizony! Körülnézek és látom, hogy a szomszédom időnként rápillant a sálamra, de amikor észreveszi, hogy észreveszem, elkapja a tekintetét. Mi csendben vagyunk, a peron énekel. Blokkolja az ajtót ez a csoport, így amikor megállóba érkezünk, itt már nem is száll fel senki sem. Az idős úr közben megszeretett bennünket. Most fényképeket kotor elő a zsebéből, az egyiken az unokája látható Jürgen Kloppal, aki ugyebár a Dortmund trénere. Az unoka büszkén feszít a tréner-sztár mellett, egy jól begyakoroltnak látszó mosoly egy őszinte gyermeki derűt sugárzó mellett, kérdezem, hogy a lányunoka vajon a Dortmundnak szurkol-e? „Dehogy” – legyint az idős úr – „Bayern-fan.”

DSCN1410

Így megyünk, csattognak a kerekek, minden megállónál egy kicsit összébb szorulunk, a peronon nem hagyják abba a dalolást, itt-ott sörösdobozok emelkednek a magasba, mégis nyugodtan vagyunk és beszélgetünk az idős úrral. Fröttmaning állomáson kiönti a szerelvény az aktuális tartalmát és az összevegyül a peronon már összetorlódott tömeggel, amely folyamatosan halad felfelé a lépcsőn. A lépcső tetején az első merchendizing-állomás. Ha eddig még nem lett volna trikód-sálad-sapkád-jelvényed, most bepótolhatod. Akikkel együtt sodródom, azok már korábban felszerelkeztek az identitás kellékeivel. Megyünk, gyalogolunk a szentély felé. Az idős úr követ bennünket. A piros-fehér áradat körbefog, elveszettnek érzem magam, míg csak fel nem tűnik négy fiatal piros-feketében! „Hallo Nürnberg!” – kiabálják nekem. Ó, ha tudnák, hogy a JAT-járat Belgrádból csak tegnap este érkezett … Büszke vagyok és nem vagyok egyedül. Beborul az ég felettünk. Jéghideg szél kavarja sálam szélét, az emblémámat láthatatlanra hajtja, de a színek üzenetét ez sem zavarhatja össze. Megyünk a stadion, a szentély, a modern Colosseum felé és közben sötét felhők gyűlnek össze felettünk. A metro-megállótól az Arénáig legalább egy kilométer gyalogút, csak közben értem meg ennek a jelentőségét. Ez ugyanis lehetővé teszi a rendfenntartóknak, hogy szemrevételezzék a tömeget. Azt, hogy ez az „ezerfejű cézár” milyen hangulatban van most. Rendőrök kis szigetei szegélyezik az útvonalat. Egyikük kezében kamera, folyamatosan filmezi a tömeget. Minden rendőr-csoportban van nő-rendőr. Átlagos rendőrök ők, sehol egy robocob, velük majd a stadionon belül találkozunk és a benti sörözők mellett, ez is érthető. Közeledünk a stadionhoz. 

A meccs, amelyre igyekszünk most az a Bayern München – FC Nürnberg, a sport-zsurnaliszták majd afféle bajor rangadónak mondják, egyébiránt „derbi”, szombaton a 186. alkalommal játszottak tétmeccset egymással és ez bizony imponáló futball-történelem. Akkor is derbi a derbi, ha a két csapat talán most éppen nincsen azonos súlycsoportban. A Bayern már megnyerte a Bundesligát, még érdekelt a Német Kupában, elődöntőt játszanak majd kedden a Wolsfburggal otthon, és hamarosan megküzdenek a Barcelonával a Bajnokok Ligája döntőjéért. A Nürnberg ezzel szemben minden pontért izzadságos meccseket harcol végig és a meccs előtt a Liga 10. helyén áll, ami persze ettől a fiatal csapattól most talán várakozás feletti eredmény, az elmúlt éveket a Klub szinte mindig a kiesés ellen verekedte végig. A derbit persze igazán az teszi mindig különlegessé, hogy a Bayern a gőgös és gazdag München intézménye (’schikerei’ mondjuk ajakbiggyesztve róluk), a Klub pedig a szerény, de büszke Nürnbergé. A nürnbergi szurkolók Oberfranken és Unterfranken Ultras feliratú molinókkal dekorálják a stadionokat. Klubhűségük legendás, a Bundesligában mindenki tudja, hogy ők „Der Club”. Néhány évvel ezelőtt a másodosztályban játszottak, de az otthoni meccseiket átlagban 42.000-en látogatták … Ehhez képest a Bayern a foci világtérképén csillaggal jelzett intézmény. Egy-egy játékosra többet költenek, mint a Nürnberg egész éves költségvetése. Tavaly a Bayern mindent elbukott, a Bundesligát a Dortmund nyerte, a Német Kupát a Dortmund nyerte, a Bajnokok Ligája müncheni döntőjében, hazai pályán Drogba gólja szétzúzta a vérmes reményeket. Ma mégis Derbi lesz, itt nem elégséges, ha csupán csak abba a sémába gyömöszölnék mondanivalónkat, hogy Góliát és Dávid küzdelmét nézzük majd itten az Allianz Arénában, valószínűleg másra is szükség lesz annak a megértéséhez, hogy mi az a titok, amely ilyen erejű elköteleződéseket teremt a foci körül? Így bandukolunk a Stadion felé, amikor az idős úr mellénk vetődik megint és arra hívja fel a figyelmemet, hogy a legjobb képeket a stadionról majd ott, száz méterre innen lehet készíteni. Sajnos Canonom nincsen most velem, mert nem voltam elég bátor, hogy „vele” együtt osztozzak az élményekben, egy kiskamera lapul a zsebemben. Kicsit még szégyellem is magam, hogy máris fotókban, megosztásokban gondolkozom, miközben itt van az Élmény, most van itt velem és nekem. Ismerősömnek ez az egész nem egy nagy élmény, csak egy rutin.

Több, mint két évtizede, hogy nem voltam ilyen méretű stadionban, és még sohasem ilyen legendás helyen. Láttam én ezt persze a tv-képernyőkön, de csak azt, amit megmutattak. Ezeken a képeken azt a mindig kifogástalan zöld mezőt láthattam, amin 22 játékos és bírók rohangálnak. Hazai csapatom nincsen, valamikor a 90-es évek elején kiköltözött belőlem.  A magyar futball az össze-vissza nyilatkozó edzőktől, a lélektelenül ácsorgó játékosoktól, a felelőtlen szurkolóktól, a romos és rozsdás stadionoktól és a szuperlatívuszokban fogalmazó sporttudósítóktól és a több, mint öt évtizede az Aranycsapaton nosztalgiázó túlterhelt világa elhagyott. Sokkal, de sokkal korábban még jártam meccsekre is és tudtam az összeállítást, vitatkoztam azon, hogy vajon a „falábú Karába” mit keres a csapatban és, hogy „Szőke Pista vajon megcsinálja a híres cselét”. Az én csapatom a Géczi - Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. volt, én ott növekedtem a focihoz. Ez a növekvés adott egy olyan szemüveget is nekem, amelyen keresztül a Világfutballt szemlélhettem. A tévé-közvetítések elhozták a globális focit, lett összehasonlítható hangulat, csel, attitűd. Persze, hogy „kell egy csapat”. Nekem is volt csapatom és sokáig nem hagytam el őket, míg csak azt nem vettem észre, hogy egyre kényelmetlenebb a lelátón, hogy hallgassam a huhogásokat, azokat az ostoba antiszemita dalokat, hogy lássam, a kerítés rázogatása, a padok felgyújtása, a rendőrökkel való öncélú kergetőzés, a huligánok uralma a meccsek körülményein és az aktuális politika állandó beszivárgása ezekbe a körülményekbe, a korrupció virágzása hogyan öli meg azt, ami egyébiránt játék lenne. Amikor a játék kultúrája eltűnt a Csapat játékából és a Klub körülményeiből én is eltűntem a csapat életéből. Sokáig nem volt Csapatom. Így és úgy, itt és ott próbálkoztam, de nem találtam olyat, amely megfelelt volna. A 90-es években a Newcastle United fekete-fehérje hódított meg, bár sohasem láttam Őket élőben. Egyszer Newcastle-upon-Tyne-ban voltunk egy hazai meccs idején és láttam, ahogyan a Város fekete-fehérbe öltözött. Nagymamák és unokák sétáltak a mezben, a Stadion tele volt (két nap alatt, ugye…), ezért a város a ’public viewing” terekre özönlött, az egész város nézte a meccset, talán a Sunderland-el játszott a Klub és engem megkapott ez a levegő. Aztán egy pubba tévedtünk hárman, magyarok. A klasszikus angol pub pultjáig talán tíz méter hosszúságú út vezetett a bejárattól. Két úr volt a pultnál, az egyikük maga a barkeeper, aki odaérkeztünkkor így szólt: „amióta beléptek, azon gondolkodtunk, hogy honnak is jöttek, mert egészen biztos, hogy nem ide valósiak. Arra tippelünk, hogy Hollandiából.” „Nem, nem, mi magyarok vagyunk.” – mondtuk. Mire az idősödő úr, aki addig a pultot támasztotta, felélénkülve a következőket mondta nekünk (kifogástalan kiejtéssel): „Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor.” Aztán elmesélte, hogy tíz éves volt, amikor az Aranycsapat az Angol válogatottal játszott a Wemleyben, 1953-ban. Ott volt az Édesapjával és annyira megragadta ez az élmény, hogy kivágta az újságból a Csapat képét és bekereteztette és kifüggesztette az ágya fölé. Azóta is ott van. Persze, hogy kívülről tudja az összeállítást. Hallgattunk magyarok. Ittunk fejenként egy pint Newcastle Brownt. Az úr hozzátette, hogy „bármikor, amikor erre járnak úgy délután 5 és 6 között, engem itt találnak és akkor szívesen meghívom magukat egy Brownra.” Hozzátette még, hogy „amikor hazaértünk, Apám először hozott el ebbe a kocsmába és akkor ittam az első sörömet. Egyébként Őt is egy meccs után hozta ide először az apja, a nagyapám, ahogyan mindenki mást a családból.” Amikor kimentünk a kocsmából, láttuk, hogy ezt az intézményt 1649-ben alapították és azóta is ebben a formában dolgozik. Így működik a foci hatalma. Így bizony.

Az 1. FC Nürnberg az egy sokkal későbbi történet. Kellett egy csapat. Odahaza – sajnálom – egyetlen egy sem maradt. Kevin Keegan, az „Egér” elhagyta a klubomat és Alan Shearer is visszavonult. Senki földje. Nürnbergben jártunk feleségemmel család-nézőben, amikor a Klub a Leverkusen-el játszott és feleségem unokaöccse ismert valakit, akinek aznap nem volt kedve ahhoz, hogy végig táncolja és énekelje a fankurve repertoárját. Nekem volt. Még én is kiabáltam, hogy „Scheisse Leverkusen”. Bizony. Másodjára Karlsruhéban láttam a csapatomat. Kikaptunk 2:0-ra, mert Hajnal Tamás az ellenfélnél hajtott. Sajnálom. Der Klub a csapatom. Megyünk az Allianz Arénába tehát, a 186. Derbire.

Elered az eső, amikor a beléptetéshez érünk. Torlódom a kapu előtt együtt a piros-fehér tömeggel az én fekete-piros sálammal. De együtt ázunk. Egy ’Lizarazu’ mezt viselő úr rám kacsint. Udvariasan előre enged a személyi motozáshoz, ami úgy kezdődik, hogy „Guten Tag, Wie geht’s?” A biztonsági őr végig tapogat és felmér egy pillantással, aztán azt mondja, hogy „Gute spiel.” Következik egy elektronikus kapu, ahol a jegyet kell csekkolni. Vónalkód-olvasó. Aztán már ott is vagyunk, ahol felmagasodik ez az építmény, a Stadion, ahol minden, de minden a 110x90 méteres smaragdzöld gyöp körül szerveződik. Először is a vizualitás. Minden szürke, ami ezt a vakítóan zöld arénát körbe veszi. Minden rendkívül puritán. Semmi sem utal ki erről a zöldről. Még a különféle pultok színszimbolikája is visszafogott. Mindennek a gyöpöt kell szolgálnia, szinte irányítania az embert arra, hogy oda koncentráljon. Ennek a stadionnak a befogadóképessége 71.000 ember. Ebből 57.00 ülőhely. A többi állóhely és a VIP. Csak a Stadionon belül értjük jól, hogy a VIP az bizony az a bonyolult struktúra, amelyet szponzorációnak hívunk. A Bayern „leading sponsora” a T-Mobile, vagyis a Deutsche Telecom. De azért „elférnek” emellett olyan csekélységek, hogy BMW, hogy Paulaner Bier, hogy Allianz. Nézőpontunkból az FC Bayern ’is a fucking rich club’, bárkit képesek megvásárolni, aki nem tud ellenállni a szerződésekben szereplő összeg csábításának. A szponzorok a zöld gyep körül ülvén körülvesznek minket, szurkolókat. A kijelzőn, ha valahol másutt gól esett – pld. aktuálisan a Fürth-Dortmund meccsen – a T-Mobile univerzális csengőhangja jelez és a „cég” írja ki, hogy most hol is tart az a meccs. A helyi műsorközlő sokat beszél a BMW-ről, hiszen minden meccsen sorsolás van. A helyi sör az Paulaner, amit egyébként csakis Stadion-kártya kiváltása ellenében tudunk beszerezni. A kártya elektronikus természetesen és korlátlanul tölthető. Egy fontos kellék, „nélküle” se sör, se Bratwurst. Sőt, jegy se. Árad a tömeg le és fel. Zöld egyenruhás sör-árusok vegyülnek el benne, akiknél szintén működik a kártya, a készpénz száműzött itten, láthatóan mindenki jól jár ezzel. A sört az Aréna szívében is felszolgálják, természetesen. Amikor elhelyezkedünk a helyünkön még zajlik a bemelegítés, a show természetes része. Manuel Neuert dolgoztatja most a kapusedző és minden védésekor kitör az ováció – később derül ki, hogy nem is ő véd majd a meccsen … Lahm, Schweinsteiger, Robben, Mandzukić nincsenek a melegítő játékosok között. De ott van Ribery, minden labdaérintését ováció kíséri. A smaragd-zöld gyepen a fehérben melegítő Nürnberg-játékosok mozdulatait csak mély csönd követi. A Nürnberg kemény magja valahol a harmadik emeleten, a sarokban üldögél, most még csendben és elég foghíjasak a sorok, csak két nap múlva derül ki a számomra, hogy miért. A 120-as szektorban rajtam kívül még egy úr viseli a Klub színeit, aztán csak ez a piros-fehér rengeteg. A Nürnberg kemény magja a Nord Kurve (az északi lelátó) legtetején, a sarokban ül, lehetnek vagy kétezren. 2.000 : 69.000 ellen. Ezek a méretek itt, most. 5 perccel fél négy előtt a játékosok levonulnak. Fekete ruhás pályamunkások igazgatják a gyepet izgatottan és a helyire gyorsan. Mindjárt kezdődik a show, nagyméretű Bayern-zászlókkal óvakodnak fiatal urak a gyepre. Az Aréna telistele van. A Bayern-keménymag most rázendít a majd később sokat hallgatott strófára, hogy aszondja’: „Bayern, Deutscher Fussballmeister”, a szöveg nem túlságosan bonyolult, de a ritmus az rafinált. A Süd-Kurve is állást foglal a müncheni polgárokat foglalkoztató ügyekben. Egy transzparens jelenik meg a nácik ellen: "Gegen nazis, den staat, der sie schützt und alltaglichen rassismus." Gegen! Valami zene szól a hangszórókból a gladiátorok bevonulását előkészítendő hangulatilag. Aztán megérkeznek a csapatok. Mi fehérben, ők vörösben. A bírók a klasszikus feketében. A stadion felrobban, a hangorkán felemeli a tetőt, lebegünk valahol egy univerzumban.

DSCN1429

Alig öt perce játszanak, amikor Timoscsuk (ma Schweinsteiger helyén játszik) kap egy labdát Diego Contentotól (ő ma Lahm helyét foglalja), vezetgeti, kikerüli a rátámadó Kiyotaket és kiteszi a labdát balra, Riberynek. Ribery száguld, Esswein lohol mellette, utána, egy gyors, lapos passz középre, a labda kijön, de éppen a támadással együtt rohanó Boateng elé. A védő azonnal reagál, a labda félmagasan érkezik elé, kissé oldalra dőlve, a levegőből visszaküldi. Schaffer kapus rámozdul, de nem éri el. 1:0, nekik. A közönség felugrik, karok a levegőben. A hangosbeszélő pedig: „In der fünften minuten Tooooooooooor für FC Bayern München. Torschützer numer siebzehn Jerome …. Boateng (harsogja a tömeg) … Jerome (szpíker) …. Boateng (tömeg) … Jerome (szpíker) … Boateng (tömeg).” Aztán egy nyugdíjas ítéletvégrehajtó nyájasságával folytatja a bemondó: „unsere spielstand, FC Bayern … „Ein” – harsogja a tömeg – „FC Nürnberg?” … „Null!!!!” (kiáltja a nép) … „Danke” – így a műsorközlő – „Bitte!!!” – így a tömeg. Még háromszor kellett ezt a megalázó szójátékot végig hallgatnunk. Mario Gomez a 17., Rafinha a 24. és Shaqiri az 56. percben skandáltatja a közönséget. „Danke” – „Bitte”, így megy ez a Bayern hazai meccsein. Elképzelem, hogy amikor a minap 9:2-re intézték el a Hamburgot, hogyan hangozhatott ez. Nem láthatok bele a játékosok lelkébe, az biztos, hogy a korai gól után a Nürnberg csak bátortalanul lézengett a pályán. Elől csak Tomas Pekhart mozgott valamelyest, egyedül, de egyetlen labdát sem tudott megtartani. Valami hasonló, a védőfalba beépülő, onnan beforduló, magányos éket játszik Mario Gomez is, keveset mozog, a feléje küldött labdák elé megy, ha meg tudja tartani, rögtön a kapu felé fordul, ha nem, küldi a szélre, ott mindig van valaki, Ribery, Boateng, Contanto, Shakiri, aztán fordul, ha sikerül a művelet, mindig akad valaki, aki bejátssza középre, afféle egyérintős, gyorsuló ritmusokra épített futball ez, bejön a szélekről a labda, Gomez sprintel, odaér, érint, sikerül vagy nem. Persze ilyenkor már soha sincsen egyedül. Mellette ott van Pizarro, behúzódik valamelyik középpályás, jól látszik, hogy a Bayern játékosok fizikai állapota tökéletes. A pálya bármely pontján rajta vannak a labdán, az ellenfél zavarása már a tizenhatosnál kezdődik, a Nürnberg csak akkor tudná ezeket a párharcokat megnyerni, ha fejben gyorsabb lenne, a játékosoknak nem hagynak időt arra, hogy végiggondolják a következő lépést. Ez mindenesetre zavarokat kelt a Klub védőinek a fejébe, a Bayern minden gondolat-kísérletet már csíráiban fojt el, nem is nagyon tudunk átjönni a felezővonalon. A jó öreg Schaffer őrzi a kaput persze, van három nagy védése, de aztán jön megint a Bayern-roham, az előrelendülések villamos árama végigszáguld az egész csapaton, Timoscsuk is, Shakiri is rengeteget futnak, kiviszik a védőket a szélekre, Ribery pedig a szokásos felgyorsulásokat, hosszú sprinteket mutat be, a sebessége miatt nem is lehet elvenni a labdát tőle, vagy csak fizikailag lehet megállítani, akkor pedig jönnek a szabadrúgások és ott, középen magassági fölényben vannak megint a bajorok. Szóval küzdenek a frankok, igyekeznek, de sehogyan se tudnak kibontakozni.

Közben kisüt a nap, gyönyörű napsütésben fürdik a lelátón az a sok arc. A Süd-Kurve rázendít a „Deutscher Fussball Meister Ooooooooo” dalra, egyszerű, de kifejező szöveg, karibi ritmus, a kórust egy fehér pólós karmester vezényli, az egész testével irányít, innen nem látom, hogy milyen pultipuson állhat, de kimagaslik az alakja, a kerítés fölé, egyetlen mozdulattal képes ritmust és rigmust váltatni azzal a sok ezer emberrel. Odaát sokáig csend van. A harmadik gól után szólal meg meglepő hangerővel a Nürnberg Ultrák kórusa: „Ziehn di Bayern der Lederhosen aus.” – éneklik. Egy kétségbeesett gesztus, a 69.000 Bayern-szurkolók gúnyos nevetéssel válaszol. Ezt a „toljátok le a bajorok bőrgatyáját” sértést azért egy müncheni biergartenben nem énekelném, vagy csak akkor, ha olyan gyors lennék, mint Usain Bolt, vagy Ribery, aki megint lefutja az összes védőt, aztán befelé robog, az ötös sarkán állítja meg Timmo Klose, szögletre. A második félidőre egy új Nürnberg jött a pályára, mondhatnánk a Nemzeti Sport nyelvezetével. Becserélik Timothy Chandlert, Kiyotake kissé visszább húzódik, most végre mélységből indul, több tere van a játék szervezéséhez és a kis japán is nagyon gyors tud lenni, ha hagyják. Mindjárt a félidő elején ott egy ígéretes kiugratás, innen nem látom, hogy ki is az áldozat, de a bíró befújja a nyilvánvaló buktatást, 11-es! A „mi” Tim Klosenk rúgja, erősen, de nem elég meggyőződéssel, a Manuel Neuert ma helyettesítő Starke a jó irányba vetődik és … és kifejeli a labdát! Aztán megint Kiyotake ível, egy nagyszerű, a jobb alsó sarokra letett fejes, Starke röpül, odaér, kiüti. Ezzel vége is, rohanunk, igyekszünk, izzadunk, de a Bayern nem akarja elrontani az ünneplés örömét a szurkolókban, gyorsan visszaállnak az első félidőben bemutatott játékra, Shakiri a kis koszovoi, aki szerintem egyébként is hibátlanul játszott az egész meccsen, addig izeg-mozog a kapu előtt, míg csak be nem talál. Az 56. perctől megint csak egy csapat van a pályán. A kórusok szólnak, a tömeg élvezi a napsütést és az eredményt. Felzúgnak, amikor kiírják, hogy a Dortmund berúgta a hatodik gólt Fürthben. „Deutscher Fussball Meister” inti be megint a karvezető a dalt és ezzel vége is. A tömeg elindul, folyamatosan haladunk az Ubahn-megálló felé. Itt-ott lovasrendőrök vegyülnek a tömegbe, de inkább csak megmutatják, hogy ott vannak, dolguk itt nincsen. Három percenként érkeznek a szerelvények a megállóban és nyelik el a tömeget. Előttem négy lány, telefonálnak, hármunkon Bayern, egyikükön Nürnberg sál van. Barátnők.

DSCN1471

Másnap még egy nagyot sétáltunk a Nymphenburg Schloss parkjában, gyönyörködtünk a hattyúk kecses mozgásában, ismerősöm nem mondta, hogy botrány is volt a stadionban, tegnap. Hétfőn olvastam az index.hu-n, hogy „a rendőrség összecsapott a Nürnberg szurkolókkal, 16 rendőr megsérült, 31 szurkolót őrizetbe vettek”. „Az erőszak egy új formájával találkoztunk most – mondta Herr Kopp, rendőrfőnök (Polizeirevierpresident) – a huligánok köveket dobáltak egy hídról az autópályára.” No, ez aztán egy kemény dolog, hogy-hogy nem érzékeltünk ebből semmit sem? – gondoltam. Utánanéztem egy kicsit a dolognak és az FCN Fan page (www.clubfans-united.de) egy másik történettel állt elő, amely eltér a rendőrfőnök úr nyilatkozatától. E szerint a Nürnberg szurkolókat a rendőrök kísérték, egy hídra vezették őket, ahol „mintegy hetven fekete ruhába öltözött, maszkot viselő huligán támadt rájuk”. Mint azt egy bizonyos Herr Johannes Meier írja, „de mi megvédtük a zászlót.” Aztán ezek a fekete ruhás alakok elrohantak, meg rendőri erősítés érkezett. „Egyetlen Nürnberg szurkoló sem dobált semmit sem” – így Herr Meyer – „mégis bennünket igazoltattak, feltartottak, több, mint két órán át, nem is láthattuk a meccset. „Még wc-re sem engedtek el bennünket és amikor ezt kifogásoltuk, a rendőrök azt mondták, hogy intézzétek el a dolgotokat itt és le is filmezték, hogy hogyan. Engem csak rendőri kísérettel engedtek el a wc-re úgy, hogy közben elvették a személyimet. … Miért mindig minket hibáztatnak, most bennünket tesznek felelőssé egy rossz rendőri intézkedéséért, hiszen a rendőrök nem védtek meg bennünket a Bayern-huligánok ellen.” – Ilyesmiket ír ez a Meyer úr, a facebook FCN Aktuell csoportjának kommentjei pedig „vizsgálatot követelnek”. Így lép ki a futball a szentélyeinek smaragzöld gyepéről.

Míg ezt a posztot fabrikáltam, már le is játszották tegnap a Német Kupa elődöntőjét és az Allianz Arénában a Bayern 6:1-re verte a Wolfsburgot, készülhetnek a döntőre. Tegnap persze játszott Robben és Schweinsteiger is, Gomez pedig csereként állt be és … és mesterhármassal fejezte be. Még az is lehet, hogy a tavalyi kudarc után a Bayern az abszolút csúcsra jut ebben a szezonban. Lehet, de ez legyen az ő örömük. Mi majd a következő fordulóban a Fürth-el játszunk, ez is egy derbi ám, Franken Derbi ...

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr165231212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása