(Itt gyermekeskedett az odensei cipész fia.)
A Rendíthetetlen ólomkatona férfi volt a javából. Ki is, mi is az Igazi Férfi? Ő úgy szeretett, mint egy kötelességtudó férfiú, vagyis előbb a kötelesség persze és rejtőzködjék csak a szív. Egyenruhában nem sír a férfi – ilyesmit írt Hans Christian Andersen. Mit őrzött az a strázsa, Ólomkatona? Csakis a szerelmét. A viszonzatlant, a láthatatlant, a vágyakozót. „Fivérei dörömböltek a doboz fedelén”, hogy láthassák azt, amit csakis Férfi, az Ólomkatona láthatott. Persze az sem biztos, hogy ha kiszabadultak volna, ugyanazt látták volna, mert a Rendíthetetlen, de Fogyatékos Ólomkatona Férfi volt a javából. Két dolog terít le egy igazi férfit. A Szerelem az egyik és a másik a Kötelezettség. Ha házasodik: e kettő egyesül. Ólomkatonánknak nem volt már ideje arra, hogy házassági ajánlatot tegyen a szép táncosnőnek. Így mondja el Andersen a történet végét: „Másnap, amikor a szolgáló kiszedte a kályhából a hamut, egy kis ólomszívet talált benne – ennyi maradt a katonából. A Táncosnőből nem maradt más, mint az aranycsillám rózsa, az is szénfeketére perzselődött.” Egy igaz szerelem története két mondatban. Mondom, hogy a Fogyatékkal élő Ólomkatona igazi férfi volt: szívét csak az ismerheti meg, aki letisztítja róla az élet hamuját. Vajon hogyan szeretett Hans Christiansen? Mely szerelmi történetét őrzi ez a mese? Erről nem szól a fáma. Ez a csúfondáros mosoly mintha nem a szerelemnek, a politikának szólna itt, Odensében. Mintha azt mondaná: tudom, hogy a Király meztelen. A Király mindig meztelen. A Rendíthetetlen Ólomkatona azonban igazi férfi volt.
