Az nem lehet, hogy egy politikai választásnak ne legyen tétje. Szerb ismerőseim nagy része mégis úgy viselkedik, mintha ennek, a vasárnapi választásnak semmi tétje se lenne. Sokuk számára csak annyi a tét, hogy a Progresszív Párt két év után kitolja még négy évre a mandátumát.
Bezzeg, Magyarországon! Ott már igazi küzdelem zajlik, felálltak a táborok, szekérvárak épülnek, az egyikből azt kiabálják: kormányváltást! A másikból azt, hogy kormánymaradást, tovább ezen az úton! A fennálló berendezkedésre mondott igen és nem Magyarországon két világosan elhatárolható mezsgyére vonja a közönséget. Otthon, ebben a magyar politikai élet mocsarait az iszapig felkavaró tülekedésben, már alig beszélnek azokról, akik a mezsgyékből a senki földjére kiszorultak.
Itt, Szerbiában két nappal a választások előtt nagyon is sok szó esik a "bizonytalanokról". Mivel itt sem az igen, sem a nem nem igazán határozott, magának a választásnak az egyik nagyon érdekes adata az lesz, hogy hányan mennek el majd szavazni és, hogy hogyan is oszlik meg számuk regionálisan. Az, hogy milyen lesz a választási részvétel Belgrádban, a Vajdaságban, a Szandzsákban, Šumadijában - az rajzol ki egy valódi politikai térképet, amely a leadott voksok megoszlásával együtt meg fogja mutatni, hogy hol is tart a politikai elit és a közönsége most, Szerbiában. Nekem szemlélődő pozíciómból úgy tűnik, hogy egyik pártban sincsen elegendő erkölcsi erő arra, hogy világos és határozott elkötelezettséget mutasson a mai világban szükséges elköteleződések és az ezzel járó értékek vállalása irányába. No nem a retorikai bűvészmutatványokról beszélek, mert azokból elég nagy és színvonalas a készlet, hanem a végrehajtások aprómunkájáról. Persze, hogy fontos lenne az Európai Unióhoz csatlakozni, mert mégis csak látható jólét és biztonság van arrafelé, amelyre lenne itt is igény, lenne helye az EU-ból érkező fejlesztési forrásoknak bőven és a vajdasági gazdák is kiegyeznének azokkal a szubvenciókkal, amelyeket az EU nyújthat nekik, de mégis, a választási kampány eddig elég kevés szó esik arról az Európáról, amelyhez meggyőződéssel vallott értékek képviseletével lehet csak odatartozni. Ezek eminens feltételek ahhoz, hogy a csatlakozási szerződés aláírásához szükséges teendőket az állam- és közigazgatás, valamint a civil társadalom elvégezhesse. Végzik ezt, sok minden történik ebbe az irányba és erről majd később megint írni kell egy posztot. Mégis ... Persze, hogy fontos lenne megtartani az oroszok barátságát, a szlávokért mindig adott harci késztetésüket, befektetési kedvüket (Gazprom) és támogatni a Déli Áramlatot, amelynek a vezetékeit ott, valahol Délen, Niš alatt már bőszen építik is. Persze, hogy e kettős kötést hogyan lehet majd harmonizálni, elfogadni az európai játékszabályokat és fenntartani a külön utakat, erről is kevés szó esik. Persze, hogy jó lenne tovább barátkozni az Öböl-országok pénzével, amelynek látványos jelei voltak az elmúlt hónapokban, az Etihad által beindított Air Serbia például, amely egyre bővíti a kapacitásait és célországait, jövőre majd kiderül, hogy ma még szegényes Nikola Tesla Aeroport-al mint regionálisan fontos repülőtérrel kellene számolni és még talán azt is megérem majd itt Belgrádban, hogy bővítik most még szegényes infrastruktúráját. A Malév által odahagyott regionális űrbe máris nyomul befelé az Air Serbia, lesz hamarosan budapesti járata is, hurrá! De arról kevés szó esik a választási kampányban, hogy ennek a barátkozásnak mi is lesz a következménye, például a öböl-országok vajdasági földvásárlásainak dolgában. Aztán a kínai érdekek is belejátszanak mindebbe. A Thesszaloniki és az Isztambul irányából érkező kínai árúdömping folyosója Szerbián át húzódik, látható, hogyan pezsdítette fel ez a vasútépítési kedvet most (közben megnyílt a Boszporusz alatt az alagút is), majd meglátjuk, hogy hat az autópálya építésekre. Hamarosan meglátjuk majd az innen érkező konténereket a Soroksári átrakó állomáson - és nyilván az Avala Eurocity is felgyorsul majd. Mindezek egyszerre történnek itten, sokszor csak kapkodja az ember a fejét, hogy a szerb kormány képviselői milyen zsúfolt programot - és kikkel - bonyolítanak le. Belgrád a Jugoszláv örökség szétosztásakor nem járt igazán jól, a fejlett ipar Szlovéniában, a méretes idegenforgalom és az ahhoz tapadó kiegészítő szolgáltatások Horvátországra maradtak, de Belgrádban maradt az El-nem-kötelezett Országok Mozgalmának élénk diplomáciai öröksége, ennek a szelleme és az ennek a fenntartásához szükséges diplomáciai készségek és képességek is. Szerbia ez által is bővíteni igyekszik nemzetközi mozgásterét. Sokfelé tájékozódik, sokfelé nyit, de ezzel mintegy át is lép a szomszédsági politikákon, amelyekre érzésem szerint sokkal kevesebb erőfeszítése irányul. Makedoniját magasról lenézik innen, Montenegro az úgyis az oroszoké, oda szerb a tenger kedvéért jár, ha jár, bár azt Görögországban is megteheti és sok esetben kényelmesebben és olcsóbban is. Horvátországgal csak nem akar javulni a szomszédság, még gesztusok szintjén sem. Az egész viszony még mindig súlyosan terhelt a történeti örökségektől, és az Hágai Nemzetközi Bíróságon most kezdődött per, amely a szerbek, illetve a horvátok által elkövetett háborús bűnökért viselt felelősséget van hivatva tisztázni, láthatóan nem fog segíteni abban, hogy a komšiják szóba álljanak egymással. A horvát és a szerb nacionalizmus attitűdöket és magatartásokat befolyásoló ereje mindkét társadalomban erős jelenléttel bír, mindig vannak itt is, ott is erők, akik forrpontra hevíthetik, egy háborúnak sokáig nincsen vége, hiába no, a tárgyalószobákban hűvösében megkötött békéket a forró lelkek lehűlése is kell, hogy kövesse, de ez sokkal hosszabb folyamat annál, mintsem gondolnánk. Ráadásul ennek a folyamatnak a hosszát csak konkrét lépésekkel, gesztusokkal, sok-sok apró civil eseménnyel lehetne rövidíteni, de erre, láthatóan, egyik fél sem törekszik. Szlovénia egyszerűen eltűnt a szerbek kognitív térképéről, úgy tapasztalom, az innen nagyon messze van és Ausztriához közel. Mostanság Bécs ismerősebb a szerbeknek, mint Ljubljana. Magyarország most jó, nagyon jó barát, megjegyzem, hogy szerb ismerőseim rajonganak Budapest új életéért és, hogy szeretik a mórahalmi és a szegedi termálvizeket. A fiatal és mozgékony szerbek feltöltekezni járnak Pestre főleg és nem Budára, Budapest egy minta-város Belgrád számára, kár, hogy Belgrád (Nándorfehérvár) nem testvérváros, pedig lehetne, de ez meg inkább a budapestieken múlott ez idáig. ... Most, hogy ifjúsági irodák is nyílnak Szerbiában magyar kezdeményezésre és, hogy mindjárt megnyílik a Magyar Kulturális Intézet is itt, Belgrádban, ideje lenne egy kicsit komolyabban elgondolni azon, hogy hogyan is lehet erősíteni a szomszédsági kapcsolatokat. Szubvencionált iskolai kirándulásoknál többre és jobbra lenne szükség. A választási kampány miatt persze, hogy fontos tudni azt, hogy 'Kosovo és Metohija' egy örök problémája a szerbeknek - visszatérő szófordulatok ezek a választási kampányban. A velem beszélgetők szerint "már régen elengedtük Koszovót és különben is, nincs arra szükségünk, hogy újabb problémát vállaljunk be, van nekünk is elég, itt." A politikai elit azonban nem szabadulhat ebből a külső figyelők számára majd leírhatatlan csapdából. (De erről majd egyszer másképpen is írni szeretnék itt.) Szóval választanak holnap után a szerbek, a velem beszélgetők többsége semmit sem vár a választásoktól. Néhány értelmiségi aggódik az elszalasztott lehetőségek miatt, vannak, akik a politikai elit megújulását sürgetnék, a civil társadalom jelesei megint elmondják, hogy hol is szorít a cipő, hogy mit is kellene tennie annak a szerb politikai elitnek, amely csak őrli a maga imamalmait, de a változások csak nem akarnak lehatolni az életnek azokra a színtereire, ahol érhetőbbé válna mindenki számára az, hogy mit jelent a jogállam ereje, az emberi jogok tiszteletének beépülése a magatartásokba, a szociológiai tények tisztelete a történeti hivatkozásokkal tűzdelt nagyotmondás helyett és a teljesítményeket elismerő és nem átláthatatlan személyes ügyeskedésekre épített karrier.
A Cvetni Trg-en itt van már a Tavasz! Ha most nézek fel a laptopról, látom, ahogyan fecseg a belgrádi nép a Kaffe Drama előtti teraszon. A csinos belgrádi lányok már a Tavaszhoz öltöznek, megjelentek az első miniszoknyák, kibontott hajukba ravasz csigákat fésül a folyók felől a városba belátogató langyos szél...
("Halál a Nacionalizmusra!" - üzeni ez a belgrádi házfal-firka.)
