Magyarország átjáróház, nem bevándorló-ország
2018. november 22. írta: wootsch

Magyarország átjáróház, nem bevándorló-ország

Közbeszélgetéseinket a fáradhatatlanul újra és újra indított kormánykampányok tematizálják, innen így látszik. Ezért feltételezhetjük, hogy a legtöbb magyar hallotta már azt a kampányszöveget, hogy „Magyarország nem lesz bevándorló-ország!” Furcsa mondat ez is, gyakori ismételgetése axiómává emelte. (Axióma = tkp alapigazság, aminek igazságtartalmát különböző okok miatt senki sem vonja kétségbe). Vannak ilyen axiómáinkra példák máshonnan is: az, hogy minden székely magyar. Az is igaz persze, hogy ezzel szemben áll egy másik, azaz, hogy nem minden magyar székely, sőt: még az Erdélyben élő magyarok többsége sem székely! Mintahogy nem székelyek a vajdasági, a felvidéki vagy a kehidakustányi magyarok sem. Ezzel a „bevándorló-ország” axiómával szemben is áll egy másik, azaz, hogy Magyarország azért nem bevándorló-ország, mert már most is az és mindinkább azzá válik. Még a KSH adatai szerint bizony bevándorló ország vagyunk. Ideje lenne arról is beszélni, hogy befogadó ország vagyunk-e? Mint minden európai uniós tagországban, úgy nálunk is van mozgás, jövés-menés, bevándorlás, beáramlások. Élénk bizony a forgalom a kormány büszkén emelt és még büszkébben meghivatkozott déli határkerítése mögött. Minél jobban megy a magyar gazdaságnak, annál erőteljesebb lesz ez a mozgás és ez is egy axióma. Minél inkább élhetőbb hely lesz Magyarország, annál inkább gyorsulni fog a beáramlások sebessége. Az axiómáknál maradva: a gazdasági és szociális helyzetünk konzerválta különbségek miatt nő, vagy legalábbis stagnál a kivándorlás sebessége is. A magyar belső mobilitás lelassulásával az elsősorban európai úniós társországok felé tartó kivándorlás is gyorsul.

 

„Nem leszünk bevándorló ország” axiómával szemben ott van tehát az a másik, „Magyarország is bevándorló-ország”. Egyik tartalmában ellent mond a másiknak. Melyikben van tehát az igazság? Éppen most, amikor ez az ultima ratio-ként ismételt, sulykolt mondat a mindennapjaink részévé vált, válik láthatóbbá ennek a népmozgásnak a mérete. A külföldön születettek Magyarországra történő betelepedése sokáig nem volt tárgya a statisztikai vizsgálatoknak. A Magyarországra a boldogulás (értsd: pénzkereset) miatt beáramlók tömegei a munkapiac fekete és szürke zónájában bújtak meg sokáig, szinte észrevehetetlenül. Az alföldi mezőgazdasági vállalkozásokban dolgozó romániai vagy ukrajnai idénymunkásokról jobbára csak a foglalkoztatóik és a szobáztatók tudtak. Az elegánsan expat-nek nevezett nyugat-európaikról, akik multinacionális vállalatok alkalmazottjaiként, vagy – bizony esetleg – a CEU diákjaiként érkeztek ide legfeljebb facebook-csoportok adtak híradást. A magyar társadalomnak fogalma sincsen arról, hogy hány külföldi diák és mennyi különböző országból tanul a magyar egyetemeken Budapesten, Pécstől Szegeden át Debrecenig (és egy egyetemi tanulmányi időszak az legkevesebb három esztendő).

 

A balkáni háborúk idején Magyarországra érkezett menekültekkel kapcsolatosan sem őriz semmit sem a magyar emlékezet mára, pedig - becslések szerint – volt idő, amikor 200-250 ezer balkáni menekült tartózkodott az országban, ortodox szerbek, katolikus horvátok, muszlim bosnyákok és albánok színes társasága. Egyes alföldi nagyfalvakban a vegyesboltokat működtető kínaiak már régen átvették a helyi közszükségleti piacot, és a falu már régen hozzászokott az arab vagy afrikai orvosokhoz, aki átvették a háziorvosi rendelőiket. Mi nem leszünk bevándorló ország! - mondja Orbán Viktor, miközben a Dunántúlon egész utcákat foglalnak el a német, az osztrák, a francia, a holland nyugdíjasok és a dunántúli kastélyok egy részét holland nyugdíj-alapok vásárolták meg, a magyar termál-vízre épülő iparba pedig német nyugdíjalapok fektették be pénzüket. A Fidesz-kormány jelentős kedvezményekkel segíti a külföldi tulajdonú multinacionális vállalatok Magyarországra való betelepítését. A külföldi (elsősorban német, kisebb részben japán) tulajdonban lévő magyar autó-összeszerelő ipar dübörög. Ezekkel az üzemekkel együtt mindig és most már menetrendszerűen érkeznek bevándorlók, betelepülők, migránsok, mert ezek az üzemek munkaerő-éhesek és örvendezik a munkásszállás, mert jól csenget a tulajdonosoknak (csak a minap adott a kormány vagy öt milliárdot munkásszállások létesítésére, felismervén a szükségletet). A kínai betelepüléseknek már mérhető méretei vannak és meg is jelent már a KSH statisztikáiban. Az még nem dőlt el persze, hogy a Budapesti Kínai Negyed a Józsefvárosban, Angyalföldön, Kőbányán vagy a Rózsadombon fog véglegesen intézményesedni, de az már biztos, hogy előbb vagy utóbb számolni kell azzal, hogy Budapest fejlesztési irányainak meghatározásakor kalkulálunk kell egy létszámában és gazdasági erejében és városi szolgáltatási szükségleteivel is jelentkező, jelentős kínai népességgel és közte majd a Kínai Kommunista Párt helyi szervezeteinek infrastrukturális igényeivel is. No meg a török-muszlim csoportok szükségleteivel is és lesz még a jelenleginél is nagyobb mecset Budapesten is.

 

Mi azonban nem leszünk bevándorló ország, mert már most is azok vagyunk. A kötvényekkel megvásárolható betelepedési lehetőség persze, hogy ide vonzotta az oroszokat, az ukránokat, a balkáni szerencse-lovagokat, és a kínai próbálkozókat, akik nemzetbiztonsági átvilágítása kissé elnagyoltnak tűnik, így aztán a kormánypropaganda dühe, a kormányzati bakit elfedő szándékkal, elsősorban azokra irányul, akik itt sincsenek és nem azokra, akik abban a helyzetben voltak, hogy kifizették a magyar papírjaikat. Mi tehát nem leszünk bevándorló-ország, mert már azok vagyunk és évről-évre nőni fog azoknak a száma, akik egy magyartól idegen, a magyartól eltérő kulturtájról érkeznek majd Magyarországra és itt fognak élni. Velünk együtt. Ezért tehát ideje lenne megbeszélni azt, hogy vajon jól értjük-e azt, amit a kormányunk velünk tudatni akar. Nem azt akarja-e mondani, hogy „mi nem leszünk befogadó ország”, mert akkor arról beszélgethetnénk, hogy mit is kell tennünk azért, hogy megkönnyítsük az ide érkezők integrálódását. Mert az integráció egy bonyolult, hosszú és a „befogadót” és a „befogadottat” egyaránt megmozgató, ezért kölcsönöségeken alapuló folyamat. A kormány kedvenc jelszavával csak bódult narkózisban tartja a magyar társadalmat, miközben magának a kormánynak a beilleszkedést, az integrációt segítő megoldásokban láthatóan semmilyen ötlete sincsen. „Nem leszünk bevándorló ország!” mondja a kormány. Viszont ha már azok vagyunk, ideje lenne felébredni és azzal is foglalkozni, hogy mit is teszünk azért, ne csak bevándorló, hanem, hogy befogadó ország is lehessünk. Mert, ha nem leszünk azok, minden itt élő bevándorlónak úgy nehezítjük meg a dolgát, ahogyan azt a kormány hirdeti, akkor az hosszabb távon rajtunk üt vissza. Mert az integrációs folyamatokban a nagyobb felelősség, ha tetszik, ha nem, a többségi társadalmat terheli. Ezt a felelősséget hárítja el a kormány kirekesztést, elutasítást, rasszizmust sugalló kampány-jelszavaival. A déli határszakaszt védeni hivatott kerítés mögött bizony élénk a forgalom. Jönnek a betelepülők, a beérkezők, az itt megragadók és az átutazók, a Magyarországot átmeneti élőhelyként választók, akik itt készülnek fel az Európai Unió más tájaira való továbblépésre. Itt élnek velünk, itt vásárolnak velünk, itt osztják meg a lépcsőházat velünk, itt isznak a falusi kocsmákban velünk, mi meg csak úgy odadörmögjük nekik, hogy „mi nem leszünk bevándorló ország”, mert ezt mondja nekünk a kormány. Nem is leszünk, hiszen azok vagyunk. Magyarország egy nagy átjáróház és nemcsak a magyaroknak az.

 

Nikola Gruevszki bukott makedón ex-miniszterelnök befogadásával talán majd egyszer elszámol a lelkiismeretünk. A kormányé – már, ha van fejének és minisztereinek lelkiismerete – azzal, hogy rossz viccet csinált az illegális bevándorlókra vonatkozó saját szabályaiból. Gruevszki „VIP” elbánásban részesül, pedig a személye nemzetbiztonsági kockázati tényező, éppen azért, mert ismert és társadalmat megosztó és felforgató közszereplője (volt, lenni akar?) egy harmadik országnak, amely NATO és EU csatlakozásra vár. A szomszédunkban elterülő Nyugat-Balkán országainak stabilitása pedig nemzetbiztonsági kérdés. A VIP-migráns befogadásával a kormány ebbe a stabilitásba belenyúlt. Egy nemzetbiztonsági kérdést érintő befogadási eljárást törvényesen egyszerűen nem lehet ilyen rövid idő alatt lefolytatni. A mi lelkiismeretünk pedig azzal kezdheti a vizsgálatot, hogy megnyugodhatunk abban, hogy nem kell a Fidesz jelöltjeire szavaznunk a közelgő európai választásokon. Minek is juttatnánk európai parlamenti mandátumokhoz olyanokat, akik ilyen látványosan és nyilvánosan tagadják meg az európai együttműködés játékszabályait.

 

Talán egyszer még hálásak is lehetünk ennek a Gruevszkinek, hogy segít nekünk abban, hogy a magyar valóságra ránézhessünk úgy, hogy kampánygyárban készített óriásplakátok nem zavarják meg a látványt.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr4014386954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akawa 2018.11.22. 16:31:41

Egy-két axióma: Magyarország mindig is célpontja volt az idegeneknek,ezer éve az.150 évig pusztította a török( azaz az iszlám,1.ez axióma) ),pusztították a svábok ( 2. axióma). Az elnéptelenedett területekre betelepítette Mária Terézia a svábokat ( axióma ez is ),eltereltette a Dunát,szellemi károkat okozott a magyarságnak stb.stb. Beszivárgó migránsok - szerbek,románok,horvátok,svábok- megváltoztatták a magyarság arculatát.( Hány nem magyar király,vezető volt itt??)-------- Lényeg: van ebben az országban kb.1/3 szellemi felforgató,akik NEM magyarok és azok sem akarnak lenni.Most csapongok:a sváb az angol és egyéb gyarmatosító népek cégeinek a kezében van a MAGYAR közvagyon! Kirekesztés,rasszizmus .... megeszi a moslékzabáló e kifejezéseket.Most ez megy. Régen Lenin-képet vitt ( vagy az apuka ) május elsején. Sajnos nagy baj,hogy a kormány megengedi az utcafoglalást a németeknek,sváboknak. Ezek a népek nem tudták megvédeni kultúrájukat,föloldódtak a liberális káoszban,és most idehozzák szemléletüket,szavazni fognak és tönkreteszik ezt az országot is.Pénz azért nincs itt mert NEM magyarok vezették az országot. ( rákosi,kádár 70 év!!) Banánfát nem lehet az északi sarka ültetni. 1000 éves beduin törzsek stb. nem illeszkednek be. Utópista marhaság.Holnapután a jónép "megmondó emberei" más retorikát folytatnak. Én azt mondom: itt magyarföld van,akinek nem tetszik menjen el innen.( enni-inni be lehet jönni,de azután haza kell menni )

Lyrán 2019.09.23. 11:10:32

@akawa: ez most komoly vagy szarkasztikus? Ha komoly akkor azért néha nézz a hátad mögé mert a kormányügynökök még véletlenül megápolgatnak mert a baráti török testvéreinket szidod...
süti beállítások módosítása