Házam és hazám között ezerkettőszáz kilométer, egy girbe-gurba vonal Európa térképén. Kezdőpontja a Rajna kék szalagjának a partján és végpontja a kék Dunánál, Budapesten. Nem leküzdhetetlen távolság, közúton a német autópályák dugóitól függően úgy 11-14 óra, repülővel a repülőterektől függően soha sem kevesebb, mint hét óra. Interneten néhány perc, gondolatban egy szemhunyásnyi idő. Karantén-kényszer idején a távolság leküzdése majd' lehetetlen. Itthonról írok, de haza gondolok.

Már réges régen elmúlt az augusztus, már csak távoli emlék, hogy rosszkedvünk nyarán maszkban kóboroltunk keresve annak a nagyszerű, de most összetört képnek, Európának a cserepeit. Tanulmányoztuk, hogy mennyi báj van a szemöldökök ívében, a tekintetek nyíltságában, a bizalomban, amelyet arc-mimika nélkül is meg lehet teremteni. A bizalom hiánya tüntetésekként kidagadt az utcákra Belaruszban, Magyarországon, Bulgáriában. Amerikában. A meglincselt amerikai szobrok összefirkált talapzatára már új jelszavakat fújtak fel az arctalan tag-elők, gerontológia-történetté válik a máskor oly nagyszerű amerikai elnök-választási kampány, a nyugdíjaskorú politikusok nagy hangon azt ígérik, hogy megformálják majd a jövőt, a két jelölt együttes életkora több, mint 140 esztendő! London változatlanul nem alkuszik, a Brexit utolsó felvonása már a dráma korábbi felvonásaihoz is méltatlan, a katarzis itt is elmarad, mint valami rossz Marvel film végén, ahol a szuperhősökről rendre kiderül, hogy mennyire törékenyek, sebezhetőek.

A természet teszi a dolgát, meghosszabbodott a nyár. Ha most nézek fel a képernyőről, látom odakint a dús lombú fákat, frissen kihajtott virágokat, az éles napfény árnyékait. Nagy és kis események habzó folyója most minden hírcsatorna és minden egyes hullám kérdéseket mos ki eszmélésünk partjaira. Augusztusban Magyarországon állástalan újságírókat szaporított megint a rendszer és a korábban oly sok egyedi ízzel és színnel megírt index.hu-n átvette a folyamatok irányítását egy Index családnevű ismeretlen illető, aki telepakolta szövegeivel a felületet és ezzel az origo.hu-hoz tette azt hasonlatossá, ahol már jó ideje főleg egy Origo családnevű fickó? hölgy? hirdeti az igét. A megmaradt kommentszekciók bruttó gyűlöletbeszédben csúfolják ki a vélemény-nyilvánítás szabadságának nagyszerű eszméjét, jó lelkiismerettel tehetik, mert védi őket a felelőtlen anonimitás és az az illiberális állam, amelynek a képviselői hivataluk fedezékéből mondanak olyanokat, hogy kommentként is megállná a helyét. Kizökkent tehát az idő és sokan még mindig azt mondják, hogy nem ők születtek arra, hogy helyretolják azt. Arcpirító hazugságok mellett megyünk el szótlanul, fásultan beletörtünk már a Magyar Rezsim ordas hazugságokra épülő mindennapi működésébe, ahol nekik minden nap egy harc, egy háború. E békétlen világban mi csak egy egyszerű, természetes, önmagát tápláló Békére vágyunk, de ők ezt nem hagyják. Nekik minden ügy csak háborús logikával írható le; aki megválaszolandó kérdéseket tesz fel az éppen úgy ellenség, mint az, aki csak nem hajlandó arra, hogy kritikátlanul elfogadja azt, amit igeként naponta kihirdetnek nekik. Nekik a verseny is csak egy háború, egy megnyerhető csata, ahol nem kell törődniük a verseny szabályaival és a veszteségekkel sem.

Magyarországon a Fidesz most már évek óta háborút folytat az írástudók ellen. Az írástudó ember ezekben a kelet-európai társadalmakban az az értelmiségi, aki azért tanult, hogy megértsen és megértessen, hogy gondolkodjon és gondolkodtasson, hogy alkalmazza a tudását és alkalmaztassa azt. Emlékeznek-e még azokra a vitákra, amelyek arról szóltak, hogy a „felsőoktatás alapvető feladata az értelmiségi szerepre való felkészítés”? Emlékeznek-e a közelmúltból azokra az eseményekre, amelyek az írástudó emberek megszégyenítéséről szólnak? Az írástudó ember tud olvasni és írni, mert ezt megtanulta. Mert erre tanították. No meg arra, hogy diplomája nem csupán egy szakmaterület képviseletére jogosítja fel, hanem arra a bizonyos értelmiségi szerepre is, amely azzal a kötelezettséggel jár együtt, hogy tudása és az abból fakadó kapacitásai társadalmi kötelezettségekkel is járnak. Az értelmiség értékteremtő és értékek közvetítője. Magyarországon a Fidesz e szerepükben árulta el az írástudókat. Ráadásul a Fidesz írástudói árulták el őket és ez még fájdalmasabbá teszi azt, ami történik velünk. Azok kiabálnak itten, akik ugyanott szerezték a diplomájukat, ahol azok, akiket elárultak. Ugyanazt tanulták az egyetemeiken, mint azok, akiket a barikád másik oldalára löktek. Azokat a tanárokat tisztelték, akiktől tanulhattak és azokat utálhatták, akik felületesen átsiklottak az ellentmondások buktatóin – és most mindazokat gyűlölik, akik ebből a világból érkeztek, de nem fújnak most egy követ velük. A Fidesz elárulta a magyar írástudókat. Kezdte ezt az egyetemi önállóság kikezdésével, amely most az SZFE kapcsán már látható, hogy az egyetemek szorosabb felügyelet alá helyezése után az egyetemek magánosítása, csúnyábban szólva privatizációja felé tart. A privatizáció pedig csakis azt jelenti, hogy az állami ilyen-olyan, de mégis garanciális szabályai helyett magánjogi történetek így-úgy magyarázható szövevényei fonják be majd a magyar egyetemi életet. Ennek az egyetem-privatizációnak a kormányzati felelőse Palkovics miniszter, aki egyébként maga is akadémikus. Amikor ezt a szorosabb felügyeletet (ellenőrzést?) és a privatizációt nem lehetett végrehajtani, akkor az egyetemet (lsd. CEU) el kellett távolítani és a CEU Campusa most már Bécsben van. A Fidesz többségű kormány minden ellenállás és elgondolkodtató alternatív koncepció megléte ellenére totálisan átalakította az akadémiai kutatói hálózatot és közben egy nagyot csatázott a Magyar Tudományos Akadémiával. Jól írni és okosan érvelni képes értelmiségieket állított a falhoz ekkor is és politikai erejét fitogtatva és a Fidesz elárulta az írástudókat.

Ez az árulás most az SZFE esetében csúcsra jár. Miközben nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel figyeljük az egyetem hallgatóinak akcióit, akik régóta várt, nagyszerű, felemelő képekkel ajándékoztak meg bennünket, aközben az egykor legendás Steinitz-Jascsák-Podhola belsőhármas legendai magasságába emelkedett Bayer-Bencsik-Gajdics-Huth négyszerszázas mezítlábas verbális ámokfutó váltó máris meghozta az ítéletét erről, miszerint a „megtévesztett” hallgatók „politikai manipulációk” áldozatai, akik ráadásul – bizonyára – bizonyos tudat-módosító szereket is tolnak, mert úgye, hát fiatalok és bár nekik amúgy hallgass lenne a nevük, hiszen ezért hallgatók … így, pontosan így, tóthdezsői érvelés, a XXI. században, ráadásul a Fidesz uralmának tíz éves évfordulóján. Pontosan így mondták az elvtársak arra a néhány hallgatóra a nyolcvanas években, akik a Bibó Szakkollégiumban gondolkodtak egy más rendszerről. Az már csak egy extra vicc, hogy Bencsik úr lapján a cím: Demokrata. Milyen demokrata az, aki így beszél a véleményüket manifesztáló fiatalokról? Az pedig, hogy a pestisrácok.hu azt találta írni, hogy „az a dolgotok, hogy hallgassatok” még viccesebb egy olyan orgánum esetén, aki ha kell, ha nem azokra az ötvenhatos pesti srácokra hivatkozik, akik véleményüket az utcán, a barikádokon kiáltották ki.

Az SZFE ügyében sem a kulturális ügyekért, sem szakigazgatási feladatokat ellátásáért felelős kormánytisztviselő nem szólalt meg eddig. Gulyás miniszter megszólalt a kormány nevében is cinikusan üdvözölte azt, hogy „ezek szerint a hallgatók az állami fenntartás érdekében tüntetnek”. Az egyetem elfoglalva, Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök sértetten beszéli teli a sajtót, a demokrácia minősége pedig ott van a fiatal tekintetekben, a szalagos tettekben, a beszédeikben, a beszélgetéseikben. Ezek a diákok most tanulják a demokráciájukat és ott tanulják a Szentkirályi utcában, mert másutt nem tanulhatják és csak elébb utaltam arra, hogy jól láthatóan másutt nem is tanulhatják, no meg ki is taníthatná nekik? Hollik vagy Semjén úr, esetleg ifj. Lomnici? - és itt elárulta a Fidesz az írástudókat, mert ezeket az urakat ölelte a keblére. Mert nem az történik, hogy valaki fontos megmondó ember emlékezteti a nagyérdemű közönséget arra, hogy a demokrácia az bizony az ilyen akciók minősége által is csiszolódik, és arra, hogy ez volt az ifjúsági szervezetként megalakult Fidesz filozófiája, amikor kihívta azt a másik rendszert, ehelyett buzgón helyesel ennek a verbális ámokfutásnak.

Minszkben az újságírók kivonultak a köztévé stúdiójából és a műsorszolgáltatást átvette a rutinos RT stábja a nagy Oroszországból. Magyarországon egyelőre még nem akadt olyan világosító vagy hangmester, aki lekapcsolta volna az adást, csak úgy tiltakozás gyanánt azért a gyalázatért, amelyet a Magyar Televízió a köznyilvánosság ellen óránként elkövet. Magyarországon ez a televízió minden skrupulus nélkül képest leközölni Szíjjártó miniszter magyarázkodásokat elhárító magyarázkodásait, sőt fellépteti Menczer államtitkár urat is, aki hivatali elöljárója védelmében egy egészen egyedi verzióval állt elő, emlékeztetésül azzal, hogy a „munkahelyeket teremtő külügyminiszteren mást fogást nem tudnak találni”. Miközben mi meg arra a képre gondolunk, amelyen a nevezett miniszter ott ül egy máltai zászló alatt, a magyar adózási rendszerből offshore cégbe kivont jelentős értékű vagyontárgy, egy hajó fedélzetén és közben talán kicsit szégyenkezve azért, hogy nyaral, az időtöltéseit meghamisító képeket közöl a facebookon. A hülyegyerek-frizurás külügyminiszter büszke arra, hogy milyen sokat fáradozik az örökbéke fenntartásáért, az írástudó pedig csak azon csodálkozik, hogy hogyan lehet ilyen cinikus magyarázatokat adni pirulás nélkül arra, hogy a külügyminisztert bruttó hazugságon kapták. Az írástudó joggal gondolja ezek után, hogy ezek után célszerű lesz mindig ellenőrizni a külügyminiszter által elmondottak valóságtartalmát. Lehet, hogy holnap, miközben a békéről papol, már háborúba is álluk. Lehet, hogy miközben arról beszél, hogy rapporta rendelte a német, az összes skandináv, a francia, és még ki tudja melyik szövetséges állam nagykövetét, aközben a követek csak kaptak egy finom cappuccinót Klárikától és barátságosan elbeszélgettek a Fradi esélyeiről a Bajnokok Ligájában. A Fidesz elárulta az írástudókat a kormányzás negligálásával; a Parlament kormány általi elfoglalásával, ahol rapid jogalkotás folyik, ha úgy tartja a kedvük, vagy nem történik semmi, ha éppen arra van igényük; a programnélküliséggel, az értelmiség csuklóztatásával, a költséges propaganda-kampányaival, az átláthatatlan konzultációival, amelyek elé biggyesztett nemzeti jelző ilyen körülmények között egyenesen sértő egy gondolkodó, írástudó ember számára. A Fidesz, mint ama legendás agyagkolosszus, a Gólem rálépett a magyar értelmiség tyúkszemére. Közalkalmazottak ezrei szisszenhettek fel és nyöghetik e lépések következményeit. Minden olyan logikátlan beszéd, amely arról szól, hogy „mi vagyunk Európa utolsó nomádjai”, majd egy hét múlva arról, hogy „a jó gazda mit is csinál a mijével”, majd egy csinos kis eszmefuttatás a "libernyákokról" az mind egyazon árulás az írástudók ép esze ellen és az ép ész számára megalázóan sértő.

Mindez ott van most, a budapesti Szentkirályi utcában és a környékén, a levegőben, a még nem totálisan ellenőrzött magán-terekben, kis sarkokban, kávéházak asztalánál, a maszkok mögül kikandikáló mondatokban, ahol egy amolyan igazi beszélgetés még nem lehetetlen. A bizalmat maszkban is meg lehet szerezni, de el is lehet veszíteni maszkosan. A magyar írástudóknak a bizalomvesztés nagy kihívásaira kell majd válaszolniuk. Közben pedig vigyázó szemünket most nem Párizsra, Minszkre vetjük. Nézzük jól és okosan. A Fidesz által kihirdetett mindennapos háború minden ellenkező híreszteléssel szemben nem művészet. A béke megteremtése és fenntartása az a művészet. Okos gondolatokat durva véleménnyel elfojtani, az nem tudomány, a tudomány az értelmes, a beszélgetőpartnert meghallgató és érveit meghalló párbeszédben való részvétel.