Aranyhomok-szín ég alatt
2021. február 08. írta: wootsch

Aranyhomok-szín ég alatt

Szombat volt, kora délután és mi sétánkra készülődtünk. Ez volt az a nap, amikor a Természet megint egy erős üzenetet küldött nekünk arról, hogy a része vagyunk. El szoktunk erről feledkezni és úgy beszélgetünk az időjárásról, mint valami színházi eseményről, amit azért nézünk meg, mert valaki azt mondta az előadásról, hogy érdekes. Amikor kiléptünk a házból, akkor tűnt fel, hogy az égbolton valami nagy színjáték van kibontakozóban. A már napok óta a szürke különféle árnyalataival megfestett felhők eltűntek és helyettük egy egységesen aranysárga felület volt felettünk. A felhőknek ott kellett lenniük valahol e fura égi festékréteg mögött, hiszen el kellett takarniuk a Napot, amelynek nem láttuk a fényeit, de nem látszódott még a halvány körvonaluk sem. Az volt a fura, hogy ez az inkább arany, mintsem sárga égbolt nem világított, nem ragyogott, nem is csillogott, mint azt elvárná az ember ettől a színtől. Igaz, ez nem Klimt csókjának aranya volt, nem Tutenkhamon aranymaszkjának a színe, nem a kalózok által elrabolt és a tengerpart sárga homokjára kiszórt spanyol aranydukát villogása. Arany volt mégis, de a súlyával volt az. Akaratlanul is meggörnyedtem egy kicsit, amikor felpillantottam erre az égre. Aztán autóztunk néhány percet, a Parc de Pourtalès parkolójában kiszálltunk, ott volt velünk ez az aranyszín égbolt, még mintha egy kicsit sötétebben is. Sétáltunk az erdőben és közben apró cseppekkel megeredt az eső és egyszer csak azt vettük észre, hogy a fekete kabátunkon sárfoltocskák terjednek, az esernyőről sárszínű víz csepeg. Az eső miatt a szokásosnál egy kicsit előbb fejeződött be a séta. Otthon lemostuk a sarat a cipőnkről és a kabátunkról, aztán a laptop mellé ültem, böngészgettem egy kicsit és így megtudtam, hogy valami szaharai homokfelhőt sodort el felettünk. Megnéztem, hogy 1,578 km-re vagyunk itt Orantól, elég bámulatos, hogy ilyen távolságra ilyen mennyiségű homokot elhordjon a szél.

Ha már itt szörfölgettem az interneten, beleolvasgattam a telex.hu hírfolyamába, mint rendesen. Ott rátaláltam a Karafiáth Balázs Lászlóval készült interjúra az összeesküvés-elméleteket tápláló mémekkel kapcsolatos kutatásairól és a QAnon-kultusz titkairól. Egy újabb adalék arról, ahogyan az emberi természet is összezavarodott attól, ahogyan összezavarták. Akár egy egykori, már elfelejtett télben a zajló folyókon tülekedő jégtáblák, úgy áradnak, torlódnak a hírek és üzenetek az interneten. Nem csoda, hogy tanácstalanná, bizonytalanabbá válik az ebben turkáló ember, hiszen inkább turkálunk az interneten, mintsem értően olvasnánk. Aztán ha valahol valakik még törekednek is arra, hogy ezt a bizonytalanságot fokozzák a fals vagy az eltorzított üzenetekkel, okosan megtervezett, de szándékaiban elleplezett kampányokkal! Ma már egészen világos, hogy az internet nemcsak a jóakaratú és naiv felhasználóknak kínál fel szolgáltatásokat, hanem lehetőségeket teremtett rosszakaratú emberek rosszindulatú akciói számára is. Az internet „sötét bugyra” már régóta kifakadt és bűzös tartalma szétömlött a világhálón. Az ép ésszel felfoghatatlan QAnon-jelenség valószínűleg még mindig csak a jéghegy csúcsa és ki tudja ma, hogy milyen egyéb módokon találkozunk majd még holnap az elképesztő összeesküvés-elméletekkel, amelyek meg fogják találni a maguk célcsoportjait és valakik valahol segítik majd ezeket a találkozásokat. Furcsa és nyugtalanító jelenségeket látunk az emberi természetben, jelzéseket arról, hogy valami nincsen rendjén. Furcsa és nyugtalanító változásokat látunk az égen, az időjárásban. Mintha valami nem lenne rendjén a Természetben. Szélsőségesen csapong az időjárás, úgy mint az álhírekkel felzavart ember.

Aznap este a tévében, a ZDF Heutejournalja végén az időjárás-jelentést illusztráló térképre kellett rácsodálkoznunk. Németországot mintha a térképen észak-nyugati irányból kezdődően átfutó vonallal vágták volna ketté. Északon, ahol ez ritkábban fordul elő havazott, középen szakadt a hó és a hőmérő -10 fokon állt, délen Baden-Würtenbergben, hozzánk közelebb pedig eső esett és +10 fok volt. A német rokonok jelentették, hogy Rehauban fél méteres hó van az ablakuk előtt.

Így van ez, ahogyan ez a hektikus időjárás-változás az éghajlat-változásra figyelmeztet, úgy figyelmeztet minket a manipuláció veszélyeire a QAnon-jelenség.

katedrális 2

(A strasbourgi Katedrális a homokszínű égháttérrel. A képet nem én készítettem, az interneten találtam, sajnos forrás jelölés nélkül.)

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr6816420112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása