A Magyar Nyelv Értelmező szótára szerint a választás szónak két jelentése van: „1. Két v. több személy, dolog, tárgy, lehetőség közül egynek v. többnek vmely célból való kiszemelése, elkülönítése v. magunkhoz vevése, kapcsolása, felhasználása, ill. az erre irányuló döntés, elhatározás. 2. Az a cselekvés, eljárás, hogy vkit vmire v. vmivé megválasztanak.” Igy kell figyelnünk a magyar országgyűlési választások eseményeit, így és magyarként, magyarul. Ez annál is fontosabb, mert a Fidesz hívei már csak az egypárt rendszerben tudnak hinni. Mint látható a választás szóban azért benne van az, hogy ahhoz, hogy gyakorolhassuk, legalább két dolog között kell döntenünk olyan már pedig nincsen, hogy csak a Fidesz és a Fidesz között kelljen választanunk. A kormányzó párt minden megpróbált, hogy hívei választását megkönnyítse, az egykori „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő mintájára most megrendezték a „Ki több csúnyát mondani a politikai ellenfelekről?” versenyt és ebben, tetszik vagy sem, a Fidesz propagandistái toronymagasan vezetnek a csapatversenyben. (Egyéniben lehetnek eltérések.) Hazánk egykor nagy barátját, az internacionalista világ verhetetlen bajnokát, a mostanában újra saját nosztalgiáinak fogságában vergődő hatalmas országot nem véletlen említem most. Gyártelepe volt ez egykor egy embertípusnak, a homo sovieticusnak, rövidebben: a homososnak – és most ez az embertípus uralta el a 2022. évi magyar országgyűlési választások kampányát. Azt, hogy a Magyar Televíziót már réges régen elfoglalták, rutinból is tudjuk, de azt, hogy már kereskedelmi televíziókat is bűvkörükbe vontak, az egy igazi újdonság.  Azt, hogy a homosos az a Magyar Országgyűlés Steindl Imre által tervezett patkójában ül és salátatörvényeket megszavaz; hogy államtitkári pozícióban a drágított szolgálati Skodájában ül és szolgálati telefonján olyan szolgálati ügyeket intéz, amelyek végén állami vagyonból magánvagyon lesz az szintén nem újság. A homosos egyedül is, brigádjában is kikerülhetetlen, vidéken még inkább, mint Budapesten, az egyetemek élén még inkább, mint egy budapesti kerületben. A homosos most választási győzelemre tör – kicsit darabosabban mozog ezen a terepen, mint az általa már annyira jól belakott és otthonos hétköznapokban, ahol mozgását semmi más, csak saját árnyéka zavarja és még azt az árnyékot is központilag rajzolják köré; a választási időszakban másoknak is lehet arcuk, akadályként kell őket kerülgetni homososunknak, ezért szaggatottabb a mozgása. Neki köszönhetjük e választási kampány furcsaságait, amelyen egy a távoli Nyugatról érkező magyar utas úgy el tud csodálkozni, mint azok az álcaruhát öltött színészurak a Pulp Fiction paródiájában (Bödőcs Tibor: Ponyvademokrácia, youtube). Énszerintem a homosos miatt ilyen hiányos ennek az országgyűlési választásnak a szókészlete. Van néhány szó itt, amelynek hiánya ebből a sok beszédből igencsak feltűnő. Senki ki sem ejtette a száján azt, hogy Köztársaság[1], de azt is csak alig és negatív konnotációval, hogy Alkotmány, de még azt is csak ritkán, hogy Demokrácia, a Részvételről, az Állam polgáráról, az Állam Költségeiről már nem is szólva. Egyelőre még senki nem tette fel a kérdést, hogy „Ki fogja kifizetni a rezsit?” A helyes válasz nyilván az, hogy majd az unokáink is fizetni fogják, íme máris ott vagyunk, ahol láthatjuk jól, hogyan is dolgozik a homo sovieticus. Ők is azt mondták mindig, hogy előbb fegyverkezünk, mert a gaz imperialisták is fegyverkeznek és nekünk ellenük kell megvédenünk gyönyörű eszméinket, amelyek elérése felé egyébként is tartunk. Aszimptotikusan tartottunk arrafelé mindig, oszt’ még nem értünk oda, de oda fogunk egyszer érni, addig pedig legyen türelem, béke és egyetértés, bár az ellenség már a kapuk előtt. Az elvtársak pedig fogadják el azt, hogy mi mindig csak harcban állunk, lódenkabátot pedig majd a fejlett szocializmus állapotában vásárol az ember. A homosos most is gyűlöli a Nyugatot, mint ahogyan gyűlölte a nagyapja. A homosos most is azt mondja, amit a nagypapa hallott anno, hogy már majdnem elértük a kívánatos céljainkat, még egy kicsit ki kellene tartani, azért kellene most arra szavazni, akire a homosos propagandisták mondják. Ha nem így tennénk, akkor az egyébként hanyatló és legyengülő Nyugat, - de ez most a mondanivaló szempontjából mindegy is – átvenné az uralmat mimagunk felett is. A papa azért szidta ezt a Nyugatot annak idején, mert kövér, valahogyan mindig szivarozó nagytőkések személyesítették meg a Ludas Matyi névvel kiadott viccújságban és azok szivarozás közben kíméletlenül kizsákmányolták a dolgozó népet. Ilyesmi nagyapa idejében az ő szeretett Magyarországában nem is fordulhatott elő, hiszen Népuralom volt ott. A mai homosos számára az Európa Unió csak olyan, mint az a „Nagyapa-nyugatja”: senki által nem választott csinovnyikok ugráltatják a többé-kevésbé ezer éve regnáló Államot, ami Magyar. Nyilván ezért szövetkezik a Magyar Kormány Miniszterelnöke egy „európai moslék-koalícióval”: értsd csupa olyan európai politikussal, akinek a híre-neve saját országában rosszul cseng (ez alól az egyetlen kivétel a lengyel politikai szcéna!). Kövér László „moslék-koalíciónak” hívta a magyar politikai pártok összefogását, de szó nélkül hagyta ezt az európai, ténylegesen és tételesen moslékként összeszalasztott együttlétet, amelyre Orbán Viktor „tétre és helyre, befutóra” a magyar európai jövő tétjeit letette. Értse mindenki úgy, ahogyan akarja, csavarják a szavaikat újságírók, ahogyan tudják és ahogyan akarják – gazdáik diktátumai szerint, ahogyan fidesznyikek mondanák … az, ami ebben az Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvételével zajló és az Európai Unió egységét aláaknázni szándékozó politikai összejövetelek alatt történt az tényleg gyalázatos, egy kontinens békéjét és biztonságát veszélyeztető szint. A homosos-uralom helyezkedése.

Itt egy mély, tüdőt tisztító, feltétlenül magyar eredetű levegőt kell vennünk (ez nekem most a vízivárosi Frankel Leó utcai Telefon Bisztró levegője). Még a homo sovieticusnak is szükséges levegőt vennie! El kell mondanunk, hogy nem vagyunk egyedül azon magyar szavazó-polgárok között, akik nemcsak az április 3-ai magyar parlamenti választásokra figyelnek, de megélik (megélték) a múlt év szeptemberében megtartott német, vagy a bekövetkező április 10-én tartandó francia elnök-választási választási kampányt is. Amennyiben összehasonlítunk: ezek a kampányok összehasonlítatlanok. Magyarországon most a televíziós kampányok bukására figyelhetünk: ma Magyarországon egyetlen egy televízió sincsen, amely az esemény fontosságához illően bánna a választási kampánnyal. Ma Magyarországon a képernyőkön egyetlen egy televíziós újságíró sincsen, aki megfelelően bánni képes politikusokkal, értsd: aki a néző és nem az interjúalanya érdekei szerint bánna a stúdióvendéggel. Németországban, Franciaországban a televízió megőrizte a primátusát – az újságírók megtanultak bánni a politikusokkal és használják, gyakorolják ezt a képességüket. Németországban, Franciaországban minden jelöltnek egyforma képernyője van. Ez a képernyő az, amit a választópolgár néz, láthat. Ma, Magyarországon ez nem így van! A homo sovieticus elfoglalta már a tévés képernyőinket. Hogy mit foglaltak el a cyber térben, az internetes felületeken … nos, az minden más partizánnak is ad elég feladatot … 

Utóirat:

Emberéletem kétharmadán is túljutva most egy nagy, sötétlő erdőbe jutottam. Ó, szörnyű elbeszélni, mi van ottan és milyen e sűrű, kusza, vad vadon. Ha csak rágondolok, máris reszketni kezdek legottan. Mégis beszélni kell róla. Mégis írnom kell róla. …

[1] Hatályos Alaptörvény „Alapvetés” c. fejezet B) cikk (2) szerint „Magyarország államformája köztársaság.”